NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

2016: az Iszlám Állam elleni háború éve

2016: az Iszlám Állam elleni háború éve
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több fronton is folyt az Iszlám Állam terrorszervezet, a Daesh elleni harc 2016-ban.

HIRDETÉS

Több fronton is folyt az Iszlám Állam terrorszervezet, a Daesh elleni harc 2016-ban.

Az egyik hadszíntér Irak: a kormánycsapatok október 17-én támadást indítottak, hogy felszabadítsák Moszult, a dzsihadisták erősségét.

A stratégiai fontosságú várost 2014 júniusában foglalták el az Iszlám Állam harcosai, majd kikiáltották kalifátusukat.

A mostani offenzívát hónapig készítették elő az iraki kormányerők. November végére eljutottak a város pereméig.

Északon a kurd pesmergák támadják az Iszlám Állam harcosait, nyugaton pedig az el-Hasid es-Saabi (Népi Mozgósítás) nevű, főként síitákat, de keresztényeket és jazidiket is tömörítő félkatonai szervezet.

A hadműveletben összesen 100 ezren vesznek részt, köztük az iraki különleges egységek. A 2003-as amerikai invázió óta ez a legnagyobb csata Irakban.

Az el-Hasid es-Saabi meg akarja akadályozni, hogy a várost elhagyó szélsőségesek nyugat felé el tudjanak menekülni szíriai fővárosukba, Rakkába.

Ez azonban azt is megnehezíti, hogy a civilek elmeneküljenek Moszulból. Emiatt a kormánycsapatok csak lassan haladnak előre: nem vetik be a légierőt és a nehéztüzérséget.

A különleges egységek házról házra járva szabadítják föl a város keleti részét.

A bekerített dzsihadisták, akiknek a száma néhány ezerre tehető, a végsőkig harcolnak. Gyakran öngyilkos merényleteket követnek el.

A terrorelhárítók buldózerekkel barikádokat építenek, hogy kivédjék a támadásokat, amelyeket autóba rejtett pokolgépekkel akarnak elkövetni.

A csaknem kétmilliós Moszul lakóinak mintegy fele csapdába került az ostrom miatt. Kénytelenek voltak otthon maradni, miközben a hadsereg bekerítette lakónegyedeiket, hogy kifüstölje a szélsőségeseket.

Az ENSZ szerint nyolc héttel az offenzíva kezdete után 90 ezren voltak kénytelenek elmenekülni a városból.

A tél beálltával egyre többen nélkülöznek. Nincs elegendő élelem, takaró, üzemanyag. Az élelmiszersegélyek kiosztása gyakran káoszba torkollik.

- Nincs elég humanitárius segély mindenkinek. Az emberek éhesek, ezért rohannak ide. Éhesek és fáradtak – mondta egy moszuli férfi.

Mielőtt Moszulba értek volna, a kormánycsapatoknak más városokat is vissza kellett foglalniuk az Iszlám Állam terrorszervezettől, például Qayarát.

A dzsihadisták felgyújtottak 18 olajkutat, hogy a fekete füsttel megakadályozzák a koalíció légicsapásait.

Novemberben az iraki hadsereg bevette Nimrudot. A Moszultól 30 kilométerre, a Tigris folyó mentén fekvő város két évig állt a Daesh ellenőrzése alatt.

HIRDETÉS

Az ősi mezopotámiai asszír város műemlékeinek több mint kétharmada a dzsihadisták pusztításának áldozatává vált.

A határ másik oldalán, Szíriában ősi görög-római romokat pusztítottak el a szélsőségesek. Palmürát a szíriai hadsereg Oroszország segítségével visszafoglalta márciusban.

December 10-én azonban a dzsihadisták meglepetésszerűen újra hatalmukba kerítették Palmürát, mivel Bassar el-Aszad elnök és Oroszország erői más frontokon harcoltak Szíriában.

Palmüra egy sivatag közepén fekszik, hegyek veszik körül, emiatt nehéz megvédeni.

Ez megkönnyítette az Iszlám Állam harcosainak, hogy elfoglalják,
annak ellenére, hogy két offenzívával is szembesülnek: az egyikkel az iraki Moszulban, a másikkal Rakkában, Szíria északi részén.

HIRDETÉS

November elején a Szíriai Demokratikus Erők nevű arab-kurd koalíció támadást indított az Egyesült Államok támogatásával, hogy visszafoglalja Rakkát, a dzsihadisták fővárosát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Irak és Szíria is tiltakozik a területüket ért amerikai légicsapások miatt

Ismét kivonulnak az amerikai katonák Irakból

Amerikai katonák is megsebesültek az iraki bázisukat ért rakétatámadásban