NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A bővítés ellen is hadakozó orosz elnök űzi a NATO oltalmába Finnországot és Svédországot

Lehetséges NATO-bővítés
Lehetséges NATO-bővítés Szerzői jogok Forrás: AP és AFP
Írta: Németh Árpád
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Finnország NATO-csatlakozásával megkétszereződik a NATO-tagországok és Oroszország közötti közös szárazföldi határ hossza. Vajon mennyire fokozódik a feszültség Moszkva és a szövetség között, amelynek tagállamai, köztük Magyarország, az utóbbi években egyre többet szánnak a védelem fejlesztésére?

HIRDETÉS

Minden jel szerint a május 16-án kezdődő héten egyidejűleg és közösen nyújtja be csatlakozási kérelmét a két skandináv ország. Finnország és Svédország évtizedeken át semlegességet hirdetett, és sem a politikai vezetés, sem a közvélemény nem támogatta a belépést az észak-atlanti szövetségbe. Nézetük azok után változott gyorsan és gyökeresen, hogy Oroszország – a Krím 2014-es elcsatolása után – immár másodszor rohanta le Ukrajnát. Nem kizárt, hogy a jelenleg harminc tagországot tömörítő szövetség már ebben a félévben két új taggal bővül.

„Köszönjük, Putyin úr!” – hálálkodott a finn jobbközép Nemzeti Koalíció Pártjának elnöke, amiért az orosz elnök végre lehetővé tette, hogy országa csatlakozzon a NATO-hoz.

„Finnországban szinte egyik napról a másikra megváltozott a hangulat az Ukrajna elleni orosz támadás után” – magyarázta Petteri Orpo, aki korábban miniszterelnök-helyettes volt. „Tizenhat éven át támogattuk a NATO-tagságot, és most már láthatáron a csatlakozás.” Pártján kívül a finnek többsége korábban nem tartotta szükségesnek a belépést a védelmi szövetségbe.

Mindez az orosz elnök érdeme – érvelt a finn ellenzéki vezető, aki Ulf Kristerssonnal, a svéd parlament ellenzékének vezetőjével utazott Washingtonba, hogy megszerezze az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors bővítéséhez szükséges amerikai támogatást.

Orpo és Kristersson pártja már több mint egy évtizede szorgalmazza, hogy a két szomszédos ország csatlakozzon a NATO-hoz – a lakosság és más politikai pártok ellenállása miatt azonban hasztalanul. Az ellenzők nézete Putyin ukrajnai inváziójáról szóló döntése után változott meg gyökeresen.

Az Ukrajna elleni támadás után Finnországban a NATO-tagság támogatottsága a háború előtti alig 20-ról közel 70 százalékra ugrott, Svédországban pedig történelmi csúcsra, 57 százalékra emelkedett. Finnország és Svédország egyaránt csatlakozott a többi nyugati országhoz, amelyek katonai segéllyel támogatják Ukrajnát az orosz invázió megfékezésében, és összehangolták a megsemmisítőnek szánt Moszkva elleni szankciókat.

A finn közvélemény gyors módosulásában nem kis szerepet játszott, hogy az orosz-finn határ 1340 kilométeres.

Az ellenzéken kívül – a háború fényében – immár mindkét ország vezetése fontosnak tartja a csatlakozást.

A NATO bővítése Finnországgal és Svédországgal június végén várható

A finn kormány már meg is fogalmazta kérvényét – jelentette be a finn Esti hírlapnak, az Iltalehtinek nyilatkozó zöldpárti finn külügyminiszter. Pekka Haavisto történelminek minősítette a fordulatot, és azt is közölte, hogy Finnország és Svédország egyidejűleg, a május 16-án kezdődő héten kérelmezi felvételét.

Svédország követni fogja szomszédja példáját, erősítette meg a szociáldemokrata svéd külügyminiszter.

Finnország döntése nagyban befolyásolja Svédország álláspontját

– érvelt Ann Linde. Pekka Haavisto és Ann Linde április utolsó előtti napján már Helsinkiben csiszolta a felvételi kérelem részleteit.

A finn lap értesüléseit megerősítette a svéd Expressen is, amely arról is beszámolt, hogy Stockholm már konkrét ígéreteket kapott közös katonai védelemre az Egyesült Államoktól és az Egyesült Királyságtól arra az időszakra, amíg elbírálják a kérelmet.

Az Expressen is úgy tudja, hogy a csatlakozási kérelem benyújtásának időpontja arra a hétre esik, amikor a finn államfő Stockholmba látogat. Sauli Niinistö május 17-én és 18-án tárgyal a svéd fővárosban.

Az elmúlt két hétben a svéd kormány pályázatuk támogatását megszerzendő kiterjedt megbeszéléseket folytatott a többi NATO tagállammal.

Egy új tag felvételéhez mind a harminc jelenlegi tagállamnak az egyhangú hozzájárulása szükséges. Az Egyesült Államokban ráadásul a szerződést a szenátusnak is ratifikálnia kell. Nyolc amerikai és európai tisztségviselő a Foreign Policy-nak egymástól függetlenül azt mondta: meggyőződésük, hogy a bővítés elé senki sem gördít akadályt.

Ezt valószínűsíti, hogy április utolsó hetében három NATO-hadihajó – egy lett, egy észt és egy holland aknaszedő érkezett a délnyugat-finnországi Turku kikötőjébe, hogy a finn haditengerészettel együtt gyakorlatozzon.

A kétnapos tréning felkészíti a finn hajókat arra, hogy 2022-ben részt vehessenek a NATO gyorsreagálású egységeinek kötelékében az aknamentesítésben – áll a finn védelmi minisztérium közleményben.

A két ország csatlakozásának hivatalos bejelentését előreláthatóan a NATO június végi, madridi csúcstalálkozóján teszik közzé.

HIRDETÉS

Négy hónapja még elképzelhetetlennek tűnt

A Kreml eltorzult narratívája szerint Oroszország „békefenntartó” erői – a Z-vel felfestett tankokkal és a civilek elleni atrocitásokkal – „felszabadítják” az ukrán népet a „náci uralom” alól. Ugyanilyen kifordított az a feltételezése, hogy a NATO Oroszországot fenyegeti. A kilátás, hogy Ukrajna esetleg csatlakozik a védelmi katonai szövetséghez, egy másik gyenge ürügy volt Putyin „különleges katonai műveletére”.

Volodimir Zelenszkij azonban már a háború harmadik hetében világossá tette: Ukrajna a NATO „nyitott ajtók” politikája ellenére sem lesz az észak-atlanti szövetség tagja. Az ukrán államfő azt hangsúlyozta: Kijev nem a NATO-szerződés 5. cikkelyének alkalmazását kéri, hanem csak a légtér lezárását, amivel véget lehetne vetni az orosz légicsapásoknak.

A hidegvérű és indokolatlan támadás egy európai ország ellen hozta közelebb Finnországot és Svédországot a NATO-hoz pontosan azért, mert Oroszország az, amely egzisztenciális fenyegetést jelent szomszédaira nézve, és nem fordítva – emlékeztetett a Financial Times.

A két skandináv ország NATO-csatlakozása, amely négy hónappal ezelőtt még elképzelhetetlennek tűnt volt, évtizedek óta a legnagyobb változást jelentené Európa biztonsági felépítésében. A teljes jogú tagság inkább evolúciót, mint forradalmat jelentene. A két ország már most is NATO-partner. Biztonsági értesüléseket osztanak meg velük, és közös gyakorlatokon vesznek részt. Vészhelyzetben már most is engedélyeznék a NATO egységek felvonulását területükön. A tagság azonban a szövetségi szerződés 5. cikkelye alapján védelmet szavatol, mivel kimondja, hogy az egyik tag elleni támadás az összes tag elleni támadásnak minősül.

A részletekbe menő és demokratikus folyamat, amelynek során a két ország saját védelmi jövőjét vitatja meg, csak azt hangsúlyozza, hogy ez egy aktív, szuverén döntés. Kimondottan nem egy olyan folyamat, amelynek során a NATO arra törekszik, hogy az országokat Oroszország bekerítésének eszközeként kényszerítse magához, amint azt Vlagyimir Putyin elnök állítja. Finnország és Svédország csatlakozása újragondolásra késztetheti a többi olyan országot, amely az EU-nak tagja, a NATO-nak azonban nem. Négy ilyen ország van az unióban: Ausztria, Ciprus, Írország és Málta.

HIRDETÉS

A NATO minden bizonnyal megerősödik Finnország és Svédország csatlakozásával. Finnország megbecsült fegyveres erőivel a keleti szárnyat erősíti, a svéd Gotland sziget pedig stratégiai bástya a Balti-tengeren. A szövetségnek most azt kell mérlegelnie, hogyan tudja megvédeni potenciális új tagjait a kérelem benyújtása és a csatlakozás közötti időszakban, amely eddig négy hónaptól egy évig is eltartott.

A többször ismételt aggodalom az, hogy a NATO bármilyen bővítését Oroszország provokációnak fogja tekinteni. Dmitrij Medvegyev korábbi elnök nemrégiben azzal fenyegetőzött, hogy nukleáris fegyvereket telepítenek a Baltikumban, ha Svédország és Finnország nem áll le a csatlakozási folyamattal. Kétségtelenül hiteles fenyegetés, amit komolyan kell venni. Ugyanakkor nem újdonság. Oroszország kalinyingrádi exklávéjában ugyanis 2018 óta feltételezhetően Iszkander-rakétákat telepítettek, amelyek hagyományos és nukleáris robbanófejek hordozására egyaránt alkalmasak.

Oroszország ukrajnai inváziója több szempontból is fordulópontot jelentett. Putyin azzal szembesült, hogy ki nem kényszerített agressziójának következményei vannak. Torzított casus bellije, a háború kiváltó oka azt eredményezte, hogy létrejön egy kibővített és koncentrált NATO, éppen az, amitől ő maga is fél, és ezért vehemensen ellenezte.

Két évtizede Putyin hajlandó volt együttműködni a Nyugattal

Amikor februárban bejelentette Oroszország ukrajnai invázióját, az elhíresült „különleges katonai műveletet, Putyin elnök negyven alkalommal említette a NATO-t. Egyértelmű volt a NATO démonizálása, de ez nem volt mindig így – írta a New York Timesban megjelent véleménycikkében a korábbi NATO-főtitkár.

Anders Fogh Rasmussen először még 2002-ben, Dánia miniszterelnökeként találkozott Putyinnal. Az orosz elnök akkoriban még hajlandó volt együttműködni a Nyugattal, sőt egy ideig Oroszország még a NATO vezette afganisztáni missziót is segítette a szeptember 11-i terrortámadásokat követően.

HIRDETÉS

Mindez a kétezres évek derekának „színes forradalmaival” megváltozott. A grúziai és ukrajnai demokratikus mozgalmak felbukkanása megrémítette Putyint. Aggódott, hogy Oroszország lesz a következő térség, ahol rügybe fakad a demokrácia. Amikor Rasmussen 2009-ben átvette a NATO főtitkári tisztségét, Putyin ridegen közölte vele, hogy az általa felügyelt szervezet egy relikvia, amit a történelembe kell hantolni.

A sors fintora, hogy Putyin kegyetlen ukrajnai háborúja éppen az ellenkezőjét fogja elérni annak, amit célul tűzött ki. A szövetség megfélemlítése helyett a NATO nagyobb, erősebb és egységesebb lesz a válságban. Az Ukrajnába özönlő orosz tankok látványa sok, az európai biztonságról régóta vallott nézetet megdöntött, mindenekelőtt Finnországban és Svédországban.

„Oroszország nem az a szomszéd, akit elképzeltünk” – érvelt Sanna Marin finn miniszterelnök.

Amíg a tagságról szóló vita folytatódik, a Kreml propagandagépezete teljes gőzzel fog működni. Figyelmeztetni fog a NATO további bővítésének következményeire. Azt fogja állítani, hogy az destabilizálja a régiót, és valószínűbbé teszi a háborút.

Természetesen ez nem így van – szögezte le Rasmussen. Az egyetlen személy, aki destabilizálja Európát, az maga Putyin. Oroszország éppen azért vette célba Ukrajnát, és előtte Grúziát, mert ezek az országok nem tagjai a NATO-nak. Oroszország nemzetközi stratégiája az eszkalációval való fenyegetőzés, hogy a kevésbé erős országokat behódolásra kényszerítse, az erősebbeket pedig a tétlenség felé terelje.

HIRDETÉS

Svédország és Finnország csatlakozása intő jel Putyinnak, hogy a háború kontraproduktív, és csak erősíti a nyugati egységet, elszántságot és katonai felkészültséget.

Átértékelt védelmi doktrínák

Nem Finnország és Svédország az egyetlen, amely Oroszország inváziója után átértékeli sok évtizedes védelmi doktrínáját. A kormányok Európa-szerte növelik a katonai kiadásokat, hogy megfeleljenek a NATO „két százalékos” célkitűzésének, amellyel összhangban minden évben a GDP százalékát kellene védelmi kiadásokra költeni. Hosszú éveken át az Egyesült Államok vállalt oroszlánrészt az európai biztonsággal kapcsolatos terhekből.

A legjelentősebb változás Németországban következett be. Berlin évtizedeken át elutasította, hogy növelje védelmi kiadásait, és ez állandó feszültség forrása volt a szövetségen belül, sőt Trump elnöksége alatt majdnem eljutott a töréspontig. Az ukrajnai háború késztette végül cselekvésre a német kormányt is, amely kötelezettséget vállalt, hogy a jövőben évi 112,7 milliárd dollárt költ katonai fejlesztésekre, vagyis a GDP több mint két százalékát fordítja védelemre. Németország emellett felhagyott azzal a régóta alkalmazott, a második világháború kollektív bűntudatán és traumáján alapuló politikájával, hogy nem exportál fegyvereket konfliktusövezetekbe. Az ország katonai kiadásokkal és fegyverexporttal kapcsolatos új álláspontja Németországot a világ egyik legfejlettebb hadseregévé teheti.

„Költs többet!” – ez volt az amerikai védelmi miniszter Lloyd Austin üzenete, amikor tavaly februárban találkozott a szövetségesek védelmi tárcavezetőivel. Akkor még csak nyolc NATO-tagállam érte el azt a célt, hogy a GDP két százaléka legyen a védelmi kiadások mértéke. Nagy-Britannia, Észtország, Görögország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia és az Egyesült Államok teljesítette a feltételt, Franciaország és Norvégia felzárkózása pedig várható ehhez a körhöz.

A tervek szerint Magyarország két év múlva, 2024-ben juthat el odáig, hogy a védelmi kiadások GDP-arányosan elérjék a két százalékot – írta nemrég a Világgazdaság.

HIRDETÉS

Magyarország a 2014-es mélypont, a 0,6 százalék óta növekvő tendenciát követ, 2020-ban 1,1 százaléknál állt, és a tervek szerint két év múlva érheti el a célként kitűzött két százalékot. A legfrissebb hivatalos, 2020-as adatok alapján Németországgal és Horvátországgal szerepel azonos szinten Magyarország, megelőzve Csehországot és Szlovéniát is.

Jól példázza a növekedést, hogy míg 2014-ben 191,9 milliárd forintot fordított a központi költségvetés a védelmi kiadásokra, addig a 2022-es első előirányzat már meghaladta az 1000 milliárdot, ami az összes kiadás közel 4 százaléka.

A magyar honvédség személyi állománya most valamivel meghaladja a 24 ezret, a tartalékosok száma pedig a 11 ezret.

A finn és svéd csatlakozás történelmi háttere

A kilencvenes évek közepén Svédország és Finnország Oroszországgal és számos más, ma már NATO-tagországgal együtt csatlakozott a NATO Békepartnerségéhez, a PfP-hez, amely lehetőséget teremtett, hogy fejlesszék egyéni kapcsolataikat a NATO-val. A legtöbb belépő ország vitathatatlanul a NATO-tagság felé vezető út, Svédország, Finnország és Oroszország azonban csak az együttműködés eszközeként tekintett a PfP-re – emlékeztetett a War on the Rocks külpolitikai és védelmi szakportál. A 2008-as grúziai háború, majd Oroszország ukrajnai inváziója változtatott Stockholm és Helsinki nézetén.

A döntések hátterének megértéséhez fel kell idézni a történelmet.

HIRDETÉS

A két ország szorosan kötődik egymáshoz: Finnország a 19. század kezdetéig Svédország keleti felét alkotta, majd 1809-ben Svédország a Fredrikshamni szerződéssel Finnországot Oroszországnak adományozta. Ezzel véget ért a Svédország és Oroszország között, a Balti-tenger feletti hegemóniáért folytatott több száz éves háború. Svédország megkísérelte ellenőrzése alá vonni a tengert és a kereskedelmi útvonalakat, míg Oroszország arra törekedett, hogy kiterjessze a nyugat felé nyíló szárazföldi ablakát, amely korábban csak egy kis szakaszra korlátozódott Szentpétervár közelében. Svédország számára a béke sebezhető szárazföldi határának drasztikus lerövidítését jelentette.

A békeszerződéssel egykori keleti területe Oroszország Finn Nagyhercegsége lett, amíg nem sokkal Lenin bolsevik forradalma után ki nem hirdette függetlenségét. Ezt egészen 1939 novemberéig tiszteletben tartották, amikor a Szovjetunió megtámadta Finnországot. A Molotov-Ribbentrop-paktummal ugyanis Szovjetunió és a náci Németország érdekszférákra osztotta a térséget: Kelet-Lengyelország, a balti államok és Finnország a szovjet befolyási övezetbe tartozott. Finnország hiába hirdetett semlegességet, a létét fenyegető háborúba keveredett.

AP Photo
Fehér álcaruhába öltözött finn katonák az Oroszország és Finnország közötti téli háborúban, 1939-benAP Photo

A következő év tavaszán, 1940-ben kénytelen volt békeszerződést kötni a Szovjetunióval, egy évvel később azonban már a náci Németország oldalára állt, hogy megpróbálja visszaszerezni a Moszkva által elorozott területeket. Újabb háborús fordulat után Finnország ismét békét kötött a Szovjetunióval, és helyette a német erőket szorította ki Finnországból. A Szovjetunió által kikényszerített barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésben Finnország ígéretet tett, hogy semleges marad, kivéve, ha magát az országot éri támadás. A szerződést 1992-ben egy új, liberálisabb baráti kapcsolatokról szóló megállapodás váltotta fel.

A második világháború tapasztalatai meghatározóak voltak a svéd és a finn biztonságpolitikára egyaránt, és még mindig befolyásolják a két ország biztonságpolitikáját. Svédország volt az egyetlen skandináv ország, amelynek sikerült kimaradnia a második világháborúból. De nemcsak semlegessége, hanem a szövetségeseknek és a náci Németországnak tett engedmények tették lehetővé, hogy kimaradjon a háborús pusztításból.

Finnország két tapasztalattal gazdagodott a második világháborúból. Földrajzi helyzete okán, háború esetén nehezen kaphat külső segítséget, és ezért érdekei és függetlensége védelmében mindig saját képességeire lesz utalva. Másfelől a hosszú szárazföldi határ miatt gondosan egyensúlyoznia kell saját és az orosz érdekek között.

HIRDETÉS

A háború után Svédország megpróbált egy északi védelmi szövetséget létrehozni. Ezt Dánia és Norvégia elvetette, és 1949-ben inkább a NATO-csatlakozás mellett döntöttek. Ha Svédország akkoriban csatlakozott volna a NATO-hoz, valószínűleg arra késztette volna a Szovjetuniót, hogy szorosabbra fűzze szorítását a korábban leigázott Finnországon, sőt, talán még el is csatolja. Ez nem vált volna előnyére Stockholmnak, amelynek ismét saját szárazföldi határa lett volna a Szovjetunióval, sem a NATO-nak, amelynek még hosszabb határon kellett volna szembenéznie a Szovjetunióval. Ennek ellenére Svédország titokban nagyon szorosan együttműködött a NATO-val, elsősorban az Egyesült Államokkal, ami például a nagyon szoros hírszerzési együttműködésben nyilvánult meg.

A Varsói Szerződés és a Szovjetunió összeomlásával Moszkva Finnország iránti fenyegetése enyhült, Svédország előtt pedig új távlatok nyíltak biztonsága javítására. A három balti állam függetlenné válása után Svédország támogatta védelmi erőik létrehozását, miközben saját katonai állományát csökkentette. Stockholm egy-egy teljes dandárnyi felszerelést küldött a balti államokba, ezzel segítette a három fiatal ország függetlenségét, cserébe pedig saját biztonságát fokozta.

Svédország és Finnország számára egyaránt létfontosságú, hogy a NATO sikeresen megvédje a balti államokat. A Svéd Védelmi Kutatóintézet elemzései szerint a Balti-tenger környéke háború esetén egy hadszíntérként jelenik meg. Ezt a nézetet tükrözik a svéd parlament védelmi bizottságának 2007 óta készült jelentései is, amelyek szerint kizárt olyan katonai konfliktus az északi régióban, amely csak egy országra korlátozódna. A régió szoros műveleti kölcsönös függősége az egyik oka annak is, hogy Svédországot és Finnországot meghívták a NATO varsói csúcstalálkozójára.

Svédország számára a feltámadó Oroszország egyik első riasztó jele az orosz bombázók szimulált nukleáris támadása volt Svédország ellen 2013-ban Nagypéntek éjszakáján. Ezt követően Finnország és Svédország is aláírta a NATO-val azt a megállapodást, amely engedélyezi a védelmi szövetség erőinek felvonulását saját területükön.

A NATO-ba történő belépést azonban a közvetlen orosz fenyegetés ellenére is akkor még elhamarkodottnak tartották.

HIRDETÉS

A NATO-t fennállása nagy részében egy csupán 196 kilométeres szakasz választotta el Oroszországtól – Norvégia északi peremén. Lengyelország 1999-es csatlakozása után a közös határ 428 kilométeresre nőtt, a három balti állam 2004-es csatlakozása után pedig a közös határ immár 1233 kilométeres lett. Finnország belépése után a közös határ egy csapásra több mint kétszeresére nő.

Ez mindkét fél számára következményekkel jár. Az Oroszországgal 74 éve stabil kapcsolatokat ápoló Finnország új és tartós fenyegetettséggel nézne szembe, amint arra Sauli Niinistö elnök nemrégiben figyelmeztetett. Ugyanakkor Oroszországnak is újra kellene gondolnia a Finn-öböl és a Murmanszk körüli stratégiai kikötők biztonságát – írta az Economist.

A sors iróniája, hogy a Putyin által indított háború, amelyet látszólag a NATO sakkban tartására indított Ukrajnában, egyesítette és megacélozta a szövetséget.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Visszamenőleges törvénnyel rendezné a finnországi oroszok helyzetét a finn kormány

Putyin száműzését követelik az autonómiájukat féltő svéd-finn sziget, Åland lakói

Ha a NATO a pajzs, akkor Finnország a kinyújtott kard