Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Ezerszám üresek önkormányzati ingatlanok, állítják tüntetők

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Ezerszám üresek önkormányzati ingatlanok, állítják tüntetők

Egy kilenc éve üresen álló ferencvárosi ingatlan előtt tartott sajtótájékoztatóval egybekötött akciót a Szabad Budapest baloldali aktivistacsoport a hétvégén. Az akció célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a Budapesten kialakult lakhatási válságra. Csatlakozott hozzájuk a Város Mindenkié csoport és Baranyi Krisztina, a 9. kerület ellenzéki polgármesterjelöltje is.

Helyszínként a volt Schöpf-Mérei kórház épületét választották, mely Baranyi szerint ikonikus, hiszen Ferencváros nem volt képes hasznosítani az értékes ingatlant, és „ingyen és bérmentve” adta át a fővárosnak. Azóta az épület a SOTE-n keresztül állami tulajdonba került, azonban továbbra sincsenek jelei, hogy megkezdődne az ingatlan hasznosítása, tette hozzá.

A Szabad Budapest képviseletében Schutz Nóra kiemelte, hogy a lakhatási problémák egyre több embert érintenek. Diákokat és a dolgozókat egyaránt, egyre többen élnek lakhatási szegénységben, hiszen egyre több embert nyomorít meg a rendszer. A lakhatási kérdés nem önmagában létezik! A lakhatási válság a rendszer válsága. Az ingatlan kapcsán pedig rámutatott: ahelyett, hogy a lakókra figyelnének, szociális lakásokat hoznának létre, a döntéshozók befektetőkre várnak és piaci folyamatoknak szolgáltatják ki a lakhatási nehézségekkel küzdő egyre nagyobb népréteget.

A Város Mindenkié aktivistája, Fehér Tibor, mint a közoktatásban dolgozó pszichológus szólalt fel a lakhatási szegénység ellen. Kiemelte, hogy a kezdő tanári fizetések nem elegendőek a megélhetéshez, ha a lakhatását önállóan kell finanszírozza egy fiatal pedagógusnak:

„Mikor reménykedhetünk abban, hogy valaha kibérelhetünk önállóan egy ingatlant, és még a létminimumon meg is élhessünk?” - tette fel a szónoki kérdést, és elmondta, hogy a jelenlegi bérhelyzet mellett neki 42 ledolgozott év után lenne lehetősége erre.

Fehér felhívta a figyelmet az október 6-i Lakásmenetre, aminek célja, hogy rámutasson az egyre szélesebb tömegeket elérő lakhatási válságra, a kormány és az önkormányzatok felelősségére.

A Város Mindenkié nevű szervezet szerint mintegy egymillió embernek nincs elég pénze, hogy megfelelően fűtse az otthonát, szociális bérlakáshoz jutni szinte lehetetlen, miközben négyezer önkormányzati lakás áll üresen. Kifogásolják, hogy a döntéshozók megszüntették a lakásfenntartási támogatást és a fővárosi rezsitámogatást, leszavazták a gyermekes családok hajléktalanná válása ellen kidolgozott törvényjavaslatot. Mindez együttesen gerjeszti a tömegesek a kilakoltatásokat.

Baranyi Krisztina, józsefvárosi ellenzéki képviselőjelölt ehhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy a lakhatási válság nem csak a hajléktalanok és a szegények problémája. Állítja, hogy a Budapesten üresen álló négyezer önkormányzati lakásból a legtöbb Ferencvárosban van, az összes tíz százaléka.

Míg mások azt állítják, hogy ezek rossz állapotú lakások, sok lakásban nincs WC, csak a gangon, Baranyi szerint Ferencvárosban a lakásállomány egyharmada nagyon színvonalasan felújított bérlakás, és mégis már több évek óta üresen áll.

Helyi lakosként szólalt fel Szabó Milán is, aki szolidaritását kívánta kifejezni a lakhatási válság érintettjeivel, mert mindenkinek joga van tisztes és biztonságos lakhatáshoz: ”Ez nem luxus, perverz világ az, ahol ez azzá válik” - mondta.