Több, velük utazó onkológiai beteg azonnal kórházba került.
Mintegy 50 embert menekített Ukrajnából Olaszországba egy civil szervezet a közelmúltban, többségük mozgáskorlátozott.
HIRDETÉSA helyi hatóságok ideiglenes szállást kerestek nekik a fővárosban, Rómában. Több, velük utazó onkológiai beteg a megérkezésük után azonnal kórházba került. Borisz és apja, Mikolaj is vak. Egy hónapba telt, mire családjukkal elhagyták Mariupolt, Ukrajna egyik leghevesebben támadott városát:
"Emlékszem a háború minden hangjára. Bár itt nincs bombázás, még kísértenek a hangok. Pánikba esem, amikor hangos zajt hallok, de ha Isten úgy döntött, túl kell élnem, az azt jelenti, hogy az életemnek célja van” - mondja Mikolaj.
Mikolaj fia, Borisz még csak 14 éves, és már sok mindenen ment keresztül. Még mindig nem tudja elhinni mindazt, ami velük történt az elmúlt hetekben.
„Körülbelül 200 ukrán állampolgár tartózkodik jelenleg ebben a Róma központjában található szállodában, a legtöbbjük Délkelet-Ukrajnából érkezik, ami az ország orosz erők által legerősebben támadott része. Azt mondták nekünk, hogy szerencsésnek érzik magukat, mivel éppen időben sikerült elmenekülniük, mielőtt az orosz erők fokozták katonai támadásaikat, de ismernek barátokat, szomszédokat vagy más civileket, akik azért maradtak, mert nem tudtak elmenekülni" - mondja Giorgia Orlandi, az Euronews tudósítója.
Sokan kértek pszichológiai segítséget, mint Margarita. aki kerekesszékes fiával, Maxime-mal és feleségével, Annával hagyta el Donbaszt:
"Amikor meghallottuk a közelben a bombázások hangját, felemeltük Maxime-ot, és a föld alá vittük."
Margarita képeket mutat arról, hogy mi maradt a házukból, amikor elmenekültek. A háromtagú család két hetet töltött az óvóhelyen áram, élelem és víz nélkül.
A menekülteket biztonságba helyező olasz civil szervezet hetek óta keményen dolgozik. A beilleszkedés segítése a prioritás, de ez nem mindig könnyű Mariangela de Blasi segítő szerint:
„Ezek az emberek úgy gondolják, hogy Olaszország egy átmeneti megoldás. Nem érzik szükségét, hogy bekapcsolódjanak a helyi közösségbe, és nem érzik úgy, hogy meg kellene ismerniük az országot”.
Az itt lévő menekültek nem döntöttek a távozás mellett, ők erre kényszerültek. Arra készülnek, hogy egyszer visszatérhetnek a hazájukba, de hogy ez megtörténik-e, és hogy mikor, azt egyelőre senki sem tudja.