Henry Kissinger szerint jelenleg a globális veszélyek sokkal fenyegetőbbek, mint az ő időszakában voltak. A katonai erők mellé felsorakozott high-tech kapacitások megsokszorozták a biztonsági rizikókat. Ezért is szükséges a világ két vezető ereje közti párbeszéd.
HIRDETÉSEgy találkozó, aminek muszáj megtörténnie - talán már idén. Ugyanis egy új hidegháború vagy még annál is rosszabb sejlik fel, ha az USA és Kína nem tárgyal, hanem csak fenyegetik egymást. A baljós figyelmeztetés a külügyi veterán Henry Kissingertől származik, aki szerint egy amerikai-kínai hidegháború sokkal veszélyesebb volna, mint amilyen az előző volt, mert a szovjetek nem rendelkeztek kellő gazdasági erővel, Kína viszont igen. Valamint nem éltek szovjetek tízmilliói sem szerte a világon, és lettek tagjai más társadalmaknak, mint a kínaiak.
Ma már nem úgy tárgyalnak, mint egykor
Az első és valóban történelmi csúcstalálkozó, amit maga Kissinger készített elő Mao Ce-tung kínai és Richard Nixon amerikai elnök között, valóban történelmi volt 1972 februárjában. Nem oldotta meg a két hatalom közti alapvető ellentéteket és nem is produkált átütő megállapodásokat, de nem is ez volt a célja, hanem a feszültség enyhítése, az óvatos közeledés megnyitása. A Hruscsov-Kennedy csúcstalálkozó mellett ez volt az amerikai külpolitika talán legfontosabb sikerpillanata a 2. világháború óta.
Azóta már több ilyen találkozó, értekezlet, kézfogás lezajlott (Carter, Reagan, ifj. Bush, Obama, Trump), vagyis a két nagyhatalom közti párbeszéd sosem tört meg véglegesen, és mindig volt lehetőség az újrakezdésre. A történelmi összkép mégis azt mutatja, hogy a visszaesések után mindig valamivel nehezebb lett a kapcsolatok újjáélesztése, a bizalom visszaépítése. (2005-ben például az USA felkérte Kínát, hogy használja fel növekvő súlyát Észak-Korea és más „lator-államok” megfékezésében, amit Peking meg is ígért, de nem teljesített.)
Kissinger szerint jelenleg a veszélyek kolosszálisak, és sokkal fenyegetőbbek, mint az ő időszakában voltak. Ezt azzal magyarázza, hogy a katonai erők mellé felsorakozott high-tech kapacitások megsokszorozták a biztonsági rizikókat. Ezért is elfogadhatatlan, hogy a világ két vezető ereje között a kapcsolatok folyamatosan romoljanak, miközben ennek épp az ellenkezőjére volna szükség.
Kissinger jóslatait támasztja alá az a legújabb fejlemény, hogy az USA hivatalosan is vádolja Kínát, ezúttal a Microsoft email-rendszere elleni márciusi támadás miatt, és ehhez nemzetközi együttműködést szervez. Ez az első eset, hogy az Egyesült Államok azzal gyanúsítja Kínát, hogy bűnözői csoportokat bíz meg és finanszíroz széleskörű kibertámadások végrehajtásával. A Microsoft szerint a támadók a kínai nemzetbiztonsági minisztériumhoz köthetők, és akcióik világméretűek.
Ilyen, és ennél még sokkal súlyosabb árnyékoktól kísérve kellene nekivágni a kapcsolatok rendezésének, amelyek Donald Trump elnöksége idején mélypontra kerültek, de most sem látszik a gyors kilábalás.
A tétek egyre magasabbak, ezért a tárgyalások is egyre nehezebbek
A kérdés nem az, hogy tárgyal-e majd Joe Biden és Hszi Csin-ping, hanem hogy mikor. Amikor Biden alelnökként szolgált Barack Obama mellett, a két férfi többször is találkozott, egyeztetett. Sőt, volt már egy virtuális közös megjelenésük a Joe Biden szervezte nemzetközi klímaértekezleten, ahol Hszi elnök komoly és nagyvonalú vállalásokat tett Kína nevében a globális felmelegedés elleni küzdelemben.
Tehát nem kell majd nagyon kerülgetniük a forró kását az első elnöki összejövetel során, aminek előkészítése most kezdődik. Első lépésként Wendy Sherman külügyi államtitkár látogat Kínába, ahol előbb egy külügyminiszteri, majd annak sikere esetén egy államelnöki találkozó lehetőségét mérik fel.
Ez nem lesz egyszerű és gyors menet, mert nagyon mélyről kell indulni és rengeteg téma van napirenden. Ezek legtöbbje igen súlyos. Mivel októberig a csúcstalálkozót aligha lehet tető alá hozni, az idén Olaszországban esedékes G20-as értekezlet lehet az első alkalom egy rövidebb, bizalomerősítő tárgyalásra. Ez nem csúcstalálkozó értékű, de mégis alkalom a kézfogásra, és arra, hogy jelezzék további szándékukat a párbeszédre.
A jelen állás
A két ország közti hangulat Donald Trump után továbbra is rendkívül feszült, noha sokan reméltek enyhülést, főként az ipari és kereskedelmi szektorokban. A márciusi (jégtörőnek szánt) alaszkai külügyi csúcs hangvétele kifejezetten ellenséges és kölcsönösen vádaskodó volt.A The Economist szerint Joe Biden egyelőre semmilyen jelét nem adta annak, hogy jelentősen enyhítene elődje kemény Kína-ellenes intézkedésein, és úgy tűnik, hogy a küzdelemnek ő is csak egyetlen győztesét tudja elképzelni.
Ebbe az irányvonalba szeretné beállítani szövetségeseit is, amire viszont csak részben számíthat. A NATO (például Franciaország) nem teljesen egységes annak megítélésében, hogy Kína vagy Oroszország jelenti-e a nagyobb fenyegetést. Az Európai Parlament viszont egyre élesebb Kína-ellenes hangokat üt meg és újabb szankciókat követel.
A merev szembenállás politikája viszont nem fog tartósan működni, bár a nyomásgyakorlás, egyes szankciók és korlátozások fennmaradnak. A feladat ezért az egyezkedés lehetséges pontjainak megtalálása és a feszültség enyhítése. Ezek egyik nagy csomagja a világgazdasági versenyhelyzet, a másik pedig a magán Kínán belüli politikai viszonyok (emberi jogok, Hszincsiang és az ujgurok, Hongkong demokratikus rendszere).
Noha a Kínai Kommunista Párt legutóbbi kongresszusa – ami újra megerősítette Hszi elnök vezetői pozícióit – rendkívül derűlátó volt az Amerikával vívott gazdasági küzdelem kérdésében, a világvezetői szerep elérése még hosszú ideig nem lehetséges. Vagy talán soha. Egy véglegesen kétpólusú rendszerre kell felkészülni, amiben kevés ország lesz képes a teljes semlegességre a versenyzők felé, mert a globális rend mindenkit állásfoglalásra fog kényszeríteni.
A Bloomberg értékelése szerint a kínai vezetés rendre megjegyzi, hogy az USA világgazdasági és katonai hegemóniája megszűnik, hozzáteszik, hogy ez majd egy keserves folyamat végeredménye lesz, és jelen pillanatban nem is realitás. A Kína számára optimális esetben a helycsere 10 év múlva következhet be, de ehhez a kínai vezetésnek maximális gazdaságnövelő erőfeszítéseket kell tennie, az amerikai elnöknek és utódjának viszont teljes bukást kell produkálnia. Egyik sem valószínű fejlemény.
Kína jelenleg már nehezebben fér hozzá a nemzetközi kereskedelmi és piaci láncolatokhoz, mint 10 évvel ezelőtt, és a vírusválság az ő pénzügyi stabilitását is megérintette. Igen magas lett a vállalati szektor eladósodása, és fenyeget a belső munkaerőpiac szűkülése is, ezért a hatékonyság és termelékenység javítása a első számú alapfeladat, amit 220-250 millió fővel csökkenő munkaerővel kell végrehajtani. (Ennek kényszerű felismerése a három gyerekes családmodell engedélyezése is.)
A kínai termelési hatékonyság csak 30 év múlva éri el az amerikai szint kétharmadát, az egy főre jutó kínai nemzeti jövedelem még mindig csak ötöde az amerikainak. Ugyanakkor a vásárlóerő-paritás terén Kína hatalmasat lépett előre, és a szegénységi mutatók is jóval kedvezőbbek, mint 15 évvel ezelőtt.
Kína nemzeti jövedelmének várható fejlődésében nem látszanak töréspontok, vagyis 2017-hez képest 2025-re várhatóan megduplázza teljesítményét, ami 25 billió dollárt tesz majd ki. Ennek a jövedelemnek a felhasználását viszont megnehezíti, hogy egyszerre kell sok részterületen felzárkóznia az Egyesült Államok mellé, kivált a haditechnikai fejlesztésekben, amelyek felemészthetik a kiadások akár 8%-át is.
'Okos, nagyon okos fickó'
„Az én vezetésem alatt Kína nem lesz erősebb, mint mi, és nem előzi meg az USA-t" – mondta márciusban Joe Biden elnök. Szerinte Kína mindig elfelejti számításba venni, hogy az Egyesült Államok is arányosan fejlődik, ezáltal a hátrányt nem lehet egyetlen gyors művelettel ledolgozni. „Habár a kínai vezető okos, nagyon okos fickó” – fűzte hozzá.
HIRDETÉSBiden felidézte a Hszi elnökkel még az alelnöksége idején eltöltött hosszú-hosszú órákat, amikor meggyőződött arról, hogy a kínai vezető az autokráciát tartja a jövő kulcsának. Biden számára ez az alapvető élmény, amikor a kínai elnök politikáját kell elemeznie. Kerülni szeretné a konfrontációkat, de elvárja, hogy Kína a nemzetközi szabálykönyv szerint járjon el, akár a tisztes kereskedés, akár az emberi és politikai jogok ügyében. (Hasonló igényt fogalmaznak meg Hszi elnök címére az Európai Unió vezetői is.)
Vajon a kínai autokrácia, ami a végrehajtó hatalmat egyértelműen a pártfőtitkár-államelnök kezébe tette, jelent-e a személyi kultuszt és Hszi elnök szeretne-e „új Mao” lenni és ezzel egy teljesen új korszakot nyitni? A felszínen a 68 éves kínai vezető személyisége jól látható és meghatározó, de sem az ő kultuszáról, sem az irány alapvető megváltoztatásáról nincs szó. Mao öröksége, személyisége továbbra is az államot jelképező alapkő, még akkor is, ha korszakának egyes hibáit (f)elismerik. Hszi elnök és a vezetőség tagjai rendszeresen leróják legmélyebb tiszteletüket a Nagy Kormányos előtt és a mítosz lecserélése még nagyon sokáig nem várható, miként a nacionalista és párt-vezérelt politika alapvető változása sem.
Közel kilenc év hivatali ideje után Hszi Csin-ping elnök szilárdan uralja az ország politikai rendszerét, irányítja a döntéshozatali folyamatot, a katonaságot és a nemzetközi diplomáciát. Hiteles kihívók nélkül a nyugdíjazásáról szóló döntés a saját belátása és ütemezése szerint történik. Az elnöki ciklusok 2018-as lebontása lehetővé teszi, hogy határozatlan ideig kormányozzon, ha úgy dönt. Minél tovább marad a felelős poszton, a politikai struktúra annál inkább igazodik személyiségéhez, céljaihoz és hálózatához. Hszi ezért egyre fontosabbá válik Kína politikai stabilitása szempontjából.
Valószínűleg csak néhány magas rangú párttisztviselőnek lehet fogalma Hszi távlati terveiről, de a kérdés, hogy mi jön utána, nem csak puszta spekuláció. Ezért is alapvető súlyú tétel, hogy a főbb megegyezések mielőbb létre jöjjenek, és meg is szilárduljanak. Kína számára is fontos, hogy a majdani utódlás stabil nemzetközi környezetben történjék, és kerüljék a felfordulást.
Autoriter, de nem illúziókergető
Bár névleg kommunista maradt, az ország a piaci kapitalizmus számos formáját és több liberalizáló reformot is magáévá tett. Ezzel párhuzamosan a kínai kormány is egyre hatékonyabban működik, és kerüli a más autoriter rezsimekre oly jellemző üresen kongó patetikus szólamokat. „Ezért a Hszivel való tárgyalást célszerűségi, pragmatista és határozott erőt felmutató alapon lehet lefolytatni” –mondja Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó. Szerinte Biden nem fog belekeveredni nemzetközi televíziós bokszmeccsekbe (mint ahogy Putyin elnökkel sem tette), hanem inkább szeretné a versenyt hazai pályán lefolytatni.
HIRDETÉSEz azt jelenti, hogy a kínai 'Egy övezet, egy út' programot a saját infrastruktúra-fejlesztési tervével kívánná egyensúlyozni, vagyis a belső kapacitások és a hazai piac erősítésével, mégpedig olyan mértékben, ami példátlan az amerikai történelemben (3,5 billió dollár). Ezeket a forrásokat szinte teljesen amerikai fejlesztőknek és vállalatoknak szánja, és jókora részük nemcsak hídépítést vagy autópályafelújítást és vasútfejlesztést, hanem a technológiai, biotechnikai ipar megerősítését és a mesterséges intelligencia fejlesztését is szolgálná. (A republikánus szenátorok egyelőre blokkolják a törvény véglegesítését.)
Biden elképzelése szerint az amerikai kutatás-fejlesztési kapacitásokat meg kell háromszorozni, vagyis 2% fölé kell emelni a mostani 0,7-ről. Ez azért is sürgető, mert eközben Kína a háromszorosát költi infrastrukturális célokra az USA-hoz képest.
Ha csak a kvantumfejlesztések sürgősségét nézzük, figyelmeztető jel jött nemrég Kínából, ahol a Tudományos és Műszaki Egyetem bemutatta a világ jelenleg legnagyobb hatásfokú kvantumszámítógépét, ami egy óra alatt elvégez olyan feladatot, amire az eddig ismert legerősebb gépnek (Google) nyolc évre volna szüksége. A kvantumfölény jelenleg Kínánál van, ami valószínűleg nem fog örök időkre szólni, viszont jelzi, hogy a nyugati fejlesztőknek és tech-cégeknek nagyon össze kell szedniük magukat. Ilyen kiélezett verseny utoljára a hidegháború idején dúlt két világrendszer között az űrfölény megszerzéséért.
Ütközet helyett megkerülni Kínát - de hogyan?
Az amerikaihoz hasonló, vagyis Kínát lehetőleg megkerülni célzó elképzelés az USA-EU technológiakereskedelmi terv (TTC), aminek egyik nyilvánvaló célja a válaszadás Kína nem-piaci lépéseire. Ezt június közepén Biden elnök és Ursula von der Leyen EU bizottsági elnök együtt indította útjára.
Az atlanti elképzelés nagy vonalakban az, hogy az egyes nyugati államok ne külön-külön és egyenként legyenek gazdasági viadalra kényszerítve, hanem tömböt képezve alkossanak egyensúlyt Kínával szemben, közösen fejlesztve és megosztva technológiai kapacitásaikat. Ebbe beleférnek különalkuk részkérdésekben és egyedi megállapodások (feltéve, hogy nem esnek szankciós rendelkezések alá), de annak nincs jele, hogy Kína szétverte volna ezt a szövetséget.
HIRDETÉS
Még akkor sem, ha a kínai állami média és a propagandaszervek naponta közlik, hogy az Egyesült Államok (és a Nyugat) világhegemóniájának vége. Ez nem hazugság, de nem jelenti azt sem, hogy Kína már felváltotta volna ebben a szerepkörben.
A gazdasági verseny hullámzó, gyakori és látványos kínai sikerekkel jár, és nemcsak az ipari termelés, hanem a technológia szintjein is. Ilyen eredmény volt legutóbb, hogy az idei második negyedévben a Xiaomi kiütötte az Apple-t a második helyről az okostelefonok eladási piacán. Ezzel viszont a Huawei is hátrébb szorult, és már az első 5 között sem szerepel, mert más dinamikus kínai cégek feljebb léptek (az Oppo és a Vivo, 10-10%-kal). A verseny tehát egyáltalán nem egyszerűsíthető le egy 'Nyugat kontra Kína'-képletre, mert maguk a kínai szereplők is kemény harcban állnak egymással, és nem alkotnak versenypiaci tömböt.
Az aktuálisan legforróbb pont - Hszincsiang
Kína nyugati és egyben legnagyobb tartománya miatt nem lesz háború, de politikai és gazdasági csata igen. Hivatalba lépése után Biden elnök két órás telefonbeszélgetést folytatott Hszi Csin-pinggel, és figyelmeztette, hogy “amíg Ön és országa folytatja az emberi jogok ilyen kirívó megsértését, mi folytatni fogjuk a világ figyelmének mozgósítását, és jelezzük a következményeket is”.
Biden szerint korábban Donald Trump elmulasztotta ennek a fontos ügynek a képviseletét, amivel aláásta Amerika szavahihetőségét a szabad világban. Az elnök úgy érzékelte, hogy a kínai vezető megértette az üzenetet, de a valóság most mégis az, hogy ez a konfliktuspont nem enyhült, hanem felforrósodott.
A legújabb szenátusi kétpárti törvényjavaslat már nem csak a kínai felet, de az amerikai gazdasági szereplőket is szankcionálja, ha importtermékük olyan kínai területekről érkezik, ahol kényszermunkatáborok működnek ujgur munkaerővel. Marco Rubio floridai republikánus szenátor szerint „az Egyesült Államok világos üzenetet küld ezzel a törvénnyel arról, hogy nem huny szemet a népirtás, a kínzás, a kényszermunka, valamint a vallási és politikai jogok eltiprása felett. Ezekből az erőszakos tettekből amerikai vállalatok sem húzhatnak hasznot, és ilyen termékek nem juthatnak el amerikai fogyasztókhoz”.
HIRDETÉSA kínai fél azonnali reakciója az elutasítás és a viszont-vád volt. A pekingi kormány szerint Hszincsiangban nem zajlik kényszermunka, és az USA csak a nemzetközi kereskedelmi és ellátási lánc megtörését kívánja az új korlátozásokkal elérni. Gao Feng külügyi szóvivő szerint az „úgynevezett emberi jogi és kényszermunka-ügyek semmilyen kapcsolatban nincsenek a valósággal.”
Konkrét kínai ellenlépésekről ebben az ügyben még nem tudunk, de korábban Peking gyakran adott választ a nyugati szankciós lépésekre. Szó lehet amerikai és európai tisztviselők utazásainak vagy működésének korlátozásáról, valamint nyugati vállalatok elleni vásárlói bojkott meghirdetéséről, mint korábban már megtörtént a H&M, a Nike, Adidas és más globális vállalatokkal szemben.
A kardok csörtetése jobb, mint a csattanásuk, de mekkora a veszély?
Nem leértékelve a politikai, emberi jogi vagy gazdasági ügyeket, a hatalmi egyensúly fő kérdése katonai és biztonsági jellegű. A világsajtóban egyre több elemzés foglalkozik a tajvani szoros és a Dél-kínai-tenger körzetében felgyülemlett veszélyekről és az aggasztóan megnövekedett katonai aktivitásokról és a fegyverzet mennyiségéről.
Az Egyesült Államok 19 billió dollárt költött katonaságára a hidegháború vége óta. Ez 16 billió dollárral több, mint Kína, mégis sok szakértő gondolja úgy, hogy az Egyesült Államok pusztító háborút veszítene a Távol-Keleten. Márciusban Philip Davidson admirális, az amerikai haderő parancsnoka az Indiai-csendes-óceáni térségben arra figyelmeztetett, hogy a következő hat évben a kínai hadsereg felülmúlja az Egyesült Államokét, és akár erőszakkal is megváltoztathatja a kelet-ázsiai status quo-t.
Nem sokkal korábban egy Pentagon-elemző pedig azt állította, hogy az amerikai hadsereg minden távol-keleti szimulációs vizsgálatban vesztésre áll, elsősorban a támaszpontok és a hordozók kiszolgáltatottsága miatt. Az elemzések arra mutatnak, hogy ha Peking Tajvan meghódítását választja, akkor a Kínai Néphadsereg képes lehet az útjában álló erők leküzdésére.
HIRDETÉSFigyelemre méltó a kínai hajóelhárító rakéták gyártásának rohamos fejlesztése, ami nagyon figyelmeztető a térségben állomásozó nagy méretű amerikai flotta számára. Mivel ezek az eszközök mélyen a szárazföldi területekről is indíthatók és ezáltal közvetlen sebezhetőségük kisebb, a Pentagonnak és az elnöknek is számolnia kell azzal, hogy erői messze nem sérthetetlenek.
Az amerikai vezetés (miként a korábbiak is) leszögezte, hogy az USA első számú stratégiai és katonai ellenfele Kína, így egy konfliktus reális lehetőséggé válhat, és elkerülése nagy, mély és komoly alkukkal lehetséges csak. Az uralkodó vélemény mégis inkább az, hogy Kína robosztus katonai fejlesztései legalább annyira a gazdaságra vezethetők vissza, mint a katonai szempontokra. A hadseregfejlesztés meghirdetett céljai politikai jellegűek, és nem is változtak az elmúlt 8-10 évben. A teljes katonai erőegyensúly elérésének meghirdetése nem újdonság, és annak célzott dátumait rendre közlik is.
Ehhez viszont Kínának a jelenlegi 1,7-1,9%-os aránytól magasabbra kell lépnie a GDP katonai felhasználása terén. Védelmi kiadásai jelenleg nem kirívóak; a globális katonai költekezés 13%-át képviselik, szemben az USA 40%-os ráfordításával. (Összegszerűen az amerikainak mintegy negyedéről van szó.)
A dinamikus katonai fejlesztéseket jelző új elem viszont, hogy az állami tulajdonú védelmi vállalatok (SOE) a 2020-ban beállt globális zűrzavar közepette a legjobban teljesítő kínai cégek közé emelkedtek, és közülük hét az első 20 között szerepel. Legjobban a pilóta nélküli rendszerekre és a fejlett fegyverekre szakosodott vállalatok teljesítettek.
A védelmi megrendelésekből eredő bevételek 96 milliárd dollárra nőttek, ami 7,3%-os emelkedést jelent 2019-hez képest, és messze meghaladják Ausztrália, India, Japán és Dél-Korea cégeinek együttes teljesítményét. A kínai védelmi termelés immár egyenlő az európai hadiipari vállalatok össz-teljesítményével.
HIRDETÉSA Kínai Néphadsereg megrendelései erőteljesen lendítik az ország egészének gazdasági növekedését, főként az elektronikai, építőipari, hajógyártói és járműipari szektorokat. A véderő egyik legnagyobb beszállítója, a CSGC 20%-os bevételnövekedést könyvelhetett el 2020-ban, míg a hajógyártó szektor teljesítménye még ennél is nagyobb, megközelítve a 30%-os növekedést.
Mindezeket összegezve, amikor a kínai és amerikai elnök majd leül egy mélyebb tárgyalás asztala mellé, előtte nem azt kell eldönteniük, hogy a mérkőzés inkább a gazdaságról vagy a védelmi politikákról szóljon, hanem egyszerre és együtt mindkettőről, mert ezek már ugyanazt jelentik.