Az Unió Kínával és Oroszországgal karöltve próbálja életben tartani az alkut, de idővel neki is kedvét szegte Irán folyamatos szószegése. Ma már nyíltan fogalmazzák meg a gyanút, hogy Irán részéről az egész csak időhúzás volt a katonai szintű dúsítás eléréséig, de a reményt még táplálják.
HIRDETÉSVoltak a történelemben egyezségek, ahol az egyik (vagy mindkét) fél fő célja az időnyerés volt, hogy közben dolgozhasson valódi szándékain. Sokan bíztak abban, a 2015-ben Iránnal kötött nukleáris alku biztosítani fogja, hogy a perzsa iszlám állam ne használhassa katonai célokra azokat a képességeit, amiket az elmúlt 15 évben létrehozott. Nem így történt.
„A békét hoztam el!” - lobogtatta a Hitlerrel kötött müncheni egyezmény papírlapját 1938-ban Neville Chamberlain brit miniszterelnök, amikor kikecmergett a Münchenből érkezett repülőből, és rá két évvel Angliát bombázta a Luftwaffe. Pedig a papíron az állt, hogy „a két nép akarata szerint sosem lép többé háborúba a másikkal, és ellentéteiket kizárólag tárgyalásos úton rendezik”.
Nem sokkal később Sztálin kötött alkut Hitlerrel a meg nem támadásról, és két év múlva a Wehrmacht Moszkva alatt állt.
Egy újabb kérészéletű egyezség - de miért kellett Iránnal tárgyalni?
A 2000-es évektől a regionális katonai és vallási vezetői szerepére törekvő Irán jelentős kapacitásokat épített ki a nukleáris fegyverkezés terén. Mahmud Ahmadinezsád elnöksége alatt nagyszabású kutatási és fejlesztési programokat indított és bevásárolt az elérhető legjobb nyugati technológiákból, így hálózati rendszerekből és urándúsító centrifugákból.
Az iráni elnök mindehhez harsány és provokatív külpolitikát társított, aminek célpontjai az USA és Izrael voltak, de a Nyugat egészét sem kímélte. Vezetése idején reális közelségbe került, hogy újabb atomhatalom tűnik fel a térségben, India és Pakisztán mellett.
Egy ilyen fordulat alapjaiban rázta volna meg nem csak a térség, de az egész Közel-Közép Kelet erőviszonyait.
2013-ban az országot uraló főpapi testület eltiltotta Ahmadinezsádot a harmadik elnökjelöltségtől, de az atomprogram tovább haladt. Annak ellenére, hogy az USA folyamatosan sújtotta büntető szankciókkal az iráni kormányokat, Reagantól Obamáig. Korlátozták Iránt fegyvervásárlásait és olajexportját, ellenőrizték külső pénzforgalmát, repülési tilalmakat vezettek be, de a főcsapás a nukleáris kapacitás fékezése lett. Ahmadinezsád bukása után állt elő olyan helyzet, hogy tárgyalni lehessen arról, hogy Irán lemondjon az atomfegyver vágyáról. Mindehhez Izrael állandó külső nyomása is társult.
Mi volt az atomalku lényege?
A megállapodás, amit az USA (Obama elnök), Irán, Kína, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság, Németország és az EU hoztak tető alá Bécsben (2015 július), hivatalosan a Közös Átfogó Cselekvési Terv – JCPOA nevet kapta. Az egyezség lényege az volt, hogy Irán ne jusson el a nukleáris fegyver elkészítéséhez szükséges technológiai szintre, kapacitásait kizárólag békés célokra használja, cserébe pedig újra kereskednek vele, energiahordozókat vásárolnak tőle, feloldják az ellene hozott amerikai és uniós szankciókat, és megint vásárolhat fegyvereket külföldről.
Irán lemondott a nem békés célú kutatásokról, valamint garantálta, hogy tevékenységét a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség folyamatosan ellenőrizheti. Elfogadta, hogy csak egy adott súlyig termelhet dúsított uránt, és annak tisztaságát is korlátozták. Megszabták az ehhez szükséges eszközök (centrifugák) számát és kapacitását is.
A megállapodás kihirdetésekor állam- vagy kormányfők nem voltak jelen, és nem terjesztették az amerikai Kongresszus elé sem.
Az alku a saját kardjába dől
A kongresszusi jóváhagyás elmulasztása vihart kavart Washingtonban. „Felőlem nevezhetik banánnak is, de ez akkor is egy nemzetközi szerződés” – mondta megboldogult John McCain szenátor.
2015 végén Mike Pompeo képviselő (későbbi külügyminiszter) azzal az egyszerű kéréssel fordult a Külügyminisztériumhoz, hogy magyarázzák el neki, mi az ördög is ez a JCPOA. A minisztérium válasza szerint az egyezség nem aláírt dokumentum vagy végrehajtási megállapodás, nem is elnöki rendelet, hanem politikai szándéknyilatkozat. A dokumentum nem is viseli a 'szerződés' vagy 'egyezmény' nevet, és nem szerzett törvényhozási ratifikációt sem.
Egy nem szankcionált és nehezen ellenőrizhető megállapodás sikere azon múlik, hogy a felek annak megfelelően cselekednek-e. Az ősi jogelv (Pacta sunt servanda) azt írja elő, hogy a feleknek az egyezség végrehajtására kell törekedniük, de ha ehhez nem csatolnak megfelelő garanciákat, és még alá sem írják, akkor a szilárdsága erősen kérdéses lehet.
A 2016-os választási kampány során a republikánus jelölt jó előre és világosan megmondta, hogy mit gondol az egyezségről. Rühellte.
Hozzátette: „Semmijük nem volt, és íme, most egy hatalom lettek. Az éj leple alatt hatalmat csináltunk belőle. Ez az egyezség a szakszerűtlenség magasiskolája.”
Mégis másfél évet várt a végső döntéssel, és ebben szerepe volt első külügyminiszterének, Rex Tillersonnak is, aki az atomalkut „okésnak” tartotta. Miután az elnök leváltotta őt a Twitteren (hol is máshol?), elmondta, hogy a szakítás fő oka az Iránnal kapcsolatos véleménykülönbség volt. (Tehát nem az, hogy Tillerson a háta mögött idiótának nevezte őt egy hadügyi megbeszélésen).
Nem könnyítette meg az elnök dolgát első védelmi minisztere, James Mattis sem, aki a Kongresszusban védelmébe vette az egyezséget. A tábornok úgy érvelt, hogy ha Irán tartja a feltételeket, akkor az alku működhet. Két kulcsemberének vonakodása oda fajult, hogy végül mindkettőjüket el kellett távolítani a vezetésből. Tillersont a már említett Irán-ellenes Pompeo váltotta, Mattis helyére pedig a politikailag súlytalan Mark Esper került.
Jött Netanjahu és kisegítette Trumpot
Az a szópár, hogy „Irán + nukleáris fegyver” nem létezhet Izrael politikai szótárában. (A szaúdiban sem.) Ennek a veszélynek 'real time' szem előtt tartása abszolút elsőbbség a jeruzsálemi politikában, megelőzve a terrorfenyegetéseket, a szíriai-iraki háborút, Gázát és a palesztinokat.
Végül Izrael döntötte el a washingtoni vezetésen belüli huzavonát, és csúsztatott adu ászt Donald Trump mandzsettájába.
HIRDETÉSA miniszterelnök fél tonnányi dokumentumot tárt a világ elé, amit iráni hivatalokból, irattárakból és nukleáris intézményekből lopott el az izraeli hírszerzés. Netanjahu részletes prezentációja azt igazolta, hogy Teherán nem állt meg az urándúsítás ipari igényeinél, hanem halad a katonai szint felé.
Az iráni vezetés szerint a bemutató csak egy hazudozásairól közismert politikus teátrális produkciója volt. Viszont az amerikai elnök nagyon is komolyan vette. Donald Trump azonnali reakciója az volt, hogy: „Tudtam, hogy ez lesz, és hogy nem fognak tétlenül ücsörögni (mármint az irániak). Nem mondom meg, hogy mit tervezek...” – de hozzáfűzte, hogy ha kilép az alkuból, az erős üzenet lesz Észak-Korea számára is, hogy mihez tartsa magát nukleáris kérdésekben. Jelezte, hogy valószínűleg ki fog lépni, és rá nyolc nappal meg is tette.
Irán is sebesen kifarolt az alkuból
Teherán sürgősen folytatta fejlesztéseit – de nem a békés irányba. A két főszereplő döntését az alku többi szereplői csalódással fogadták. Aggódtak a nukleáris biztonság, a nemzetközi kereskedelem és a térség békéje miatt is.
Természetesen gazdasági és vállalati szempontok is szerepet játszottak, mivel az amerikai szankciók nagyon leszűkítették az Iránnal való kereskedés és beruházások kilátásait. Azért, mert az elnök nem csak Iránt, hanem a vele üzletelő kormányokat és vállalatokat, sőt személyeket is retorziókkal fenyegette meg.
Donald Trump döntésének persze voltak hívei is, logikusan Irán esküdt ellenségei: Izrael, Szaúd-Arábia és az Emirátusok. Netanjahu miniszterelnök történelmi lépésnek és vezetői bátorságnak nevezte az elhatározást.
HIRDETÉS
Az alku azért borulhatott fel ilyen könnyen, mert eleve futóhomokra épült. Nem tartalmazott garanciát arra, hogy kormányváltás esetén a résztvevők kötelesek legyenek folytatni, vagy legyenek az elállásnak súlyos következményei. Például X összeg vagy valamilyen hátrány.
Az alkotmány szerint a külpolitika elnöki hatáskör, és ha egy elnök nem akar további kötelezettségeket vállalni, akkor az saját felelőssége. Ez gyakori lépés, így Donald Trump kihátrálása nem valamilyen extremitás. 1977-96 között az elnökök több, mint 4 ezer külpolitikai témájú rendeletet vagy parancsot adtak ki, de csak 300 nemzetközi egyezményt kötöttek. Vagyis fenntartották a lehetőségét, hogy visszaléphessenek egy korábbi döntéstől, akár ők hozták meg, akár valamelyik elődük.
Az atomalku esetleges újra gombolásánál a kongresszusi bólintás azért volna kívánatos, mert akkor az egyezség stabilabb lehetne. Egy újabb „magányos alku” megint a müncheni vagy a moszkvai sorsára juthat.
Egy televíziós produkció elegendő?
Nyilván nem elég. Az évek során az izraeli vezetés kemény lépéseket tett, hogy lassítsa Irán nukleáris robogását. Ehhez erőszakos eszközöket is bevetett, és célzott likvidálásokat is végrehajtott. Ezeket sosem vállalta magára, arra hivatkozva, hogy az elkövetők iráni állampolgárok voltak.
Ez formailag igaz is, mert az iráni atomtudósok és létesítményvezetők megölése miatt perbe fogottak tényleg irániak voltak, a többségük pedig ismeretlen. Mégsem lehet kétség afelől, hogy az akciók mögött legtöbbször Izrael állt.
HIRDETÉSEz világos beszéd: ha a tárgyalások vagy szankciók elégtelenek, akkor erőszakos eszközök következnek. Viszont az akciók mögött másokat is sejteni lehet, nem feltétlenül csak Izraelt. A merényletsorozat csúcspontján Irán megvádolta az Egyesült Államokat is, amit Hillary Clinton külügyminiszter határozottan tagadott, de érvelése nem volt átütő erejű.
Iránon belül erős ellenállási mozgalmak működnek, akik nem csak tömegtüntetéseken, de fegyveresen is bemutatták már az erejüket. Ilyen a MEK, az NCRI (Green) vagy a Mohafegin nevű alakulat. Ezek székhelyei külföldön vannak.
A MEK egy iszlamista csoport, ami tagadja a hierarchikus papi rend felsőbbségét és hűlt helyén egy választott demokratikus kormányzatot képzel el. Ők még Reza Pahlavi idején kezdték működésüket – jórészt egyetemeken – és fontos szerepük volt a Sah elüldözésében.
Khomeini hatalomra kerülése után csalódottan látták, hogy az ország a klerikális rendszer felé fordul, és a betiltás sorsára jutottak. Katonai szárnyuk az Irak-Irán háborúban Szaddám Huszein oldalára állt, hogy meggyorsítsák a papi rendszer bukását. Ennek következménye több ezer tagjuk likvidálása volt. Őket is fel lehet venni az iráni tudósokat gyilkolók gyanú-listájára.
Több mint 20 tudós, egyetemi tanár vagy kutató megöléséről van szó, a végrehajtási módozatok pedig változatosak: autós bombamerénylet, gázmérgezés, motorkerékpárról leadott gépfegyversorozat, távirányított lövedékek helyszíni jelenlét nélkül.
HIRDETÉSNégy kinyomozott esetben a célpontra több akciócsoport is leselkedett, biztosítva, hogy ha az egyik osztagnak nem sikerül, akkor fejezze be a másik. Egyik alkalommal az áldozat felesége űzőbe vette a merénylőt, de a tartalék alakulat ebben megakadályozta. Az akciók precizitása olyan magas fokú volt, hogy 21 kísérletből csak egy volt eredménytelen.
Az áldozatok közül kiemelkedik a tavaly novemberben meggyilkolt Mohsen Fakhrizadeh akadémikus, egyben az Iráni Forradalmi Gárda tábornoka (a képen), aki az atomprogram vezetőjének számított. Őt távirányított lövedékekkel ölték meg. Elveszítése olyan súlyos csapás volt a teheráni rendszerre, hogy Ali Khamenei ajatollah a hírügynökségeket megelőzve jelentette be az esetet.
A Stuxnet jelenség - nem csak merényletek vannak az eszköztárban
Az Irán és ellenségei közt dúló rejtett háborúban Teherán vesztésre áll. Az derült ki, hogy ellenségeinek vannak partnerei az iráni rendszeren belül, akik hozzáféréssel rendelkeznek a legkényesebb létesítményekhez is.
Ennek a hadviselésnek máig kiható ütközete volt 2010-ben az a csapás, amit a Stuxnet nevű kártevő kóddal mértek a hányatott sorsú natanzi nukleáris központra. A brutális erejű vírussal új korszak nyílt a hadviselésben.
A Stuxnet-akcióban először sikerült nem katonai eszközzel (bombázással vagy kommandóakcióval) fizikai csapást mérni egy távoli intézményre úgy, hogy annak működését évekkel visszavetették. Ez a károkozás döntő szerepet játszott abban, hogy Irán végül rákényszerüljön a nevezetes alkura, ami egyébként esze ágában sem volt.
HIRDETÉSA kód aktivizálásával az urándúsításért felelős centrifugák fordulatszámát úgy felpörgették, hogy azok jó része ripityára tört vagy javíthatatlan lett. A fejlesztési erőfeszítések megtorpantak.
A kódot amerikai és izraeli fejlesztők közösen dolgozták ki, elszigetelt munkacsoportokban, és a terv egészét csak kevesen láthatták át. Van olyan feltételezés, hogy a fejlesztés egyes részleteiben három további ország is szerepet vállalt: Hollandia, Németország, és vagy az Egyesült Királyság vagy Franciaország.
A kód 150 000 soros volt, benne elrejtve egy biblikus Ószövetségi utalás Eszterre, aki fondorlattal mentette meg a pusztulástól a Perzsiában sínylődő izraeli népet és kivívta számukra az ellenállás jogát. Ez direkt üzenet volt Iránnak a kódot író mérnökök részéről.
A történelem első cyber-fegyverét egy iráni „tégla” juttatta be a rendszerbe, akit a holland titkosszolgálat kért fel és képzett ki. Az ő sorsa ismeretlen.
Nem lehet leállítani azt a vacakot?
Van olyan mendemonda, hogy miután egy hacker-csoport feltárta a létezését, Obama elnök szerette volna visszagyömöszölni a szellemet a palackba. A Hadműveleti Teremben megkérdezte Joe Biden alelnököt és Leon Panetta CIA-igazgatót, hogy „nem lehetne leállítani azt a vacakot?" – de azt a lehangoló választ kapta Panettától, hogy már nem lehet leállítani azt a vacakot. A vírus szétterjedt a világban és vétleneknek is okozott károkat. Az viszont már nem pletyka, hogy a kártevés után Irán több személyt kivégzett a Natanz-i üzem dolgozói közül. A kulcsfontosságú létesítményt tavaly és idén is újabb csapások érték.
HIRDETÉSHogy állunk most?
A két ország (h)idegháborúja zavartalanul folytatódik, szinte függetlenül az atomalku jövőjétől. Áprilisban ismét a Natanz-i dúsító központ volt a cél, és a támadást – állítólag – megint egy iráni állampolgár követte el. Ezzel újra megmutatkozott az iráni elhárítás gyöngesége és a rajta tátongó rések.
A támadás fejcsóválást váltott ki Washingtonban és hisztérikus nyilatkozatokat Tehenánban. A parlament képviselői az elhárítás vezérkarának leváltását követelik, mondván, hogy „Irán a kémek paradicsoma lett”. Az iráni vezetés legmagasabb szintjein egyik nap a káosz, másnap a rendíthetetlen magabiztosság jelei látszanak. A vallási vezető előbb pillantásra sem érdemesnek mondja az új tárgyalásokat, majd teljes támogatásáról küld üzenetet. A bécsi tárgyalók előbb a szankciók teljes feloldását követelik, majd visszatáncolnak és ajánlatokra várnak. Közben a parlament szóvivője az iráni nép akaratát emlegeti, mint „csodacsináló” tényezőt.
Az Unió is bizonytalankodik és sokkal gyanakvóbb, mint korábban. Az európai szereplők és az USA szeretnék remélni, hogy valamilyen alaprajz tető alá hozható az iráni választásokig, ám az időablak nagyon szűk (június 18.) Az orosz delegációvezető szerint megjósolhatatlan a folyamat hossza, kivált, hogy a két főszereplő nem is beszél egymással.
Az iráni választásokon legalább 15 jelölt indulásával lehet számolni, ezért a teheráni erőviszonyok kiszámíthatatlanok. A kandidálók közt van olyan, aki az atomfegyverkezés megszállott híve (például maga Mahmud Ahmadinezsád korábbi elnök – már ha engedik indulni), de akadnak mérsékeltebbek is, akik szerint vissza kellene venni a tempóból. Ilyen esélyesnek számít Ali Motahiri tábornok, akinek főpap apja Khomeini egyik bizalmasa volt. Szerinte inkább a térség országaival kell békességre jutni, és ki kell egyezni Szaúd-Arábiával is.
„Bécsi tárgyalásokról” beszélni amúgy is túlzás. A kép inkább az, hogy a felek ugyanabban a városban vannak és az Unió megbízottja, Enrique Mora közvetít közöttük. Az iráni külügyminiszter szerint nincs szükség beszélgetésre az amerikaiakkal, mert ott a 2015-ös alku és lesznek szívesek ahhoz tartani magukat. (Ebben az érvelésben nem zavarja őket, hogy a korábbi kondíciókat már régen túllépték.) Előfeltételük az amerikai és európai szankciók azonnali feloldása, mert addig semmilyen további szó nem eshet.
HIRDETÉSMi az, ami biztos?
Irán a '15-ös alku egyetlen elemét sem tartotta be. Az ott rögzített 3,67%-os ipari dúsítási szintet már az amerikai felmondás előtt meghaladta, de nem állta a készlet korlátozásának ígéretét sem (300 kg). Nem csökkentette 6 000-re a centrifugák számát, hanem megtöbbszörözte. Az alku ellenére korszerűbb és háromszor gyorsabb dúsító centrifugákat is hadrendbe állított.
Irán a bécsi randevú nyitányaként jelentette be, hogy megkezdte a dúsítási szint 60%-ra emelését, ahonnan már viszonylag gyorsan el lehet érni az atomfegyverhez szükséges 90% feletti sűrűséget.
Irán megszüntette a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrzési lehetőségeit. Az állapotfelméréseket archiválja, és addig őrzi, amíg a szankciókat fel nem oldják. Ha az nem történik meg 3 hónapon belül, akkor az adatokat megsemmisítik, vagy végleg titkosítják.
Az is tény, hogy tavaly októberben már lejárt a '15-ös egyezség korlátozó szakasza Irán fegyvervásárlásaira. Elvileg Teherán most már olyan országoktól is vásárolhat haditechnikát, akik most a bécsi asztal körül ülnek. Például az oroszoktól.
Az érem másik oldala, hogy Izrael továbbra is sziklaszilárd abban, hogy az iráni alkut nem szabad újra kötni. Amerikai részről nyomás nehezedik Jeruzsálemre, hogy legyen engedékenyebb, de Netanjahu miniszterelnök utolsó szava még mindig az – és ez aligha fog változni – hogy sosem engedi Iránt atomfegyver közelébe jutni.
HIRDETÉS
A közeljövő egyik lehetséges fordulata ezért egy izraeli-szaúdi közeledés is lehet. Az Emirátusokkal és más muszlim kormányokkal ez már tavaly megtörtént. Márciusban már volt szó arról, hogy az izraeli választások után a két vezető találkozik, mert Irán agresszív magatartása Jemenben, Irakban, Szíriában és Libanonban – tetézve az atomfegyverkezés veszedelmével – mindkettőjüket veszélybe sodorja. Ennek a fordulatnak az esélyei minden gramm dúsított uránnal nőnek. Ez naponta 9, holnap pedig már 10.