NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Olasz és lengyel fasiszták járőröztek Riminiben

Olasz és lengyel fasiszták járőröztek Riminiben
Szerzői jogok 
Írta: Lillo Montalto Monella
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Olasz és lengyel militánsok közösen meneteltek egy népszerű olasz üdülőhely, Rimini tengerpartján. Ezzel állítólag megvédik a polgárokat a nemi erőszaktól.

HIRDETÉS

Az olasz szélsőjobboldali párt, a Forza Nuova (Új Erő) és a lengyel ONR (Nemzeti Radikális Tábor) militánsai egyesítették erejüket, és közösen meneteltek egy népszerű olasz üdülőhely, Rimini tengerpartján. Az általuk „első európai biztonsági akciónak” nevezett felvonulás célja a szervezők szerint az volt, hogy az „állampolgárokat megvédjék a nemi erőszaktól”.

Július 5. és 9. között tartott közös „konferenciát” a két szervezet, utcai demonstrációjukon füstbombákkal hívták fel magukra a figyelmet, és egyes csoportjaik éjjel és nappal „járőröztek” azon a parti strandon, ahol két évvel ezelőtt egy kongói bevándorló megerőszakolt két nyaralót: egy perui transzszexuálist és egy lengyel turistát. (Guerlin Butungut 16 év börtönre ítélték, a büntetés letöltése után pedig kiutasították az országból.)

A magukat olasz és lengyel patriótáknak nevezők „sétának” hívták a felvonulást, az olasz sajtó pedig a második világháborús fasisztákra emlékeztető „fekete menet” névvel illették az eseményt.

Forrás: a Forza Nuova Facebook-oldala
Lengyelek menetelnekForrás: a Forza Nuova Facebook-oldala

Rimini polgármestere, Andrea Gnassi szerint „hisztiző tinédzserek este kimentek szelfizni”, de a biztonság kedvéért feljelentést tett a rendőrségen.

Az ügynek nemcsak politikai, hanem nemzetbiztonsági vetülete is van: ez volt ugyanis az első alkalom, hogy két európai szélsőjobboldali csoport közösen masírozott, ez pedig több, mint egy hagyományos tüntetés. (Összehasonlításképp: a magyar törvények nem engedik meg, hogy militáns csoportok katonai vagy rendőri felszerelésre emlékeztető egyenruhákban vonuljanak, mert ez „félelmet kelthet az emberekben”.)

Az Olasz Partizánok Országos Szövetségét azok alapították, akik a II. Világháborúban a fasiszták ellen harcoltak. Elnökük, Guisi Delvecchio szerint „nem kifejezetten az olasz szervezet, a Forza Nouva miatt aggódunk, hanem azért, mert külföldről érkeztek emberek. Nem tudjuk, hogy ki ezek, elkövetik a tetteiket, és utána elhagyják az országot.

A lengyel Obóz Narodowo-Radykalny annak a három szélsőséges csoportnak az egyike, amelyek a Függetlenségi Menetet szervezik Varsóban. A másik kettő a Lengyel Fiatalok és a Nemzeti Mozgalom – ez utóbbi bekerült a lengyel parlamentbe is.

2017-ben Európa több országából is érkeztek szélsőségesek a menetre, többek között a magyar Jobbik, a spanyol Democracia Nacional és Roberto Fiore, a Forza Nuova vezetője is. A fehér felsőbbrendűséget hirdető amerikai Richard Spencert is meghívták, de a lengyel hatóságok őt nem engedték be az országba.

Daniel Tilles történész-újságíró szerint az esemény nem szélsőjobboldali, hanem patrióta volt. A résztvevők többsége nem ért egyet a szervezők a szélsőséges ideológiájával. De állítása szerint a rendezvény alkalmas volt arra, hogy a szervezők népszerűsítsék magukat.

„Az ONR törvényesen működik, de a szervezet az 1930-as évek antiszemita mozgalmából eredetezteti magát. Az elmúlt 15 évben ugyan igyekeztek tiszteletreméltó csoportosulásnak beállítani magukat, már nem köszönnek náci karlendítéssel és nem is katonai gyakorlóban masíroznak, zsidóellenességüket Izrael-ellenességként mutatják be, és a muszlimellenességet is felvették ideológiáik közé – mondta az Euronews kérdésére.

Forrás: a Forza Nuova Facebook-oldala
Lengyel-.olasz két jóbarát, együtt járőrözikForrás: a Forza Nuova Facebook-oldala

Michal Jelonek, az ONR sajtósa úgy fogalmazott, baráti a viszonyuk a Forza Nuovával, és a Lotta Studentescával is. Őket Roberto Fiore hívta meg Olaszországba, és „a jövőben több ilyen akciót is terveznek a strandok védelme érdekében”. Még nincsenek konkrét terveik, de közösek az értékeik, és együtt akarnak „egy keresztény értékeken alapuló, biztonságos Európát” teremteni.

Mindkét csoport tagja a Szövetség a Békéért és Szabadságért (Alliance for Peace and Freedom) nevű nemzetközi szövetségnek, amelyben a görög Arany Hajnal és a Német Nemzeti Demokrata Párt is tag.

A partizánok vezetője szerint a menetelők „igazából nem csinálnak semmit, bezárkóznak egy szállodába, és akkor mennek ki fotózkodni az utcára, amikor senki nem látja őket, a képeket pedig aztán a facebookra posztolják. Az emberek többsége ignorálja őket szerencsére, ezért csinálnak ilyen propagandamutaványokat”.

Delvecchio szerint a Forza Nouva egyik regionális szervezete, a Romagna régióban működő csoport a legaktívabb. A partizánok „a rendőrséggel együtt figyeli őket”.

A partizánszervezet vezetője azt mondta, a mostani kormány nem segít az embereknek gondolkodni a dolgokról. „Úgy érzik, bármit mondhatnak és tehetnek. Emelik a hangerőt, és ez most egyáltalán nem segít”. Hozzátette: aggódik az ismeretlen külföldi csoportok miatt.

Mirco Ottaviani az Euronews kérdésére elismerte, hogy „csodálatos médiaakció volt”, egy „szimbolikus esemény”, amit még sokszor meg fognak ismételni. Állítása szerint egyre sikeresebbek a kelet-európai szervezetekkel, melyekkel egyre szorosabban működnek együtt.

Ottaviani szerint nincs kapcsolatuk az Identitárius Mozgalommal, noha tisztelik őket, és a „közbiztonsági séták nem járőrözések, ezeket tévesen állították be ilyennek”.

Forrás: a Forza Nuova Facebook-oldala
Közbiztonsági sétaForrás: a Forza Nuova Facebook-oldala

A Forza Nuova regionális koordinátora Facebook-profilján az „Isten, haza, család” felirat olvasható.

HIRDETÉS

„Az egyetlen gond a külföldi bűnözés, amit a nagyszámú migránsok bevándorlása, és az asszonyaink elleni szexuális ösztöneik határoznak meg” - mondta az Euronews kérdésére.

Enea Conti, a Corriere della Sera bolognai tudósítója szerint nem csak a tengerparton grasszálnak, hanem buszon, vonaton is megjelntek, „szóval nemcsak öncélú propagandafotókat csinálnak, a helyzet ennél komolyabb”. Hozzátette: „Megússzák a rendőri eljárást, mert a pólóikon nincs horogkereszt.”

A rimini rendőrség szerint a közrendet továbbra is az állam garantálja Olaszország területén, és a rendőrség be fog avatkozni, ha valakit megriaszt vagy félelemmel tölt el mások vonulása.

Forrás: a Forza Nuova Facebook-oldala
Közbiztonsági séta buszonForrás: a Forza Nuova Facebook-oldala

A milánói Katolikus egyetem alkotmányjogi tanszékének docense, Enzo Balboni szerint „a közrend védelme és a bűn üldözése kizárólag az állam feladata, ezt nem lehet másokra bízni; különösen tilos ezt felfegyverkezve vagy egyenruhában megpróbálni.

A polgárok létrehozhatnak szervezeteket és felajánlhatják segítségüket a hivatásos rendfenntartóknak, ahogy azt a milánói „Városi Angyalok” nevű szervezet is teszi, de ők sem intézkedhetnek. Ráadásul ez rossz fényt vetne Olaszországra, és veszélyeztetné a gazdaság számára létfontosságú turizmust is. A docens hozzátette: Az állam már beavatkozott ebben az ügyben, elfogták az elkövetőt, és börtönre ítélték.

HIRDETÉS

Balboni szerint az igazságszolgáltatás közbelép, ha megsértik a törvényt. Ha a menetelők megbilincselnének valakit, vagy fenyegetnének bárkit, akkor a rendőrség eljárna velük szemben. De egyelőre úgy tűnik, a menetelés inkább propaganda, „jelenleg ilyen a politika is”.

A katolikus egyetem közigazgatási jogi professzora, Vincenzo Antonelli egyetért kollégájával. „Olaszország egyre biztonságosabb, csökken a bűncselekmények száma. A menetek a bizonytalanság érzését, az emberek biztonságra való igényét használják ki”. A Városok biztonsága című könyv szerzője szerint ezeket a meneteket „sétának” hívni csupán szójáték, a menetek pedig „csak a kameráknak előadott színjátékok”.

A professzor szerint a biztonságot nem szabad politikai célokra felhasználni. Egy 2009-ben elfogadott törvény értelmében közrendvédelmi intézkedéseket nem kezdeményezhetnek politikai pártok. A felügyeletet a prefektúra látja el, a rendőrséggel a közhivatal tartja a kapcsolatot, ezt törvények szabályozzák. Ha ez nem így lenne, „az az államhatalom bitorlását jelentené, sérthetnék az magánélet biztonságát”.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Gyerekbandákra csaptak le Olaszországban

Az abortusztörvény liberalizálása ellen tüntettek Varsóban

A bűnbandák felszámolását követelik a svédek