Innen indult az arab tavasz, és sokáig úgy tűnt, hogy a kevés országok egyike lesz, ahol valóban megvalósul a demokrácia. Mára ott tartanak, hogy mindennaposak az utcai tüntetések, a fiatalok pedig bármit megtennének, hogy máshol élhessenek.
HIRDETÉS2011-ben Tunéziában kezdődött az arab világon végigsöprő, arab tavasznak nevezett tüntetéshullám azzal, hogy egy kétségbeesett zöldséges felgyújtotta magát. Ez volt a szikra, ami lángra gyújtotta a Közel-Keletet. Tunéziában a jázminos forradalomnak elnevezett megmozdulások révén sikerült elmozdítani hivatalából az országot több mint 20 éven át irányító Zejn el-Abidin ben Alit, és megváltoztatni a tekintélyelvű rendszert - ám a rendszerváltás a várt társadalmi és gazdasági jólétet nem hozta el, ami miatt sokan továbbra is elégedetlenek. De miért lett ez így, és miért van az, hogy a tunéziai fiatalok közül minden eddiginél többen akarnak külföldre emigrálni, ha nincs más választás, akár illegálisan is? És hogyan jutott odáig az ország, hogy a mostani elnök önkényesen magához ragadta a hatalmat? Pontokba szedtük, mi vezetett idáig.
1. Bár az ország az arab tavasz bölcsője volt, de Ben Ali tekintélyelvű rezsimjének (melyet a nepotizmus és a korrupció jellemzett) megdöntése és a diktátor elüldözése utáni tíz évben még mindig nem sikerült stabil demokráciát kialakítani. Eleinte Tunézia lett az arab világ "bezzegországa", a Freedom House 2020-as jelentése szerint például Tunézia az egyetlen állam a régióban, amelyről elmondható a politikai és polgári jogok alapján, hogy szabad. Több választást is tartottak 2011 óta, amelyeket szintén szabadnak és igazságosnak minősítettek a nemzetközi megfigyelők. Ráadásul rengeteg jól funkcionáló civil szervezet létezik az országban, amely elősegítette az új és átlátható demokratikus intézmények kiépülését. A nők jogainak terén is jelentős előrelépések történtek. 2015-ben mindennek megkoronázásaképpen a tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartett kapta a Nobel-békedíjat, egy több civil szervezetből álló mozgalom, amely elkészítette a demokratikus átmenet ütemtervét.
2. A tunéziaiak mégsem elégedettek, mert ezzel párhuzamosan az életszínvonal folyamatosan csökkent, az infláció jelenleg is magas, a rendszerváltás pedig a várt társadalmi és gazdasági jólétet nem hozta el. Felmérések szerint az emberek 87 százaléka gondolja úgy Tunéziában, hogy az ország rossz irányba tart. A fiatalok körében magas a munkanélküliség, a jóléti államot leépítették, és a korrupció továbbra is jelentős.
3. Közvetlenül a 2011-es forradalom után Tunéziában a líbiai és algériai határ közelében működő dzsihadista mozgalmak megerősödtek, ezzel együtt erőteljes toborzásba kezdtek. Ez a két probléma azóta is fennáll. Az időről-időre előforduló terrortámadások befolyásolják a gáz-olaj-és foszfáttermelést, valamint exportot. Nem beszélve arról, hogy súlyosan érintették az ország turizmusát is - elég, ha a 2015-ös tengerparti terrortámadást említjük - valamint megnövelték a védelmi és a hadseregre fordítandó kiadásokat.
4. A biztonsági erők már nem rendelkeznek mérlegelési jogkörrel, az utóbbi években pedig kevés reformot vittek véghez ezen a téren. A hatóság visszaéléseit ritkán követik lépések az igazságszolgáltatás részéről.
5. Mindennapos a rendőri erőszak, a rendőrségi fogdákban rejtélyes okokból halnak meg ellenzéki fiatalok, de arra is volt példa, hogy az utcán meztelenre vetkőztetett férfit rugdostak és aláztak meg a rendőrök. A rendőrségi és kormányzati visszaélések ellen hónapok óta tartanak a demonstrációk.
6. Az országnak hét évvel az új alkotmány elfogadása után sincs alkotmánybírósága, mert nem sikerült megállapodni a bírák kinevezéséről. 2019-ben elhunyt a diktátor trónfosztása óta az országot vezető elnök, helyére új köztársasági elnököt kellett választani. Az állandó politikai patthelyzet megrendítette az állampolgárok bizalmát vezetőikben, és állandó tüntetéseket generál. Az, hogy az egymást követő kormányok közül egyik sem volt képes megfelelő válaszokat adni a társadalmi-gazdasági igényekre, feltámasztott egyfajta nosztalgiát az iránt a korszak iránt, amikor még a megdöntött egykori államfő, Ben Ali volt hatalmon. Azok a politikai pártok, amelyek a régi rezsim szellemi örökösei, idővel egyre több politikai hatalomhoz jutottak.
7. Folyamatosak a tüntetések az egyre romló gazdasági helyzet okozta válság miatt, január óta többször is a hadsereget kellett bevetni a tüntető civilek ellen.
8. A koronavírus-járvány miatt összeomlott az országban jelentős foglalkoztatónak számító turizmus, és Tunézia lett az Olaszországba tartó illegális migráció egyik fő tranzitállama a Földközi-tenger mentén. Az év eleje óta legalább tízezren vágtak neki a százharminc kilométeres, életveszélyes vízi útnak Szicíliába, annak ellenére, hogy az érkezőkre a szinte biztos kitoloncolás vár.
Kaisz Szaid államfő szerint európai bűnbandák bátorítják az utazásra a menedékkérőket, akik aztán kihasználják és megfosztják alapvető jogaiktól ezeket az embereket - de a koronavírus-járvány félrekezelésének legalább ekkora része van az illegális migrációban. A legális migrációról is beszélni kell, hiszen tudósok, képzett emberek vándorolnak el az országból. Csak 2020-ban ötszáz orvos ment Európába.
9. Mindezek betetőzéseképp az alig másfél éve megválasztott elnök az alkotmány 80. cikkére hivatkozva vasárnap éjjel önkényesen magához ragadta a hatalmat, felfüggesztette a parlament működését, elvette a képviselők mentelmi jogát és leváltotta a miniszterelnököt. A bejelentés után honvédségi járművek zárták körül a parlament épületét, hajnalban pedig katonák akadályozták meg, hogy a házelnök belépjen az épületbe. Az államfő arra utasította a hadsereget, hogy ha kell, vessenek be éles lőszert az ellenszegülőkkel szemben.
Mindezt azután, hogy az észak-afrikai országban a kijárási korlátozások ellenére hatalmas tüntetéseket tartottak, a romló gazdasági helyzet és a koronavírus-járvány félrekezelése miatt. Nap közben a tikkasztó hőség és a kijárási korlátozások dacára ezrek vonultak fel, a kormány távozását, a parlament feloszlatását és új választásokat követelve. A tiltakozók a parlament meghatározó ereje, az Újjászületés Mozgalom (En-Nahda) székházát is megrohamozták. A rendőrök könnygázt is bevetettek és több embert őrizetbe vettek. Rásid Gannúsi parlamenti elnök, az En-Nahda vezetője a bejelentést követően azzal vádolta meg Kaiszt, hogy "puccsot hajt végre a forradalom és az alkotmány ellen".