A Trump-kormányzat a megállapodást Venezuela gazdasági stabilizálásának és későbbi demokratikus átalakulásának részeként mutatja be. Sokak szerint viszont egyáltalán nem az.
Az Egyesült Államok tulajdonrészt, vétójogot és kedvezményes vásárlási lehetőséget kapott egy venezuelai olajvállalatban. A megállapodás 17 mezőt és mintegy 65 milliárd hordónyi készletet érint, de az olaj kitermeléséhez még hatalmas beruházásokra és hosszú évekre lesz szükség.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Washington szerint az olajszektor talpra állításával működőképesebb országot lehet átadni egy jövőbeni választáson létrejövő demokratikus caracasi kormánynak. Az amerikai fél azt is rendre hangsúlyozza, hogy a megállapodással nyugati ellenőrzés alá vonnak korábban kínai és orosz érdekeltségek által uralt mezőket.
Ez a cél jogi és szerződéses értelemben részben már teljesült is, mivel a most megszerzett javak jókora részét korábban kínai és orosz társaságok birtokolták.
A tényleges kiszorítás azonban csak az üzemeltetés fokozatos átvételével és az export átirányításával válik teljessé; Peking és Moszkva más venezuelai beruházásokon, követeléseken és politikai kapcsolatokon keresztül továbbra is őriz némi befolyást, de az olajágazat stratégiai irányítása egyértelműen Washington felé tolódik.
Bírálói szerint viszont az alku megszilárdíthatja Delcy Rodríguez ideiglenes elnök helyzetét, mert az USA gazdaságilag elősegíti a poszt-Maduro kormány fennmaradását. A megállapodást a chavista keményvonalasok és az ellenzék több képviselője is a nemzeti szuverenitás feladásaként értékeli.
Több vezető venezuelai közgazdász szerint az ország gyakorlatilag amerikai protektorátusként működne tovább, a gazdasági szuverenitás minimális eszközeivel. Francisco Rodriguez professzor azt mondja, hogy az elnök hatalma annyira elsorvad, hogy majd örülhet, ha egyáltalán kinevezhet egy nagykövetet Zimbabwéba.
Hatalmas készlet, egyelőre szerény termelés
A Washington és Caracas között létrejött megállapodás alapján a North American Blue Energy Partners, vagyis a NABEP száz évre szóló koncessziót kapott 17 venezuelai olajmező üzemeltetésére. A lelőhelyek bizonyított készletét mintegy 65 milliárd hordóra becsülik, ami Venezuela teljes, hivatalosan nyilvántartott olajkincsének nagyjából ötöde.
Ez nem jelenti, hogy a 65 milliárd hordónyi olaj amerikai tulajdonba kerül. A nyersanyag továbbra is venezuelai felségterület alatt található, Washington viszont a vállalati tulajdonrészen, a vezetői vétójogon és a rendkívül kedvező vásárlási feltételeken keresztül meghatározó befolyást kap a kitermelés és az értékesítés felett.
A megállapodás szerint az amerikai védelmi minisztérium 35 százalékos tulajdonrészt szerez a NABEP anyavállalatában. Az amerikai kormánynak vétójoga lesz az igazgatótanácsi kinevezéseknél, miközben a testület tagjainak többsége amerikai állampolgár. A Washington és a társaság közötti szerződésre amerikai jog vonatkozik, jogvitáiban pedig amerikai bíróságok járhatnak el.
Az amerikai külügyminisztérium emellett a NABEP jelenlegi és jövőbeni mezőin kitermelt olaj húsz százalékát termelési költségen vásárolhatja meg. A fennmaradó nyolcvan százalékra Washington elővásárlási jogot kapott, vagyis sürgős ellátási helyzetben elsőként dönthet arról, hogy szüksége van-e az olajra. A Fehér Ház szerint a kedvezményesen megszerzett nyersanyag felhasználható az amerikai stratégiai kőolajtartalék feltöltésére, illetve katonai és más kiemelt állami célokra.
A konstrukciót az amerikai kormány úgy állítja be, mint amely nem terheli az adófizetőket. A NABEP legfeljebb százmilliárd dollárnyi magántőkét kíván bevonni a leromlott kutak, vezetékek, tárolók, kikötők és energetikai rendszerek újjáépítésére. A társaság az első 25 év alatt a várakozások szerint körülbelül 200 milliárd dollár adót és jogdíjat fizethet Venezuelának. Ezek azonban egyelőre előrejelzések, amelyek csak akkor teljesülhetnek, ha a szükséges beruházások, a termelés növekedése és az olajpiaci környezet is a tervek szerint alakul. Vagyis megtörténhet, hogy Venezuela egy centet sem kap, sőt, adósságba keveredik.
A beruházások biztonsága sem magától értetődő
Maduro elfogása után is fegyverben maradtak a chavista rendszerhez kötődő colectivók, miközben a biztonsági apparátusban és a hadseregben is vannak Amerika-ellenes keményvonalasok; egy elhúzódó hatalmi harcban az olajkutak, vezetékek, áramellátó rendszerek és külföldi dolgozók könnyű célpontjai lehetnek szabotázsnak, megfélemlítésnek vagy zsarolásnak. Egyelőre nincs bizonyíték összehangolt támadássorozatra, a vállalatoknak azonban ezt a politikai és fizikai kockázatot is be kell árazniuk.
Venezuela az OPEC adatai szerint csaknem 304 milliárd hordó bizonyított olajkészlettel rendelkezik, vagyis papíron megelőzi még Szaúd-Arábiát is. A becslés ugyanakkor vitatott: több elemző szerint a gazdaságosan kitermelhető mennyiség jóval kisebb, akár százmilliárd hordó körül lehet.
Az ország jelenleg mindössze napi egymillió hordó körüli mennyiséget termel, kevesebb mint a világtermelés egy százalékát. Az 1990-es években még napi három–három és fél millió hordó került felszínre. Az ágazatot az államosítások, a korrupció, a szakemberek elvándorlása, a tartós beruházáshiány és később az amerikai szankciók együttesen építették le.
A venezuelai olaj jelentős része ráadásul különösen nehéz, magas kéntartalmú nyersolaj. Kitermelése, szállítása és feldolgozása drágább és műszakilag bonyolultabb, mint például az amerikai palaolajé. Éppen ezért a 65 milliárd hordónyi készletet nem lehet egyszerűen hozzáadni az Egyesült Államok azonnal felhasználható tartalékaihoz. Az olaj jelenleg még a föld alatt van, és egy részének piacra juttatásához évekig tartó beruházás szükséges.
Nem elég csak úgy elvinni az olajat
A térségben elsősorban az Egyesült Államok Mexikói-öböl menti finomítói rendelkeznek olyan kokszoló-, kéntelenítő- és más átalakítóberendezésekkel, amelyek nagy mennyiségben, gazdaságosan képesek feldolgozni ezt a nehéz nyersolajat, melyet az iparágban sokan egyszerűen csak sárnak neveznek. Venezuelában és néhány karibi országban is vannak erre alkalmas üzemek, ezek jelentős része azonban leromlott állapotú, korlátozott kapacitású vagy hosszabb felújításra szorul.
Az amerikai Valero, Phillips 66 és más finomítók ezzel szemben már a szankciók 2019-es szigorítása előtt is naponta akár 800 ezer hordó venezuelai olajat dolgoztak fel. Ez különös kölcsönös függést teremt: az Egyesült Államok rengeteg könnyű palaolajat termel, miközben több nagy finomítóját eredetileg a Venezuelából, Mexikóból és Kanadából érkező nehéz nyersolajra tervezték. A venezuelai import ezért csökkentheti a finomítók nyersanyagköltségét és növelheti az üzemanyag-kihozatalt, különösen akkor, ha az olajat – gyengébb minősége miatt – jelentős árengedménnyel adják. Ez azonban nem jelenti automatikusan a benzinárak hasonló mértékű csökkenését: ahhoz elegendő kitermelésre, szállítási kapacitásra és szabad finomítói kapacitásra is szükség lenne, miközben a fogyasztói árakat továbbra is a világpiaci ár, az adók és a kereslet alakítja.
Az amerikai finomítók előnye egyúttal más beszállítók vesztesége lehet. Ha nagy mennyiségű venezuelai nyersolaj érkezik Texasba és Louisianába, az elsősorban a hasonló minőségű kanadai és mexikói olajat szoríthatja ki, míg Kína elveszítheti azokat a korábban erősen diszkontált szállítmányokat, amelyekhez a szankciók idején jutott hozzá.
A NABEP – amelyet Alejandro Betancourt venezuelai üzletember irányít – jelenleg hozzávetőleg napi 170 ezer hordót termel. A vállalat ezt rövid távon napi egymillió hordó fölé emelné a Maracaibo-tó és az Orinoco-öv térségében. A Rystad Energy becslése szerint Venezuela teljes termelése 2035-re érheti el a napi 2,3 millió, 2050 körül pedig ismét a hárommillió hordót. A megállapodás ezért önmagában aligha csökkenti gyorsan az amerikai benzinárakat, bár a jövőbeni többletkínálat ígérete már korábban is befolyásolhatja a piaci várakozásokat.
Olajért stabilitás – vagy modern protektorátus?
A Trump-kormányzat a megállapodást Venezuela gazdasági stabilizálásának és későbbi demokratikus átalakulásának részeként mutatja be. Washington szerint az olajszektor talpra állításával működőképesebb országot lehet átadni egy jövőbeni, választáson létrejövő kormánynak. Az amerikai fél azt is hangsúlyozza, hogy a megállapodással korábban kínai és orosz érdekeltségek által uralt mezőket vonnak nyugati ellenőrzés alá.
Bírálói szerint viszont az alku inkább megszilárdíthatja Delcy Rodríguez ideiglenes elnök helyzetét, mert az Egyesült Államokat gazdaságilag érdekeltté teszi kormányának fennmaradásában. A megállapodást a chavista keményvonalasok és az ellenzék több képviselője is a nemzeti szuverenitás feladásaként értékeli. Francisco Rodríguez venezuelai közgazdász szerint az ország gyakorlatilag amerikai protektorátusként működik.
Kérdéseket vet fel az is, hogy a koncessziókat versenyeztetés nélkül kapta meg a NABEP. Betancourtot korábban amerikai és európai hatóságok is vizsgálták venezuelai üzleti ügyeivel kapcsolatban, vádat azonban nem emeltek ellene. Amerikai kormányzati tisztviselők szerint a vállalkozót átvilágították, és jelenleg nem folyik ellene büntetőeljárás az Egyesült Államokban.
A konstrukció gazdasági szempontból is kockázatos lehet. A NABEP olyan kedvezményeket kapott, amelyekkel más amerikai vagy nemzetközi vállalatok nem rendelkeznek. A Chevronnak, az Eninek, a Repsolnak vagy egy később visszatérő olajóriásnak piaci feltételek mellett kellene versenyeznie egy részben amerikai állami tulajdonú, politikailag kivételezett társasággal. Ez akár el is riaszthatja azt a külföldi tőkét, amely nélkül Venezuela teljes olajiparának újjáépítése lehetetlen.
Jogilag nem gyarmatosítás, de mégis az
A megállapodás geopolitikai jelentősége ettől függetlenül rendkívüli. Az Egyesült Államok még a 2003-as iraki invázió után sem szerzett ehhez hasonló közvetlen vállalati és vásárlási jogokat egy másik ország olajkészletei fölött. Washington most nem megszállással vagy formális tulajdonszerzéssel, hanem egy magánvállalaton keresztül, részvényesi jogokkal, vétóval és elővásárlási lehetőséggel épített ki hosszú távú ellenőrzést. Ez jogilag nem gyarmatosítás, működésében azonban nagyságrendekkel több egy hagyományos külföldi olajipari beruházásnál, mivel teljes kontroll alá vonja egy másik ország kritikus fontosságú iparágát.
Az alku egyúttal az amerikai stratégiai gondolkodás eltolódását is jelzi. A Perzsa-öbölből érkező szállításokat a Hormuzi-szoros, az ázsiai útvonalakat pedig további tengeri szűkületek és konfliktusok veszélyeztetik. A venezuelai olaj ezzel szemben az Egyesült Államok közvetlen földrajzi környezetében található, és az amerikai finomítók egy része eleve alkalmas a nehéz nyersolaj feldolgozására. Washington számára tehát nemcsak a hordók száma számít: legalább ilyen fontos, hogy az energiaforrás a nyugati féltekén, az amerikai haditengerészet által ellenőrizhető útvonalakon helyezkedik el.