Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Irán atomcsapással fenyegeti New Yorkot

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Az iráni Natanz környékén lévő urándúsító egyik bejárata
Az iráni Natanz környékén lévő urándúsító egyik bejárata   -   Szerzői jogok  Fotó: AP

Az iráni illetőségű Iszlám Forradalmi Gárda Testülete (IRGC) nukleáris robbanófejek építésével fenyegetőzik, és előrevetítette, hogy porig rombolja New York városát – írja a Jerusalem Post Ben Sabti Irán-szakertő tweetjére hivatkozva. Sabti szerint az IRGC az egyik Telegram-csatornáján írta, hogy "Irán azonnal újraindítja az Emad-projektet, és atombombát építhet, ha a natanzi létesítményeket megtámadják."

Az Emad egy iráni fejlesztésű nagy hatótávolságú rakéta neve, a natanzi létesítményekkel pedig a natanzi urándúsítókra utalnak, melyek 2021-ben többször is bekerültek a hírfolyamba.

New York pokoli romhalmazzá változik

A londoni székhelyű Iran International hírportál szerint az IRGC-hez köthető Bisimchi Media Telegram-csatorna közzétett egy videót "Mikor ébrednek fel Irán alvó nukleáris robbanófejei?" címen. Ebben kijelentik, hogy az iráni rezsim rövid időn belül képes nukleáris fegyvereket fejleszteni, "ha az Egyesült Államok vagy a cionista rezsim bármilyen ostoba hibát elkövet."

Az Iran International szerint a videóban elhangzik, hogy Irán ballisztikus rakétái "New Yorkot pokoli romhalmazzá változtathatják.” A videó szerint a Teherántól 160 kilométerre fekső Fordo városának környékén található nukleráis létesítmények védve vannak egy esetleges rakétatámadás ellen, ellenben minden infrastruktúrát előkészítettek egy esetleges támadás levezénylésére. Azt írják, hogy "a natanzi létesítmények sebezhetőek a nyugati hatalmak és Izrael esetleges támadásával szemben, de Fordo pillanatok alatt hadrendbe állítható, ha Natanz rakétatámadás alá kerül."

Kijelentik: az iráni rezsim gyors ütemben képes "békés célú atomprogramját nukleáris fegyverprogrammá" formálni.

A Post cikke szerint a videóban elhangzik, hogy a Fordo környéki létesítmények alkalmasak atomtöltet építésére, és hogy Irán az atomhatalmak klubjába való belépésének küszöbén áll.

Az amerikai kormány az IRGC-t külföldi terrorista szervezetnek minősítette.

Kikapcsolt kamerák

Június elején az Euronews is megírta, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint az urándúsítás felgyorsítása lehet Irán valódi célja. A natanzi nukleáris létesítményben ugyanis két kamerájukat is kikapcsolták, így lehetetlen nyomon követni, mi zajlik odabent. Az ügynökség bécsi ülésén ezek után elmarasztalták Iránt.

Irán és a világhatalmak 2015-ben állapodtak meg az atomalkuban, amelynek értelmében Teherán drasztikusan korlátozta urándúsítását a gazdasági szankciók feloldásáért cserébe. 2018-ban Donald Trump akkori amerikai elnök egyoldalúan kiléptette az Egyesült Államokat a megállapodásból.