Amíg az uniós intézmények AI-t vetnek be a növekvő munkateher kezelésére, sok fővárosnak nincs elég ember, eszköz és kapcsolati háló, hogy tartsa a tempót Brüsszellel.
Nem új keletű vita zajlik arról, hogy az EU-nak fel kell gyorsítania döntéshozatali folyamatait, korlátoznia kellene a vétójog használatát, és általában véve meg kell erősítenie intézményi kereteit.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Egyre inkább technológiai szakadék is kialakul: miközben az uniós intézmények mesterségesintelligencia-eszközökkel próbálják kezelni a rájuk nehezedő munkaterhet, sok főváros jócskán lemarad ugyanebben.
Arról azonban csak ritkán folyik vita, hogy az egyes uniós tagállamok lépést tudnak-e tartani az EU jogalkotásának gyorsuló ütemével, illetve képesek-e hatékonyan megjeleníteni nemzeti álláspontjaikat.
Pedig miközben hírek szerint az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy tisztviselőket vezényel a tagállami fővárosokba helyi befolyásának és szakpolitikai ismertségének növelésére, a tagállamok nem tesznek hasonló erőfeszítéseket saját brüsszeli képviseletük megerősítésére.
Intézmények közötti erőviszonyok
A méret persze önmagában nem döntő. Néhány kisebb uniós tagállam a karcsúbb bürokrácia ellenére is hatékonyan működik, a legtöbb azonban számos problémával küzd elavult uniós ügykezelési szemlélete miatt.
A gondok között szerepel az emberhiány, a tehetséges szakemberek toborzásának és megtartásának nehézsége, a tagállami állandó képviseletek és a fővárosok gyenge koordinációja, az uniós szakpolitikák minisztériumi szintű, horizontális kezelésének hiánya, valamint az új technológiai megoldások elutasítása ott, ahol költségvetési vagy politikai okok miatt lehetetlen a létszám bővítése.
Mindez oda vezet, hogy egyes tagállamok az EU jogalkotási folyamatában inkább külső szemlélőként, reakciókra szorítkozva vesznek részt, nem pedig aktív alakítóként.
Ezekben az országokban az, hogy proaktívan formálják az uniós jogalkotási napirendet, gyakorlatilag fel sem merül.
Most, hogy az egységes piacról és az EU pragmatikus föderáció irányába történő elmozdulásáról szóló vita egyre időszerűbb, a tagállamoknak – különösen a kisebbeknek – érdemes lenne átvenni a sikeresebb országok és maguk az uniós intézmények bevált gyakorlatait, és megerősíteni saját képviseletüket az uniós szakpolitikákban.
Mi forog kockán
A nemzeti kormányok képviselői mintegy 140 bizottságban és munkacsoportban dolgoznak Brüsszelben, számos olyan szakpolitikai területet lefedve, amely közvetlenül érinti gazdaságukat, iparukat és állampolgáraikat.
Az EU jogalkotási tempójának gyorsulásával azonban egyre valószínűbb, hogy a korábban bevált módszerek már nem felelnek meg sem a jelen, sem a jövő kihívásainak.
A brüsszeli állandó képviseletek pontos létszáma és feladatköre hírhedten nehezen követhető, de a dán Europa agytröszt 2019-es jelentése szerint a tagállamtól függően 69 és 200 fő között mozgott az ott dolgozó diplomaták száma.
A jelentés szerint a nyugat-európai országok – Németország, Franciaország, Belgium, Ausztria – álltak az élen 150–200 alkalmazottal; a középmezőnybe tartozó Románia (akkoriban az EU Tanácsának elnökségét ellátva), az Egyesült Királyság, Olaszország, Spanyolország, Hollandia, Svédország, Lengyelország, Csehország, Finnország és Írország 103–147 munkatársat foglalkoztatott.
A harmadik csoportba tartozó, jellemzően kisebb vagy kelet-európai tagállamok – Litvánia, Portugália, Magyarország, Szlovákia, Luxemburg, Horvátország, Dánia, Észtország, Ciprus, Szlovénia és Lettország – pedig mindössze 89–69 főt, vagyis nyugati partnereikhez képest két-háromszor kevesebb embert.
A létszám persze nem azonos a minőséggel, a gyengébben reprezentált országok mégis gyakran nehezen érnek el érdemi hatást az uniós ügyekben.
Az emberhiány a leginkább az EU Tanácsának soros elnöksége idején ütközik ki, amikor külső szakemberek bevonása nehéz, a magcsapat pedig túlterhelt.
Egyenlőtlen érdekeltifel-ökoszisztémák az EU-ban
A demokratikus országok döntéshozóinak napirendjét természetes módon a választók is alakítják, akiket iparági szervezetek, egyéni szakértők, véleményformálók és a civil szektor képviselnek.
Azokban a tagállamokban azonban, ahol szűk az uniós ügyekkel foglalkozó érdekeltifel-ökoszisztéma, gyenge a kapcsolat az uniós szakpolitika és a különböző szereplők között.
Így a döntéshozók ritkán kapnak időben érkező, érdemi visszajelzést éppen akkor, amikor a legnagyobb szükségük lenne rá, ezért sokszor kénytelenek kizárólag intézmények közötti egyeztetésekre vagy néhány proaktív szereplővel folytatott korlátozott párbeszédre támaszkodni.
Bár az európai magánszektor visszafogott hozzáállása a civil szervezetek támogatásához, illetve az ágazati érdekképviseletek ökoszisztéma-alapú működésének hiánya önmagában is külön cikket érdemelne, mindebből elsősorban a kisebb tagállamok húzzák a rövidebbet.
Ezekben az országokban az iparágak is kisebbek, a hazai szakmai szervezeteknek gyakran „ernyőszervezetként” kell működniük a túlélés érdekében, ami korlátozza a specializációt. Ráadásul a szűkös kapacitásokkal dolgozó, kisebb médiaszektor nem képes proaktívan, a szükséges kontextussal bemutatni az uniós ügyeket.
A kisebb tagállamokban az uniós szakpolitikákról szóló nyilvános vita minősége gyenge – jobb esetben késve, rosszabb esetben egyáltalán nem indul el.
Nagyon gyakori, hogy az uniós jogszabályokról szóló társadalmi párbeszéd csak a jogátültetés szakaszában kezdődik meg, amikor már alig van mód érdemi módosításokra. A vita így felszínes marad, a csillogó hivatalos uniós sajtóközlemények és egy defetista, túlzottan kritikus, pesszimista hangvétel közé szorítva.
Uniós és ír konzultációs modellek, amelyeket érdemes követni
Az EU érdekeltifelek-konzultációs mechanizmusai – például a „Have Your Say” platform – ugyan megkapják a maguk kritikáját, mégis olyan inkluzív és átlátható modellek, amelyeket érdemes lenne tagállami szinten is lemásolni.
Írország például már átvette ezt a szemléletet nyitott, átlátható közmeghallgatási rendszereivel.
Írországban a különböző érintetteket nemcsak az ország uniós elnökségi prioritásairól, hanem olyan, éppen napirenden lévő jogszabályokról is felkérik véleményadásra, mint például az EU „Digital Networks Act” rendelete.
Sokan tartanak attól, hogy a helyi közszféra nem tudná kezelni az egymásnak feszülő véleményeket, ami további káoszhoz vezethetne, de az a hagyományos konzultációs eszköztár – kerekasztal-beszélgetések, eseti egyeztetések –, amelyet a legtöbb ország használ, már láthatóan nem működik hatékonyan.
Új keretek kialakítása, amelyekben minden érdekelt fél – nézetei bármilyen mértékben legyenek is egymással szembenállók – nyilvánosan elmondhatja álláspontját az uniós ügyekről, növelné az átláthatóságot, erősítené a döntéshozók elszámoltathatóságát, erősítené a bizalmat a hazai és az uniós intézményekben, és összességében nagyobb érdeklődést, elköteleződést generálna az EU-ügyek iránt.
Mi lehetséges az egyszerű létszámnövelésen túl
Az a vélekedés, hogy a bürokrácia már így is túlságosan nagy, különösen a takarékosabb állami költekezést és adósságpolitikát folytató országokban, nehezen cáfolható.
Az uniós ügyek azonban nem tartoznak azok közé a területek közé, ahol a kormányoknak spórolniuk kellene, különösen most, amikor az EU egyre integráltabb egységes piac felé halad, harmonizált szabályokkal és kevesebb irányelvvel, amelyek korábban némi mozgásteret adtak a helyi igények és nézőpontok érvényesítésére.
Már az uniós intézményekben dolgozó személyzet létszámára vonatkozó adatoknak is elegendőnek kellene lenniük ahhoz, hogy a pénzügyminisztériumok és a szkeptikusok megértsék: az uniós jogalkotás hatalmas, összetett rendszer, amelyben érdemi részvételhez megfelelő befektetésre van szükség.
Ugyanakkor sem a nagyobb személyi kiadások, sem a konzultációs platformok létrehozása nem jelent csodafegyvert.
Más problémák – például a minisztériumok közötti gyenge horizontális koordináció, az intézményi memória megőrzésének képtelensége vagy az időhiány – szintén kezelhetők technológiai eszközökkel, az egyedi fejlesztésű mesterségesintelligencia-megoldásoktól (remek lehetőség az európai techszektor számára) kezdve más innovatív módszerekig.
Talán még fontosabb, hogy már pusztán az ilyen eszközök fejlesztésének megkezdése, a releváns adatok gyűjtése és az adminisztratív struktúrák feltérképezése is arra ösztönzi az országokat, hogy újragondolják jelenlegi uniós ügykezelési gyakorlatukat.
Végül az Európai Bizottság nemrégiben megjelent, jobb szabályozásról szóló közleménye új informatikai eszközök bevezetését irányozza elő a jogalkotás javítása érdekében.
A Bizottság hírek szerint „AI-készenléti” intézménnyé akar válni, az észt kormány pedig a mesterséges intelligencia – a közszektort is beleértve – alkalmazását a legmagasabb politikai szinten kezeli prioritásként.
Minden jel arra utal, hogy az uniós intézmények és néhány tagállam is felismerte: ha a mesterséges intelligencia javítja a munkaerő termelékenységét és időt takarít meg a magánszférában, ugyanúgy hasznára válhat a közszférának – akár otthon, akár Brüsszelben.
A cikk eredetileg az EU Tech Loop (forrás: angol) oldalán jelent meg, és az Euronews a szindikációs megállapodás keretében vette át.