Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Egy éve győzte le Trumpot Biden, de most nem nyerné meg az elnökválasztást - 1. rész

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
A 2020 novemberi hangulat
A 2020 novemberi hangulat   -   Szerzői jogok  Carolyn Kaster/Copyright 2020 The Associated Press. All rights reserved

Az amerikai elnök elfogadottsága az egyik legfontosabb mérőszám a kormányzás felé, mert ez jelzi a társadalom számára igazán fontos lépések támogatottságát. Joe Biden esetében ez a szám októberben elérte eddigi mélypontját, miközben elutasítottsága 50% fölé emelkedett. Közben a demokraták elbukni látszanak két kormányzóválasztást is.

Mintha ma lett volna

2020. november 3-án éjjel az amerikai elnökválasztás jóval szorosabb eredményt mutatott, mint amit az előfelmérések jeleztek. Már a kampány hangulatából érzékelhető volt, hogy a hivatalban lévő elnök kizárólag súlyos és megkérdőjelezhetetlen vereség esetén fogadja el az eredményt. Az első jelentéseket azonnali felülvizsgálati igények követték. Több helyen – egyes körzetekben többször is – újraszámlálásokat rendeltek el, de a választások elcsalását vagy az eredmények meghamisítását egyetlen bírói fórum sem találta bizonyítottnak.

AP
Szoros voltAP

A jogorvoslati ügyeken 5 000 ügyvéd, szakértő és tanácsadó dolgozott. Az elnök ügyvédei – főként Rudy Giuliani egykori New York-i polgármester és Sidney Powell ügyvédnő – összesen 326 felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő. A folyamat a Legfelsőbb Bíróságig is eljutott, de a főbírói testület még meghallgatást sem engedélyezett az ügyben. Annak ellenére sem, hogy a főbírák erős többsége republikánus kinevezett, és az elnök – mandátuma legvégén – talált még egy újabb helyet jelöltjének a testületben.

A jogi utak lezárulásával az elnöknek egyetlen ütőkártyája maradt, a Kongresszus, aminek elvi lehetősége van a választókerületi főbiztosok (elektorok) jelentésének elutasítására. Ez a kínos feladat a Szenátus elnökére, vagyis Mike Pence alelnökre hárult volna, aki nem vállalta a szerepet, mint ahogy előtte senki más sem a történelemben. (Azóta ő árulónak számít a republikánus jobbszárnyon.)

A döntés délutánjára (január 6.) az elnök szimpátiatüntetést szervezett a Capitolium tőszomszédságába, ahol arra buzdította híveit, hogy gyakoroljanak nyomást a Kongresszusra és az alelnökre. A rendezvény ezután zavargásba, majd a törvényhozás épületének megrohamozásába és elfoglalásába torkollott, amire még a Polgárháború idején sem volt példa. A támadás halálos áldozatokat is követelt.

A Kongresszus különleges bizottsága még mindig vizsgálja az események hátterét. A Rolling Stone magazin értesülése szerint tervezik a beidézését olyan törvényhozóknak is, akik köthetők a lázadás szításához vagy előkészítéséhez, mint például Marjorie Taylor Greene georgiai képviselőnő. A volt elnök beidézésének sincs jogi akadálya.

A Kongresszus ostroma után a demokrata többség leváltási eljárást (impeachment) kezdeményezett Donald Trump ellen, amit néhány republikánus képviselő és szenátor is támogatott. A kellő szenátusi támogatás hiányában a kísérlet sikertelen lett.

A capitoliumi lázadás után a hivatalváltás – kisebb zavarokkal – megtörtént, ám a választási manipuláció vádja azóta is közbeszéd tárgya, és sok amerikai szemében továbbra is axiómának számít. A Fox News ismert sztárja, Tucker Carlson is ennek a szellemiségnek a jegyében készítette el egyéves visszaemlékezését.

Tucker Carlson látásmódja a bideni korszakról

Trump és Biden proxy-háborúja folytatódik

Kivételes eset, hogy egy ex-elnök a megbízása megszűnte után is folytassa küzdelmét a győztes ellen. Most ez történik az Egyesült Államokban, csak a két szereplő nem közvetlenül ütközik, hanem másokon keresztül.

November 2-án kormányzóválasztást tartottak két keleti parti államban, Virginiában és New Jersey-ben. Hivatalos végeredmény még nincs. Tavaly az elnök New Jersey-ben 16 ponttal verte Donald Trumpot, de ez az előny mára a felére csökkent. Virginiában a választás előtti napon a republikánus kihívó két pontos előnyét mérték. 95%-os feldolgozottság után a republikánus Glenn Youngkin nyeri Virginiát (50,7), New Jerseyben (88%) szintén az ellenzéki jelölt vezet (Jack Ciattarelli, 49,65)

New Yorkban viszont szinte biztosra vehető a demokrata Eric Adams győzelme, aki átveheti Bill Blasio polgármesteri helyét. Bostonban is demokrata polgármester az esélyesebb, az ázsiai Michelle Wu, aki az első nő lenne a város élén. Pittsburghnek fekete demokrata polgármestere lesz.

A választások gyakorlatilag Biden vagy Trump melletti/elleni népszavazások lettek, és kevésbé szólnak a jelöltek képességeiről. Mindkét elnök a szavazás nemzeti jelentőségét emlegette, de a republikánusok aktívabbnak látszanak. A kormánypártot viszont az a vád éri, hogy nem álltak kellő erővel a demokrata jelöltek mögé, mert belesüppedtek a washingtoni belharcokba és a nagy pénzügyi törvények vitájába.

Lehet-e tartani az ígéreteket?

Amióta Woodrow Wilson azzal kampányolt és nyert 1915-ben, hogy távol tartja az országot a háborútól, majd rá egy évvel belépett az első világháborúba, az amerikaiak tömegével könyvelték el, nyelték le és bocsátották meg a be nem váltott ígéreteket. Biden elnök politikai menetrendje sokkal baloldalibb jövőképet festett fel, mint akár Barack Obamáé, vagy Hillary Clintoné 2016-ban, de a kérdés nem is ez, hanem hogy mennyit tud ezekből megvalósítani. Ez a kapacitása most szűkülni látszik.

Dilemma elé állította a saját pártját is, mivel a 'progresszivista' radikális szárnynak ez sem volt elég, a mérsékelteket viszont megriasztotta. Még nem végzetesen, de már jól láthatóan. Most egy olyan tangó közepén látjuk Bident, ami már inkább kötéltáncra emlékeztet. Azért, mert pártjának egyik része az ígéretek betartását követeli meg tőle, a másik viszont azt, hogy szegje meg.

A startpozíció biztató volt, mert Bill Clinton 1992-es győzelme óta ez volt az első eset, hogy egy induló elnök bírja a teljes Kongresszus támogatását is. Már első tíz hivatali napján az elnök rendeletek (executive order) sorozatát vezette elő, szám szerint 66-ot. Ezek egy része új intézkedés volt, például a kormányzaton belüli faji egyenlőségről, a koronavírus kezeléséről, vagy az Oroszországot sújtó újabb szankciókról. A rendeletek másik csoportja viszont kifejezetten Donald Trump elnöki parancsainak eltörléséről szólt, például megtiltotta a szexuális különbségtételt az állami hivatalokban és a fegyveres erőknél.

Kezdeti sikerek

Az első 100 napot értékelve a chicagói Loyola Egyetem politológusa, John Frendreis azt mondta, hogy „három olyan eredmény van, ami eddig kiemelkedik: a koronavírus elleni kutatások és az oltóanyagok gyártásának felpörgetése, az újjáépítési terv bemutatása és a párizsi klímaegyezményhez való visszatérés. Ezek kiállják az idő próbáját”.

A pozitív lépések közé sorolták az elnök határozott visszafordulását a szövetségesek és az Európai Unió felé, akivel a viszony fagypontra süllyedt az előző elnöki szakaszban. Sokan a helyes lépések közt tartják számon az Iránnal való nukleáris egyezkedés folytatását (ami továbbra sem hozott semmilyen eredményt) és a párizsi klímaegyezményhez történt visszatérést, amire most Glasgowban az elnök ráerősített.

A kormány gyorsan felvette a Trump alatt elakadt kínai kapcsolatot is, bár az első egyeztetés Alaszkán nem sikerült túl fényesen, de azóta többször is beszélgettek. Kettejük viszonya nem tűr halogatást, mivel a Föld két legerősebb katonai hatalmáról és egyben két legnagyobb környezetterhelőjéről van szó.

Az is javára írható az elnöknek, hogy befejezte a közvélemény hergelését a közösségi média bitang világában, és nem törekedett a nagy társadalmi csoportok összeugrasztására. Az elnöki közösségi fiókok és a Fehér Ház felületei higgadtak és legtöbbször pártsemlegesek. Erről mondja ironikusan John J. Pitney, a Claremont Egyetem kutatója, hogy „most már végre akár ki is hagyhatjuk a híreket egy-két napig, mert nem fogunk lemaradni valamilyen botrányról, vagy egy felhevült elnöki tweetről.”

Nyáron viszont süllyedés kezdődött, és már közelít Trump felé

Hivatalba lépésekor az összes intézet 55% fölött mérte az elnök elfogadottságát, vagyis a megelőlegezett bizalom kellő volt, bár nem falrengető. A régebbi elnökök közül induláskor többen is magasan verték (Kennedy 83, D. Eisenhower 73, Ronald Reagan 68), de ez is épp elegendő alap volt az elrugaszkodáshoz. Az induló szám azonos Bill Clinton és G.W. Bush adatával, akiket később újra is választottak.

Most viszont már akad olyan mérés is, ami Donald Trump legrosszabb teljesítménye alá teszi Joe Biden támogatottságát. A november elsejei állapot szerint már az amerikaiak 71%-a mondja, hogy az USA rossz irányba halad.

AP/EURONEWS
lefelé mutató trendAP/EURONEWS

Mi történt augusztus 15-én?

A Nagy Beszakadás, vagyis az elfogadottság 50% alá esése az afganisztáni kudarc drámájához köthető. Ez volt a napja annak, amikor egy viharsebes hétvégi rohammal a Talibán bevette Kabult, és lehetetlenné tette a kivonulás nyugodt befejezését. Az afgán elnök külföldre menekült, felszámolva a helyi hadsereg maradék morális tartalékait is. A helyzet irányítása a terrorszervezet kezébe került, az ország pedig elkezdte menetelését vissza az időben, 2001 felé.

Az amerikaiak többsége, köztük a veteránok is alapjaiban nem ellenezték a kivonulást. Viszont a végrehajtás halogatása, tervezetlensége és végső módja súlyos bírálatokat vont maga után. Természetesen az elnököt hibáztatták a kabuli repülőtérről folyamatosan érkező dermesztő felvételek láttán, mert ő a fegyveres erők főparancsnoka, és ezt a felelősséget nem lehet másra hárítani. A helyzet emlékeztetett arra, amikor Gerald Ford elnök elrendelte az amerikai csapatok és személyzet kivonását Vietnámból, ami tragédiákba torkollott, és az elnök el is bukta az 1976-os választást.

A kabuli kivonulás módját 2/3 fölötti elutasítással büntették, tehát a demokrata szavazók jókora része is jelezte keserűségét. Ezek az érzések a kormánypárt magasabb szintjein is megjelentek.

Nagyon csalódott vagyok, mert úgy jövünk ki onnan, hogy semmilyen biztosítékot nem hagyunk a jövőre nézve. Ez aláássa elkötelezettségünket az afgán néppel, és kivált a nőkkel szemben.
Jeanne Shaheen
New Hampshire demokrata szenátora

Minden jelentős társadalmi csoport olvad - most kell megfogni, mielőtt spirál jön

Ősz elejétől csökkenés állt be a demokrata szavazóknál, a függetleneknél, a fehéreknél, a feketéknél, a hispánoknál, az ázsiaiaknál, a nőknél és a férfiaknál is. Több államban előállt az a történelmileg példátlan helyzet, hogy a helyi demokraták nagyobb arányban támogatják a republikánus kormányzót, mint saját pártjukat. Ilyen például Massachusetts, New Hampshire, Vermont, Maryland és Ohio. Ez a jelenség még megfejtésre vár.

Az elnök esése lehúzza a pártját is, ahol a veszteség -5%. Arra a kérdésre, hogy a következő években melyik pártban látja inkább az esélyt a virágzásra, 100 amerikai közül augusztusban még többen tették a voksukat a demokratákra, de szeptember közepére ez 41-re esett. A katonai védelmi képesség és a nemzetbiztonság kérdésében még rosszabb a helyzet, mert csak 39% látja a demokratákat alkalmasnak a feladatra.

A gazdasági viszonyokat mindössze 3% tartja nagyon jónak (főként a tech-cégeknél dolgozók), míg a 'meglehetősen jó és vagy meglehetősen rossz' megítélés már azonos mértékű. Figyelmeztető viszont, hogy 22% 'nagyon rossznak' ítéli az ország és önmaga állapotát.

Mennyire izgatott az elnök?

Kívülről nézve Biden nem esett pánikba a romló adatok láttán. Az elnökök elfogadottságát 1937-ben kezdte mérni George Gallup, és azóta csudákat láthatott a közönség a kimutatások és a következmények között. Az egyértelműen sikeres elnökként elfogadott Ronald Reagan támogatottsága például sosem ment 51% fölé és csak messziről leste az atombombázó Truman 87 pontját. Az elutasítottság terén még ennél is öldöklőbb a verseny. Több elnök is akad, aki nagyon békés periódusokat élt át, és egyes pillanatokban szinte teljes nemzeti egység kísérte a politikáját. Többen leküzdötték magukat 10% alá, még Johnson és Nixon is. Ezen a téren – vagyis az egységteremtésben – eddig Trump, Biden és az ifj. Bush állnak a legrosszabbul.

A felméréseknek tehát nincsenek közvetlen politikai hatásai, de figyelmeztetőek. Joe Bident illetően a magabiztosság töretlennek látszik, és nem lohol a közvéleménykutatások nyomában.

Azért sem, mert a nemzetközi adatok élesen szemben állnak a hazai mérésekkel. Az amerikai politika támogatottsága – a tengeralattjáró-válság ellenére – a francia közvéleményben is erős javulást mutat (65%), de jó a fogadtatás Németországban, Olaszországban és Kanadában is. Japánban pedig már 70% fölött áll. Ezeket a számokat látva az elnök okkal érezheti, hogy sokkal inkább elfogadják a nyugati világ vezetőjének, mint elődjét. Ebben a szerepkörben lépett fel legutóbb Glasgow-ban is, a COP26 klímacsúcson, ahol óriási vállalás élére állt a metán-kibocsátás visszaszorítására.

Döbbenetes változások - itt a 'nagy latin fordulat'

Eközben a demokratáknak fontos hispán (spanyol ajkú) közösségből nagy tömegben 'költöznek át' a szavazók a túloldalra, de még inkább a Senki Földjére. Körükben az elnök támogatottsága már csak 39 pont, ami rosszabb, mint a tisztán fehér lakosság csoportjában. Bill Clinton idején ez a mutató 66-on állt, és akkor született meg a klisé, hogy a latinok 'úgyis a demokratákra szavaznak'.

Nagyon jelentős népességről van szó, hiszen a tavalyi népszámlálás adatai szerint a hispán lakosság aránya már jócskán meghaladja a feketéket (18-13), és ezzel ők lettek az ország második etnikai csoportja.

A szemléletváltás legfőbb oka az a paradoxon, hogy a már integrálódott latin felső- és középosztály sem szeretné, ha az országot elözönlenék a menekültek Mexikó felől, mert a feléjük áradó viszolygás rontja az ő keservesen kivívott pozíciójukat is. Sok hispán-amerikai tiltakozik, ha mexikóinak nevezik őket, és ugyanez igaz a közalkalmazottakra és nagyvárosi közösségeikre is, akik nem akarnak egy kalap alá kerülni a Rio Grandén átgázoló földönfutókkal. Nem feltétlenül vették jó néven azt sem, hogy az elnök enyhített a belépési és elbírálási korlátozásokon.

A hispán politika elit vezéralakja, Marco Rubio floridai szenátor már egyenesen terrorveszélynek nevezi a déli határ állapotát, és figyelmeztet arra, hogy a bevándorlási szabályok állandó módosítgatása mindig bajt okozott az amerikai történelemben. A szenátor stabil és mindenkire egyformán vonatkozó rendezést követel.

AP
Hispán felvonulás a New York Giants és a Dallas Cowboys NFL mérkőzés előtt, Arlington, Texas APAP

Ez a folyamat gyökeresen átrajzolja az amerikai társadalomról eddig alkotott képet. Sőt már a jövőképet is, mert a hosszabb távra tervező társadalommérnököknek figyelembe kell venniük, hogy 2050-re a hispán népesség aránya 29% lesz, míg a tisztán fehéreké csak 47. (A feketék és ázsiaiak aránya stagnálni fog.)

Ha figyelembe vesszük, hogy az USA lakossága akkor 450 millió lesz, úgy a munkaképes csoport körében egy 100 milliós méretű latin tömeggel kell majd számolni, ami nagyobb, mint Németország teljes népessége.

A legsúlyosabb kifogás: a déli határhelyzet

Több mint tízezer menekült próbált július-augusztus során átkelni a két országot elválasztó határfolyón, súlyos probléma elé állítva nem csak az amerikai kormányt, de Manuel López Obrador mexikói elnököt is.

Idén rekordszámú migráns bolyongott az országban, többségükben nem is mexikóiak, hanem a világjárvány következményei elől menekülő latin-amerikaiak. A gazdasági visszaesések hajtóereje mellett az is vonzza őket, hogy bíznak Joe Biden kezdeti ígéreteiben a bevándorlási szabályok enyhítésére. Ezek részben megvalósultak, főként az egyedül érkező gyermekek védelmében, de összességükben fenntartották Donald Trump rendelkezéseinek szigorát (visszafordítás, kitoloncolás, várakoztatás).

Ezáltal a határsávba érkező menekülők gyakorlatilag fogollyá válnak a két ország rendfenntartói között. Ilyen csapdába estek a guatemalai határ közelében fekvő Tapachula városában rekedt ezrek, akik nyomorúságos körülmények között várakoznak az útipapírokra, miközben elfogy minden pénzük és már a visszaútra se volna elég. Többségük nicaraguai, hondurasi, salvadori állampolgár.

Az érintett amerikai hatóságok előtt nincs is nagyon más út, mint homokba dugni a fejüket és bujkálni a média elől. Washington is áthelyezte a nyomást a mexikói kormányra, sürgetve, hogy ők tartsák kordában az idén kétszeresére nőtt menekültáradatot. A legújabb gyakorlat szerint az amerikai Belbiztonsági Minisztérium (Homeland Security) és a Fehér Ház már nem is nem válaszol a mexikói megkeresésekre, a külügyminisztérium pedig kerüli az egyenes állásfoglalásokat.

De mint a népszerűségi adatok mutatják, ez a magatartás nem vezet messzire. A közvélemény érzékeli a helyzet súlyosságát, és büntetőpontokkal honorálja az elnök politikáját. Az összes felmérés szerint az elnök munkájának leminősítése nagyrészt a mexikói határhelyzet következménye. Ebben a témakörben a negatív vélemény 57%, a támogatottság pedig csak 27%, ami sose volt ilyen alacsony.

Ha már Mexikó, akkor hova lett az alelnök?

Mindez részben felveti az alelnök esetleges felelősségét is, akit korábban az elnök megbízott a feladat kezelésével.

Kamala Harris természetesen megvan, de sokkal kevesebbet szerepel együtt az elnökkel, mint a kampányban és a kormányzás első hónapjaiban. A kezdeti diadalmenet idején a hivatalos fotókon együtt mutatkoztak, akár a Pentagonban vagy a Fehér Házban, de ez mára sokat változott. Augusztus óta az elnök magányos harcosnak néz ki, ami részben érthető is. Kiderült, hogy túl nagy terheket pakolt az elején az alelnökre Mexikó kapcsán, amihez viszont nem párosult intézkedési jog. Például az alelnök tárgyalt Guatemala és Mexikó vezetőivel, de egyezményt nem köthet velük. Az Alkotmány szerint a döntések végső felelőse az elnök, a határkörzetben működő rendvédelmi szervezetek pedig a kormány felügyelete alatt állnak.

Harris most beállni látszik a hagyományos alelnöki szerepkörbe, vagyis hogy nem 'második ember', nem is helyettes, hanem közvetítő és tartalék. Hivatalos napirendje szerint ősszel alig találkozott Bidennel, míg január-februárban mindennap. Októberben összesen hét találkozójuk volt, és ebből hat zártkörű, tehát nem készültek róluk felvételek. Kifelé ez valóban a távolodás jelét sugallja.

Carolyn Kaster/AP
Harris és férje (Doug Emhoff) és a Biden házaspár a Demokrata Párt jelöltállító konvencióján - Wilmington, 2020 augusztus 19.Carolyn Kaster/AP

Viszont a Fehér Ház tisztviselői és Harris szövetségesei szerint a két politikus viszonya egyáltalán nem romlott meg, hanem inkább formálódik. Tavasszal sokat kellett együtt lenniük a kormányzat beindítása és a COVID-csomag átvitele miatt, de a járvány miatt később csökkent a közös nyilvános fellépések száma. Az óvintézkedéseket továbbra is komolyan veszik, és lehetőleg csak akkor értekeznek, ha feltétlenül muszáj.

Többször is tartottak találkozót vagy beszédet ugyanazon a napon, de más helyen, más közönség előtt és eltérő témákban. Ez munkamegosztásra utal, mert az őszi válságidőszakban sokféle csoportot kellett megszólítaniuk. Október végén például együtt tanácskoztak a kongresszusi fekete csoporttal, a latinokkal, az ázsiai képviselőkkel, az LMBTQ+ körrel és a nőket képviselő törvényhozókkal.

Az elnök európai útja idején (G-20, COP26) Harris látogatott el Virginiába, lelket önteni a kissé szárnyaszegett demokrata táborba a kormányzóválasztás hajrájában.

'Szputnyik pillanat' vagy kozmikus Pearl Harbor közeleg?

Nincs még kifejtett válasz arra, hogy az USA miként fog reagálni az Északi-sark átalakuló stratégiai helyzetére, a Közép-Keletre, vagy az új kínai fejlesztésekre a hiperszonikus rakétakísérletek láttán. A kínai tesztek 'nagyon aggasztók', bár van jelentős haladás az amerikai légierőnél is a Raytheon nevű fegyverprogram keretében.

A vezérkari főnökök elnöke, Mark Milley tábornok még nem nevezi a helyzetet 'Szputnyik pillanatnak', de elismerte, hogy közel áll ahhoz. A kijelentés arra a történelmi esetre utal, amikor az amerikai vezetést sokkhatásként érte, hogy 1957. október 4-én a Szovjetunió feljuttatta a világűrbe az első mesterséges holdat, a Szputnyik 1-et. A rémületet akkor az okozta, hogy az Egyesült Államok biztosra vette, hogy ő lesz az első szereplő a világűrben és alábecsülte az ellenfelet. Így indult útjára a kozmikus hidegháború, amit az USA eddig megnyert, de ehhez gigászi fejlesztésekre és anyagi befektetésekre volt szüksége.

A Főnök pergőtűzbe került, de már elmúlt

Most azt mondja a vezérkari főnök, hogy újabb jelentős technológiai fordulat előtt állnak, mert a hiperszonikus fegyver csak egyik eleme Kína növekvő katonai képességeinek.

Október elején a Financial Times egy alacsony Föld körüli pályán utazó rakétáról elindított, hiperszonikus (nagyon gyors) kínai siklójármű tesztjéről számolt be, amely elméletileg képes lehet kicselezni az amerikai rakétavédelmi rendszereket. A Pentagon tervezőit nem is a kísérlet ténye, hanem a fejlesztés gyorsasága lepte meg. Számítottak ilyesmire, de nem ennyire hamar.

„A kínai katonai képességek ennél még sokkal nagyobbak” – fogadja el Milley. „Gyorsan terjeszkednek az űrben, a kibertérben, de az összes hagyományos fegyvernemben is”. Ezért is kell lendületet adni a Poseidon-8 típusú tengeralattjáró-romboló repülőgépek építésének, mert ezekkel még az Egyesült Királyságot, Indiát, sőt már Norvégiát is fel kell szerelni.

Az űrfölény már kezd kérdésessé válni. Október 24-én Kína felbocsátotta a Shijian-21 nevű műholdat 'az űrszemét tisztogatására', viszont az aggódók szerint a kínaiak a hulladékba esetleg az amerikai műholdakat is beleértik. Az űrhadviselés jeles szakértője, Brandon J. Weichert szerint feltűnő, hogy a Shijian-21 ugyanarra a geoszinkron pályára állt, ahol az amerikai katonai rendszerek műholdjai is utaznak, beleértve a Nukleáris Parancsnokságot, a katonai kontrollt és a felderítést is.

AP/US MILITARY ARCHIVE
A 15 évnél idősebb űrjárművek végveszélyben vannakAP/US MILITARY ARCHIVE

A szakértő szerint egy 'Kozmikus Pearl Harbor' felé tartunk. A kínai jármű robotkarja olyan fizikai károkat okozhat az amerikai műholdakban, hogy javításuk lehetetlen vagy extrém drága lenne. Lézerek és mikrohullámok alkalmazásával pedig végzetes üzemzavarokat is elő lehet idézni, mondja John Hyten tábornok, a vezérkar főnökhelyettese és a légierő parancsnoka. (Egyébként felesége és ő az öngyilkosság-prevenciós mozgalom vezéralakjai.)

Az USA évtizedeken át magától értetődőnek vette űrbéli fölényét, és ez a magabiztosság most sokba kerülhet. A korábbi elnökök nem fejlesztették kellő ütemben a műholdellenes fegyvereket, mert tartottak egy új verseny kirobbantásától, amiben Amerikának lenne több veszítenivalója, hiszen ő rendelkezik a legtöbb eszközzel. Most viszont az derül ki, hogy főként az idősebb és védekezésre nem berendezett műholdak komoly veszélybe kerülhetnek.

Egyes katonai vezetők már nem is a Pentagontól, hanem egy civiltől várják a megoldásokat. Tömeges vakító támadás esetén Elon Musk 42 000 műholdra tervezett Starlink rendszere volna az egyetlen kiút, ami nem csak baj, de szégyen is a Pentagon bürokratikus vezetésére nézve.

Az orosz kártyát viszont kivették a pakliból

Az év eleji feszült hangú és személyeskedő nyilatkozatok, üzenetváltások és kölcsönös diplomáciai csapások után a két ország és az elnökök viszonya lehiggadt. Nyáron egy unalmas, de békességet sugárzó találkozót tartottak, és azóta a vitákat inkább alacsonyabb szinteken intézik.

Patrick Semansky/AP
Biden és Putyin elnökök Genfben, 2021 június 16.Patrick Semansky/AP

Ez nem jelenti, hogy az USA levette volna a szemét az orosz csapatkoncentrációkról Ukrajna irányába, az ismétlődő kiberfenyegetésekről, vagy az orosz haditengerészet új hiperszonikus cirkálórakéta tesztjeiről. Hanem azt, hogy az afganisztáni fiaskó és a kínai növekedés árnyékában Washington nem akar egy másik nagyhatalommal is napi viaskodást folytatni. (Pedig közben a moszkvai amerikai követség gyakorlatilag szünetelteti a vízumkiadásokat, ami nagyon sok emberre nézve jelent súlyos hátrányt.)

Úgy tűnik, Biden megértette a józan megközelítés fontosságát. A legfontosabb annak tudomásul vétele, hogy Oroszországot nem tudja megváltoztatni. Oroszország marad olyannak, amilyen.
Fjodor Lukjanov orosz elemző
a Kreml nemzetbiztonsági tanácsadója

A kapcsolatok tehát léteznek, de kevésbé látványosak. A római G-20 értekezleten nem is tudtak személyesen szót váltani, mivel a vírusfenyegetés miatt Putyin elnök csak virtuálisan volt jelen. Az egyeztetések alacsonyabb szinteken és semleges helyszíneken folynak, főként Finnországban és Svájcban.

A legfőbb téma a nukleáris fegyverkorlátozás jövője (elsősorban Irán és Észak-Korea vonatkozásában, de Kínát nem említve), és állandó főszereplő a kibernetikus fenyegetés is. Anne Neuberger, a Fehér Ház vezető kiberbiztonsági tanácsadója – a jószándék tesztelése végett – átadott az oroszoknak egy névsort a beazonosított hackercsoportokról, és Washington most azt várja, hogy lesznek-e következmények, például letartóztatások vagy a digitális gengszterek korlátozása Moszkva részéről, ahogy azt Putyin megígérte a genfi találkozón.

-----

A folytatásban demokraták belső válságáról, az elnök óriási léptékű pénzügyi terveiről, az amerikai koronavírus-helyzetről és a republikánusok újjáéledő reményeiről lesz szó.