NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Megint elhalasztotta a NASA a holdrakéta kilövését

Amatőr csillagászok a Kennedy űrközpont közelében
Amatőr csillagászok a Kennedy űrközpont közelében Szerzői jogok Chris O'Meara/AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Ezúttal a folyékony hidrogén szivárgott a rakétából. Ha minden jól megy, egyhetes késéssel, hétfőn indul el a holdraszállást célul kitűző Artemis program első küldetése.

HIRDETÉS

Ismét elhalasztotta a NASA a holdraszállást célul kitűző Artemis program első küldetését.

Ezúttal üzemanyagszivárgást észleltek az amerikai űrkutatási hivatal valaha volt legerősebb hordozórakétájánál. A mérnökök szerint folyékony hidrogén szivárgott a majdnem 100 méter magas Space Launch Systemből.

Az Artemis program célja, hogy 2025-ben, több mint 50 év szünet után ismét embert vigyen a Holdra. Az első küldetésben még nem vesznek részt emberek, de az Orion űrhajó a tervek szerint megkerüli majd a Holdat, és több mint másfél millió kilométeres út után a Csendes-óceánba hullik majd. 

Az űrkapszula fedélzetén a budapesti Energiatudományi Kutatóközpont dózismérői is ott vannak. A kilövést jövő hétfőn próbálhatják meg újra, de nem biztos, hogy addig sikerül kijavítani a problémát.

A magyar fejlesztésű dózismérő

A magyar kutatók dózismérői kulcsfontosságú adatokkal szolgálnak majd a kozmikus sugárzási térről a későbbi emberi személyzetet szállító űrhajók, a Hold körüli pályán keringő űrállomás és a holdbázis létrehozásához.

"Hosszú évek előkészületei, megannyi elhalasztott start, meghosszabbított határidő és a költségvetési terv többszöri újragondolása után készen áll az a rendszer, amely lehetővé teszi az első tesztrepülést (Exploration Mission-1) az Orion számára" - írja az ELTE közleménye.

Mivel a Földtől távoli kozmikus környezetben dolgozó űrhajósok egészsége elsődleges fontosságú, ezért a tesztek során kiemelt figyelmet kap a sugárvédelem.

Mire kíváncsiak a magyar kutatók?

Miként a korábbi Matroshka-küldetésekben, a cél ez esetben is a különböző szövettípusokban elnyelt sugárzás mennyiségének és minőségének megállapítása, és ezáltal az űrhajóban utazó személyzetet érő sugárterhelés felmérése.

A közleményben megjegyezték, hogy a kozmikus sugárzás detektálásában négy évtizedes tapasztalata van az EK Űrkutatási Laboratóriumának.

Az optimális sugárvédelmi árnyékolás, a megfelelő dóziskorlátok kidolgozása, a bőrt, valamint a belső szerveket érő sugárterhelés összefüggéseinek megértése kulcskérdés az emberes küldetések tervezése során.

Nem új keletű ötlet, hogy az űrhajósokat kívül-belül érő ionizáló sugárzást a valóságot jól modellező bábu segítségével vizsgálják. Emberi koponyát imitáló fantommal már a 90-es években is végeztek méréseket a NASA űrsiklóin, majd a Mir űrállomáson.

Nem mindegy, hogy férfi vagy nő az űrhajós

A kísérlet során alkalmazott bábukkal kapcsolatban lényeges különbség, hogy a MARE-fantomok női testet imitálnak. Biológiai és sugárvédelmi szempontból nem elhanyagolható a különbség a két nem szöveti és szervi felépítésében, emiatt az új eredmények hiánypótlók lesznek.

A misszió során két teljesen azonos - Helga és Zohar névre keresztelt - fantomot helyeznek majd el az egymás melletti ülésekben, melyek közül az egyik (Zohar) az AstroRad elnevezésű sugárvédelmi mellényt is viseli majd.

A Hold új környezet, új adottságokkal

A Nemzetközi Űrállomáson már tesztelték a mellényt, de a Hold körüli térség kitettsége egyedi körülményeket teremt, így a most tervezett kísérlet hasznos új információkkal szolgálhat.

A kutatók a fantomok belsejében kialakított 1400 szenzorpozíció mellett a mellény külső felületén is végeznek majd méréseket, így egyértelműen láthatóvá válik, hogy az milyen mennyiségű és minőségű sugárzástól védi meg a viselőjét.

Az Apollo-küldetésekből meglehetősen kevés és kezdetleges szabályozások mellett rögzített dozimetriai adat áll rendelkezésre, ezért igen fontosnak ígérkeznek a MARE kísérlet mérései.

42 napos kísérlet

A 42 napos kísérlet eredményeiből megtudhatjuk majd, hogy milyen sugárzási viszonyok uralkodnak az Orion űrhajóban, és mennyire hatékony az AstroRad sugárvédelmi mellény.

"Mindezeket az információkat a legmodernebb aktív (elektronikus) dózismérők és több más fedélzeti műszer adataival kiegészítve olyan tudásra tehet szert az emberiség, amely nagyban hozzájárul a további Artemis küldetések biztonságos kivitelezéséhez"- írja a magyar szakértők közleménye.

HIRDETÉS

Az EK a következő küldetésekben is részt vállal, a Gateway űrállomáson is ott lesznek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Irány a Hold: kilőtt a NASA új generációs rakétája, az Artemis

Aszteroidát téríthet el a NASA űrszondája

Műszaki probléma miatt elhalasztották egy Szojuz űrhajó indítását