rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

A Kínai Kommunista Párt - 100 év magány után

Access to the comments Kommentek
Írta: SzéF
A világ azt reméli, hogy a következő korszak nagy konfliktusa e két személy közt zajlik majd
A világ azt reméli, hogy a következő korszak nagy konfliktusa e két személy közt zajlik majd   -   Szerzői jogok  AP Photo
Betűméret Aa Aa

Kevés politikai szervezet büszkélkedhet azzal a világon, hogy nem csak 100 éves múltat mutathat fel, de egyben a legnagyobb is a Földön. Kína Kommunista Pártja elérte ezt a matuzsálemi kort, megkérdőjelezhetetlen vezetője a világ legnagyobb népének, egyben második katonai erejének és gazdaságának. A kérdés most nem csak az, hogy a párt képes-e fiatalodni, változni, de hogy kell-e.

95 millió párttag, stabil vezetés és véres fej

A centenárium alkalom lehetett volna arra, hogy megvitassák: kell-e új út, új módszerek vagy politika, netán új eszköztár, de ilyen vita nem folyt. Nem csak azért, mert a pártot autoriter (tekintélyelvű) alapon vezetik, ami nem kedveli a vezetés képességének ellenőrzését, hanem mert nem is látszik égető szüksége sürgős paradigmaváltásnak.

A KKP megmutatta, hogy legerősebb képessége az alkalmazkodás, akár a régi, akár az új kihívásokhoz, legyenek azok belső vagy külső konfliktusok, és képes gyors és kreatív módszereket találni a megoldásokra. (Példa erre a COVID-válság kezelése, vagy a 3 gyerekes családmodell villámgyors visszaállítása, tekintettel a kínai lakosság rohamos elöregedésére). A mai kommunista párt több vagyont irányít, nagyobb katonai erőt vezényel és befolyását a földgömb távolabbi részein erőteljesebben gyakorolhatja, mint történelme során bármikor. Mindezeket úgy összesíti a tabusított ideológiai keretben, hogy választási demokráciára, pluralizmusra vagy széles polgári jogokra nincs szükség további sikerek eléréséhez, ezért jelentős változtatások sem kívánatosak.

Ennek megfelelően a centenáriumi megemlékezések inkább történelmi kalandtúrák, sikerjelentések, de egyben hangsúlyos erőfelmutatás, sőt fenyegetések képét öltötték. Ünnepi beszédében Hszi Csin-ping azt mondta, hogy mostantól Kína nem hagyja, hogy valamilyen külföldi erő gúnyolja, elnyomja vagy leigázza. Bárki, aki ilyesmit merészelne, annak véresre zúzódik a feje 1,4 milliárd kínai ember acélos Nagy Falán. (Arról nem ejtett szót, hogy mi történik akkor, ha netán Kína teszi ugyanezt mással vagy másokkal.)

AP Photo
Az ünnepi kiállítás egy részlete - a hősi múltAP Photo

Főhet a feje például az Európai Parlamentnek, amely Kínát fegyelmező lépéseket követel a sajtószabadság korlátozása, az ujgurok elnyomása vagy a Hong Kong-i autonómia letörése miatt.

a 101. év már 10 éve elkezdődött

Kína, és ezzel a párt növekedési és terjeszkedő képességei az elmúlt 10 évben váltak teljesen világossá, és a centenárium ennek megerősítése volt. A képességek közül kiemelkedik a nemzetközi világgazdaságban és kereskedelemben játszott szerep, ami már nem követő-alkalmazkodó, hanem befolyásoló. Még nem meghatározó vagy domináns, de a végső cél ez. 2012-es hatalomra kerülése óta Hszi elnök politikája világosan jelzi egy harmadik nagy korszak kezdetét, vagyis a világhatalmi építkezést. Elsősorban pénzügyi-gazdasági módszerekkel, piacszerzéssel, dömpingárakkal, de ha kell, akkor már nyíltan hangoztatott és rohamosan fejlesztett katonai erővel is.

Ez viszont nem lehetséges egy tökéletesedő belső rend, szilárd vezetés és elvi kompromisszumokat nem ismerő politika nélkül, különben az orosz példa fenyegeti Kínát.

Miért hullott szét a Szovjetunió? Miért omlott össze a Szovjet Kommunista Párt? A fő oka ennek az volt, hogy eszméik és hitük megrendült.
Hszi Csin-ping kínai elnök és pártfőtitkár
2013

Ennek a felismerésnek a nyomán az elnök egy pillanatra sem veszi le a szemét a párt működéséről, egészen le a legalsóbb szervezeti szintekig. A pártállami rendszert mélyen átszervezték, egyidejűleg pedig fokozatosan fejlesztik a saját káderállományt. Szigorú politikai 'tisztasági' tesztek születtek meg a jelenlegi és leendő párttagok felé.

Ez a folyamat gyakorlatilag létrehozta a szinte teljes pártállamot, de veszélyeket is rejteget, mert a helyi szintű autonómia csökkentésével a szaktudást és helyismeretet sok tekintetben a párthűség és az ideológiai megfelelés váltja fel, de nem pótolja.

A Nagy Szakaszok - a változások és a tabuk egyensúlya

A mély illegalitásban és szinte kalandos körülmények között született párt első évtizedeit (mindössze 57 alapító taggal, köztük a 28 éves Mao Ce-tunggal) a szovjetek eszmei befolyásának való alávetettség, a tőlük való anyagi és katonai függés, és az önálló politizálás lehetőségének szűk keretei jellemezték. Ez volt a „0. szakasz”, aminek során mély beágyazottságot építettek a parasztság és a vidéki szegény tömegek körében, és széles kapcsolatokat a városi értelmiségiekkel is, nacionalista alapon, amiben függetlenséget ígértek a számukra, és védelmet a nyugati ideológiai befolyásoktól.

Ennek a két évtizedes szívós munkának volt az eredménye, hogy a kommunista katonai hadműveletek mindig rendelkeztek elegendő személyi utánpótlással és tartalékkal, de szakértő vezetőkkel és szervezőkkel is. A párt sokszínű, sokféle érdeket összehangolni képes, élénk belső vitákat átélő felszabadító erőnek bizonyult, és döntő szereplője lett a japánokkal szembeni ellenállásnak, vagyis igazi népi háborút szervezett.

AP Photo
A három fő korszakAP Photo

A KKP szempontjából az 1. szakasz (Mao Ce-tung, 1949-76) fő eredménye a párt egyeduralmának lefektetése. Ezt megelőzte a japán agresszió miatt velük korábban kényszerűen szövetséges más belső erők megsemmisítése vagy elkergetése (Csang Kai-sek, Kuomintang, polgári pártok, egyetemek, szabad egyesülések), párosulva az államhatalom és államvagyon feletti teljes kontrollal. Ez a szakasz kezdetben a Szovjetunióval való mély, de folyvást billegő és bizalmatlan kapcsolatokra épült. Ezek a 60-as évek során folyamatosan romlottak, majd hosszú időre meg is szakadtak.

A párt hatalmának legitimitását a katonai győzelem és a fegyveres erőszak biztosította. Plurális politikai rendszer hiányában a hatalmat az gyakorolja, akinek ehhez kellő ereje van, és a KKP háború utáni első évtizedei ezt a rendszert és a teljes egyszemélyi vezetést alapozták meg. Jellemzi ezt, hogy volt időszak, amikor még két pártkongresszus között is 13 év telt el (1956-69).

A Kínai Kommunista Párt már akkor a világ legnagyobb, de legmagányosabb politikai ereje lett, jelentős külső partnerek és szövetségesek nélkül. Alig épültek politikai kapcsolatai a világban, nem volt jelentős befolyása a világfolyamatokra, ezért gazdasági kiszolgáltatottsága is megmaradt. Európában csak Albánia számított a szövetségesének, a Távol-keleti pozíciók pedig – a szélesedő amerikai befolyás miatt is – folyvást szűkültek. A politikai konfliktusok befelé robbantak és szélsőségesen radikális megoldásokkal jártak: Nagy Ugrások, népi kohók, olykor eszeveszetten erőltetett és tervezetlen állami fejlesztések, majd a mindezt betetőző Kulturális Forradalom, aminek emberi veszteségeit mindmáig csak megbecsülni lehet, és több tízmillióra tehető, például a földreform végrehajtásának időszakában.

Ennek a korszaknak a legrosszabb periódusa az 1958-62 között dúló országos éhínség volt, aminek áldozatait Frank Dikötter holland történész 45 millióra becsüli. A borzalmas folyamat összefüggéseit és okait sokan kétséggel kezelik, de megtörténtét nem vitatják. Ezt maga Mao elnök is megerősítette egy értekezleten, ahol a kötelező terménybeszolgáltatásról tanácskoztak.

Ha nincs elegendő élelem, a nép éhen hal. Jobb hagyni a felét meghalni, és a másik felének életét megóvni.
Mao Ce-tung, a KKP főtitkára
Sanghaj, 1959

A nép szegénysége és nélkülözése megmaradt, és a maga párt sem volt egységes. Mindenféle klikkek, a Mao halála utáni hatalomszerzésre spekuláló különféle csoportok dúlták, főként a Négyek Bandája, akik a terror gyakorlati kivitelezéséről gondoskodtak, és még politikai merényletek is akadtak. A legismertebb eset az utódi pozícióra túl korán áhítozó régi harcostárs, Lin Piao védelmi miniszter kiiktatása volt, egy máig nem teljesen tisztázott, de már nem is firtatott légibaleset során.

A káosz vége és új utak keresése

Az USA felé való óvatos nyitással (majd Mao halálával és a Négyek Bandájának megfékezésével) az országra nehezedő külső és belső nyomás enyhült. Elsődleges kérdés lett Kína gazdasági kapacitásainak és nemzetközi versenyképességének megalapozása, kapcsolatkeresés a világban, ehhez viszont a párt új szerepét is meg kellett határozni. A rendszert megjelenítő domináns személy szerepköre megmaradt (Teng Hsziao-ping), de a párt innentől egyre inkább az állam, mintsem egy személy vagy klikk puszta kiszolgálója lett. Illetve szeretett volna lenni, de ez keservesen hosszú folyamatnak bizonyult.

Ennek a szakasznak a legfontosabb indító eseménye előbb az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagságának elnyerése az alapellenségnek számító Kínai Köztársaságtól (vagyis Tajvantól, 1971-ben), majd ezt folyamatosan követte a kereskedelmi státuszok megszerzése (például a WTO-tagság), a belső vállalkozások fokozatos engedélyezése, a magánvállalkozás és magántőke óvatos legitimálása. A reformok és enyhítések 20 év szívós munkájával politikai tekintetben világszereplővé tették Kínát, és ezzel a pártot is, amely az országot vezette.

Gazdaságilag is vér-verítékes, de szívós folyamat volt ez. 1980-ban Kína a világtermelés 10. helyezettje volt, és még a felét sem érte el a német teljesítménynek. 2000-re viszont már 2. helyen találjuk, messze maga mögött hagyva Japánt és a nyugat-európai országokat.

1980-ban az országnak gyakorlatilag nem volt jövedelme, míg mára a világtermelés 13-14%-a származik onnan.

World Bank
Út a mély szegénységből a felemelkedés feléWorld Bank

Ezredforduló - új szerepek és új képletek

2000-re az egyre gazdagabb és erősebb KKP identitásválsággal nézett szembe. Világos lett, hogy a Teng által engedélyezett magánszektor hajtja Kína növekedését, de közben a pártelit és a propaganda ideológiailag ellenséges maradt a kapitalista erőkkel szemben, otthon és külföldön is.

Csiang Cö-min, a párt akkori főtitkára azzal törte át ezt a falat, hogy 2002-ben elfogadtatta a kommunizmus új evolúciójának eszméjét, ami lehetővé tette kapitalisták csatlakozását is a párthoz. Ezt a súlyos elvi döntést – sok más tényező mellett – a Szovjetunió felbomlása, Oroszország gyöngülése, a Tienanmen téri lázadás, és a gazdasági kényszerek együttesen alapozták meg. Olyan eszmére volt szükség, ami keretbe foglalja a párt töretlen és hegemón vezető szerepét, de ez nem béníthatja meg a modernizálást, és nem fordítja vissza a Teng-folyamatot, hanem tovább lendíti azt. Ezt a súlyos dilemmát rögzítette a New York Times 2002-es címe: „A kínai kommunisták megpróbálják eldönteni, mit is képviselnek”.

A legsúlyosabb kérdés az volt, hogy a párt – bármekkora is és bármily tekintélyes – elláthatja-e a kormányzás funkcióját. Azokban az években kínai társadalomtudósok és politikai elemzők légióinak volt feladata a nyugat-európai szociáldemokrácia tanulmányozása, a baloldali eszmék és a piac kapcsolatának, együttélésének elemzése, és egy mielőbbi új ideológia kimunkálása. Ez a munka lassan ment, mert erőteljes ellenállás övezte a hagyományos párteliten belül. A hagyományos (maoista) marxisták aggodalommal eltelve figyelték a korábban üldözött jelenségek feltűnését és lassú legitimációját. Egy politikai puccs vagy visszarendezés veszélye mindvégig a levegőben lógott, ami szintén fékezte az átalakulást. Akut veszélyt jelentett, hogy a párt elveszítheti a gazdaság feletti teljes ellenőrzést, annak következménye pedig a politikai vezetés meggyöngülése lenne.

Vincent Thian/AP2010
Az elvi alapok sosem változtak, de a módszerek többször isVincent Thian/AP2010

Az ezredfordulót felvezető Teng-korszak önmagában még nem hozta meg a fellendülést, de előkészítette. A tartós és szívós gazdasági erősödés, magyarán a kiemelkedés lehetősége eközben vonzóvá tette a pártban való tagságot, mely robbanásszerűen növekedett. Ez a párt stabilizálódását jelezte, de veszélyeket és csapdákat is magában rejtett, amit a KKP egyik vezető ideológusa, már 10 éve megfogalmazott. Je Du-chu professzor szerint aggodalomra ad okot a tagság csökkenő politikai minősége, és hogy sokan csak karrierpályának, előnyök biztosításának tekintik a csatlakozást.

„A probléma az, hogy a párttagok jókora része névlegesen lép be, anélkül, hogy ideológiailag is azonosulna vele. A növekedés a párt megerősítése helyett valójában minőségi gyöngülést hozott” – mondta Je professzor, és ehhez csatlakozik Liu Csin-pei, a KKP sanghaji káderképző intézményének tanára a szovjet példával. „A bolsevikok 200 ezer taggal sikeresen megragadták a hatalmat. Kétmillió taggal megnyerhették a Nagy Honvédő Háborút, de amikor elérték a 20 millió tagot, a párt megsemmisült, és a kormány felett gyakorolt ​​ellenőrzése elveszett. A KKP ezt a történelmi tapasztalatot nem hagyhatja figyelmen kívül”. (Ezt a nézetet a jelenlegi pártfőtitkár is osztja.)

Az egyszemélyes, abszolút hatalmat biztosító rendszer lehetősége Teng idején megszűnt, de a hatalom koncentrációjának születtek más és változatos eszközei. Hu Csin-tao főtitkár hatalmas politikai hűbér-rendszereket alakított ki, többek között a Politikai Bizottság kilenc tagú Állandó Bizottságában, amely lefedte és felosztotta az államélet, a gazdaság és az ideológia minden területét. Ezzel a főtitkár feladta az egyszemélyes vezetés rendszerét, első lett az egyenlők között, és valamelyest tartani tudta a párt belső egyensúlyát.

Erre nagy szükség is volt, mert a keményvonalasok szerint a gigantikusra növekedő gazdaság csak erőteljes pártfelügyelet alatt tartható kézben, és a KKP olyan új fenyegetések sorával néz szembe, amelyeket a további reformok fölerősítenének. Ilyen visszaeső szakasz volt 2007–2008 közötti globális pénzügyi válság, amely a neoliberális gazdasági fejlődés veszélyeit mutatta be, és erős adukat adott a reformellenesek kezébe. A 2000-es évek közepének világszerte mutatkozó színes forradalmai és az 'Arab tavasz' arra figyelmeztette a pártvezetést, hogy az „emberek hatalma”-típusú mozgalmak veszélyt jelenthetnek még a szilárdnak gondolt rezsimekre nézve is.

Ahogy a párt sorai bővültek, egyre súlyosabb feladat lett az ideológiai alapok összekapcsolása Kína fejlődési pályájának kemény realitásaival. A belső gazdasági-jövedelmi egyenlőtlenség megugrott, a korrupció ellenőrizetlenül terjeszkedett, és az államilag szabályozatlan iparágak ugrásszerűen növelték a környezetszennyezést és rombolták az élelmiszerbiztonságot. Ugyanakkor a kínai nép egyre nagyobb hányada kapott esélyt a mélyszegénységből való kitörésre, és ezzel sokan tudatosan éltek is. Több száz millió emberről van szó, akik előtt új horizontok nyíltak meg, és ők főként a fiatalabb nemzedék.

Egy 2013-as tanulmány szerint a fiatalabb kínai párttagok „nagyobb valószínűséggel jelenítik meg az önérdeket, és egyre kevésbé a politikai és ideológiai motívumokat (például az emberek szolgálata, a kommunizmusért való önkéntes munka és a KKP-vel való napi kapcsolat), nem úgy, mint az idősebb párttagok körében.”

Noha Mao Ce-tung halála óta több fontos modernizációs lépést tettek a KKP stabilitása érdekében, Hszi főtitkár új átalakítási programja is arra az aggodalomra épült, hogy a KKP képtelen kezelni a gyakorlati kihívásokat, nem alkalmazkodik az élesedő technológiai, pénzügyi és nemzetbiztonság kérdésekhez, nem figyel az előrejelzésekre, hanem minden problémára ideológiai választ keres – de egyre kevésbé talál.

A feladat ördögien nehéz: ki mondja meg, hogy mit, és ki legyen az, aki végrehajtja?

Ted S. Warren/AP
Egyensúly keresése az elvek és a tettek közöttTed S. Warren/AP

Amikor Hszi Csin-ping 2012 végén átvette a párt vezetését, a párt taglétszáma már meghaladta a 80 millió főt. Az új főtitkár, aki a pekingi Olimpia szervező bizottságának elnöke is volt, és aki életpályája során alulról és belülről is megismerte a pártállam minden elemét, a párt helyzetének áttekintésével kezdte munkáját.

A pártszervezési reform 2013 januárjában került a Politikai Iroda elé, és át is ment, mint kés a vajon. Elődjével ellentétben, Hszi-t már kevésbé gátolták a belső klikkek és érdekcsoportok, mert a világ külső realitásai nem engedték meg a kizárólagos ideológiai megközelítéseket. Hszi gyors és jelentős korrekciót hajtott végre a tagság növekedési trendjén, kimondva, hogy annak üteme ne nőjön 1,5 százalék fölé, és hogy a tagfelvételek során a jelölt minősége (képzettség, szakértelem, fejlődési kilátások) fontosabb tényező legyen, mint a tömeg növelése. A Teng Hsziao-ping által beindított ipari és piaci modernizáció jól haladt, és most már inkább a folyamatirányítás feladata vált jelentősebbé, mint a párt gravitációs súlyának növelése.

Az utolsó 10 év azt igazolja, hogy a törekvés bevált. A párttagokat egyre nagyobb arányban lehet bevonni a helyi döntéseknek nem csak az elfogadásába, de a végrehajtásába is. Megnőtt a pártszervezetekkel kapcsolatos személyesen eltöltött idő, és több lett a végrehajtás elősegítésére szánt aktivitás is.

Hu Csin-taoval ellentétben Hszi meglepően gyorsan tudott haladni a hatalom megszilárdítása, a döntéshozatal központosítása és a riválisok eltávolítása dolgában. Neki például nem kellett több évet várnia, mielőtt a Népi Felszabadítási Hadsereget (PLA) felügyelő Központi Katonai Bizottság élére emelték. Alig fél éven belül már nem csak a KKP főtitkára, majd a KNK elnöke, de a hadsereg de facto vezetője is lett. Hszi ebből a kivételes pozícióból gyorsan haladt a pártapparátus kérdésében, hogy megnövelje a politikai hatalom biztonságát, és garantálja a végrehajtást is. Hszi viszolygott a korábban minden döntést uraló pártbürokráciától és a terebélyesedő korrupciótól, és válaszul új, kisebb 'Partyled' vezető csoportokat hozott létre, adott konkrét feladatokra. Ezeket személyesen felügyeli, mint például a nemzetbiztonsági, kiberbiztonsági és informatikai fejlesztéseket. Ezek az új 'feladatcsoportok' lehetővé tették számára a politikai döntéshozói szerep erősítését, és viszonylagos függetlenségét a párt vezető testületeitől.

A jelen állás: nem a párt mérete, hanem a politikai aktivitás a szempont

A párt méretét és politikai hűségét kordában tartva Hszi kifejezetten a pártszervezetek felé fordul, mint alapegységekhez, ahol a napi ügyek végrehajtása eldől. Erőteljesen alkalmazza az 1993-ban meghozott társasági törvény rendelkezését, hogy Kínában minden gazdasági-kereskedelmi vállalkozásban, ahol több mint három párttag dolgozik, működőképes pártszervezeteket kell létrehozni. Ezt a követelményt korábban általában figyelmen kívül hagyták, főként a privát szektorban. Az ezredforduló környékén a párt többnyire „hiányzott” a magántársaságokból, és Hszi ezen is változtatott.

2018-ra a magáncégek több mint 73 százaléka hozott létre pártszervezetet, ami 15 százalékos növekedést jelent öt év alatt. A Központi Bizottság nemrégiben kiadott irányelve ezeknek az erőfeszítéseknek a „felgyorsítására” szólított fel, így a pártszervezetek közvetlen betekintést, sőt befolyást nyertek a magánvállalatok működésében.

A nemzetbiztonsági állam felemelkedése

A párt korszerűsítése és a gazdaság kiterjedt felügyelete mellett Hszi elnök a nemzetbiztonság új és kiterjedt szerepét emelte a pártállam egyik fő célkitűzésévé. Ezt a váltást prioritásként kell kezelni, mert ennek feladata biztosítani az előző két szempont érvényesülését. Ezt szerte a világban sokan tekintik a pártállami diktatúra pőre eszközének, noha nem egészen vagy nem csak erről van szó. Hanem arról is, hogy a korábbi időszakokban erősen megnőtt a kínai lakosság kétsége abban, hogy az állam képes-e gondoskodni polgárainak biztonságáról. A főtitkár felismerte, hogy a növekvő katonai erő felmutatása és a nemzetközi gazdasági súly növekedése önmagában nem elegendő a biztonságérzet fenntartásához.

Már 2014-ben, a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén Hisz Csing-pin bejelentette, hogy „kínai jellemzőkkel bíró” nemzetbiztonsági utat fog követni, aminek lényege a veszélyekre való felkészülés és az akcióképesség fejlesztése békeidőkben is. Sürgős követelménynek mondta az ország kormányzási rendszerének és kormányzási képességeinek korszerűsítését, a hosszú távú stabilitást és a jómódú társadalom sokoldalú kiépítését, aminek addig hiányoztak a biztonsági garanciái. A cél az, hogy jobban alkalmazkodjanak az új és folyvást változó helyzetekhez, és ehhez központosított, egységes nemzetbiztonsági rendszert kell létrehozni, ami korábban nem létezett. Ebben kiemelt súlyt adott a kínai tudományos és technikai fejlesztések biztonságának. A rendszer kiépítését a párt teljes felügyeletével, de speciális állami eszközökkel gondolta el.

A koncepció olyan széleskörű volt, ami máig tartóan magyarázza a Kínában zajló és a világ jókora része által elítélt folyamatokat. Hszi felfogása azt jelenti, hogy szinte bármi tekinthető biztonsági fenyegetésnek, és ezek ellen az állam szinte bármilyen koncentrált eszközt bevethet. Ebben a rendszerben a párt kádereinek a hierarchiában jelezniük és bizonyítaniuk kell éberségüket a fenyegetésekkel szemben, gyakorlatilag állami megbízottként az élet minden területén.

A fő nemzetpolitikai szempont - Tajvan visszaszerzése

Ez az a téma, ami nem csak a kínai társadalmat, hanem a világ egészét közvetlenül érinti. A szigetország státuszával és függetlenségével kapcsolatban a két világhatalom álláspontja kibékíthetetlen, és egyelőre nem is tudunk semmilyen egyezségről vagy megoldási kísérletről. Kína visszakarja szerezni magának Tajvant, és ezt a kongresszuson Hszi főtitkár kiemelten és minden vitát kizáróan közölte.

Tajvan kérdésének megoldása és teljes újraegyesítése Kínával a Kommunista Párt történelmi küldetése és lerázhatatlan kötelessége.
Hszi Csin-ping, a KKP főtitkára
2021 július 1.

A feladat teljesítésének időpontját nem jelölte meg, de a jövő fő feladatainak élére helyezte. Úgy fogalmazott, hogy ez a kínai nemzet fiainak és lányainak kötelessége is, de hozzátette, hogy békés megoldást szeretne. Kína továbbra is elutasít bármiféle függetlenségi gondolatot, és jelezte a külvilág felé, hogy senki ne becsülje le a nemzet teljes elszántságát és az újraegyesítés megvalósításának képességét ebben a kérdésben.

Üzenet a Tajvant továbbra támogató Amerika felé az a megfogalmazás is, hogy ez a párt, nem pedig a kínai állam feladata, tehát elvi kérdésként kezeli, nem pedig nemzetközi problémaként. Ezzel eleve szűkre szabja a lehetőségét annak, hogy Tajvan kérdésében államközi megegyezés vagy alku születhessen.

Mivel nem látni semmi jelét annak, hogy mindez pusztán az évtizedek óta ismert 'tajvani tétel' szokásos felmelegítése lenne, a következő évtized valószínűleg legsúlyosabb nemzetközi konfliktusának megjelölését jelentette a 100. évfordulón. Csak remélhetjük, hogy a két vezető világhatalom megmarad a nyitó képen látható konfliktus keretei között.