NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az ember, aki iránytű nélkül hajózta körbe a Földet

A Globe Star a földkerülő vitorlázás után
A Globe Star a földkerülő vitorlázás után Szerzői jogok forrás: globestar.org
Írta: Károly Szilágyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A nyugdíjas tanár a Nap, a csillagok, a tengeráramlások, és az élővilág alapján tájékozódott.

HIRDETÉS

Vannak olyan emberek, akik a szülővárosukban is eltévednek GPS nélkül. És élt egy olyan ember, aki iránytű nélkül hajózta körbe a Földet.

Marvin Creamer volt az első ember, aki iránytű, szextáns és térkép használata nélkül hajózta körbe a bolygót egy 36 láb (körülbelül 12 méter) hosszú vitorláshajón. A legendává vált hajós 104 éves korában halt meg, de valószínűleg jóval kevesebbet élt volna, ha nem lett volna a földrajz professzora egy New Jersey-i egyetemen. A nyugdíjas tanár ugyanis a Nap, a csillagok, a tengeráramlások, és az élővilág alapján tájékozódott.

Creamer 1982. december 21-én indult világ körüli útjára, és a következő 510 napot a Globe Star nevű fémtestű cutteren töltötte. Ezidő alatt nagyjából 30 ezer mérföldet hajózott. Ő maga sem tudta józan ésszel megmagyarázni, hogy 68 évesen miért vállalkozik ilyesmire. Egy 2012-es egyetemi előadásán, 93 évesen azzal magyarázta az ötletet, hogy egy éjszaka erre ébredt, és a gondolat "teljesen rabul ejtette".

Az utazás a Delaware folyón kezdődött, a Philadelphiával szemközti oldalon. Először még csak Cape Mayig mentek, ott egy pár napot vártak a megfelelő időjárásra, aztán Dakaron keresztül egészen Fokvárosig hajóztak. Onnan Ausztrália (Hobartban és Sydneyben álltak meg, Új-Zélandon Whangarán kötöttek ki, a Horn-fok és a Falkland-szigetek érintésével jutottak el a Zöld-foki-szigetekig, majd Bermuda érintésével értek haza 1984. május 17-én.

A professzornak nem volt ismeretlen a terep, Cape May és Bermuda között már járt, és korábban elhajózott Írországba, az Azori-szigetekre, és Szenegálba frissnyugdíjaként.

A geográfus nem csak tanította, de értette is a természet jelzéseit. A tengervíz színe és hőmérséklete, egyes madár- és rovarfajok jelenléte segített meghatározni, hogy merre járnak éppen. Pedig a földkerülő vitorlázás nem méznyalás, még a mostani műholdas navigációs rendszerekkel sem, Creamer korában már voltak megbízható térképek, órák, rádiók, de a professzor még ezeket sem használta.

A nagy utazás előtt, 1978-ban adott egy interjút a New York Timesnak, akkor azt mondta, hogy az ókori hajósoknak sem voltak navigációs eszközeik, mégsem féltek elindulni a tengerekre. Hat évvel később ő sem félt ugyanígy nekivágni az óceánoknak. Pedig a feleségén kívül senki sem hitt abban, hogy a XII. században feltalált iránytű, vagy a XVIII. század óta használt szextáns nélkül ez sikerülhet.

Amikor mégis hazaértek, önironikusan csak annyit mondott: "ez egy kis visszalépés az emberiségnek".

Pedig az utazás embert próbáló volt: hatalmas viharokban néha majdnem felborult a hajó, máskor pedig napokig álltak teljes szélcsendben és ködben - ilyenkor a megállíthatatlan tankhajók dermesztő hajókürtje okozott némi izgalmat. Ehhez nem csak elhatározás, hanem kitűnő gyakorlati érzék kellett: egyszer eltörött a kormányberendezésük, Creamer pedig egy kamera állványából faragott ideiglenes összekötő elemet.

Ezt a képességét valószínűleg apjától tanulta, aki krumplit termesztett egészen az 1920-as évekig, de amikor elterjedtek a mezőgazdasági gépek, akkor nem bírta az árversenyt a korszerűbb farmokkal. Ellenben gondolt egy merészet, és átállt a gépek javítására. Az ifjú Creamer 1916-ban született, fiatalkora jelentős részét a csillagok bámulásával töltötte, a gazdasági világválság idején viszont megtanulta, mi az a szegénység: mindenféle munkát elvállalt, javított autót, árult életbiztosítást, ásott sírokat. Végül 1943-ban szerzett tanári diplomát, ami végre stabil fizetéshez juttatta. De a csillagokat még akkor is szívesen nézte, szabadidejében pedig egy apró motorcsónakkal járt horgászni. Közben sokat tanult és tanított a földrajzról, a hetvenes években pedig egyre inkább a nagy utazásra készült: többször elhajózott Bermudára, alaposan tanulmányozta a tengeráramlásokat, az élővilágot, megfigyelte, hogy hol, mi fordul elő. Így 1982-re már elég magabiztos volt a dolgában, még akkor is, amikor mindenki kinevette az ötletét.

A felesége kérésére vitt magával szextánst, rádiót, iránytűt és órát is, de azokat bontatlan állapotban vitte haza az út végén. A hosszú tengeri etapokra rengeteg élelmet vitt magával, bár ez elsősorban konzervhúsokat és vazelinbe burkolt tojást jelentett.

Egy történet segít megérteni a navigációmentes hajózást: Creamer és társai sokszor kerültek teljesen csendes környezetbe, ahol sem szél, sem hullámok, sem tengeráramlás nem volt, így fogalmuk sem volt arról, hogy hol lehettek. De az egyik matróz kinyitott egy tetőszellőzőt, a zsanér pedig másképp nyikorgott, mint a hajó túlsó oldalán lévő. Creamer ebből arra következtetett, hogy a zsanér kiszáradt, ezt pedig csakis az Antarktisz felől érkező száraz levegő okozhatta. Így már tudta, hogy a csikorgó zsanér oldala esik dél felé.

Creamer egész életében ezeket az apró jeleket figyelte. Még a kilencvenes éveiben is kijárt vitorlázni, és régimódi tudása mindig épségben haza is vitte. Azt mondta, nem érdekli a modern technika, nem is akarja megtanulni.

A professzor 104 éves korában, 2020 nyarán hunyt el.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ezrével hagynak el konténereket a hajók szállítás közben

Világ körüli úton a világ legnagyobb vitorlásai

72 évesen nyert földkerülő vitorlásversenyt