rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

AUKUS-ügy: hátba döfés vagy józanság? Macron elnöknek biztos, hogy fáj

Access to the comments Kommentek
Írta: Pálfi Rita  & Székely Ferenc
Személyes sértés is a francia elnök számára a tengeralattjáró-üzlet elsüllyedése
Személyes sértés is a francia elnök számára a tengeralattjáró-üzlet elsüllyedése   -   Szerzői jogok  AP Photo
Betűméret Aa Aa

A Franciaország és Ausztrália közt létrejött katonai szerződést Emmanuel Macron hozta tető alá: ő készítette elő 2014-től, és az aláíráskor is gazdasági, ipari és digitális-ügyi miniszterként szolgált, François Hollande elnök kinevezettjeként. A Franciaországban "az évszázad szerződéseként" emlegetett megállapodás felbontása és a feladat átruházása az amerikai-brit tandemre dühöt váltott ki a francia vezetésben, és megalázó személyes sértésként is felfogható a jövő áprilisi újraválasztására készülődő elnök felé.

A francia kormány szerint csak órákkal korábban kaptak hivatalos értesítést Ausztráliától arról, hogy a 2016-os tengeralattjáró-projektet beszüntetik. Párizst nem csak az dühítette fel, hogy a felmondásról nem tudott (erről lejjebb részletesen), de főként az, hogy nem vonták be az új védelmi egyezmény előkészítésébe (AUKUS) az USA, az Egyesült Királyság és Ausztrália között.

Jean-Yves le Drian külügyminiszter és Florence Parly védelmi miniszter előbb közös nyilatkozatban fejezte ki csalódottságát, majd a bizalmi válság tovább gyűrűzött a hétvégére, eljutva a 'hátba szúrás' emlegetéséig, mondván, hogy ez a lépéssorozat „elfogadhatatlan magatartás a szövetségesek és partnerek között”.

Kétszínűség van, megvetés van, hazugság van – nem lehet így játszani egy szövetségen belül – jelentette ki a külügyminiszter szombaton a francia köztévének adott interjúban.

Szövetségesek vagyunk, és szövetségesként nem bánunk ilyen brutálisan, ilyen kiszámíthatatlanul egy olyan fontos partnerrel mint Franciaország.
Jean-Yves Le Drian
francia külügyminiszter 2021. szeptember 18.

Történelmi fájdalom és megtépázott nosztalgia

Franciaország hazarendelte amerikai és ausztráliai nagyköveteit, amire közös történetükben még sosem volt példa. A válság érzelmi súlyát jelzi, hogy a vérig sértett franciák lemondták a Baltimore-ba tervezett gálaünneplést amerikai barátaikkal, ami a Capes-csata emlékének tisztelgett – volna. 240 éve a francia flotta volt az, ami Virginia partjainál győzelemre segítette a függetlenségi háborút vívó gyarmatosokat a brit elnyomókkal szemben. Franciaország volt az újszülött USA első nemzetközi szövetségese, akivel 1778-ban kötötte meg a katonai szerződést.

A fájó nosztalgia azt is felidézi, hogy XVI. Lajos király szerepvállalása az amerikai függetlenségi harcban olyan költségekkel járt, ami egyik okozója lett a francia forradalom kitörésének, és végül a fejébe is került. A mai értéken számított 4 milliárd eurónyi háborús kölcsönfelvétel (1 milliárd livre) végleg kiszárította az államkasszát, amiben egy fillér sem maradt a nyomor enyhítésére.

Nem sokkal rá (1803) Thomas Jefferson amerikai elnök 18 dollár/négyzetkilométer áron (mai értékén 450 dollárért) szerezte meg a pénzügyileg megszorult Napóleontól a Louisianának nevezett hatalmas vidéket, azaz az USA jelen területének mintegy harmadát. Ebbe 'fér be' a mai Montana, Wyoming, a két Dakota, Colorado, Kansas, Oklahoma, Missouri, Arkansas és Louisiana. Ettől fogva Franciaország súlya a kontinensen gyakorlatilag megszűnt, szemben a britekkel és a spanyolokkal, és még New Orleans-i haditengerészeti bázisától is elbúcsúzott.

De fátylat rá, mert a két állam további jó kapcsolata csak a második világháború alatt, a Vichy-i Franciaország idején szenvedett átmeneti törést, ám ezt a De Gaulle-vezette nemzeti mozgalom és hadsereg ellensúlyozta. Abból sem lett mélyebb konfliktus, amikor később Eisenhower amerikai elnök vonakodott atomfegyverhez segíteni Párizst. Így a francia véderő hosszú évekkel lemaradt a többi atomhatalomhoz képest, és csak Kínával egyidőben tudott felzárkózni az élvonalhoz.

Ausztrália is megpendít nosztalgikus húrokat, amikor emlékeztet arra, hogy az ő fiai is öntözték vérükkel a francia földet vagy gyarmataikat, mindkét világháborúban.

Barnaby Joyce ausztrál miniszterelnök így próbálta csitítani a kedélyeket hétfőn, "Ausztráliának nem kell bizonyítania rokonságát, ragaszkodását és eltökélt szándékát, hogy gondoskodjon Franciaország szabadságáról, szabadságáról és egyenlőségéről. Több tízezer ausztrálunk van, akik francia földön haltak meg vagy haltak meg a francia föld védelmében az őket körülvevő országoktól mind az első, mind a második világháborúban".

Franciaország nem is oly rég lovagrenddel tüntetett ki hét ausztrál veteránt.

Virginia Mayo/AP
Ausztrál katonák egy 1. világháborús emlékmű előttVirginia Mayo/AP

Arra viszont sosem volt példa, hogy Párizs hivatalosan azzal vádolja meg az Egyesült Államokat (és Ausztráliát), hogy hazudtak neki egy válságos időszakokban. Macron elnök arra is hivatkozik, hogy a távol-keleti térségben 2 millió francia állampolgár él, ezért számára ez az ügy nem csak érzelmi és bizalmi, de elsődleges nemzetbiztonsági kérdés is.

Tetézve azzal, hogy jelen állás szerint Franciaország szinte egyedül tartja a frontot az iszlamista radikálisokkal szemben Afrika szubszaharai körzeteiben.

Viszont Párizs nem rendelte haza londoni nagykövetét, tehát nem veszi egy kalap alá a váratlan új katonai egyezmény három szereplőjét. Erről később bővebben.

A felmondásból eredő diplomáciai károk helyreállítása évekbe telik majd, és tartós bizalmatlansági örökséget hagy maga után.
Herve Lamahieu politikai elemző
Lowy Intézet, Sydney, Ausztrália

Miért lettek hirtelen ilyen fontosak a tengeralattjárók? Nyüzsög a tengermély

Az új évtizedben a tengeri és vízfelszín alatti katonai stratégiák teljes változás előtt állnak. A hidegháború után a közvetlen konfliktusok veszélye csökkent, és ez az ágazat is megtorpant. A békét élvezve sok állam csökkentette katonai kiadásait, és igyekeztek a konfliktusokat jól behatárolt szárazföldi körzetekre szorítani, vagy másokkal elvégeztetni (proxy-hadviselés).

Az előttünk álló évtized viszont áthelyezi a krízispontokat a fő hajózási útvonalakra, főként a Dél-Kínai-tengerre, az óceániai vizekre, a Panama- és a Szuezi-csatorna körzetére, a Perzsa-öbölbe és az Északi sarkra. Ez a már látható folyamat nagyságrendileg és minőségileg is megnöveli a tengeralattjárók iránti igényeket, főként a nukleáris osztályokban.

Az átmeneti megtorpanás után Oroszország kezdte a legnagyobb figyelmet fordítani erre a fegyvernemre, és sorozatosan produkálja az új típusokat és modelleket (Borej, Lazen, Lajka). Az orosz Poseidon-típusú nukleáris torpedó az atomfegyverek új családját alapozta meg. Kína inkább a vízfelszíni erőkre és a hajóelhárításra koncentrál, viszont nagy számban exportál tengeralattjárókat Thaiföldnek, Pakisztánnak, Bangladesnek, Mianmarnak, és tett már ajánlatot Egyiptomnak, Argentínának és Dél-Afrikának is. Kína legnagyobb vetélytársa az exportversengésben Németország.

Némi túlkínálat is kialakult, mert a hagyományos exportőrök mellett Svédországot, Dél-Koreát és Japánt is figyelembe kell venni, sőt Vietnám, Indonézia, Törökország és Tajvan is kínál saját fejlesztéseket.

A franciák láthatták volna, hogy ez jön?

A szerződés körül már akkor is volt hangzavar, amikor 2016 áprilisában a döntést bejelentették. Nem volt világos, hogy a szintén pályázó német (Delfin) és japán (Shōryū) opcióknak hogyan és miért előzött be a francia DCNS vállalat (mai nevén Naval Group) ajánlata, 12 darab Barracuda tengeralattjáró szállításáról. Annak idején Emmanuel Macron miniszter örömteli üzenetben közölte, hogy Ausztrália Franciaországot választotta partneréül a fejlesztés következő 50 évére.

Macron miniszter üzenete

A végleges aláírás előtt aggodalmat keltett, hogy a DCNS elismerte, hogy adatbázisait feltörték és 22 ezer dokumentumot szivárogtattak ki az India számára épülő Scorpene tengeralattjáróiról. Az ausztrál védelmi minisztérium figyelmeztette is az építőt, hogy a legmagasabb szintű védelmet követeli meg a projekt számára, majd a szerződést aláírták.

Ausztrália most azzal hárítja az árulás és becstelenség vádját, hogy ők jó ideje és többször felvetették kifogásaikat a szállítói ár növekedése és a teljesítés ütemezése miatt. Leszögezik azt is, hogy az egyezmény tartalmazott elállási lehetőséget a megrendelő javára, ami igaz. Emlékeztetnek a kötbérek és késedelmi díjak körüli tisztázatlanságokra is.

A szerződés felülvizsgálatát idén februárban rendelte el Scott Morrison ausztrál miniszterelnök. Ezután a Naval Group vezérigazgatója, Pierre-Eric Pommelet tárgyalt az ausztrál védelmi és pénzügyminiszterrel a befektetés újragondolásáról, Ausztrália viszont áprilisban felmondta a megállapodás következő szakaszához való hozzájárulását.

Idén júniusban az ausztrál kormányfő Macron elnöknél járt, és most az mondja, hogy „Egy hosszú vacsora során világossá tettem, hogy nagyon aggódunk amiatt, vajon a hagyományos tengeralattjárók képesek-e megbirkózni az új stratégiai környezettel”.

Voltak tehát figyelmeztető előjelek. Arról viszont tényleg nem volt szó, hogy megköttetik egy új nyugati védelmi egyezmény a franciák tudta és részvétele nélkül. Párizs nem is az üzlet kútba esését, hanem ezt tartja a leginkább aggasztónak. A brexit beálltával Franciaország maradt az egyetlen nukleáris hatalom az EU-ban, ezért megkerülése valóban felvet nem csak bizalmi, de stratégiai kérdéseket is.

Macron nem először él a követvisszahívással

A nemzetközi diplomáciában megszokotthoz képest talán kicsi ügynek tűnik a mostani ahhoz, hogy emiatt az elnök úgy döntsön, hogy hazahívja a nagyköveteit az USA-ból és Ausztráliából is.

De nem annyira szokatlan Macrontól, hogy jelzésként használja ez a lépést. Két és fél évvel ezelőtt Luigi di Maio és Matteo Salvini (mindketten miniszterelnök-helyettesek) migrációs ügyekben Franciaországot illető kritikájára volt válasz a római nagykövet visszahívása.

2020 októberében pedig az ankarai nagykövetnek kellett hazatérnie, miután Erdogan és Macron elnök között elmérgesedett a nyilvános üzengetés, melyben a török elnök elmeorvosi vizsgálatot javasolt francia kollégájának. Ebben a vitában egyébként több európai ország kiállt Macron mellett.

Politikai elemzők azonban óva intik a francia vezetőket attól, hogy mérgükben elhamarkodott lépéseket tegyenek. "Mikor belelépünk egy ilyen típusú válságba, mindig tudnunk kell, hogy majd milyen ajtón át léphetünk ki belőle" - figyelmeztet Bertrand Badie, a nemzetközi kapcsolatok szakértője a párizsi Politikatudományi Intézettől.

Szerinte a nagyköveteknek, főleg a washingtoninak minél előbb vissza kellene térniük. Azonban nem látja, hogy milyen esemény tenné ezt lehetővé Franciaországnak hogy, az arcvesztés vagy a feladás látszatát elkerülje.

Ha nem sikerül gyorsan lezárni a konfliktust, az más ügyekre is hatással lehet, ezért nem meglepő, hogy Biden és Macron várhatóan a napokban beszélnek egymással telefonon. Gabriel Attal francia kormányszóvivő közlése szerint az amerikai elnök kezdeményezte a kommunikációt, hogy "megmagyarázza a helyzetet".

Macron mindenesetre úgy döntött, hogy nem megy el személyesen New Yorkba az ENSZ héten kezdődő közgyűlésére, helyette Drian képviseli Franciaországot.

Európa csendes, Macron hallgat a közösségi médiában

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerint az ügy hatással lesz a NATO-ra is. Kivált, hogy Afganisztán és a tengeralattjáró-viszály megerősíthet Macron vélekedését, hogy alternatív védelmi politikára lehet szükség, mert az USA már kevésbé megbízható partner.

A francia fél számára ráadásul kifejezetten rossz pillanatban jött a pofon, mikor Berlinből, a német választások miatt nem számíthatott (éles) reakcióra, vagy komolyabb támogatásra.

Le Drian a köztévének adott interjújában hangsúlyozta az EU egységének a fontosságát.

"Ha az európaik nem érzik, hogy fenn kell maradniuk a történelemben, és hogy ehhez az kell, hogy egyesüljenek és együtt védjék meg az értékeiket, akkor teljesen más sors vár rájuk, és nem indulhatunk el ebbe a káros irányba" - fogalmazott a külügyminiszter.

Az ügyről az Unióból szinte egyedüliként Joseph Borrell, az unió külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője nyilatkozott, ő az EU összefogását sürgette. Egy ilyen jellegű megállapodást nem két nap alatt dolgoznak ki, ehhez több idő kell. Ennek ellenére az Európai Unióval nem konzultáltak róla, mondta, kiemelve:

Ez egy jó pillanat arra, hogy ismét szembe nézzünk az Európai Unió stratégiai autonómiájának fontosságával, fejlesztésének szükségességével. Újabb bizonyítéka annak, elsősorban önmagunkra számíthatunk.

Macron egyelőre beszédesen hallgat a nagyobb nyilvánosság előtt, elképzelhető, hogy éppen azért, hogy az eredetileg az ő bábáskodása alatt tető alá hozott szerződés elbukását a francia szavazók ne kössék az ő személyéhez.

Külpolitikai pofon, belpolitikai következményekkel?

Bár a francia diplomáciában fontos pillanat a mostani, nem úgy tűnik, hogy ezen múlna Macron esélye a jövő áprilisi elnökválasztásokon. Ennek egyik oka a francia elnökválasztási rendszer, ahol számtalan jelölt indulhat az első fordulóban, de csak ketten folytatják a küzdelmet a másodikban.

Jelen pillanatban pedig minden közvélemény-kutatás és jóslat szerint Emmanuel Macron ellenfele ismét Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés vezetője lesz. Ezt a párharcot pedig minden előrejelzés szerint megnyeri a jelenlegi elnök.

Így leginkább nem amiatt fájhat a feje, hogy mit gondolnak Franciaország külpolitikai súlyáról a szavazók, hanem inkább amiatt, hogy jövő áprilisig ne jelenjen meg egy ugyanolyan "meglepetésjelölt" a francia politikában, mint amilyen ő volt öt évvel ezelőtt.

Jelenleg ugyanis megosztottság a fő jellemző Macron ellenfeleire, nem lehet tudni, hogy ki lesz a kihívó a baloldalról, a jobboldalról, és Le Pen is aggódhat a nála szélsőségesebb eszméket valló Éric Zemmour lebegtetett indulása miatt. Az író, politikai újságíró Zemmour legújabb könyvével járja az országot, és a közvélemény-kutatások szerint körülbelül a voksok 10 százalékára számíthatna az első fordulóban. Főleg a Nemzeti Tömörüléstől és a mérsékelt jobboldalról vihet el szavazókat. De Macronnak is jelenthet fenyegetést, ha annyira meggyengíti Le Pent, hogy végül egy olyan jelölt kerül a második fordulóba, akinek sokkal kisebb az elutasítottsága, és ezzel esélyesebb az elnök ellen.

A legvalószínűbbnek per pillanat az tűnik, hogy Macron következő elnöki mandátumának sorsa sokkal inkább a koronavírus következő felvonásától, vagy éppen annak a végétől függ majd, mintsem az ausztrálok visszatáncolásától.

Mit mond Amerika? Azt, hogy egy tengeri háborút 72 óra alatt meg kell nyerni

Washingtonban nem váltott ki különösebb politikai vihart vagy ellenkezést a lépés. A reakciók inkább stratégiai és katonapolitikai jellegűek, és zömmel egyetértőek. A katonai szakértők szerint a nukleáris irányú tengeralattjáró-fejlesztés elkerülhetetlen, és Kína tekintetében Ausztrália a körzet része, Franciaország viszont nem az. Matthew Kroenig, az Atlanti Tanács szakértője szerint az USA és szövetségesei előtt az tornyosul, hogy egy Kínával vívott esetleges tengeri összecsapást 3 nap alatt meg kell nyerni, és ehhez az amerikai gyártmányú eszközök a legalkalmasabbak.

A szakmai kérdések inkább a gyártás sebességével, költségeivel kapcsolatosak, és hogy Ausztrália mennyire lesz képes ezeket az új kapacitásokat kezelni.

Mi lett volna a francia termék?

Franciaország nem tartozik a legtöbb tengeralattjárót üzemeltető országok közé. A flották listáját kimagaslóan vezeti Észak-Korea (83), Kína (74), az USA (66) és Oroszország (62). A globális erősorrendet árnyalja, hogy viszont a nukleáris meghajtású tengeralattjárók terén egyedül az USA annyi eszközzel rendelkezik, mint az összes többi ország együttvéve.

A Barracuda osztály egy újgenerációs támadó tengeralattjáró, amire 2006 decemberében adta le az első megrendelést a francia kormány, 8 milliárd euró értékben. 2020 áprilisában a Naval Group bejelentette, hogy megkezdte a tengeri teszteket, a fegyverzet kipróbálásával. A világ egyik legjobb minőségű lopakodó, vagyis nehezen felderíthető tengeralattjáróját fejlesztették ki, kiegészítve a Scalp nevű cirkáló rakétával. A hajó alkalmas tengeralatti fegyveres kommandók és szállító járművek bevetésére is. Magasfokú navigációs és vezérlési rendszerrel működik, 60 fős személyzettel.

Az ausztráloknak fejfájást okozott, hogy az évtized végéig nem nagyon számíthattak rá. Évek teltek volna el úgy, hogy az ötödik kontinens kiszolgáltatottabb helyzetben van, mint egy tutaj. Még így is milliárdokat kell költenie 6 darab elaggott Collins-osztályú járművére, mielőtt azok 2026-ban végleg amortizálódnak.

Brendan Esposito/AP
Még a békesség pillanatai: Macron francia elnök és Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök (középen) egy régi modell, a HMAS Waller fedélzetén, Sydney, 2018 májusBrendan Esposito/AP

A zuhatagszerű találgatások egyike, hogy Morrison miniszterelnök belső politikai okokból torpedózta meg pártbéli elődje kötelezettségvállalását, de ez valószerűtlen. Előkerült azt is, hogy az előző kormányfő, Michael Turnbull Ausztráliába ígérte telepíteni a gyártással járó 2,7 ezer új munkahelyet és ezt a választások előtt pár héttel kampányfogásként lengette be. Időközben még ez a reménykedés is elhalványult, mivel a francia gyártó idén közölte, hogy kétségei vannak az ausztrál ipar képességeiről a kihívással szemben.

A lehetséges okok között emlegetik a spirálisan növekedő költségeket, ami viszont ténykérdés. Az alapszerződéshez képest (50 milliárd AUD - körülbelül 11 ezer milliárd forint, a magyar éves GDP ötöde) a projekt költségei közel a duplájukra emelkedtek. Erre rakódnak még a karbantartás és a fejlesztések költségei, melyek további 145 milliárdot tennének ki a járművek tervezett élettartama során.

A döntő ok természetesen Kína

Az említett okok mellett legtöbben a Kínával szembeni stratégiai kihívásokat hozzák fel a döntés végső indokaként. Ausztrália és Kína viszonya a koronavírus-válság óta a fagypontra hűlt, és a három angolszász állam új védelmi egyezményének fényében a fő szempont Kína hátráltatása a katonai és technológiai színtéren. Franciaország várhatóan Indiával keres majd mélyebb kapcsolatot, ugyanabból az okból.

A következő 18 hónapban az új szerződők legnagyobb fejfájása az lesz, hogy miként adják át Ausztráliának a technológiát, amit az USA eddig csak az Egyesült Királyságnak tett hozzáférhetővé. Fontos körülmény, hogy Ausztráliának jelenleg nincs elegendő dúsított hasadóanyaga ahhoz, hogy nukleáris tengeralattjárókat működtessen. Washington és Canberra 2010-ben arról állapodott meg, hogy Ausztrália nem dúsítja és nem dolgozza fel az USA-tól kapott nukleáris anyagokat, viszont a gyártás – az új ígéret szerint – Adelaide-ben történik majd.

A Kínával borítékolhatóan várható vitákban fel fog merülni, hogy mi szüksége van Ausztráliának nukleáris tengeralattjárókra, amelyek tipikusan globális célokat szolgálnak. Jelenleg csak 6 ország rendelkezik ilyen eszközzel és ezek mindegyike egyben atomhatalom is (USA, UK, Kína, Oroszország, India és Franciaország). Ausztrália sem ipari súlyában, sem lélekszámában, sem geopolitikai helyzetében nem sorolható ebbe a körbe, és nem is szabad besodródnia, tekintettel a hatályos nemzetközi egyezményekre. Kanada például önként mondott le a nukleáris eszközök fejlesztéséről, bár kapacitásait azért fenntartja.

Bár Morrison és Biden is kiemelte, hogy Ausztrália nem törekszik atomfegyver gyártására, az ilyen technológiák átadása legalábbis szokatlan. Kína azonnal jelezte is, hogy a történteket a nukleáris biztonság veszélyeztetésének tartja, és továbbra is ragaszkodik a nukleáris fegyverek elterjedésének korlátozásához (proliferáció).

Boris Johnson, a csöndes nyertes?

Robin Niblett, a hangadónak számító brit Chatham House kutatóintézet igazgatója megérti a franciák dühét, de azt javasolja nekik, hogy katonai iparuk kapacitásukat inkább fordítsák Európa biztonsága felé. Ez a javaslat az egész atlanti gondolat átrendezését jelentené, alig pár hónappal azután, hogy Joe Biden elnök a diplomácia visszatérését ünnepelte a trumpi korszak után.

Jack Hill/Times Newspapers Ltd
A feladat a kapcsolatok megóvásaJack Hill/Times Newspapers Ltd

Míg a francia-amerikai-ausztrál kapcsolatrendszer válságjeleket mutat, London kimaradt az adok-kapokból. Johnson miniszterelnök nem harsogott győzelmet alsóházi beszédében, de kiemelte, hogy országának az egyezmény nagyon fontos és előnyös. Nem is csak az így megszerzett munkahelyek és megrendelések miatt, hanem a brexit óta ez a brit külpolitikai első jelentős művelete. Nemcsak úgy mutatja be országát, mint a nukleáris színtér stabil szereplőjét, hanem mint az ázsiai folyamatok befolyásolóját is, amit 70 év óta először mondhat el magáról.

El kell ismerni, hogy Johnson – aki minap lecserélte külügyminiszterét – szívósan halad előre az Európán kívüli pozícióépítésben. Új kereskedelmi egyezményeket kötött Japánnal, Dél-Koreával és Ausztráliával, valamint besegít az USA-nak a Dél-kínai-tengeren a H.M.S. Queen Elizabeth hordozó kirendelésével, azonnal kiváltva Kína erőteljes figyelmeztetését.

Johnson a jövő héten találkozik a Fehér Házban Biden elnökkel, és az ENSZ-ben is felszólal. Immár úgy léphet a nemzetközi színtérre, mint egy újjászülető "globális Britannia" vezetője, ami a brexit egyik fő hívószava volt. Kellemetlen elem, hogy mindez most egy európai szomszéd és jó partner rovására történik, de úgy fest, hogy Macron elnök kevésbé szívta mellre a britek viselkedését, mint a másik két országét. Bár a hétvégén kiderült, hogy Párizs lemondott egy találkozót Florence Parly francia védelmi miniszter és brit kollégája Ben Wallace között.

Mindenesetre a brexit épp elég takarítanivalót hagyott maga után mindkét félnek, és egy elhidegülés már egész Európa számára termelne napi problémákat.