NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ciprus újraegyesítéséről tárgyalnak Genfben

Ciprus újraegyesítéséről tárgyalnak Genfben
Szerzői jogok
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A svájci Genf városában hétfőn megkezdődött az egyeztetés a megosztott Ciprus újraegyesítéséről.

HIRDETÉS

A svájci Genf városában hétfőn megkezdődött az egyeztetés a megosztott Ciprus újraegyesítéséről. A találkozón Níkosz Anasztasziádisz, a nemzetközileg elismert Ciprusi Köztársaság elnöke és Musztafa Akinci, a török ciprusi közösség, vagyis az Észak-Ciprusi Török Köztársaság vezetője vesz részt. A felek az ENSZ közvetítésével ültek tárgyalóasztalhoz. A kétoldalú megbeszélések – az eredeti tervek szerint – három napig fognak tartani, majd csütörtöktől több ország képviselője csatlakozik hozzájuk.

Érkezéskor mind a két delegációvezető bizakodóan nyilatkozott. Níkosz Anasztasziádisz reményét fejezte ki, hogy megfelelő lesz a végkifejlet, Akinci pedig jelezte, hogy pozitív szellemiséggel áll a tárgyalásokhoz.

#CyprusTalks resumed UNGeneva - UNOG_DG & EspenBarthEide welcomed AnastasiadesCY and MustafaAkinci_1 today pic.twitter.com/ruaYxoPMM1
— UN Geneva (UNGeneva) January 9, 2017

NOW: Greek Cypriot leader Nicos Anastasiades and Turkish Cypriot leader Mustafa Akinci arrive for #CyprusTalksUNGeneva pic.twitter.com/lcPJmY51d7
— UN Geneva (UNGeneva) January 9, 2017

#NOW#Cyprus leaders MustafaAkinci_1 AnastasiadesCY pre-meeting in #Geneva under auspices of #UN SASG EspenBarthEide. pic.twitter.com/GQejhdXegX
— UN Cyprus (UN_CYPRUS) January 8, 2017

Előzmények

A szigetország kisebbik, északi részét 1974-ben foglalta el a török hadsereg, hogy megelőzzön egy puccsot, amelynek az volt a célja, hogy Ciprust Görögországhoz csatolja.

1983-ban kiáltották ki az Észak-Ciprusi Török Köztársaságot. A felek az elmúlt évtizedekben többször is megkísérelték az újraegyesítést, de sikertelenül.

A török ciprióták a sziget északi, a görög ciprióták pedig a déli részén élnek. Békefenntartó erők választják el őket egymástól.

Mi lesz a katonákkal?

Jelenleg mintegy 30 ezer török katona állomásozik a sziget északi részén. A tárgyalások egyik legfontosabb pontja az ő jövőbeli szerepük.

A görög oldalon ragaszkodnak a haderő létszámának csökkentéséhez, számukra a legüdvözítőbb megoldás a teljes kivonás lenne. A törökök azonban ezzel nem értenek egyet.

Ciprus 1960-ban kiáltotta ki függetlenségét, ennek ellenére továbbra is jelentős brit befolyás van az országban. London két stratégiai fontosságú bázist működtet. Azokat a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet elleni harc során használják.

Nagy-Britannia jelenleg valamivel több mint 250 négyzetkilométert ellenőriz. Jelezték, hogy a területi rendezés érdekében hajlandóak lennének annak 49 százalékáról lemondani.

Népszavazások

Egy esetleges genfi megállapodás csak akkor lesz érvényes, ha arról a sziget mind a két részén népszavazást tartanak, és az ottani lakosok támogatják azt.

2004-ben, az akkori ENSZ-főtitkár, Kofi Annan kidolgozott egy rendezési tervet, de a görög ciprusiak többsége elutasította azt, ezért semmi nem változott.

Ki mit mond

Az ENSZ január 1-jén hivatalba lépett főtitkára, Antonio Guterres történelmi lehetőségként beszélt a mostani tárgyalássorozatról.

Amikor az újságírók Níkosz Anasztasziádiszt kérdezték, annyit mondott, hogy majd a tárgyalások után elemezne.

Akinci úgy nyilatkozott, hogy nehéz hét elé néznek, de egyáltalán nem pesszimista.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Öt túrasíelő halt meg a svájci Alpokban

"Allahu akbar" - Zürichben megkéseltek egy ortodox zsidó férfit

Svájc ötödével növeli védelmi kiadásait