Egymással és a környezetükkel hanghullámok útján kommunikáló szenzorok hálózatát építik ki egy európai projekt keretében. A rendszert elsősorban az olajszennyezések elkerülésére találták ki, de számtalan célra alkalmazható
Norvégia nyugati partjainál a tudósok olyan eszközöket tesztelnek, amelyek hanghullámok alapján pontosan érzékelik, mi történik a víz alatt.
- A borítás alatt olyan elektronika van, amely nem csak érzékelésre, de adatfeldoldolgozàsra is képes – mutatta fel a sárgára festett, henger alakú eszközt Kyle Zhang holland kutató, a vezeték nélküli kommunikációs rendszerek szakértője. – Ha például egy hajót vagy olajszivárgást akarunk megtalálni, ez a készülék el tudja végezni a feladatot, és a jelet elküldi a központi állomásra.
A gázbuborékok sérülést jelezhetnek egy olajvezetéken. Az érzékelők felismerik ezek hangját, és figyelmeztetnek egy lehetséges szivárgásra. De működik-e mindez nagy léptékben? A CLAM nevű európai kutatási projektnek az a célja, hogy működő akusztikus megfigyelőhálózatot építsenek ki a nyílt tengeren.
- Vízalatti szenzorokat helyezünk el – magyarázta az Euronews-nak Paul Havinga holland kutató, a projekt koordinátora. – Mélyen a felszín alatt megfigyelik a környezetet, és ha rendellenességet tapasztalnak, kapcsolatba lépnek egymással, és szükség esetén riasztó jelzést küldenek a partra.
Az érzékelő egységeket több száz méter mélyen, a tengerfenéken helyezik el, egymástól távol. A beépített akkumulátor miatt az egységek vezetékes kapcsolat nélkül is képesek működni.
- Ez itt egy nagyobb szerkezet, amelyet akár több kilométer mélyre is le tudunk ereszteni. Látható a borításán, és magán az elektronikán is, hogy fokozott igénybevételre terveztük – mondta Havinga professzor, miközben a szerkezet lassan elmerült a vízben. – Ezek az egységek jobb minőségűek, megbízhatóbbak, nagyobb a hatótávuk és a teljesítményük is.
A berendezések hanghullámokkal kommunikálnak egymással. A hajó irányítótermében a mérnök-informatikusok figyelik, hogyan terjed egy kódolt üzenet a vízalatti hálózat egységei között.
- Az az újdonság ebben a rendszerben, hogy nem csak két pont között történik a kommunikáció, hanem a hálózat összes egysége együttműködik egy nehezebb feladat megoldásában – magyarázta nekünk Roberto Petroccio,a római egyetem kutató-informatikusa. – Több készülék ugyan nem tud egymással direkt módon kapcsolatba lépni, de együttműködnek, hogy továbbítsák az információt a központi állomásra, amely a hálózat állapotát figyeli meg.
Amint egy szenzor szivárgást észlel, a koordinátákat hanghullámokkal közli. A többi egység meghallja és továbbítja az akusztikus üzenetet.
Ahhoz, hogy a felszínről hozzáférjenek a rendszerhez, a tudósok kommunikációs bólyákat használnak arra, hogy az akusztikus jeleket rádiójelekké alakítsák, és viszont. Egy ilyen bóját közelítettünk meg csónakkal, amikor halk gépi sípolást hallottunk.
- Ez az akusztikus jel, amit a bója küld a tengerfenékre – mondta Arne Lie rádiókommunikációs szakember. – Kérdést tesz fel az érzékelő egységeknek, hogy mi odalent a helyzet, majd ezt az információt továbbítja. Azért használunk hanghullámokat a tenger felszíne alatt, mert az elektromágneses hullámok rosszul terjednek a sós vízben.
A jövőben ezek az akusztikus hálózatok sok célra lesznek alkalmasak: elsősorban olajvezetékek és fúrótornyok biztosítására, de használhatóak víz alatti navigációra és tengeri emlősök követésére is.
- Ez a rendszer biztonságosabbá, környezetbarátabbá teheti a világot – vázolta fel a kutatás célját Paul Havinga professzor. – Megakadályozhatja például az olyan baleseteket, amilyen a BP fúrótorony katasztrófája volt a közelmúltban.