rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

NATO-csúcs: Kína ellen gyűjt szövetségeseket Amerika

Írta: Zsíros Sándor
euronews_icons_loading
NATO-csúcs: Kína ellen gyűjt szövetségeseket Amerika
Szerzői jogok  KENZO TRIBOUILLARD/AFP
Betűméret Aa Aa

Új lendületet kaphat az együttműködés a NATO-n belül a Trump-korszak után. Joe Biden egyik fontos feladata a hétfői brüsszeli csúcstalálkozón az lesz, hogy szövetségeseket gyűjtsön Kína ellen.

Első alkalommal látogat Brüsszelbe a megválasztása óta Joe Biden, ahol a NATO-csúcstalálkozóján vesz majd részt. Az Egyesült Államok NATO-nagykövete az Euronewsnak azt mondta, Európa fontos szövetséges Washington számára és Washington leszámolt a Trump-korszak örökségével. A korábbi elnök elavultnak nevezte a szövetséget.

"A mai világban gyakran nő veszély és terjednek az autokratikus rezsimet is. Ezért az az érdekünk, hogy megerősítsük a NATO-t, ahol a demokráciák összegyűlhetnek és megmutathatják, hogy képesek együtt lépni és megvédeni egymást" - mondta az amerikai nagykövet, Douglas Jones.

Az amerikai védelmi politika Kínát tekinti az első számú fenyegetésnek. Európában a azonban nem mindenki ért egyet ezzel az állásponttal. Franciaország például inkább Európa stratégiai önállóságát növelné.

"Nem értünk egyet mindenben, de sok mindenben igen. Kína ügyében fontos megjegyezni, hogy ez néhány éve még nem szerepelt a NATO napirendjén. De most ott van és a tagállamok mára egyetértésre jutottak abban, hogy foglalkozni kell Kínával. Válaszolni kell azokra a kihívásokra, amelyet Kína jelent a transzatlanti térségben és ahol Kína jelenléte egyre inkább kézzelfogható" - mondta a nagykövet.

Az amerikai vezetés szolidaritást vállalt azon európai szövetségesekkel, akik fenyegetőnek tartják Oroszország magatartását.

"Oroszország marad a legközvetlenebb fenyegetés a NATO számára. És az Egyesült Államok nem fog habozni, ha válaszolni kell Oroszország destabilizációs kísérleteire. Mi stabilitást és kiszámíthatóságot szeretnénk a kapcsolatunkba " - mondta Douglas Jones.

A brüsszeli NATO-csúcs után Joe Biden szerdán Genfben találkozik majd Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.