Amennyiben jóváhagyják Barrett bírói kinevezését, ez a perifériára szorult konzervatív jogi mozgalom erőfeszítéseinek csúcsát jelentené abbéli törekvésében, hogy bekerüljön a fősodorba.
A szenátusi meghallgatások befejeztével szinte bizonyosra vehető, hogy Amy Coney Barrett lesz az amerikai Legfelsőbb Bíróság új bírája – még a novemberi elnökválasztás előtt. Jelöléséről október 22-én szavaznak. Amennyiben megválasztják, a Legfelsőbb Bíróság összetételének aránya (Ruth Bader Ginsburg halála után) 5:3-ról 6:3-ra módosul majd – a konzervatívok javára. És ez alapvetően átformálhatja az Egyesült Államokat.
Az amerikai Legfelsőbb Bíróságnak ugyanis – amint azt már egy korábbi cikkünkben összefoglaltuk – történelemformáló szerepe van.
Barrett megválasztásával Amerika búcsút mondhat a civil jogoknak – legalábbis a Guardian véleménycikke szerint.
"A republikánusokat nem zavarja, ha képmutatóknak tartják őket" – írja a cikk szerzője. "Nem tisztelték Ginsburg végakaratát sem, hogy utódját csak az elnökválasztás után jelöljék ki. Nem érdekli őket az egyszerű tisztesség, sem a demokrácia.
Őket csak a hatalom érdekli, és mindenre hajlandók megszerzése érdekében" - fogalmaz.
Mi változhat Barrett kinevezésével?
Vajon megszüntetik a terhességmegszakítás szövetségi jogát? Vajon az azonos neműek házassága veszélyben forog? Talán kriminalizálni fogja a születésszabályozást? Lehet, hogy "A szolgálólány meséje" dokumentumfilmnek fog tűnni?
A kérdésekre nehéz választ adni. Barrett a meghallgatásokon keveset árult el a lényeges dolgokról. Azt ismételgette, hogy a jog, és nem személyes meggyőződése alapján fog mérlegelni és dönteni. Barrett személyes nézetei a vallásból fakadnak, és maradiak – jegyzi meg a Guardian.
Az a keresztény közösség például, ahol Barrett – saját megfogalmazásuk szerint – „_szolgálólányként_”, női vezetőként tette dolgát, abortuszellenes, tagjait pedig melegszex esetén kiközösíti.
„_Hagyják ki ebből Barrett vallásosságát!_” – üzenik jobbról. Valóban jó lenne, ha felhagyna vallásosságával munkája javára.
Barrett a többi között a Szabadságot Védelmező Szövetségben, az Egyesült Államok legnagyobb melegellenes jogi szervezetében is ténykedett. Öt alkalommal tartott előadásaiban képezte a keresztény jogászokat egy olyan „_jogrendszer felépítésére, amely maradéktalanul védelmezi az Isten által adott jogokat_”.
„_Amennyiben jóváhagyják Barrett bírói kinevezését, ez a perifériára szorult konzervatív jogi mozgalom erőfeszítéseinek csúcsát jelentené abbéli törekvésében, hogy bekerüljön a fősodorba_” – írta nemrég Christian Science Monitor.