Istent játszottak, büntetlenül – állapította meg az újságíró, aki feltárta a példa nélküli esetet. A „vadászturisták” a legnagyobb összeget gyermekekért fizették, akikre merő szórakozásból lőttek. Az idős áldozatokért nem számítottak fel díjat. Ingyen lövöldözhetett egy orosz nacionalista költő is.
FIGYELEM! A CIKK FELKAVARÓ LEÍRÁSOKAT ÉS FOTÓKAT TARTALMAZ.
„Miért pazarolnék el két golyót? Ha lelövök egy gyereket, azzal megölöm az anyát is, mert gyermeke elvesztését nem fogja túlélni” – kérkedett egy boszniai szerb orvlövész a háború első évében, 1992-ben a szarajevói rendőrség egyik őrsén. Hozzá hasonlóan mások is hátborzongatóan dicsekedtek azzal, hogyan lőttek le anyákat, gyermekeket és időseket a szarajevói utcákon.
„A körülményekre való tekintettel sosem tudtuk kideríteni, honnan érkezett a golyó” – utalt az ostromzár szinte hermetikus körülményeire Dragan Mioković, a nyomozócsoport korábbi vezetője. A háborúban azonban nemcsak a lövedék röppályáját volt nehéz azonosítani, hanem a személyt is, aki a gyilkos fegyver ravaszát meghúzta. Mint kiderült, nemcsak szerbek vadásztak a kiszolgáltatott, védtelen és vétlen civilekre.
A vadászturisták
A külföldieket „hétvégi orvlövészeknek” nevezte egy olasz újságíró és író, aki szerint a tehetősek 1993 és 1995 között „fizettek azért, hogy szórakozásból lövöldözzenek Szarajevó polgáraira”. Ezio Gavazzeni feljelentése nyomán a milánói ügyészség most, több mint három évtized elteltével indított vizsgálatot a különös kegyetlenséggel és aljas indítékokkal súlyosbított emberölések ügyében. A Corriere della Sera már 1995-ben két olyan bírósági tárgyalásról tudósított – az egyiket Barcelonában, a másikat Trentóban tartották –, amelyeken tanúk vallottak a szarajevói öldöklésekről. Gavazzeni kezdetben regényt szándékozott írni a történtekről, de ötlete, csakúgy mint a törvényszéki tárgyalások, megfeneklett.
Néhány éve látott egy dokumentumfilmet, amelyben egy pár sokkoló történetet idézett fel arról, hogyan vesztették el a babakocsiban tolt gyermeküket.
Egy másik személy kerekesszékbe kényszerült, miután egy orvlövész hátulról eltalálta.
„Vadászturisták” utaztak Szarajevóba, hogy saját kedvtelésükre civilekre lövöldözzenek – ezt vallotta 2007-ben a boszniai mészárosnak nevezetett Ratko Mladić elleni büntetőperen egy amerikai tengerészgyalogos, aki a bosnyákok oldalán önkéntesként harcolt a szerbek ellen.
Látott egy külföldit „egy olyan fegyverrel, amely inkább vaddisznóvadászatra tűnt alkalmasnak a Fekete-erdőben, mint városi harcra a Balkánon” – mondta John Jordan, aki szerint az illető „úgy kezelte a fegyvert, mint egy kezdő”.
A Szarajevó szafari
Ez annak a 2022-ben bemutatott egy és negyed órás dokumentumfilmnek a címe, amely a negyvennégy hónapig tartó ostrom sokáig ismeretlen, véres epizódjait először tárta fel részletesebben. Addig kevesen tudták, hogy a szerbek oldalán nemcsak önkéntesek és zsoldosok harcoltak, hanem gazdag külföldiek kiváltságos és titkos csoportja. Busás díjat fizettek azért, hogy a szenvedőket maguk is célba vehessék.
A Szarajevó szafari újból felkeltette Gavazzeni érdeklődését, és maga is nyomozásba kezdett.
Többek között talált egy tanút, aki nemcsak tudott a „vadászturizmusról”, hanem már 1993-ban az olasz hírszerzést is tájékoztatta honfitársaik kegyetlenkedéséről. E. S. a boszniai ügynök nevének kezdőbetűje.
„Azt mondta nekem, a boszniai hírszerzés legkevesebb öt olasz jelenlétére figyelmeztetett, akik kíséretet kaptak, hogy civilekre lőjenek” – számolt be Gavazzeni.
Az újságíró beszélt egy szlovén hírszerzővel, néhány áldozattal, és idézett egy sebesült tűzoltót, aki Slobodan Milošević szerb elnök hágai tárgyalásán szintén „vadászturistákról” tanúskodott. Jellegzetes ruházatuk és fegyvereik nagyon elütöttek a szerb katonák megjelenésétől – mondta a tanú.
Az orvlövészek sikátora
A szerb erők által körülzárt szarajevóiak szinte jobban rettegtek az orvlövészektől, mint az aknavetők vaktában becsapódó gránátjaitól. A város éveken át ínségben tengődött: nem volt villanyáram, víz, telente fűtés, és élelmiszert is csak elvétve lehetett kapni.
Mindennapos gyötrelmes és veszedelmes rutin volt a beszerzés, a vízhordás, télen pedig a tűzifa begyűjtése. Az orvlövészek legtöbb áldozata azok közül került ki, akik ezekre a kockázatos feladatokra vállalkoztak.
Nem lehet őket mesterlövészeknek nevezni. Nem az ellenség kiiktatása volt a céljuk, hanem a lakosság megtizedelése – a szerb vezetés szándékaival összhangban a félelem gerjesztése.
A szerb ellenőrzés alatt tartott városrész, Grbavica toronyházaiban, vagy a Szarajevót övező déli dombokon bújtak meg. Távcsöveik irányzékában nagy távolságról, több száz méterről potenciális civil áldozataik arcvonása is jól kivehető volt. Galád módon, orvul célozták meg őket.
Szarajevó belvárosa, nagy nyitott terekkel, és egy széles sugárúttal különösen veszélyes térségnek számított, ahol rendre haltak meg ártatlanok. Sniper Alley, az orvlövészek sikátora – így becézték a békefenntartók és a haditudósítók. A név a mai napig fennmaradt.
A lakosság idővel megpróbálta feltalálni magát.
Egyesek az ENSZ-kéksapkások páncélozott járművének árnyékában meneteltek.
Az egyik városrészben szitává lőtt autóroncsokból emeltek védőfalat, hogy eltakarják a gyalogosokat.
Ahol nem volt semmilyen védelem, ott az életükért futottak az emberek. „Üdvözlünk a pokolban!” – áll a mögöttük levő falfirkán.
Az embervadászat
Az ezekre az emberekre lövöldöző orvlövészekhez csatlakoztak a gazdag külföldiek, akik hajlandók voltak mélyen a zsebükbe nyúlni egy hétvégi kalandért.
„Legalább százan lehettek” Gavazzeni becslése szerint, aki a Repubblicának azt is elmondta, hogy „sok pénzt”, mai árfolyamon 80-100 ezer eurót, közel 32-40 millió forintot fizettek egy rövid, pár napos embervadászatért.
A gyilkosok az Egyesült Államokból, Kanadából, Oroszországból, Spanyolországból és Olaszországból érkeztek – állítja Miran Zupanič, a Szarajevói szafari rendezője.
„Istent játszottak, büntetlenül” – így jellemezte őket az olasz újságíró. Sokkolta, hogy gazdag, középosztálybeli honfitársai Boszniába utaztak, és fizettek azért, hogy puszta szórakozásból embereket gyilkoljanak.
A hétvégi vadászok Triesztben gyülekeztek, majd Belgrádba repültek, ahonnan minibuszokon szállították őket a „vadászterületre”, a frontra.
A „szafari” részvételi díja az áldozat függvénye volt.
A legnagyobb összeget akkor kellett lepengetni, ha a golyó egy gyermeket talált el – pontosan ugyanúgy, mint amikor a szerb orvlövész azzal dicsekedett, hogy nem pazarol el két golyót, elég, ha eggyel egy gyermeket öl meg, és ezzel egyben az anyával is végez.
Valamivel olcsóbb volt egy, lehetőleg egyenruhát és fegyvert viselő férfi meggyilkolása, a magatehetetlen idősek kivégzéséért pedig nem kellett fizetni.
Nem tudni, kik voltak az „utazásszervezők”, kinek a zsebébe vándorolt a „vérdíj”, és mire költötték a milliókat.
Ezio Gavazzeni szerint a tettesek ma 65-80 év körüliek lehetnek, és néhányan még biztosan élnek. Párat közülük maga azonosított.
Tényfeltáró kutatását két ügyvéd és egy volt bíró segítségével egy 17 oldalas, az ügyészségnek beterjesztett beadványában fogalmazta meg.
A dokumentum alapján Alessandro Gobbis milánói ügyész kiterjedt vizsgálatot rendelt el.
Az orosz költő
„Ez egykor mind a miénk volt, szerb terület” – kalauzolta körbe orosz vendégét a háború első évében Radovan Karadžić, a szerbek politikai vezetője, akit később népirtásért, mindenekelőtt a srebrenicai tömegmészárlásért 40 év börtönre ítéltek.
Karadžić, a pszichiáter egykor verseket írt, mielőtt a politika mezejére lépett, és ebben nem különbözött a mellette álló disszidens Eduard Limonovtól, a nacionalista költőből és íróból avanzsált politikussá.
Limonov végigmérte az alattuk elterülő Szarajevót, majd készségesen lefeküdt egy nehézgéppuska mellé, és zsigeri gyűlöletből lövöldözni kezdett a város irányába. Ő volt a ritka külföldiek egyike, akiknek az ámokfutását megörökítették. Limonovnak nem kellett fizetnie a „haditurizmusért”. Karadžić csodálójaként mászta meg a Szarajevó melletti hegyeket. „Nekünk, oroszoknak példát kellene vennünk rólad” – mondta elragadtatással vendéglátójának.
Limonov már nem él. Sosem vonták felelősségre a szarajevói kalandért.
Az amerikai producer
Egy orvlövész golyója végzett az ABC producerével – tudósított a Los Angeles Times 1992 augusztusának közepén. A 45 éves David Kaplan néhány órával azután halt meg, hogy megérkezett a boszniai fővárosba. A televízió hírszerkesztőségének volt a producere, és annak a stábnak a tagja, amely Milan Panić amerikai üzletembert, Jugoszlávia akkori miniszterelnökét Szarajevóba kísérte.
A hattagú stáb három tagja páncélozott konvojban utazott a reptérről a városba, a többiek pedig egy, történetesen Budapesten bérelt VW-minibuszban, amelynek oldalára és hátsó ajtajára óvatosságból vörös szigetelőszalagból nagy TV-feliratot ragasztottak.
A Kaplant megölő golyó a T és V betű között fúródott az autóba – írta a Washington Post. Az orvlövész tehát pontosan tudta, hogy újságírókra lő. A lövedék áthatolt a hátsó és középső üléssoron és a férfi testén. Utóbb a sofőrülés támlájában találták meg.
Kaplan gyorsan kórházba került, de az életét nem tudták megmenteni. „Túl sok vért vesztett” – mondta kollégája, Sam Donaldson, a riporter, akivel évekig, a többi között az Öböl-háborúban is együtt dolgozott.
Az orvos két óra elteltével jött ki a műtőből, és megviselten a kezembe nyomott egy műanyag zacskót David Kaplan holmijával. Azt hitte, a stáb tagja vagyok, pedig csak kollegiális szívességből mentem ki értük a reptérre. Én vezettem azt az autót, amelyben David Kaplant megölték.
Az orvlövész puskájának nagykaliberű lövedéke a testbe hatolva spirálisan kezd el rotálni, nem halad egyenes pályán – magyarázta az orvos. A golyó nem érintette Kaplan létfontosságú szerveit, mégis pótolhatatlan vérvesztességgel járó roncsolást okozott – mondta a katonai sebész.
David Kaplan volt a boszniai háború első amerikai újságíró-áldozata.
Az 1425 napi tartó szarajevói ostromzárban a becslések szerint több mint tizenegyezren haltak meg, a többségük civil.
„Nem tudom, milyen ördög szállt meg azon a napon. Emlékszem, egy forró nyári nap volt, 1992 augusztusa” – írta búcsúlevelében Predrag O., aki 2000-ben lett öngyilkos Belgrádban. Az egykori szarajevói orvlövész ekkor ismerte be, hogy megölt egy kilencéves kislányt.
A hágai törvényszék 2006-ban életfogytiglanra ítélt egy szerb katonai parancsnokot, három évvel később pedig 29 évre egy másikat. Mindketten a civil lakosság elleni akna- és orvlövész-támadásokat irányították a bíróság szerint azzal az elsődleges szándékkal, hogy rettegést keltsenek a polgári lakosság körében.
Ehhez a társasághoz csatlakozott a „hétvégi vadászok” elit csoportja.