Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Szijjártó megköszönte Iránnak, hogy "stabilitást" teremt a térségben?

Az iráni Forardalmi Gárda Izrael-ellenes demonstrációja
Az iráni Forardalmi Gárda Izrael-ellenes demonstrációja Szerzői jogok  AP Photo/Vahid Salemi
Szerzői jogok AP Photo/Vahid Salemi
Írta: SL
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Egy nappal Szijjártó Facebook-posztja után Irán is beszámolt a két külügyminiszter telefonbeszélgetéséről. Eléggé eltérnek a hangsúlyok.

Egy nappal azután, hogy Szijjártó Péter Facebook-posztban számolt be iráni kollégájával való telefonbeszélgetéséről, az iráni hivatalos közlemények is megjelentek a megbeszélésről. Igaz, erősen eltérő hangsúlyokkal.

"A világ ezen részén tapasztalható válságos helyzetek miatt Irán szerepe kezd átértékelődni, és az ország jelentősége nő. Ezt támasztják alá a nukleáris megállapodásról szóló tárgyalások, valamint az elmúlt napokban Teheránban megrendezett orosz-török-iráni csúcstalálkozó" - saját elmondása szerint egyebek mellett ezt mondta iráni kollégájának a magyar külgazdasági és külügyminiszter, aki a telefonbeszélgetésről a Facebookon számolt be.

Szijjártó Péter azt emelte ki a beszélgetésről, hogy "az ukrajnai béke mellett az Európát körülvevő térségek stabilitásának megőrzése is kiemelten fontos Magyarország számára", és hogy "Magyarország támogatja a nukleáris együttműködés és az ukrajnai gabonaexport lehetővé tételéről szóló megbeszéléseket." Irán "átértékelődő" szerepéhez hozzátartozik, hogy az atomalku felélesztéséről szóló bécsi tárgyalások lényegében március óta állnak.

"Kiegyensúlyozott hozzáállás"

Egy nappal a poszt után az IRNA hivatalos teheráni hírügynökség és az iráni külügyminisztérium is közzétette a két politikus megbeszéléséről szó hírt - igaz, kicsit más hangsúlyokkal. A teheráni hivatalos kommüniké több olyan dolgot is említ, ami nem szerepel Szijjártó posztjában.

Mint írják, a magyar külügyminiszter szerint Budapest mindig is támogatta (az egyébként nemzetközi páriaállamnak számító, nyugati szankciók által sújtott) Iráni Iszlám Köztársasághoz való "kiegyensúlyozott hozzáállást" a nemzetközi testületekben. 

Mint a közleményből kiderül, hamarosan újra összeül a magyar-iráni gazdasági vegyes bizottság "a gazdasági kapcsolatok minden eddiginél nagyobb mértékű bővítése érdekében." A teheráni közlemény szerint Szijjártó kifejezetten hangsúlyozta a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését: "Készek vagyunk kiterjeszteni a kapcsolatokat a különböző területeken, és a gazdasági vegyes bizottság megállapodásait a gyakorlatba átültetni."

Ennél is érdekesebb Szijjártó - állítólagos - külpolitikai állásfoglalása: 

A magyar külügyminiszter megköszönte Irán erőfeszítéseit a régió és a világ stabilitásának helyreállítása érdekében.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország békét akar Ukrajnában és stabilitást a Közel-Keleten, ezért nagyra értékeli Irán szerepét a térség stabilitásának megteremtésében" - idézi egyebek mellett a magyar diplomácia vezetőjét az iráni külügy közleménye. 

A térségben azonban a legtöbb szunnita állam határozottan fenyegetőnek tartja Irán expanzióját a térségben, szíriai szerepvállalását (diplomáciai, katonai és gazdasági eszközökkel segítették az Aszad-rezsimet), a terrorista Hezbollah és Hamász támogatását, ezért is normalizálják egyre többen kapcsolataikat Izraellel. A zsidó állam pedig - vagy ahogy Teheránban nevezik: "a cionista entitás" - Irán első számú ellensége, amelyet szinte naponta fenyeget.

A Nemzetközi Atomügynökség (NAÜ) és a Nyugat az utóbbi időben egyre határozottabban szólítják fel Teheránt, hogy "állítsa le és fordítsa vissza nukleáris eszkalációját."

Békés nukleáris ambíciók

"Eltökélt szándékunk, hogy megőrizzük és bővítsük békés célú nukleáris tudásunkat" - szögezte le a világ által aggodalommal figyelt nukleáris kutatásaikról Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter, homályban hagyva, hogy a "békés nukleáris know-how-ról" Budapesttel is együttműködést képzelnek-e el a számos tudományos, technikai területen belül. 2017-ben Magyarország és Irán nemzetbiztonságilag kétséges nukleáris együttműködési megállapodást kötött.

"Magyarország vezető diplomatája megköszönte továbbá Iránnak, hogy törődik az energiabiztonság kérdésével. Hangsúlyozta, hogy az energia kérdése létfontosságú Európa és a világ számára, és azt mondta, Irán erőteljesebb visszatérése a globális energiapiacokra minden ország érdekeit szolgálja" - írja az iráni külügy, itt sem részletezve, mire is gondolt pontosan Szijjártó Péter.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Az utolsó pillanatban küldte el válaszát Irán az atomalku felélesztését szolgáló tervre

Orosz-török-iráni elnöki csúcs Teheránban

Alkuszegés miatt az európai trió bejelentette a „visszacsapást” Iránnal szemben