NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Észtországban és Magyarországon a legdurvább a lakáspiaci és a bérleti díj emelkedés

Baljós fellegek az európai ingatlanpiacok felett
Baljós fellegek az európai ingatlanpiacok felett Szerzői jogok AP
Írta: Giulia CarbonaroMagyar változat: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Észtországban 2010-hez képest 214 százalékkal nőttek a bérleti díjak, a magyar helyzet a negyedik legrosszabb. A lakásárak előbbiben 196 százalékkal, utóbbiban pedig 168 százalékkal emelkedtek.

HIRDETÉS

Azoknak, akik az elmúlt 10 évben béreltek szobát vagy lakást Európában feltűnhetett, hogy az utóbbi időben rendkívüli mértékben nőttek a havi bérleti díjak. A bérleti piaccal most ismerkedők meg nem is sejtik, hogy nem is olyan rég, még sokkal könnyebb volt a helyzet - legalábbis a megfizethetőség szempontjából. Magyarországon a negyedik legrosszabb a helyzet, a lakásáraknál pedig a második legjelentősebb emelkedést mutatják a statisztikák az EU-ban.

A legfrissebb statisztikai adatok azt mutatják, hogy elképesztő mértékben, 17,6 százalékkal nőttek a bérleti díjak az elmúlt 10 évben a kontinensen. Ráadásul ez az áremelkedés még nagyobb sebességre kapcsolt: az elmúlt három hónapban 1,7 növekedést tapasztaltak a 2021-es év azonos időszakához képest, ami még nagyobb terhet jelent a növekvő infláció és a megélhetési válság mellett.

Az Eurostat adataiból az derül ki, hogy 2010 óta folyamatosan nőnek a bérleti díjak. A lakáspiacon eközben voltak hullámvölgyek, de ott is megindult a spirál felfelé 2015-ben.

Eurostat
Rózsaszínnel a lakásárak, kékkel pedig a bérleti díjak alakulását követhetjük az Eurostat grafikonjánEurostat

Hol volt a legriasztóbb az emelkedés?

Az Európai Unióban szinte kivétel nélkül mindenhol nőttek a bérleti díjak, de sehol nem annyira drámaian, mint Észtországban. A balti államban 214 százalékos áremelkedést regisztráltak. Ennek fő oka az, hogy az ország nagyobb városaiba, köztük a főváros Tallinnba tartó költözési hullám folyamatosan felfelé hajtotta a keresletet, miközben korlátozott mennyiségű elérhető lakás volt.

AP Photo
Az észt főváros az árlista élénAP Photo

Ezen a helyzeten csak rontott az, hogy a háború miatt több tízezer ukrán menekült érkezett az országba, akiknek lakhatásra volt szükségük.

Egy másik balti államban, Litvániában a második legdrasztikusabb az emelkedés: 2010-hez képest 139 százalékkal magasabbak a bérleti díjak most.

Vilniusban, az ország fővárosában szinte lehetetlen már kiadó lakást találni, a helyzet súlyosságát mutatja, hogy a törvényhozók azt is mérlegelik, hogy árplafont vezessenek be a bérleti díjakra.

A Baltic News Network szerint a legjobban a diákokat sújtja a probléma: egy vilniusi lakás (fürdőszobával és konyhával) még kivehető volt 100 euróért, vagy még annál is olcsóbban, most viszont már havi 400 euróba kerül.

Míg az infláció szempontjából az egyik legjobb helyzetben van az EU-ban Írország, az elmúlt 11 és fél év alatti bérleti díj növekedésének szempontjából a harmadik, 82 százalékos emelkedéssel. A balti államokhoz hasonlóan a szigetországban is legfőképp azért szálltak el az árak, mert kevés a bérelhető ingatlan.

A negyedik Magyarország, ahol az elmúlt 12 évben csaknem 60 százalékos emelkedés volt a bérleti díjakban.

Eurostat
Országokra bontva az ár- és bérleti díj emelkedés 2010 ótaEurostat

Kivételek, ahol csökkentek a bérleti díjak

Az általánosságban tapasztalható emelkedéssel szembeni tendencia figyelhető meg Cipruson és Görögországban. Igaz, Cipruson mindössze 0,2 százalékos csökkenésről van szó. Görögországban jelentősebb, 24 százalékos csökkenés, de ez még mindig elenyészőnek tűnik a balti államokban, Írországban vagy éppen Magyarországon mért növekedéshez képest.

Nikolas Giakoumidis/AP
A görögországi Thesszaloniki lakónegyedei saját veteményeseket is ápolnakNikolas Giakoumidis/AP

Magyarországon a második legjelentősebb a lakásárak emelkedése

Az elmúlt 11 és fél évben még nagyobb mértékben, 48 százalékkal nőttek az EU-ban. A legnagyobb növekedés ezen a fronton is Észtországban történt (196 százalék). A második viszont nem Litvánia, hanem Magyarország, 168 százalékkal. A dobogó harmadik helyére Luxemburg került 135 százalékkal. Lettországban, Litvániában és Csehországban is 130 százalékos áremelkedést regisztráltak.

A bérleti díjaknál kivételnek számító Görögországban és Cipruson csökkentek az árak 23 illetve 6 százalékkal. Harmadikként csatlakozott a kivételekhez Olaszország, ahol 8 százalékos csökkenést regisztráltak a statisztikai adatok szerint.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zarifa Gafari afgán jogvédő kapta az Európa Tanács díját

Lakhatási válság Németországban: Több mint félmillió plusz lakásra lenne szükség a nagyvárosokban

Üres irodaépületekből lakóházak