Kenya: ahol a kismamák életének megmentése a legfontosabb

Global Japan
Global Japan   -  Szerzői jogok  euronews
Írta: Damon Embling

Egy japán technológia, és cég segít a gyermekágyi vérzés okozta tragédiák megelőzésében, kivédésében.

A Global Japan című magazinunk ezúttal Kenyából jelentkezik. Damon Embling kollégánk azért utazott Nairobiba, hogy megtudja, hogyan dolgozik egy japán orvostechnikai vállalat a krónikus vérhiány leküzdésén. A fő hangsúlyt itt, a Szaharától délre fekvő Afrikában az anyák életének megmentésére helyezik.

"Beszélgettek velem, megkérdezték, hogy érzem magam, és én azt mondtam, hogy fáradt vagyok. Minden energiám elfogyott, nem tudtam beszélni” - meséli egy kismama, Lilian Chebet.

Liliannek a harmadik gyermeke megszületése tavaly majdnem az életébe került.

Miután császármetszésen esett át Nandi megyében, ahol él, a szülés után vérzés lépett fel, erős vérzés... és életmentő transzfúzióra volt szüksége.

"Amikor az orvos megérkezett és elkezdte a kezelést, hirtelen hideg borzongás járta át az egész testemet. Teljesen kihűltem. Körülbelül 30 perc múlva kezdett visszatérni belém az élet. Ha ez a donoroktól származó vér nem állt volna rendelkezésre a kórházban, az újszülött lányom anya nélkül nőtt volna fel" – eleveníti fel a drámai helyzetet Lilian.

Lilian túlélte. De világszerte naponta több mint 800 nő hal meg terhessége alatt, és szülés közben. A legtöbb tragédia megelőzhető lenne. Az ilyen halálesetek kétharmada itt történik Afrikában, a Szaharától délre. És ezek közel fele súlyos vérzés miatt következik be... mivel a vér iránti kereslet meghaladja a kínálatot.

Philana Mugyenyi a japán Terumo csoporthoz tartozó Terumo Blood and Cell Technologies regionális menedzsere. A cég Afrikában technológiát és szoftvert biztosít a vér és a plazma begyűjtéséhez és előkészítéséhez a kezelések számára.

Global Japan: Kenya
euronewsGlobal Japan: Kenya

A Philana éppen vérplazmát adományoz ezen az automatizált Terumo BCT technológián, eszközön keresztül.

"Ezen a tűn keresztül a vére ki fog jönni, majd vissza is tér a testébe" – magyarázza a személyzet egyik tagja.

Mielőtt ez a technológia megérkezett ide, akár hat donorra is szükség volt ahhoz, hogy egy egységnyi vért előállítsanak egy beteg számára. Most már egyetlen donor is elegendő ehhez.

"_Afrikában még nincs véradási kultúránk, és ennek számos oka van. Ezek közül néhány kulturális gyökerű, néhány pedig a tudatosság hiánya_” - világítja meg a hátteret Philana.

Több mint 16 ezer anya életét lehetne megmenteni évente itt Kenyában, Ghánában és Elefántcsontparton - a Terumo BCT kutatása szerint.

Ez akkor lehetne így, ha elegendő vér állna rendelkezésre a szülés utáni vérzés kezelésére, mint amilyet Lillian is elszenvedett Nandiban.

"_A vizsgálat azt állapította meg, hogy a szükséges beruházáson túl, és a 16 ezer megmentett életen túlmenően, évente több mint 20 millió euró költségmegtakarítás is elérhető azáltal, hogy az anyák számára biztosítják a vérhez való hozzáférést_” - osztja meg Philana.

A Terumo BCT támogatja az olyan véradó rendezvényeket, mint amilyet a Nemzetközi Nőnapon tartottak Kenyában. Például finanszírozza a transzfúzióban dolgozó egészségügyi szakemberek oktatását, képzését. És létrehozott egy pánafrikai alapítványt is, amely a vérellátás fellendítésén dolgozik.

Global Japan: Kenya
euronewsGlobal Japan: Kenya

Dr. Nancy Okinda, a Nairobi-i Aga Khan Egyetemi Kórház hematológusának meggyőződése, hogy „a biztonságos és megfelelő vérellátás ebben az országban is megoldható. A kormánynak együtt kell működnie a kórházakkal és az összes magánintézménnyel annak érdekében, hogy biztosítsuk a megbízható donor-nyilvántartást, valamint olyan technológiák beszerzését, amelyek segítségével maximalizálni tudják a donorok számát."

"_Technológiánkkal képesek vagyunk maximalizálni a minden egyes adományozott véregységben rejlő lehetőségeket. A folyamatok automatizálása, a pazarlás megszüntetése révén, és annak biztosításával, hogy több beteget tudunk ellátni vérrel. A betegcsoportok közé tartoznak a várandós anyák, de a daganatos és a traumás betegek is. Ezen túlmenően további technológiák is rendelkezésünkre állnak. Például egy olyan, amelyik vérátömlesztés révén csökkenti a malária terjedésének mértékét_” - sorolja az érveket Philana.

Eközben Nandiban a kismama és babája remekül vannak.

"_Joy játékos és jól eszik. Már felismer engem. Minden alkalommal boldog, mosolyog amikor meglát. Hálás vagyok. Az átélt tapasztalatok segítettek megérteni, hogy amikor visszanyerem az erőmet, és a vérképem újra normális lesz, én is adományozhatok vért, hogy másokon segítsek_” - halljuk a mosolygós Liliantől.