Tunézia gyászol, eltemették az elnököt

Tunézia gyászol, eltemették az elnököt
Szerzői jogok  REUTERS/Ammar Awad
Írta: Euronews

Bédzsi Káid esz-Szebszi csütörtökön halt meg, 92 évesen.

Tuniszban eltemették Bédzsi Káid esz-Szebszit. Tunézia első demokratikus megválasztott elnöke csütörtök reggel halt meg, 92 éves korában; június végén már egyszer kórházba szállították, azóta ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt.

Szombati gyászszertartásán olyan külföldi méltóságok is megjelentek, mint Emmanuel Macron francia elnök vagy VI. Fülöp spanyol király; a néhai elnök nemzeti zászlóval letakart koporsóját a fegyveres erők tagjai helyezték a ravatalra.

Esz-Szebszi 2014 óta volt a három évvel korábbi arab tavasz talán egyetlen demokratikus átmenetet megélt észak-afrikai országának elnöke, de 2011 előtt miniszterelnök és külügyminiszter is volt. Egyik legfontosabb elnöki öröksége az lesz, hogy felkarolta a nők jogainak kiszélesítését.

A tunéziai alkotmány értelmében mostantól a parlament elnöke tölti be ideiglenesen az államfői tisztséget legfeljebb 90 napig, amíg az új választásokat előkészítik.

kapcsolódó cikkek