EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Oktatással a jobb munkahelyekért

Oktatással a jobb munkahelyekért
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
HIRDETÉS

„Nincs olyan erő a világban, amelyik egyik pillanatról a másikra megold mindent, amelyik csettint, és onnantól a gyerekek programozni tanulnak az iskolai padba épített konzolokon, az orvosunk által elért online profilunkba beavatkozás nélkül tölti fel a karóránk naponta az élettani méréseink adatait, vagy a villamoson egy gombnyomással jóváhagyjuk adóbevallásunkat az adóhivatal applikációjában. De ez a világ felépíthető. Az eszközök nagyrészt itt vannak velünk, vagy naponta kerülnek elő.”

Egyebek közt ezt fogalmazta meg az ars poeticájában a Millenium Intézet, amelyet azzal a szándékkal hoztak létre, hogy új utakat keressenek és ajánljanak a kormányzás jövőjére.

Hogyan lesz Magyarországon több és jobb munkahely? Ezzel a címmel rendezte meg az intézet első konferenciáját Budapesten. Andor László a tanácsadó testület elnöke bevezetőjében arra hívta föl a figyelmet, hogy hosszú távú megoldásokat kell találni a foglalkoztatás növelésére, és ehhez elengedhetetlen az oktatás, például a nyelvi képzés javítása. Mint mondta, komplex megközelítésre van szükség, és arra, hogy a politikai szempontok ne kerüljenek a szakmaiak elé.

Tóth András, az MTA munkatársa előadásában arról beszélt, hogy a munkaerőpiac fellendítéséhez csökkenteni kellene az adó- és bérterheket, növelni az önkormányzatok szerepét, semleges államigazgatásra, a politika szerepvállalásának csökkentésére lenne szükség.

Balás Gábor, a Hétfa Kutatóintézet képviseletében az infrastrukturális fejlesztések hatását elemezte, majd szintén az oktatás fontosságát emelte ki. Bartha Attila, az MTA munkatársa egyebek közt azt mondta, hogy az öregedő európai társadalmak miatt a gondozási munkák egyre nagyobb szerepet kapnak. Hangsúlyozta, hogy az egészségügy helyzete a foglakoztatás szempontjából is fontos, mivel meg kell őrizni a humán erőforrás minőségét.

Molnár Ákos (Vasas Szakszervezet, Győr) az újabb ipari forradalomra utalva szintén az oktatás jelentőségéről beszélt. Emlékeztetett arra, hogy néhány éven belül teljes gyárakban robottermelésre állnak át, és azokban csak magasan képzett emberek találnak majd munkát.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A holokauszt és az októberi Hamász-terrortámadás áldozataira emlékeztek az Élet menetén Budapesten

Előfizetés, támogatás, pályázatok: minden kreativitásra szükség van a független sajtó megmaradásához

Az örömódától Brüsszel ostromáig: Magyarország 20 éve az EU-ban