NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

„Várhelyi nem engedné be az orbáni Magyarországot az EU-ba”

Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt az EP szakbizottsági meghallgatáson
Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt az EP szakbizottsági meghallgatáson Szerzői jogok MTI/AP/Francisco Seco
Szerzői jogok MTI/AP/Francisco Seco
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Különféleképpen értelmezték és értékelték Várhelyi Olivér biztosi meghallgatását az ellenzéki pártok EP-képviselői.

HIRDETÉS

Csütörtökön délelőtt két és fél órán át hallgatták meg a külügyi szakbizottságban Várhelyi Olivér magyar biztosjelöltet, akire Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök a bővítés- és szomszédságpolitika portfóliót bízta.

"Orbán politikájával szembement Várhelyi"

Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció EP-képviselője két kérdésre adott választ emelt ki a külügyi szakbizottság meghallgatásából.

Az egyik kérdés arról szólt, hogy Várhelyi szerint "egy olyan állam, amely elnyomja az ellenzéket, szinte teljesen ellenőrzi az országos médiát, (...) ráadásul a korrupciót eltűri és a kisebbségeket diszkriminálja, teljesítené a koppenhágai kritériumokat, hogy tagállam legyen?”

Erre a magyar biztosjelölt egyértelműen nemmel felelt. Dobrev szerint ez azt jelenti, hogy Várhelyi nem engedné be az EU-ba az orbáni Magyarországot.

Várhelyi egy kérdésre, miszerint "Mit gondol, egy olyan állam, amely elnyomja az ellenzéket, szinte teljesen ellenőrzi...

Publiée par Dobrev Klára sur Jeudi 14 novembre 2019

Egy másik kérdésre adott válaszból pedig azt idézi Dobrev, amikor Várhelyi azt mondta, hogy "támogatni kell a legális migrációt a kölcsönös előnyök alapján". A DK politikusa szerint ezzel totálisan szembement a magyar biztosjelölt Orbán Viktor magyar miniszterelnök migrációs politikájával.

Háttéralku a francia jelöltért?

Gyöngyösi Márton független képviselő a Twitteren azt írta, hogy a liberális-centrista frakció EP-képviselőinek a kérdéseit hallgatva azt a benyomása, hogy az Európai Néppárt és a Renew Europe frakciók „meg nem támadási egyezményt” kötöttek a háttérben. Támogatják egymás jelöltjeit, azaz a magyar Várhelyi Olivért és a francia Thierry Bretont. „Ez sokat elárul a liberális aggodalmakról a jogállamiságról” – írja Gyöngyösi.

EZT OLVASTA? Várhelyi: biztosként nem fogadok el semmilyen utasítást semmilyen kormánytól - részletes beszámolónk a meghallgatásról

Donáth: Orbán nem hivatalos kormánydöntésekben ad utasítást az elméletileg független szereplőknek

Nem így láthatta a liberális Renew Europe frakciójában ülő Donáth Anna momentumos képviselő a meghallgatást, aki elsőként azt rótta fel a magyar biztosjelöltnek, hogy nem határolódott el a magyar miniszterelnök Türk Tanácsban egy hónappal ezelőtt tett "felajánlásától", mely szerint, ha a magyar biztos megkapja a bővítési területet, akkor "örömmel állnak a rendelkezésére" az azeri és a török vezetőnek.

"A frakciótárs néppártiakat kivéve mindenkit, zöld, szocialista és progresszív képviselőket is ez érdekelte: Várhelyi az Európai Bizottság, vagy Orbán Viktor embere lesz-e?" - írta, azt hangsúlyozva, hogy erre szerinte nem az a válasz, amit a biztosjelölt mondott, hogy "nem fogad el utasítást egyetlen kormánytól sem". Donáth szerint ugyanis "Orbán Viktor nem hivatalos kormánydöntésekben ad utasítást az elméletileg független szereplőknek", erre példaként Polt Péter legfőbb ügyészt, illetve Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét hozta fel.

A magyar EP-képviselő szerint a jelenlegi Magyarországot nem vennék fel az EU-ba, ezért "abszurd helyzet, hogy Várhelyi megválasztása esetén különböző országokban vizsgálni fogja a demokráciát, a jogállamiságot, az emberi jogok érvényesülését, valamint a kisebbségek tiszteletét és védelmét garantáló stabil intézményeket".

➡️ Bővítési biztos – egy országból, amit ma nem vennének fel az Európai Unióba Miután a volt fideszes igazságügyi...

Publiée par Donáth Anna sur Jeudi 14 novembre 2019

Ujhelyi: emlékeztetni fogom az ígéreteire

Trócsányi bukása után Várhelyi Olivér személyében a Fidesz egy rutinos brüsszeli bürokratát jelölt a posztra, aki mai meghallgatásán ennek megfelelően válaszolt a kérdésekre. Nem lennék azonban meglepődve, ha Orbán jelöltje további nehézségek elé nézne még – írta a Facebookon meghallgatás után Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

Ujhelyi szerint Várhelyi megválasztását és biztosi munkáját is fokozott figyelem követi a portfólió jelentősége és az „őt jelölő kormány EU-ellenes magatartása miatt”. Ezért „Várhelyi személyes érdeke is, hogy minden esetben a szerződések őreként lépjen fel és kizárólag az európai közösség (benne a magyarok) érdekeit, nem pedig az őt jelölő EU-ellenes kormány üzleti elvárásait tartsa szem előtt”.

Nem fog elfogadni semmilyen utasítást egyetlen kormánytól, így a magyartól sem, idézte Várhelyit Ujhelyi hozzátéve, hogy biztos lehet benne, hogy nyilvános ígéreteire - ha szükség lesz rá - minden pillanatban emlékeztetni fogja.

Kik és mikor döntenek Várhelyiről?

Az európai parlamenti frakciók koordinátorai csütörtök délután kettőkor ülnek össze, hogy döntsenek.

Az Európai Néppárt a meghallgatás után támogatásáról biztosította a magyar biztosjelöltet. A zöldpárti képviselőcsoport bejelentette, ellene fognak szavazni, és hasonlóan nyilatkozott egyénileg több szociáldemokrata, illetve liberális-centrista politikus is, egyesek portfóliócserét javasolnának.

A frakciók koordinátorai kétharmados többséggel akár azonnal is jóváhagyhatják a Várhelyit, ha ez nem történik meg, újabb kérdéseket kaphat írásban. Amennyiben az ezekre adott válaszok sem meggyőzőek, akkor Várhelyinek újra meg kell jelennie a külügyi bizottság előtt, és ha még akkor sincs meg a szükséges koordinátori többség, végül egyszerű többséggel dönthetnek róla titkos szavazáson.

Ha a szakbizottság továbbengedi, akkor már külön nem döntenek Várhelyi személyéről, ugyanis az Európai Parlament a teljes bizottságról szavaz majd.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egy magyar a Top 100-ban: az Európai Parlament legbefolyásosabb tagjai

Lövöldözés Brüsszelben: négyen megsérültek, köztük egy EP-képviselő asszisztense

Dezinformáció, náci tartalmak: sem az Európai Bizottság, sem az IBM nem hirdet az X-en