Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

Ezrével hagynak el konténereket a hajók szállítás közben

Konténerhajó a kaliforniai Oakland kikötőjében
Konténerhajó a kaliforniai Oakland kikötőjében Szerzői jogok  Ben Margot/AP2010
Szerzői jogok Ben Margot/AP2010
Írta: Károly Szilágyi
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
Megosztás Kommentek
Megosztás Close Button

Volt, hogy egy viharba került hajóról több mint 1800 konténer esett le. Ezekből környezetszennyező anyagok szivároghatnak az óceánba, ráadásul hatalmas anyagi veszteség is éri a szállítmányozót.

Hét éves csúcsot döntött az óceánokba veszett hajózási konténerek száma. Tavaly több mint 3000 konténer esett a tengerekbe, idén áprilisig pedig ezernél több veszett el, ez körülbelül 155 millió dolláros veszteséget jelent a hajózási világszervezet (WSC) kimutatása szerint.

A konténerekben a gumiabroncsoktól kezdve a folyékony etanolon át a mobiltelefonokig mindenféle árut szállítottak, ezek hiánya pedig fennakadásokat okoz a kiskereskedelemben.

Több oka is van ennek: egyrészt a hajók egyre nagyobbak, így jóval több konténert tudnak egymásra pakolni, másrészt folyamatosan nő az internetes kereskedelem, egyre több árut rendelnek Ázsiából az Egyesült Államokban és Európában élő fogyasztók. A megnövekedett igények miatt egyre gyorsabban kell pakolni, egyre több a hibalehetőség a rakományok adminisztrációjában és pakolásában, ráadásul egyre kiszámíthatlanabb az időjárás.

Ez utóbbi pedig még a legnagyobb hajókat is próbára teszi: 2020 novemberében a 364 méter hosszú One Apus 1816 konténert vesztett el a Csendes-óceánon, és további 4500 sérült meg az orkánerejű viharban. A maradék mint egy kupac Lego éktelenekedett a Japánba visszatérő hajó fedélzetén.

A viharba került ONE Apus úton a kobei kikötő felé

Januárban a Maersk Essen 750 konténert vesztett el Hsziamenből Los Angeles felé. A Maersk Eindhoven 260 konténerrel lett könnyebb, amikor egy viharban leállt a motorja, és tehetetlenül hánykolódott a hullámokon.

A legnagyobb hasonló baleset 2013-ban történt, amikor a MOL Comfort kettétört, és 4293 konténer veszett az Indiai-óceán vízébe.

A balesetek háromnegyede emberi hiba miatt történik, legalábbis ezt állítja az Allianz biztosító összegzése. A szakértők szerint a gyorsaságra való törekvés a legtöbb mulasztás oka. Ha a fuvarleveleken nem pontosan töltik ki az adatokat (elsősorban a szállítmány tömegét), ha nem egyenletesen pakolnak a konténerekbe, az mind veszélyt jelent. Ha egy konténer fuvarlevelében alacsonyabb tömeg van megadva, mint amennyit a valóságban nyom, akkor előfordulhat, hogy a konténert a többi tetején helyezik el, a magasra kerülő súlypont pedig ingataggá teszi a hajót.

Ben Margot/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.
Konténerhajó a kaliforniai Oakland kikötőjében Ben Margot/Copyright 2019 The Associated Press. All rights reserved.

Valamint ha nem rögzítik bennük megfelelően az árut, akkor már a berakodás előtt veszélybe sodorhatják a hajózókat. A rakodómunkások romló munkakörülményei, a rakodásra szánt idő csökkentése pedig azzal jár, hogy egyre többet hibáznak a konténerek rögzítésekor. A rakomány pedig sokszor 10-15 emelet magasan áll a hajókon, a nagyobb hullámzás és a szél nyomása erősen igénybe veszi a rögzítőelemeket. Ha ezek közül elpattan valamelyik, több tonnányi fémdoboz szabadulhat el.

A MOL Comfort kettétörése és a személyzet kimentése

Az olcsóságra és a gyorsaságra való törekvés pedig arra ösztönzi a hajózási társaságokat, hogy ne kerüljék el a kedvezőtlen időjárást, hanem haladjanak át a viharzónákon is. A kerülőút hosszabb időt és magasabb üzemanyagköltségeket jelent, ezt pedig a vevők egyre kevésbé tolerálják.

Márpedig egyre több és egyre erősebb vihar van az óceánok fölött is. A meteorológusok legutoljára 1948-ban mértek olyan erős északi szeleket a Csendes-óceánon, mint tavaly.

Egy-egy konténer átlagos értéke 50 ezer dollár körül van, így elvesztésük közvetlen anyagi kárral jár. Azonban az elszabadult hajókonténerek még ezután is kárt tudnak okozni. Némelyikük ugyan lesüllyed a tenger fenekére, és az évek során sok vegyszer szabadul fel belőlük, de talán ennél is fontosabb, hogy a vízfelszínen lebegő fémdobozokat a hullámzásban nagyon nehéz észrevenni, és ha kisebb hajókkal ütköznek, akkor akár át is szakíthatják a hajók törzsét. Ebből pedig évente több kár keletkezik, mint amennyit a kalózkodás jelent.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
Megosztás Kommentek

kapcsolódó cikkek

Miért támadnak a gyilkos bálnák egyre gyakrabban hajókra?

Az ember, aki iránytű nélkül hajózta körbe a Földet

Trump parancsára megtámadtak egy drogcsempész-hajót a Karib-tengeren, hárman meghaltak