Washingtoni látogatásán Ahmad al-Sharaa szíriai elnök Donald Trump sürgetésére csatlakozott az Egyesült Államok által 2014-ben az Iszlám Állam (IS) elleni harcra létrehozott nemzetközi koalícióhoz. A szíriai kormány azonban hangsúlyozta, hogy a csatlakozásnak "nincs katonai vonatkozása".
Donald Trump amerikai elnök megígérte, "mindent megteszünk, hogy Szíria sikeres legyen", miután hétfőn először találkozott a Fehér Házban Ahmad al-Sharaa szíriai elnökkel.
Az Ovális Irodában tartott találkozót a sajtó elől elzárták, és al-Sharaa egy oldalsó kapun keresztül lépett be az épületbe, nem pedig a külföldi vezetők érkezésére általában használt nyugati szárny felhajtón. Körülbelül két órával később hagyta el a Fehér Házat, és üdvözölte a kint összegyűlt támogatói tömeget, mielőtt beszállt a kocsijába.
A találkozó után Trump azt mondta a szíriai elnökről, "bízom benne, hogy képes lesz elvégezni a munkát", majd később a közösségi médiában közzétett bejegyzésében hozzátette: azt tervezi, hogy újra találkozik és beszél vele.
Szíria hivatalosan is megerősítette, hogy al-Sharaa látogatása során csatlakozott az Iszlám Állam terrorszervezet elleni globális koalícióhoz, amelynek ezzel a 90. tagjává válik - közölte az amerikai kormányzat egyik magas rangú tisztviselője.
A lépés azért is jelzésértékű, mert nemrég még magát al-Sharaa-t (azaz Ahmed Huszejn es-Sart, ismertebb nevén Abu Muhammad el-Dzsúlánit) is terroristaként tartották számon Washingtonban, és 10 millió dolláros amerikai vérdíjat tűztek ki a fejére, mivel az al-Kaida egy helyi szervezetének, a szunnita HTS-nek volt az alapító-vezetője.
Az Egyesült Államok azt is lehetővé teszi Szíriának, hogy újra működjön a washingtoni nagykövetsége, hogy a két ország jobban koordinálhassa a terrorizmus elleni küzdelem, a biztonság és a gazdaság kérdéseit - mondta a tisztviselő.
A damaszkuszi külügyminisztérium közleményében "barátságosnak és konstruktívnak" minősítette a washingtoni találkozót, és azt mondta, Trump "megerősítette az Egyesült Államok készségét arra, hogy megadja azt a támogatást, amelyre a szíriai vezetésnek szüksége van az újjáépítési és fejlesztési folyamat sikerének biztosításához".
Al-Sharaa a Fox Newsnak adott interjújában elmondta: ő és Trump a jövőbeni szíriai befektetési lehetőségekről beszéltek, "hogy Szíriára többé ne tekintsenek biztonsági fenyegetésként. Most már geopolitikai szövetségesként tekintenek rá. És ez egy olyan hely, ahol az Egyesült Államoknak nagyszerű befektetései lehetnek, különösen a gázkitermelés terén".
Al-Sharaa a szankciók végleges visszavonását akarja
Al-Sharaa látogatása volt az első, amelyet szíriai államfő tett a Fehér Házban azóta, hogy a közel-keleti ország 1946-ban elnyerte függetlenségét Franciaországtól. A látogatásra azt követően került sor, hogy az Egyesült Államok feloldotta a Szíriára az Aszad-család uralkodásának évizedei alatt érvényben lévő szankciókat.
Al-Sharaa vezette azokat a lázadó erőket, amelyek tavaly decemberben megbuktatták Bassár Aszad szíriai diktátort, és januárban kinevezték az ország ideiglenes vezetőjének.
Mielőtt al-Sharaa az Egyesült Államokba érkezett volna, az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta a szíriai elnökkel és más kormánytisztviselőkkel szembeni szankciók feloldását, ami az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, Mike Waltz szerint erős jele annak, hogy Szíria új korszakba lépett Aszad bukása óta.
Al-Sharaa a szankciók végleges visszavonását akarta elérni Trumpnál, amelyekkel Szíriát az Aszad-kormány és a biztonsági erők által elkövetett emberi jogi visszaélések miatt büntették. Míg az úgynevezett Caesar-törvény szankcióit Trump feloldotta, a végleges hatályon kívül helyezéshez a kongresszusnak kell lépnie.
Az egyik lehetőség a Jeanne Shaheen, a szenátus külügyi bizottságának vezető demokrata szenátora által benyújtott javaslat, amely feltételek nélkül szüntetné meg a szankciókat. A másikat Lindsey Graham szenátor, Trump egyik héja barátja szövegezte, aki a szankciók hatályon kívül helyezéséhez feltételeket kíván szabni, amelyeket félévente felülvizsgálnának.
Az első lehetőség támogatói azzal érvelnek, hogy bármilyen feltételekkel történő hatályon kívül helyezés megakadályozná a vállalatokat abban, hogy Szíriában fektessenek be, mert attól tartanának, hogy esetleg szankciókkal sújtják őket. Mouaz Moustafa, a szíriai ellenzék támogatásának céljából 2011-ben létrehozott Syrian Emergency Task Force ügyvezető igazgatója ezt egy "függő árnyékhoz" hasonlította, amely "megbénít minden, az országunkkal kapcsolatos kezdeményezést".
A Pénzügyminisztérium hétfőn közölte, hogy a Caesar-törvény mentességet további 180 nappal meghosszabbították.