Az Iránban zajló demonstrációk és a rendfenntartókkal vívott összecsapások egyelőre nem mutatják egy fegyveres forradalom jeleit. Sokkal inkább a fiatal nemzedék lázadásáról van szó, az életüket gúzsba kötő papi rendszer ultrakonzervatív elnyomása ellen.
HIRDETÉSBár az Iránban több hete tartó zavargások még messze nem értek véget, egyelőre nem léptek színre a papi rendszert megdönteni képes erők. A rezsim magas fokon szervezett és finanszírozott, a demonstrálókat pedig inkább a harag és a folytonos megalázottság érzete köti egybe. Szervezetük, pénzforrásuk, fegyverzetük egyelőre csekély – ezért is figyelemre méltó több hetes merész kitartásuk. A valószínű kimenetel a zavargások elfojtása lesz, amit véres megtorlás követ majd. Az előző hónapok azonban ígéretet jelentenek a Z-nemzedék számára, hogy később még lehet esély a fordulat kivívására. Főleg mert a kormány kétfrontos, külső-belső háborúktól retteg.
Lehet választani: forradalom, polgárháború vagy állami terror legyen? A megbékélés kizártnak látszik
A tüntetések már messze túlléptek a hidzsáb-viselés kérdésén. Egyes szervezők már a hatalom megdöntésében reménykednek, és vörös riasztást adtak ki az erőszakos hatalomátvételre. A rendszernek immár komolyan kell számolnia azzal, hogy a zavargások fegyveres szakaszba lépnek.
Masih Alijenad iráni-amerikai újságírónő, aki a demonstrációk egyik vezető arca a közösségi médiában, egyben az Amerika Hangja közrádió munkatársa, rendszerdöntő erőt érez az elégedetlen tömegben. Abban reménykedik, hogy a nyugati demokráciák, melyek megvívták a maguk forradalmait és szabadságharcait, érteni fogják az iráni fiatalok vágyakozását és segíteni fognak nekik.
Való igaz, hogy az USA-ból, Kanadából és Nyugat-Európából tömegével érkeztek a szolidaritás jelei, de a nyugati rendszereknek egyelőre még a teheráni kormány a tárgyalópartnere. Példa erre a Bécsben lassan már két éve ácsorgó kapucíner-diplomácia, Irán nukleáris lefegyverzésének reménytelen kérdéséről.
Ha viszont Teherán "beragad" az ukrajnai háborúba, akkor megcsappant nemzetközi kapcsolatai elpattanhatnak. Alijenad most a forradalmi hagyományaira büszke Franciaország elnökétől kérte, hogy őket ismerjék el legitim politikai erőnek, és velük tárgyaljanak tovább a perzsa állam sorsáról. Ám erre csak akkor nyílik lehetőség, ha győznek, vagy ha valódi rendszerváltó kapacitást mutatnak fel. Ez még a távolabbi jövő lehetősége, viszont közelebb van, mint valaha.
A rendszert sok megalázás érte, és Raiszi elnök meg is fogja torolni
Az egész országra kiterjedő zavargások során a rendfenntartó erőket több helyen egyszerűen elkergették, megverték, sőt legalább négy tagját meg is ölték. A felgyújtott rendőrőrsök vagy a felborított járőrkocsik viszont még nem tekinthetők forradalomnak. A kormány egyelőre még nem is vetette be teljes apparátusát a lázadók ellen, és sokszor szinte védtelenül küldi be a konfliktusba a rendőröket, olykor éles lőszer vagy védőfelszerelés nélkül.
Biztosra vehető, hogy a legtöbb letartóztatottat köznapi terroristaként kezelik majd, akiket a disszidens ellenzék vagy az USA-Izrael páros, illetve ezek együtt mozgatnak a háttérből. Ez bevett és naponta ismételt narratíva a rezsim részéről, és a büntetése halál. Raiszi vérbírói múltja garancia arra, hogy ezt végre is fogják hajtani, és már neki is láttak. A lázadók és a jogvédő szervezetek sokezer kivégzéssel számolnak, ha majd a megtorló henger igazán beindul.
Indul a médiadzsihád is?
Raiszi elnök egyelőre maga mögött tudhatja a teheráni parlament és a bírói tanács támogatását. Ezek a befolyásos szervek november elején erőteljesebb fellépést követeltek a lázongókkal szemben, és kemény megtorlásokat ígértek.
Magasra hágott a külföldi média és hírszolgáltatók elleni gyűlöletkeltés és a cenzúra igénye is. Ez oda jutott, hogy az Őrök Tanácsának, azaz a legfőbb papi testületnek egyik szakértője, Abbas Ka'bi ajatollah 'iszlám-ellenes bűnnek' nevezi a külföldi médiával való kapcsolattartást, és ehhez megalkotta a 'médiadzsihád' fogalmát.
A szakértő pap nem törte össze magát, hogy követelését releváns vallási forrásokkal is aládúcolja. Pedig a Korán nem tiltja, hanem egyenesen elvárja az igazság kimondását, amit erénynek és kötelességnek tart, (kivéve persze az istenkáromlást és az Írás gyalázását). A vita művészete nem idegen az iszlám kultúrától és a hagyományok kezdete óta jelen van. Erről maga a Próféta is személyes bizonyságot adott, amikor Medinában egy vita során megtiltotta az őt bírálók bántalmazását az olyan túlbuzgó hittársak kezétől, mint az itt látható úriember.
Az ajatollah szeptemberben azt is állította, hogy Izrael csak azért küld orvosokat az Öböl-államokba, hogy megszerezze a hatalmat a muszlim közösség (Ummah) DNS-állománya felett. Egy ilyen eszét vesztett hangulatban nagyon óvatosnak kell lenni, mert vallási rendszerekben gyakran szándékosan keverik össze az ideológiai és a politikai elemeket. Sokszor megesik, hogy egy-egy ártatlan megjegyzést vagy viccet istenkáromlásként könyvelnek el. Rossz szomszédok vagy haragosok is olykor ilyen címen jelentik fel egymást, és a hatóság vevő is ezekre.
Hashem Aghajari egyetemi tanárt azért ítélték halálra, mert sokallta a klérus hatalmát. A professzor vállalta véleményét és beletörődött az ítéletbe, de ügyvédje a tudta nélkül fellebbezett, így végül megúszta a bitót. Nem volt ilyen szerencsés az a két monarchia-párti politikus, akiket 2010-ben akasztottak fel istenkáromlás vádjával, és így 'vonták ki' őket a pártküzdelmekből.
A társadalom csapdába került
Az országot pusztító gazdasági csapások hatalmasak. Jelenleg 32,5%-os inflációt számolnak, ami 2025-re nyolcszorosa lesz a 2018-as indexnek. Ez a társadalom döntő részének szisztematikus elnyomorítását fogja hozni. Jövőre a nemzeti jövedelem mindössze 40 milliárd dollárral fog bővülni, pedig a tavalyi növekedés még félezer milliárd volt, a visszaesés tehát több mint tízszeres.
Ettől függetlenül a hatalom bőségesen el van látva katonai és pénzügyi erőforrásokkal. Az ukrajnai háború adta lehetőségtől vérszemet kapott a kormány, és felgyorsította a fegyverkezési programokat. Hatalmas tömegben szállít közepesen fejlett haditechnikákat Oroszországnak és több száz új középhatósugarú rakétát is épített. Az elmúlt években kifinomult pénzügyi hálózatokat hozott létre a különféle nyugati szankciók megkerülésére, melyek nem kerülnek be a statisztikákba, de termelik a bevételt a rezsimnek.
Napi 2 millió hordó körüli olajtermelési kapacitásával és szinte érintetlen tartalékaival Irán meg tudott maradni a világpiaci szereplők között. Hosszas előszobázás után idén teljes jogú tagja lett a sanghaji gazdasági csoportnak, miáltal megmarad az áttételes hozzáférése egyes magasabb nyugati technológiákhoz, például félvezetőkhöz. Ezek némelyikét az Ukrajnában lelőtt drónok tetemeiből ki is boncolták.
Irán legfőbb zsaroló kártyája a 90% fölötti, vagyis katonai szintű urándúsítási kapacitása, amivel karnyújtásnyira került saját atomfegyveréhez. Ugyanakkor a kifeszített nukleáris fejlesztésekkel egyben célkeresztet is helyez a saját homlokára, és egymás felé tolja azokat az ellenségeit (Emirátusok, Izrael, Szaúd-Arábia, Marokkó, Bahrein), akik egyébként sosem állnának szóba egymással.
A Raiszi-kormány egyszerre több és egyenként vékony kötélen táncol. Ennek összesített eredménye az, hogy az előnyökből vagy fejlesztésekből a lakosság elsöprő többsége semmit nem élvez, viszont biztonsági kockázatai növekednek.
A Z-nemzedék utat tör magának, és hullámban jönnek a poszt-iszlamista fiatalok
A fiatal generáció – az időszakos internetleállások és a drákói web-cenzúra ellenére – nagyon jártas a közösségi médiában és általában a modern technikákban. Csalódottak és dühösek a 20 éve megmerevedett status quo miatt, és már kevésbé tűnnek rémültnek az Iszlám Köztársaságtól.
HIRDETÉSAz Iránt figyelő elemzők a „forradalom gyermekei” kifejezést használják az 1980-1988-as Irak-Irán háborút közvetlenül megelőzően született nagykorúakra. Közülük már sokan részt vettek abban az egyetemi hallgatói mozgalomban, ami hatalmas fölénnyel (69%) segítette hatalomra jutni a reformpártinak számító Mohammad Khatamit az 1997-es elnökválasztáson.
Khatami enyhültebb belpolitikája, és eszméje a társadalmak összebékíthetőségéről azt a máig élő illúziót alakította ki a Nyugatban, hogy lehetséges lesz a kiegyensúlyozott párbeszéd Iránnal. Az ő idején történt meg a kapcsolatfelvétel az Európai Unióval, enyhítettek a sajtóra helyezett nyomáson, és készülhettek szabadabb lélegzetű filmek is, így az Oscar-díjra jelölt 'A mennyország gyermekei'. Szélesebbre nyílt a külföldi utazás és tanulás lehetősége is. Az elnök maga figyelmeztetett arra, hogy a fiatalok túlzott mértékű kordában tartása veszélyes, mert elidegeníti őket az iszlámtól, és a sátán karmaiba tereli őket.
(A mai hatalom szemszögéből nézve ebben nem is tévedett nagyot. A lázadók immár a teheráni mecsetekben, hangosbeszélőkön szólítják fel a híveket a klérussal való szembefordulásra, de nem a vallás megtagadására.)
Khatamit később elütötték a további politizálás lehetőségétől, és ma már a képmása sem tűnhet fel az államilag vezérelt médiában. Az őt követő ultraortodox Ahmedinedzsád elnök idején kezdett megjelenni az új társadalmi kategória, amit 'poszt-iszlamista fiataloknak' lehet nevezni. Ez nem csak Iránban, de több más iszlám országban is megfigyelhető, és ezek a fiatal csoportok internacionális segélyszervezetekben és tanácsadói rendszerekben is összekapcsolódnak.
A 86 milliós Irán medián életkora nagyon fiatal. Az 55 év felettiek aránya mindössze 15%, a Z-nemzedéké pedig 40% felé tart. Egy nagyon magas értékű társadalmi főcsoportról van szó, mivel a születések aránya itt is zuhan. 1960-ban az egy nőre jutó gyermekek száma még 7 volt, napjainkban már csak 2, ami éppen elég a népességi reprodukcióhoz.
HIRDETÉSEbből egyenesen következik, hogy a mai Z-generáció lesz 10-12 év múlva az ország meghatározó demográfiai többsége és jövedelemtermelője. Az 1995-2010 között születettekről van szó, akik közül egyre többen torkig vannak az alávetettségi rendszerrel. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy megtagadják a vallást, nem imádkoznak, vagy szándékosan megszegik a szent előírásokat. Merő propagandisztikus rágalom, amikor a rezsim hitetlennek vagy szentségtörőnek nevezi őket. A valóság az, hogy csak elegük lett a papi uralom merev, ósdi és rideg elnyomásából.
A 'túlkapásokra' hisztérikusan érzékeny papi rendszer mindezt nem csak engedetlenségnek, hanem istentelen degeneráltságnak tekinti. Tudományosan vézna nézetük szerint 'genetikai hibák' vannak az olyan muszlim születésű emberekben, akik nem követik a papság előírásait. A 'nem megfelelő viselkedésen' rajtakapott fiatalok közül ezért többen elmegyógyintézetben, átnevelő kurzusokon találták magukat, másokat pedig egyszerűen agyonvertek.
A Salman Rushdie, a még mindig nem Nobel-díjas író ellen elkövetett merénylet is erős figyelmeztetés arra, hogy az ilyen üzenetekre nem szabad rálegyinteni, mert a rendszer hideg bosszúja a határain túl is eléri azt, akit bűnösnek kijelölt, évtizedekkel később is. A brit hírszerzés (MI5) vezetője szerint január óta legalább 10 esetben derítették ki, hogy iráni ügynökök gyilkosságra vagy emberrablásra készültek az Egyesült Királyság polgárai vagy lakosai ellen. Hasonló belföldi fenyegetésekről számolt be a francia elnök is. Ezek az esetek is rongálják a teheráni rezsim még megmaradt nyugati kapcsolatait.
Miért a nők kerültek a központba és nem a gazdaság?
Khatami után az erkölcsrendőrség iráni nők tömegeit alázta meg, csapott le rájuk az utcákon és az állami intézményekben, hurcolta őket fogdába. Egy 2006-os rendőrségi jelentés szerint a „szabálytalan hidzsáb viselés” elleni kampány nyolc hónapja alatt 1,3 millió nő kapott hivatalos beidézést. Ezek a fegyelmező 'erkölcsi hullámok' egyre sűrűbben ismétlődtek, végül napi gyakorlattá váltak.
A mostani eseményeket közvetítő hírmondók számára sokkolóan pozitív élmény látni egy olyan jelenséget, amit sosem tapasztaltak az iszlám világban. Kisebb társadalmi csoportok (farmerek, sofőrök, olajmunkások, etnikumok) lázongásait már látták eleget Szíriától Algériáig, de olyat nem, hogy az ellenállás központi témája a női társadalom legyen, aminek a férfiak azonnal a segítségére siettek. Drámai látvány, hogy fiatal férfiak a saját testükkel védik a nőket, vállalva, hogy helyben agyonlövik, nyomorékká verik, vagy később esetleg kivégzik őket.
HIRDETÉSA fiatalság növekvő része már nem retteg az aggok terrorjától, hanem megtagadja. Vagy ami még kellemetlenebb – egyenesen kigúnyolja. Több iráni iskolából érkeztek videók osztálytermekből, ahol leszedik Khomeini és Khamenei portréját, és helyére a „Nő, élet, szabadság!” jelszót helyezik, a folyosókon pedig százával skandálják a gyerekek a „Halál a diktátorra!" jelszót.
Az eseménysorozat összehozta a városi középosztályt, a nyomornegyedek lakóit és a különböző etnikai identitású embereket – kurdokat, fárdokat, azerieket, törököket, beludzsokat – és mindezt a női szabadság összefoglaló üzenete alatt. (Eközben a szomszédos Afganisztán tálib rendszere a minap már a közparkokban is megtiltotta a nők puszta megjelenését.)
Van, ahol a diáklányok a félreérthetetlen nemzetközi jelzéssel minősítik a papi rendszert.
Az iráni mozgalmak és a korábbi arab felkelések között van hasonlóság, ami a 'kiváltó szikrát' illeti. Irán esetében ez a kurd Mahsza Amini halála. Az elnyomó arab rezsimek sem számítottak arra, hogy Mohamed Bouazizi utcai árus önégetése lázadásba torkoll Tunéziában, ami az egész Arab Tavasz eseménysorozatát beindította. Hasonló töltet volt az egyiptomi Khaled Said rendőrségi meggyilkolása. Az iráni, tunéziai, egyiptomi és némileg a líbiai abban hasonlók, hogy jelzik a társadalom mély elkeseredettségét, aminek kirobbantására egy 'mindennapos' esemény is elegendő. Amini esetében is arra számítottak, hogy ebből csak egy gyorsan múló, kurd elégedetlenség származik majd, amiből már sokat láttak és mindet le is verték.
Kiderült, hogy sokkal többről van szó
Jelentős különbség viszont, hogy az Arab Tavasz lázadás-sorozatában alacsony volt az ifjúság részvétele (8-10%), míg Irán esetében ez 90 fölött van. Most lépnek ki az utcára azok a fiatalok, akik korábban a maguk belső, virtuális világába vonultak vissza, ami több tekintetben jobbat is tett nekik, mint a külvilág rideg szigora. A neten kapcsolatokat nyitottak a szabadabb világ felé, ismerősöket és támogatókat szereztek, de még szervezési és harci stratégiákat is megtanultak. Emiatt lett most a fiatalság a fő radikalizáló erő.
HIRDETÉSUgyanakkor tévedés volna azt gondolni, hogy a Z-hullám minden iráni nőt és asszonyt megérintett. A tradicionális rendnek is maradtak hívei, főleg az idősebb korosztályokban. Az ő vallási elkötelezettségükre a rezsim szilárdan épít, hivatkozik, és sikeresen mozgósítja őket. A rendszerváltó mozgalom már csak ezért sem tekinthető egységesnek vagy össznépinek.
A társadalomra rátelepedett vallási terror kitörölhetetlen nyomokat hagyott a köztes nemzedék életén. A Hamshah Online tudomása szerint az irániak kétharmada gyötrődik szorongásos vagy súlyosan depressziós állapotban. Ennek fő oka a polgárokra leselkedő szüntelen állami fenyegetés, és a rettegés attól, hogy gyermekeik valamilyen kisebb vétség miatt vészhelyzetbe kerülnek, ami az egész családra csapást hoz.
Az iszlám értelmiség egyiptomi, libanoni és szíriai kutatói, például a kairói egyetemen tanító Samia Mehrez irodalomtörténész, rámutatnak arra, hogy az egyiptomi forradalom korábbi jelszava, a „Kenyeret, szabadságot, emberi méltóságot!” nem sokat ér, ha nem terjesztik ki a kulturális területre, a fiatal kísérletező művészekre és persze a társadalom összes csoportjára, így a nőkre is. A professzornő ezt az igényt észleli az iráni forrongások hátterében.
A legnagyobb csapásokat az etnikai körzetekre, azaz a 'belső ellenségekre' mérik
A perzsa népesség nem teszi ki az ország felét sem, míg az azeriek aránya 17%, a kurdoké 10, és létezik még seregnyi kisebb határmenti etnikai csoport, akik nagy területeken szétszórva és eltérő nyelveket beszélve élnek. A nem-síita lakosság zöme is ezekben a térségekben összpontosul.
Nem lehet eltekinteni attól, hogy az előző 40 nap halálos végű összecsapásainak legtöbbje nem a perzsák lakta régiókban, hanem a kisebbségi peremvidékeken zajlott. Ezek összekapcsolódása megsokszorozza a kormányra leselkedő veszélyeket. Az ilyen körzetek valóságos gyűrűbe fogják a központi vezetést, körben az országhatárok mentén, és fontosságuk kimagasló az etnikailag széttördelt országban. Ez is oka annak, hogy a teheráni vezérkar az elmúlt hetekben több cirkálórakéta-támadást intézett iraki kurd bázisok ellen, hogy megelőzze azok behatolását az országba.
HIRDETÉSAz elmúlt hetekben több helyen népszavazási igények is előkerültek a függetlenedésről vagy a fokozott autonómiáról, főként a szunnita hitűek által lakott vidékeken. Ha Irán nem tudja biztosítani ezeknek a körzeteknek a stabilitását, akkor sokat veszít kereskedelmi értékéből Kína szemében, mert itt halad át az Új Selyemút középső csápja.
Délebbre a Szisztán-Beludzsisztán tartomány (a térképen a vörös kör) a világkereskedelem egyik legfontosabb útvonala mögött, a Hormuzi-szoros tengeri kijáratánál helyezkedik el, ahol a nemzetközi olajkereskedelem 70%-a zajlik (Ománi-öböl). Ugyanilyen fontos Nyugat felé az Azerbajdzsánnal, Irakkal vagy Törökországgal határos peremvidék.
A határmenti régiók feletti szilárd uralom azért is létkérdés a teheráni rezsim számára, mert az etnikai csoportok, törzsek rokonnépei a túloldalon vannak. Ez folyamatosan életben tart szeparatista veszélyeket. A kormány szerint az ország belsejében elkövetett merényletek és szabotázsok jó része is ezeknek a kisebbségi szervezeteknek (elsősorban az azerieknek) a műve, például az atomprogramban résztvevő tudósok és technikusok meggyilkolása – természetesen amerikai-izraeli támogatással, mint ahogy ezeket rendre kommentálják.
Júliusban a fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bagheri vezérőrnagy egy közelgő kemény és bonyolult hibrid háborúra figyelmeztetett, amelyet szerinte az ellenségek máris elkezdtek az Iszlám Köztársaság ellen. Ez hamis állítás, mert Szaddám Huszein óta Iránt nem érte katonai támadás szomszédai részéről. Mégis, a tábornok ezért hangsúlyozza Irán elrettentő és csapásmérő erejének együttes fejlesztését, hogy egyszerre ütközhessen meg a külső és belső fenyegetésekkel.
A vezérkari főnök attól tart, hogy a hatalom elveszítené a stratégiai hibrid hadviselést egy országos lázadás esetén, ami összekapcsolódik egy külső támadással. Ez a rettegés is magyarázza Teherán katonai igyekezetét a térségben, szívósan telepítve hardvereket és humán állományt Szíriába, Libanonba és Irakba. Ezeket nem csak felvonulási területnek, de egyben önvédelmi pufferzónának is tekinti, megakasztandó az ellen indított esetleges támadásokat.
HIRDETÉSKétségtelen, hogy ez a törekvés nem sikertelen, hiszen egyrészt állandó közvetlen fenyegetést mutat arab ellenfelei és Izrael ellen, másrészt nagyon megnehezít egy Irán-ellenes szárazföldi hadjáratot. Ráadásul állandó biztonsági zsarolást jelent a világkereskedelem egészére nézve is. Példa erre a most végrehajtott öngyilkos dróntámadás egy izraeli tulajdonú tankhajó ellen az Ománi-öbölben.
Az etnikai egyensúlytalanság arra kényszeríti a hadsereg vezetését, hogy a tisztikart szinte egészében perzsákból állítsa össze. Viszont nem szül jó vért, ha egy etnikai alakulatot velük ellenséget tiszt irányít. Hasonlóan kétséges törekvés, ha a nemzetiségi katonákat szülőhelyüktől távolabbra vezénylik, mert nem érzik magukénak azt a vidéket, ahol harcolniuk kellene.
Az ukrajnai helyzetet elnézve ez a recept az orosz hadseregnél sem vált be. Az iráni haderőn belül is egyre jellemzőbb a belső bizalmatlanság és a lázadások vagy dezertálások miatti aggodalom. Egy ilyen helyzet hasonló lenne ahhoz, ami 1979-ben alakult ki a hadseregen belül, amikor annak egy része a Sahnak tett esküjéhez próbált hűséges maradni, a másik pedig Khomeini forradalma mellé állt. A megosztottság a Forradalmi Gárda megerősödésével tovább mélyült.
A teheráni rendszer ahhoz már nem elég erős, hogy egy ilyen külső-belső konfliktust kezelni tudjon. A változások pártján állók ezért hangoztatják, hogy a papi rendszer kizárólag az iráni kisebbségek segítésével és közreműködésével képzelhető el, mert ők szoríthatják harapófogóba a központi hatalmat.