NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kiállt kirúgott tanárai mellett a Kölcsey igazgatója

A Budapest hatodik kerületében található gimnázium ikonikus, szecessziós elemekkel díszített tornya
A Budapest hatodik kerületében található gimnázium ikonikus, szecessziós elemekkel díszített tornya Szerzői jogok MTI
Szerzői jogok MTI
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Megszólalt a kirúgott kölcsey-s tanárok igazgatója: mint írta, a döntéshozó súlyosan megsértette diákjaink tanuláshoz való jogait, néhány óra elmaradására válaszul pedig a tanév hátra lévő óráit kockáztatják.

HIRDETÉS

Kiállt elbocsájtott tanárai mellett a fővárosi Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója. Az iskolából pénteken négy tanárt bocsátott el a tankerület, azóta egy ötödik kollegájuk is megkapta a felmondását. A tanárok mindegyike polgári engedetlenségben vett részt, ezért a tankerület rendkívüli felmentéssel megszüntette a munkaviszonyukat. A döntés hírére péntek este diákok és szmpatizánsok vonultak az iskolához, ahol a gimnazisták tanáraik visszavételét követelték. Hétfő reggel fél nyolcra ismét tüntetést szerveztek az iskola elé - az összegyűlt tömeg akkora volt, hogy a rendőrség az utcát is lezárta. Este az intézmény igazgatója a közösségi médiában megosztott posztjában állt ki tanárai mellett.

„Éppen kezdődött az órám, amikor felhívott az igazgató, hogy menjek le az irodájába. Ott volt a tankerület igazgatóhelyettese és még két személy. Azt mondták, nekik csak annyi a dolguk, hogy átadjanak egy levelet, nem kommentálhatják” – mondta a 444.hu-nak még pénteken Palya Tamás, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára. A levélben közölték vele, hogy rendkívüli felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyát, mivel a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vett polgári engedetlenségben.

Összesen három ilyen napról volt szó, mivel a tiltakozó tanárok heti egy-egy napot jelöltek ki az engedetlenségre. A kirúgások hírére megmozdultak a diákok, és több mint 200 iskola jelentette be hétfőig, hogy csatlakoznak a pedagógussztrájkhoz - sokak számára a kölcseys kollegák elbocsájtása volt az utolsó csepp a pohárban. Szerdára, október ötödikére tüntetést szerveznek a Parlament elé.

Megszólalt az iskola igazgatója is

Fazekas Csaba, az intézmény igazgatója hétfő este egy hosszú, a facebooko-on megosztott posztban állt ki elbocsátott tanárai mellett. Mint írta: "A budapesti Kölcsey Gimnázium elveszíti öt kiváló tanárát. Hárman személyesen vették át szeptember 30-án, ketten pedig postán kapják meg a napokban rendkívüli felmentésüket a munkáltató szerepét betöltő Belső-Pesti Tankerületi Központtól."

Fazekas ezután úgy folytatja: a három napnyi polgári engedetlenség miatti elbocsátás nincs arányban azzal a kárral, amit a diákoknak okoznak a tanárok kiesésével az év többi részére nézve.

"A döntéshozók szerint - akik minden bizonnyal utasították a munkáltatót - az érintettek korlátozták a tanulók tankötelezettségének a teljesítését azzal, hogy az elmúlt időszakban polgári engedetlenség keretében, írásos figyelmeztetés ellenére is megtették, hogy nem vették fel egy-egy napon a munkát. Radikális fellépésük okainak a tisztázása, a deklarációkban megfogalmazott problémák megvitatása és kezelése helyett büntetés következett. Ezt a pedagógiai hibát a 21. század iskoláiban már nem szokás elkövetni, és ez akkor sem mentség a döntéshozókra nézve, ha közöttük esetleg nem volnának pedagógus végzettségűek.

Az elmúlt időszak pedagógus munkabeszüntetései kétségbeesett segélykiáltások az oktatás válságos helyzetének jelzése céljából. Nem valakik ellen irányultak és irányulnak, hanem valamiért: az oktatás ügyének a szolgálatáért. Az egyre súlyosabb tanárhiány közepette például azért, hogy legyen nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése a pedagógus szakmának.

A polgári engedetlenkedőkkel szemben szigorúan büntető módon eljáró döntéshozók cselekedetükkel tovább súlyosbítják a tanárhiány problémáját is. Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására a tanév hátra lévő óráit kockáztatják."

Ezután hosszasan méltatja az elbocsátott tanárokat, akik közül többen maguk is kölcseys diákok voltak, mielőtt a tanári pályára léptek. Egy kivétellel mindannyian évtizedek óta tanítanak az iskolában, lelkesedéssel, elhivatottsággal, mely a diákjaik által eredményeken is meglátszik.

Sorait az igazgató azzal zárja: "diákjaink tanuláshoz való jogait súlyosan megsértette a döntéshozó. Van olyan érettségiző tanulónk, aki most elveszítette a magyar- és a matematikatanárát, aki egyben az osztályfőnöke volt.

Még ha volna is az elbocsátott pedagógusok helyére beállítható új tanár, a tanulóknak a törvényben is rögzített “mindenek felett álló érdeke” megsérült, és elfogadhatatlan, hogy senki még csak nem is tájékozódott a körülményekkel és ezen érdekekkel kapcsolatban."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kétszáznál is több iskolából jelezték, hogy csatlakoznak a szerdai tanársztrájkhoz

"Nincs tanár, nincs jövő" – skandálják diákok a Kölcsey gimnáziumnál

Közel 700 milliárd forinttal támogatja az EU a magyar pedagógusok béremelését