NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Környezetvédelmi riadót fúj a pápa

Környezetvédelmi riadót fúj a pápa
Szerzői jogok 
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

„Áldott légy, Uram!” címmel adott ki enciklikát Ferenc pápa a teremtett világ védelméről és a környezetről. A katolikus egyházfő körlevele ökológiai

HIRDETÉS

„Áldott légy, Uram!” címmel adott ki enciklikát Ferenc pápa a teremtett világ védelméről és a környezetről.

A katolikus egyházfő körlevele ökológiai kiáltvány az emberiséghez, a nemzetközi politikai-gazdasági, valamint tudományos élethez.

Felhívás

Az Enciklika Szent Ferenc fohászából kölcsönzi címét (Laudato si’, mi’ Signore), és emlékeztet rá, hogy a föld, közös otthonunk, „egyben nővérünk is, akivel osztozunk a létben, olyan, mint egy szép anya, aki karjai közé zár minket”.

A pápa sürgős párbeszédre szólít föl arról, miként képzeljük el földünk jövőjét.

Első fejezet – Ami közös otthonunkban történik

Az első fejezet összefoglalja a környezetvédelem témájában szerzett legfrissebb tudományos ismereteket, amelyek lehetővé teszik, hogy meghallgassuk a teremtés kiáltását.

“Ha a klíma közjót jelent, mindenkié és mindenkiért van, akkor megváltozásának legsúlyosabb hatása a legszegényebbeket sújtja, de sokan, akik nagyobb gazdasági vagy politikai erőforrással és hatalommal rendelkeznek, úgy tűnik, hogy főleg a problémák álcázására vagy a tünetek elrejtésére összpontosítanak”.

„Az éghajlatváltozások globális problémát jelentenek, súlyos környezeti, társadalmi, gazdasági, elosztási és politikai következményekkel járnak és az emberiség egyik legfőbb jelenlegi kihívását képezik”.

“Megfosztani a szegényeket a vízhez való hozzáféréstől annyit jelent, mint tagadni az élethez való jogukat, amely elidegeníthetetlen méltóságukban gyökerezik”.

Második fejezet – A teremtés evangéliuma

“Az emberi lényt illeti meg az a felelősség, hogy művelje és őrizze a világ kertjét, annak tudatában, hogy a többi teremtmény végső célja nem mi vagyunk”.

“Az, hogy az emberi lény nem a világegyetem ura, nem jelenti azt, hogy egy szintre emelünk minden élőlényt, és megfosztjuk őket a rájuk jellemző sajátos értéktől”.

Harmadik fejezet – Az ökológiai válság emberi gyökere

“Azok számára, akik az ismereteket és főleg a technológia kihasználására lehetőséget nyújtó gazdasági hatalmat birtokolják, döbbenetes uralmat tesz lehetővé az emberi nem és az egész világ felett”.

“Az emberi lény már nem ismeri el többé saját helyes pozícióját a világ viszonylatában és önreferenciális pozícióba helyezi magát, amely kizárólag önmaga és hatalma köré összpontosul. Ebből következik egy „használd és dobd el” logika, amely a leselejtezés minden típusát igazolja, legyen az környezeti vagy emberi jellegű, amely a másikat és a természetet egyszerű tárgyként kezeli és az uralom ezerarcú formáihoz vezet.”

Negyedik fejezet – Átfogó ökológia

„Ha minden kapcsolatban áll egymással, akkor egy társadalom intézményeinek az egészségi állapota is következményekkel jár a környezetre és az emberi élet minőségére. A szolidaritás és a polgári barátság mindenfajta megsértése környezeti károkat idéz elő”.

„Nem áll fenn két, egymástól független, egy környezeti és egy társadalmi válság, hanem egyetlen és összetett társadalmi-környezeti válságról van szó”.

Ötödik fejezet – Iránymutatók és cselekvési módok

„Az elmúlt évek környezetvédelmi világtalálkozói nem adtak választ az elvárásokra, mivel politikai döntés hiányában nem eredményeztek valóban jelentős és hatékony globális környezetvédelmi egyezményt”.

“A természetvédelmet nem lehet pusztán a költségek és a nyereségek pénzügyi számítása alapján biztosítani. A környezet az egyike azon javaknak, amelyeket a piacmechanizmusok nem képesek megfelelően megvédeni vagy előmozdítani”.

Hatodik fejezet – Ökológiai nevelés és spiritualitás

„Egy átfogó ökológia egyszerű, mindennapi gesztusokból is áll, amelyekben megtörjük az erőszak, a kihasználás, az önzés logikáját”.

“Nem lehet alábecsülni a környezeti nevelés útvonalainak jelentőségét, amelyek képesek arra, hogy hassanak mindennapi gesztusainkra és szokásainkra, kezdve a vízfogyasztás csökkentésétől a szelektív hulladékgyűjtésig, egészen odáig, hogy „eloltsuk a felesleges lámpákat”.

HIRDETÉS

„A boldogság igényli, hogy képesek legyünk korlátozni bizonyos szükségleteinket, amelyek elkábítanak bennünket, készségesek maradva ezáltal azokra a sokrétű lehetőségekre, amelyeket az élet nyújt nekünk”.

———————

A teljes szöveg itt olvasható

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A legszegényebbeket sújtja a klímaváltozás a pápa szerint

Ferenc pápa beteg, ezért nem vesz részt a dubaji klímacsúcson

Budapesti rétet neveztek el Jane Goodallról 90. születésnapja alkalmából