Viták övezik az elgondolást, hogy Harriet Tubman fekete bőrű polgárháborús harcos szerepeljen a legnagyobb forgalmú amerikai bankjegyen. A döntés végleges, de tartalmaz ellentmondásokat. Hasonló névváltoztatásra várnak természeti helyek is, patakok, hegycsúcsok, völgyek, de intézmények is.
HIRDETÉSHarriet Tubman az első színesbőrű főszereplő lesz az amerikai bankjegyek tablóján. Benjamin Franklin mellett az egyetlen, aki nem volt elnök. A polgárháború fekete kommandós parancsnoka Andrew Jacksont szorítja a bankjegy hátoldalára. Sokan vitatják, hogy ez a lépés helyes és szükséges-e, vagy hogy nem volt-e nála jobb választás. Nem csitul a vita további földrajzi nevek, szobrok, emlékművek vagy intézmények átnevezéséről sem.
Miért váltogatják a portrékat?
Az az igény, hogy a dollár ne csak elnököket ábrázoljon és mélyebben érzékeltesse az amerikai történelem sokszínűségét, már korábban is többször felmerült. Barack Obama elnöksége alatt készült el a javaslat, hogy kapjon végre helyet színesbőrű és/vagy női személyiség is, hiszen jelenleg egyik hatalmas csoport sincs képviselve a bankjegyeken. Ez azért érdekes kérdés, mert a nemzeti valuta egyben az adott ország történelmének, kultúrájának a jelzése, és a politikai változások indexe is (miként azt a magyar bankók története is mutatja).
Kivált egy olyan fizetőeszköz esetében, mint az amerikai dollár, ami máig a nemzetközi kereskedelem, a pénzpiacok és az idegenforgalom vezető valutája. Sokak kezében forog a világ bármely pontján, így tehát nem csak fizetőeszköz, de üzenet és értékrend is egyben. A húszdolláros a legtöbbet használt bankjegy, ami a készpénzforgalom 23%-át teszi ki.
Az amerikai bankókon egyszer már felvillant egy nő portréja, de csak pár évre. Martha Washington (az első elnök felesége) volt látható az egydolláros frontlapján, a hátoldalon pedig férje társaságában. De ennek már 120 éve.
Noha a nagyértékű bankjegyek kiadását jó ideje megszüntették, ezek továbbra is érvényes fizetőeszközök. Az ötszázas, az ezres, az ötezres és a tízezres címleteken az elnökök kiadásonként cserélődtek, eltűntek, visszakerültek más címletekre. (Madison, Cleveland, McKinley), köztük olyanok, akikről az amerikaiak többsége talán azt sem tudja, hogy kik voltak.
A jelenlegi szériában olyan elnököknek viszont, mint a világháborúkban győztes Wilsonnak és Rooseveltnek (FDR), vagy a Holdutazást elrendelő John Kennedynek már nem jut hely. Hacsak be nem vezetik a sokak által javasolt 25-ös és 200-as címkéket.
Ki volt a titokzatos földalatti vasút kalauza?
Harriet Tubman a nagy polgárháború északi kommandóinak egyikét vezette. Ezek nem reguláris katonákból szerveződtek, hanem jórészt szökött vagy felszabadított rabszolgákból, akik a déliek területeire beszivárogva okoztak zavart és jelentős pusztítást. Ültetvények sorát égették porrá, az ott tartott rabszolgákat pedig besorozták valamelyik egységükbe.
Tubman maga is szökevény volt, és egyik szervezője (kalauza) az úgy nevezett „Földalatti Vasútnak”, ami titkos ösvények, rejtett alagutak, eldugott tanyák hálózata volt. Ezek a vájatok és rejtekhelyek a szökött rabszolgáknak kínáltak búvóhelyet, majd Kanadáig vagy Mexikóig eljutva – a szabadság reményét. A szökött rabszolgákról szóló 1793-as törvény szerint a Délről menekülőket vissza kellett szolgáltatni tulajdonosaiknak, tehát Északon sem voltak biztonságban. Ellentmondásos helyzet állt elő, mert az északi államok többsége ellenezte a rabszolgatartást, a szökevényeket mégis bűnözőnek tekintették, vagyis tolvajnak, aki megfosztott valakit a tulajdonától, aki egyben saját maga volt.
A növekvő szigor oka az volt, hogy a Legfelsőbb Bíróság szövetségi szinten kötelezte az északiakat a kiadatás végrehajtására. A szökött rabszolgák helyzete még tovább is romlott egy 1850-es törvénnyel, ami már azokat is büntetni rendelte (így szabad fehéreket is), akik segítenek a szökött rabszolgáknak. Sőt, engedélyt adott a déli fejvadászoknak, hogy Északon is hajszákat folytassanak, és az elfogottakat visszahurcolják Délre.
Ez az intézkedés sok szabadgondolkodót felbőszített, és olyanok is kezdtek közreműködni a menekítésben, akik korábban nem is hallottak a titkos mozgalomról. 1851-ben már 60 ezer rabszolgát sikerült Kanadába menekíteni – főleg kvékerek segítségével. Ez hatalmas szám, ami már tömegmozgalomnak tekinthető. A kalauzok nem csak feketék voltak, hanem sok fehér is vállalta a feladatot.
A polgárháborút megelőző évtizedben a hálózat nem csak rejtett útvonal volt, hanem kódok, üzenetek, felderítő akciók szövevénye, ami rendkívüli szervezettséget és óvatosságot követelt. Sok olyan rabszolgát be kellett vonni, akik nem mertek elszökni, de információval vagy a veszélyek jelzésével segítettek, például, ha valakire fejpénzt tűztek ki, vagy hogy melyik irányban indultak el a fejvadászok. Olykor futármunkát is vállaltak. Mai kifejezéssel ezt a kiterjedt hálózatot akár titkosszolgálatnak is nevezhetnénk.
Tubman ennek a szervezésnek lett az egyik nagymestere. Neki magának több gazdája is volt, eladták, kölcsönadták, visszavásárolták. Egyikük úgy megverte, hogy élete végéig epileptikus rohamok gyötörték. Már a 40-es évek elején csatlakozott a Földalatti Vasúthoz, és lett a menekült rabszolgák kimenekítésének egyik főszereplője. Nagyon ügyes szervező volt, mert egyetlen „utasát” sem fogták el, később pedig nem csak katonaként és hírszerzőként is jeleskedett a polgárháborúban, de ha kellett, akkor volt szakácsnő (remekül főzött állítólag), és betegápoló is.
Majdnem 100 évet élt nyomorúságban, és tüdőgyulladás vitte el 1913-ban. Életéről film is készült, sőt, a John Brown-féle felkelésről szóló új Ethan Hawke moziban is feltűnik.
A rabszolgafelszabadítás után semmilyen elismerést, kárpótlást vagy katonai nyugdíjat nem kapott, és nevét inkább csak a róla szóló legendák tartották fenn. (Népe Mózesének is nevezték sokan.)
Jobbára az utóbbi években kezdtek szobrokat szentelni az emlékének itt-ott, néhányat vándorkiállításokon visznek körbe az Államokban. Politikai emlékezete viszont erős maradt, mert az ő munkájára is alapozva érte el a feminista mozgalom a 19. alkotmánymódosítást a nők szavazati jogáról. Ez 1920-ban történt, és ezért szerette volna a liberális kormány a századik évfordulóra a bankjegyen látni Harriet Tubmant.
Obama ötlete volt, de Trump megkontrázta
Tehát a terv, hogy Tubman váltsa fel Jacksont, már az Obama-kormány idején napirenden volt, de végrehajtására nem maradt idő, és Donald Trump blokkolta a javaslatot. Az új elnök nem emelt kifogást Tubman személye ellen, még hősnek is nevezte, de a leváltandó Andrew Jacksont jobban kedvelte. Ennek egyik tweetjében hangot adott, majd leállította az átállási munkákat.
Ebben a döntésében az is szerepet játszott, hogy nyugtalansággal érzékelte az országban lábra kapott átnevezési lázat, ami nagyon a kedve ellen volt. A Floyd-gyilkosság után általában ellenezte a történelmi szobrok eltávolítását, az intézmények, katonai létesítmények, iskolák, parkok, repülőterek névváltoztatását, és ezt nem akarta a bankjeggyel is tetézni. Az átnevező-leöntő-ledöntő mozgalom jórészt a BLM és Antifa körüli csoportokhoz kapcsolódott, és – sokak mellett – még Woodroow Wilson elnököt is célba vette. Trump nem gondolta úgy, hogy ezt neki magának is erősíteni kellene egy olyan mozgalom előnyére, aki ellene és újabb mandátuma megtorpedózására szerveződik.
A Biden-kabinet hivatalba lépésekor a meghirdetett intézkedések közt ismét feltűnt a húszdolláros megváltoztatása. Janet Yellen pénzügyminiszter és egykori szövetségi bankelnök szerint ez 2026-ra meg is történhet, de az elnök szeretné ezt előbbre hozni, nyilvánvalóan a 24-es választásokra időzítve.
HIRDETÉSVan, aki szerint Trump azért fúrta meg Tubmant, mert rasszista, de ez nem igaz
Trumpot a fenti okok állították meg, nem pedig az, hogy hitet akart tenni egy valóban közismert rasszista és a kisebbségeket elnyomó régi elnök mellett (Jackson), és hogy ezzel piros pontot szerezzen a radikális jobboldalon. Ezzel a logikával Obama is vádolható volna azzal, hogy a választási kampány során bedobott ötlettel a radikális baloldalnak (Clintonnak) akart kedvezni.
A mélyben persze elképzelhetők ilyen futó elgondolások, de a lényeg mégsem ez. A javaslat késve érkezett, és sikere megkövetelte volna a két kormányzat együttműködését, vagyis a stafétabot átadását. Ebben az ügyben ez nem sikerült. Tény az is, hogy egy új bankjegy bevezetése nem csak kimagasló fontosságú művészeti kérdés, hanem temérdek további munkával jár, ami a bankjegyeket kiadó és forgalmazó szövetségi bankokat terheli, melyekből 8 van az országban, és mindegyiküknek gondoskodnia kell az általuk kiadott pénzjegy minőségéről, biztonsági követelményeiről, nyilvántartásáról és védelméről. Ez egy jókora logisztikai feladat is egyben, és rendkívül költséges.
No de mi is a baj Jacksonnal?
Andrew Jackson (az USA 7. elnöke) folyamatos szereplője volt az amerikai dollárnak, előbb a tízes, majd a húszas bankón tűnt fel. Az amerikai história nagy szakaszait felidézve Jackson nem mondható főszereplőnek az USA történetében, noha volt hadvezéri szerepe a britek kiverésében a New Orleans-i csatában, és ő tekinthető a Republikánus Párt létrehozójának. Donald Trump azért kedvelhette Jacksont, mert ő vágott bele először keményen a rendeletekkel való kormányzásba, valamint hogy az adminisztrációt a barátaival töltötte fel, amit „zsákmány–elvnek” nevezett.
Szerelmi ügyekben még párbajhős is volt, és kapott golyót a szíve alá. Felesége becsületét védte egy rágalmazóval szemben és megölte ellenfelét.
Jackson sok ellenséget szerzett, sőt, még merénylet célpontja is lett, de sétabotjával maga kergette el a fegyveres támadót. Élete végéig nem engedte el azt a gyanúját, hogy a merénylőt a magánbankok küldték rá, akikkel ádáz küzdelmet folytatott a pénzpiac állami monopóliumáért. Nem adta ki az állam kezéből a központi pénzkibocsátás (és ezzel a pénzforgalmi kamat) jogát, amit a magánbankok szerettek volna megkaparintani. Legfőbb és halálos politikai ellenfelének már nem is Angliát vagy Mexikót, hanem a Bank of Americát tekintette.
HIRDETÉSMegvétózta a banktörvényeket, kirobbantva ezzel az USA első pénzügyi válságát, de bankellenes politikájából nem engedett.
Ez mind szép, de volt ott még valami
Mai kifejezéssel élve Andrew Jackson elnök szilárd rasszista volt. Birtokain több száz rabszolgát tartott, és a vicc az, hogy ezek közül éppen Harriet Tubman szabadított ki 16-ot az Hermitage ültetvényről, Kentuckyban. A kutatások szerint ezen a farmon Jackson engedélyezte a korbácsolást, a kényszerházasságokkal pedig családokba terelte a rabszolgákat, hogy szaporítsák az ingyen munkaerőt, másrészt hogy ne törjék a fejüket a szökésen, ami gyerekkel, feleséggel sokkal nehezebb, mint magányosan. (Ezzel a módszerrel Jackson nem állt egyedül, ez bevett gyakorlat volt a legtöbb déli ültetvényen.)
Ennél is hosszabb árnyékot vet Jacksonra az indiánok elleni politikája, ami a mai értékrend szerint már megközelíti az etnikai tisztogatás, vagy akár a népirtás fogalmát.
Jackson már a brit-háborúban egyik kezdeményezője volt az angolokkal szövetkező indiánok legyilkolásának, és több ilyen akciót személyesen is vezetett. Ezek jó része nem katonai ütközet volt, hanem a törzsek lakóhelyének megtámadása és tagjaik megölése. Később elnökként is ezt az utat folytatta, de már nem karddal, hanem törvényekkel.
Ő volt az az elnök, aki felmondta az USA és az Öt Törzs közti megállapodást arról, hogy az indiánok békében élhetnek a Mississippi mentén, beleértve a cseroki és szeminol törzseket is. Annak ellenére tette, hogy ezeket a népeket korábban már civilizáltnak ismerték el, akik közül sokan felvették a kereszténységet és esküt tettek az amerikai törvényekre.
HIRDETÉS
A hírhedt 1830-as Kitelepítési Törvénnyel gyakorlatilag a teljes indián népességet a Nagy Folyón túlra szorították, és helyükre fehér telepesek költözhettek be. Az ellenállás hiába való volt, és a döntést katonai erőszakkal hajtották végre. Ekkor nyílt meg Nyugat felé a „Könnyek ösvénye”, ami máig a megaláztatás és jogfosztás szinonimája. Még akkor is, ha maga Jackson azzal magyarázta az intézkedést, hogy a Nyugatra telepítéssel megóvta az indiánokat a fehér terjeszkedés veszélyeitől.
Ekkor született meg a „Csak a halott indián a jó indián!” jelszó, vagyis ez a törvény alapozta meg azt a rengeteg kegyetlenséget, ami a további évtizedekben történt, és ennek bizony Jackson volt az élharcosa.
Valóban helycsere lesz a bankjegyen? Igen, de nem egészen
A dolgot úgy fogják intézni, hogy Tubman portréja kerül a 20 dolláros bankó frontlapjára, Jackson pedig átszorul a hátoldalra, de nem arckép, hanem egy szobor formájában. Ennek kompromisszum- vagy tétovaság szaga van, aminek magyarázata az amerikai társadalom jelenlegi mély megosztottsága érzelmi és faji alapokon.
Pedig az üggyel kapcsolatban nem dúltak mélyebb és szenvedélyes viták, de persze léteztek. A konzervatívok úgy hagynák a bankjegyet, ahogy megszokták, és azt mondják, hogy inkább alkossanak egy új bankót Tubmannak vagy bárki másnak, például a 25-öst.
Baloldalon se volt mindenki teljesen elégedett. Sokféle más ötlet és javaslat is elhangzott, és a kívánságlistát messze Martin Luther King vezeti, de felmerült Ella Fitzgerald, vagy középutas megoldásként Eleanor Roosevelt is.
HIRDETÉSNem ér az egész semmit?
Akad liberális nézet, amely szerint Tubman ráerőltetése a bankjegyre nem tisztelet, hanem inkább csak szükségtelen meghajlás egy politikai divatirány előtt, aminek nincs valódi tartalma. A Rutgers Egyetem professzornője szerint ez csak pótcselekvés, és nem oldja meg a színesbőrű kisebbség semmilyen társadalmi problémáját. A társadalomkutató inkább arra figyelmeztet, hogy még a polgárháború során sem tette be a lábát konföderációs (déli) zászló a Capitolium épületébe, most pedig megtörtént (január 6-án), és minden következmény nélkül. Ezt nagyobb veszélynek tartja, mint ha nem kerül egy fekete nő a húszdollárosra. Vagy ahogy összefoglalja:
Az átnevezési láz nem csitul
Egy összesítés szerint több ezer olyan földrajzi elnevezés létezik szerte az Egyesült Államokban, ami rasszista eredetű vagy sugallatú, és átnevezésre szorulhat. Ezekre egy kormányzati weboldalon javaslatokat és bejelentéseket is lehet tenni.
621 olyan elnevezést találtak, amiben a 'negro' szó szerepel, bár ezek közül több még spanyol eredetű, és nem emberekre, hanem csak a színre utal. Viszont találtak egy 'Negro Foot' nevű lakóközösséget Virginiában, aminek nincs is önkormányzata.
Vannak helyek vagy létesítmények, amelyek a hispán vagy az ázsiai kisebbségeket sérthetik, és tucatnyi név utal az olaszokkal vagy a lengyelekkel szembeni ellenszenvre.
Névváltoztatás mellett döntött az 1960-as Téli Olimpia házigazdája, Squaw Valley síparadicsom is, mert az eredetileg 'asszonyt' jelentő elnevezés a mai szlengben már sértő az indián nőkre.
HIRDETÉSA keresés folytatódik, és aki keres, az talál, hiszen a laktanyák, hadihajók, iskolák elnevezéseiről még nem is beszéltünk.