Óránként száznál is több hullócsillagot láthatunk augusztus 12 körül.
HIRDETÉSEgy babona szerint teljesül annak az embernek a kívánsága, aki hullócsillagot lát. Ennek az igazságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni, de néhány jótanáccsal tudunk szolgálni azoknak, akik a következő néhány napban az éjszakájuk egy részét hullócsillagok megfigyelésével szeretnék tölteni.
Mikor?
Augusztus elején láthatjuk a Perseidák-meteorrajt, a szerencsésebbek óránként akár száz hullócsillagot is láthatnak az augusztus 11-13 közötti csúcsidőszakban. A csillaghullás megfigyelésében az a legjobb, hogy a megfigyeléshez távcső sem szükséges, mindössze el kell menni egy olyan helyre, ahol nincs fényszennyezés, vagyis mesterséges fény. Erdei tisztások, hegytetők, kilátók, nagyvárosokban pedig néhány toronyház teteje lehet a legalkalmasabb. Fontos még, hogy ne legyen felhős az ég, és a Hold fénye se zavarjon a megfigyelésben. Az idei Perseida-maximum viszonylag szerencsés időszakban érkezik, hiszen a maximum idején, kb. negyedhold lesz, ráadásul viszonylag későn, éjfél körül kel, vagyis leginkább minél kevesebb felhőért kell szorítani. Ha tiszta lesz az ég, akkor már tényleg csak egyet kell tenni: legjobb lefeküdni a fűbe, és csak bámulni az eget – a hullócsillagok gyakorlatilag az ég bármelyik részén feltűnhetnek egy töredékmásodpercig.
A Perseidák-meteorraj a Perseus csillagképről kapta a nevét, ugyanis a meteorok látszólag a csillagkép irányából érkeznek és húzzák a látványos fénycsíkokat az égbolt minden irányába.
A Perseus ilyenkor északkeleten kel, és a Cassiopeia csillagkép W-formája alatt lehet megtalálni.
Mit?
A legtöbb meteorraj üstökösökből származik. Ezek a néhány kilométer átmérőjű, vízjégből, fagyott gázokból és porból álló, úgynevezett kozmikus hógolyók hosszú, rendszerint ellipszis alakú pályát írnak le a Nap körül, és amikor a csillagunk közelébe kerülnek, az egyre magasabb hőmérséklet hatására az üstökös magját alkotó fagyott gázok párologni kezdenek. A párolgás következtében a beléjük fagyott szilárd anyagok, vagyis kozmikus porszemcsék kiszabadulnak és ezek alkotják az üstökösök látványos csóváit.
Amikor a Föld keringése során a bolygónk pályája metszi az üstökös pályáját, ezek az évszázadok alatt kiszabadult szilárd részecskék belépnek a Föld légkörébe, a súrlódástól pedig egyetlen pillanat alatt felhevülnek és elégnek. Ezzel egy időben az óriási, 59 km/s, azaz 212 400 km/h sebesség miatt, a légkört alkotó gázrészecskék – melyekbe beleütközik a száguldó kozmikus porszemcse – ionizálódnak, vagyis egy hevesen izzó, úgynevezett ioncsatorna alakul ki a meteor légkörben megtett útvonala mentén és ez a reakció adja a meteorok látható fényének legnagyobb részét. Vagyis ezt a jelenséget látjuk, amikor hullócsillagot veszünk észre. A Perseidák-raj legnagyobb része általában igen apró, néhány tizedmilliméteres darabokból áll, az egy centi körüli kövek már komoly tűzgömbként égnek el.
Honnan?
A Perseidák esetében ezek a száguldó kozmikus porszemcsék a 109P/Swift-Tuttle üstökösből származnak, de a sokmillió szemcse nem egyetlen alkalommal, hanem hosszú évszázadok alatt szabadult ki.
A 109P/Swift-Tuttle legutóbb 1992-ben járt felénk, legközelebb pedig 130 év múlva, vagyis 2128-ban jár Napközelben a Perseidák szülőüstököse.
Kivel?
Aki jó helyet vagy szakértő társaságot keres a hullócsillag-nézéshez, annak érdemes az „Egy hét a csillagok alatt” nevű kezdeményezés valamelyik rendezvényére ellátogatni.
(Köszönjük Jónás Károly és Veres Viktor cikkünk elkészítéséhez nyújtott segítségét.)