NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Hogy kell létrehozni egy nemzetközileg elismert új államot?

Hogy kell létrehozni egy nemzetközileg elismert új államot?
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

Recep Tayyip Erdogan török elnök azt mondta, hogy az iraki kurdok nem tudják, hogyan kell államot alapítani. Felmerül a kédés, milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy valaki alapítson egy nemzetközileg elismert államot? Mondjuk egy függetlenségről döntő népszavazás után, ahol a lakosok az igen mellett döntöttek, azaz kifejezték, hogy külön szeretnének válni az ‘anyaországtól’.

Szóval, mi következik ezután?

Mind Katalónia és Kurdisztán is ellentmondásos erőfeszítéseket tesznek a függetlenségük elnyerésére. Bár az útjuk nagyon különböző, elképzelhető, hogy hamarosan mindkettőnek ezt a forgatókönyvet kell végigcsinálnia. Megnéztük, hogy melyek a szükséges lépések ahhoz, hogy egy állam nemzetközi szinten elismert legyen.

Első lépés – bejelenteni a szándékot

Az első dolog, amit egy nemzetnek meg kell tenni ahhoz, hogy független országgá váljon, hogy bejelenti a szándékát erre. Ehhez meg kell felelnie azoknak a nemzetközi törvényeknek, melyek az államok jogairól és kötelezettségeiről szóló 1933-as montevideói egyezményben vannak felsorolva.

Hogy megfeleljen ezeknek a szabályoknak, egy országnak:

- világosan meghatározható területen kell léteznie

- állandó lakossággal kell rendelkeznie, ami azt is jelenti, hogy tárgyalni kell az állampolgársági és a tartózkodási kérdésekről

- kormánya kell, hogy legyen

- képesnek kell lennie arra, hogy más független államokkal kapcsolatba lépjen

Második lépés – az elismerés elnyerése

Egy új országnak el kell ismertetnie már létező államokkal a nemzetközi közösségben, ami egy olyan döntés, melyről minden ország maga határozhat.Ott van Tajvan, Palesztina és Koszovó példája, mind olyan államok, melyeket elismert az országok egy része, mások viszont nem.

Harmadik lépés – csatlakozás az ENSZ-hez

Egy állam felvételét kérheti az Egyesült Nemzetek Szövetségébe, ami nagyon fontos egy új ország számára, ami szeretné, hogy a nemzetközi közösség elismerje. Az ENSZ-nek 193 tagállama van, melyek mind függetlenek és megfelelnek az ENSZ Alapokmányában leírt feltételeknek.

“Az Egyesült Nemzetek tagja lehet minden más békeszerető Állam, amely a jelen Alapokmányban foglalt kötelezettségeket vállalja és a Szervezet megítélése szerint e kötelezettségek teljesítésére képes és hajlandó”.

A csatlakozáshoz a következő eljárást kell végigcsinálnia egy országnak:

- Az ENSZ Főtitkárának kell elküldenie egy kérvényező levelet, egy nyilatkozattal, hogy követni fogja az ENSZ Alapokmányában foglaltakat

- A kérelem a szervezet Biztonsági Tanácsához kerül, ahol a 15 tag közül legalább kilencnek a hozzájárulását kell adnia. Ha a tanács öt állandó tagja ( Egyesült Királyság, Franciaország, Kína, Oroszország, USA) közül bármelyik az ország ellen szavaz, az a kérelem végét jelenti.

HIRDETÉS

- Ha elfogadják, akkor a tanács beterjeszti a kérelmet a Közgyűlés elé, melyben mind a 193 tagállam képviselteti magát. Ahhoz, hogy egy új országot felvegyenek az ENSZ-be a szavazatok kétharmada szükséges.

Szakértő szemmel – mekkora esély van a sikerre ?

Katalónia számára nehézségekbe ütközhet a független államként való elismerés Spanyolország támogatása nélkül, mondta az euronews-nak Robert Liñeira, szavazási és népszavazási viselkedéssel foglalkozó szakértő az Edinburgh-i Egyetemről.

Dr Liñeira hozzátette, hogy nem túl valószínű, hogy Madrid szövetségesei az Európai Unióban, illetve azon kívül támogatnák Katalóniát. Ezen az változtathatna ha Spanyolország a népszavazást követően “megszállná” a régiót, de ezt a lépést rendkívül valószínűtlennek tartja. “Kulcsfontosságú elem a nagyobb országok elismerése, ez mindent megváltoztathat. Egy állam létrehozása politika dolog, ezért szinte semmilyen jogi támogatás nincs erre.” Egy államnak lenni olyan mint egy klubba tartozni, szóval kulcsfontosságú, hogy a klub tagjai elismerjék, Katalónia estetében ez főleg a többi európai országot jelenti -magyarázta a szakértő.

Az olyan országok mint Franciaország nem ismerhetnék el a független Katalóniát, mivel jó diplomáciai kapcsolatban állnak Spanyolországgal. A másik ok az, hogy az államok nem túl boldogok a folytatás ötletétől, annak lehetőségétől, hogy más területek követik a – katalán – példát és hogy területek kiválhatnak egy államból.

HIRDETÉS

- És mire számíthat Kurdisztán?

Az egy másik helyzet, amit nem ismerek annyira – mondta Dr Liñeira. Irak közel áll ahhoz, hogy „bukott állam” legyen, és amennyire én tudom Kurdisztán a gyakorlatban független, és egy nem demokratikus államból válna ki, és ez mindent megváltoztat.

- Irak kurd kisebbséggel rendelkező szomszédai nem utasíthatják el a függetlenségi törekvést egyenként vagy akár ENSZ-szinten?

„A legtöbb állam inkább arra hajlik, hogy ellenezze Kurdisztán függetlenségét, hacsak nem Irak riválisai, akik előnyt látnak Irak gyengítésében, tette hozzá.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Guterres teljes támogatásáról biztosította az UNRWA-t

Veszélyben a vándorló állatfajok

Újra a Közel-Keleten “békít” az amerikai külügyminiszter