A The Telegraph tudomása szerint Irán paranoiás biztonsági szolgálatai egymás ellen fordulnak a kémkedéssel kapcsolatos félelmeik miatt.
A londoni lap iráni rezsim-közeli forrásokra hivatkozva arról ír, hogy az IRGC (ismertebb nevén az Iráni Gárda) és több kulcsfontosságú titkosszolgálati szerv belső paranoiától és egymás elleni leszámolásoktól szenved. Ennek oka, hogy az izraeli hírszerzés a júniusi 12 napos háború alatt „kiterjedt behatolást” hajtott végre Irán belbiztonsági struktúráiba.
A teheráni beavatott források szerint a Gárda (Sepah) és más biztonsági szervek vezetésében és soraiban káosz és belső tisztogatási hullám söpört végig. Ennek során a vezetők és beosztottak egymást próbálják meg „illojalitással” vagy kémkedéssel vádolni.
A júniusi háború utáni rövid időszakban Irán lakossága egy röpke pillanatra egységesnek tűnt, de ez gyorsan szertefoszlott. A rezsimben dolgozó források arról számoltak be, hogy a vezetők egyre inkább félnek attól, hogy azok, akik valóban együttműködtek az izraeli hírszerzéssel, most hamisan a lojális tisztviselőket jelenthetik fel, hogy eltereljék magukról a gyanút.
Az egyik teheráni tisztviselő úgy fogalmazott: „Sokan, köztük a Gárdában is, mindent megtesznek, hogy bizonyítsák, nem tettek semmi rosszat. Ugyanakkor mára mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az izraeliek masszívan behatoltak több ügynökségbe.” A paranoia olyan mértéket öltött, hogy sokan és sietve különféle lojalitási gesztusokkal próbálják bebiztosítani a pozíciójukat.
A bonyolult rendszerben sok a szereplő, sok a kérdés és sok ellentmondás
Az Euronews áttekintése szerint Irán biztonsági apparátusa több, egymással párhuzamosan működő és gyakran rivalizáló szervezetre épül. Az egyik legfontosabb a Forradalmi Gárda (IRGC) hírszerzési igazgatósága, amely a rendszer legbizalmasabb védelmét látja el, különös tekintettel a belső lojalitási ellenőrzésekre és a politikai fenyegetések kiszűrésére.
Magának a legfőbb vallási vezetőnek, azaz Ali Khamenei ajatollahnak a védelméről az Ansar-ol-Mahdi egység gondoskodik. Ez a Gárda egyik legbizalmasabb alakulata, teljesen külön kezelve a testület többi részétől.
Feladatai közé tartozik a főpap fizikai védelme, legszűkebb környezetének ellenőrzése és átvilágítása, előzetes helyszínbiztosítás, és további elhárítási feladatok. A csoport együttműködik a Gárda hírszerzésével, de a parancsnoki lánc közvetlenül a legfelső vezetőhöz fut be.
Az egység tagjait több lépcsős lojalitásvizsgálat után választják ki, vallási és családi háttér alapján. A rezsimen belül ez számít a legérzékenyebb és legkevésbé átjárható struktúrának. Érthető, hogy a mostani beszivárgási pánik idején nyilvánvalóan ez az a kör, ahol a paranoia a legmagasabb szinten jelentkezik.
A Belügyminisztériumhoz tartozó MOIS a hivatalos állami hírszerzési szolgálatot jelenti, amely a klasszikus nemzetbiztonsági és elhárítási feladatokat végzi. Az IRGC-nek külön katonai elhárítása is van, amely az egységeken belüli fegyelmet és esetleges beszivárgást vizsgálja. A Baszídzs milícia nevű ideológiai alapú és tömegbázisú félkatonai szervezet pedig a társadalompolitikai kontrollt és a helyi szintű belbiztonsági megfigyelést végzi.
A reguláris hadsereg (Artesh) szintén működteti saját katonai hírszerzését és ellenőrző struktúráját, de politikai súlya csekélyebb. A párhuzamosságok és a kompetenciák átfedése miatt a szervek között állandó a versengés, ami a beszivárgási válság idején különösen éles formát ölt, és emlékeztetnek a Sah bukása utáni bizalmi válságra a Gárda és a hadsereg között.
A rezsim működőképességét fenyegető belső rivalizálás
Elemzők szerint az IRGC-n belüli torzsalkodás már a rezsim legfontosabb katonai erejét gyengíti. A vezetők közötti bizalmatlanság, a folyamatos gyanakvás és a személyes leszámolások veszélyesen szétzilálják az iráni parancsnoki láncot.
Ezt erősíti meg egy másik iráni hivatalnok is, aki szerint nem csak a bizalom kérdéses, hanem „egyre nagyobb problémát jelent az is, hogy egyre több ember árulja el valamilyen módon a rendszert”. A háború kezdete óta Irán több száz embert tartóztatott le kémkedés vádjával, és közülük többeket ki is végeztek, mint izraeli kollaboránsokat, vagy Izraelt segítő honpolgárokat.
Tucatnál több halálos ítélet született június után, amikor a politikai és biztonsági okok alatt olyan vádak szerepeltek, mint kémkedés, árulás vagy „biztonsági ügy”, amelyek gyakran zárt, nem nyilvános eljárásokhoz kapcsolódtak. Az ilyen lépések célja a hivatalos magyarázatok szerint az lenne, hogy a rendszer működőképességét demonstrálják, annak ellenére, hogy a szolgálatokon belül maga a vezetői réteg is kompromittálódott.
Egy forrás ezt úgy foglalta össze, hogy „sokan, akiknek régóta tartó konfliktusuk van egymással, most ügyeket fabrikálnak egymás ellen, és bosszút állnak. Egyre nagyobb a félelem, hogy olyan emberek, akiknek tényleges kapcsolataik lehetnek Izraelben, most lojális belső szereplőket jelentenek fel, vagy éppen zsarolnak”.
A társadalmi elégedetlenség és a brutális represszió felerősödése
Miközben a rezsim befelé fordulva igyekszik feltérképezni a saját soraiban megbúvó árulókat, kifelé tovább fokozza az elnyomást. A kivégzések száma rekordot dönt (idén már ezer fölött), és a biztonsági szervek a tiltakozásnak a legkisebb tünetét is leverik.
November elején tüntetéshullám robbant ki, miután Omid Sarlak holttestét, melyet golyónyomok borítottak, néhány órával azután találták meg, hogy nyilvánosan elégette Ali Khamenei arcképét. A temetésén a tömeg „Halál a diktátorra!” és „Halál Khameneire!” jelszavakat skandált, és azóta is terjednek azok a videók, melyeken Khamenei képmását égetik, noha ezek valódiságát nem könnyű ellenőrizni.
Környezeti és infrastrukturális válságok súlyosbítják a helyzetet
A belső zűrzavart tovább mélyítik az ország strukturális problémái. Irán több városában annyira súlyos a levegőszennyezettség, hogy az iskolákat be kellett zárni, Ahvazban pedig veszélyes szintet értek el a mérések. Eközben a teheráni ivóvízellátást is fenyegeti a válság, mert egy kulcsfontosságú gát néhány napon belül kiszáradhat.
Egy teheráni politológus professzor úgy jellemezte a rezsim paradox pszichózisát, hogy „az iszlám köztársaságban mindig ott a félelem, hogy az ember öngyilkosságot követ el, mert fél a haláltól. A nukleáris fegyverek felé vezető út pontosan ezt jelenti számukra.” A rezsim hisz benne, hogy az atomfegyver a túlélés záloga, miközben épp ez az út gyorsítja fel a nemzetközi izolációt és a konfrontációt, amely végül a fennmaradását fenyegetheti.
A 2015-ös atomalku (JCPOA) összeomlását követően visszaállított amerikai, uniós és ENSZ-szankciók tovább szívják el a rendszer gazdasági tartalékait. Emiatt Teheránnak egyre kevesebb eszköze marad a külső fenyegetések és a belső tiltakozások kezelésére.
Bár a belső feszültségek egyre erősebbek, szakértők szerint a rezsim rövid távon nem áll összeomlás előtt. A háború után kialakult nemzeti összezárás egyelőre tartja a rendszert.
Eközben a vezetés változtat legitimációs narratíváján, és a negyven éve domináló iszlamista forradalmi üzenetek helyett most inkább a perzsa birodalmi múlt dicsősége felé fordul. Ennek látványos jele volt, hogy Teherán központjában felállították egy 1700 éves dombormű másolatát, amely Valerianus római császárt ábrázolja térdre kényszerítve I. Shapur király előtt, a felirattal: „Ismét térdre fogtok borulni Irán előtt.”
Shapur (i.sz. 240-270) legismertebb cselekedete, hogy 260-ban legyőzte a római hadsereget – ez volt az egyetlen eset, hogy egy római uralkodó hadifogságba esett.
Mindez azonban nem lesz elég. Az iráni Student Polling Agency legutóbbi, az elnöki hivatal megbízásából készült felmérése szerint a lakosság 92 százaléka elégedetlen az ország állapotával – ez példa nélküli adat, különösen egy rezsimhez kötődő intézetnél.