Donald Tusk lengyel miniszterelnök rendkívüli kormányülést hívott össze az incidens miatt.
Rafal Leskiewicz lengyel elnöki szóvivő szombat éjjel azt írta az X-en, hogy "rendvédelmisek hatoltak be Karol Nawrocki lengyel államfő gdanski magánlakásába a 112-es segélyvonalon érkező, hamisnak bizonyult tűzriasztás miatt". A tűzoltók közlése szerint „a helyszínre érkezést és a helyzet felmérését követően a mentési művelet irányítója döntött úgy, hogy erővel hatolnak be a lakásba. A lakás átvizsgálása során kiderült, hogy tűzveszély nem áll fenn, és hogy a lakás üres." Karol Nawrocki az észak-lengyelországi Gdanskból származik, hivatalba lépése óta viszont a varsói államfői palotában lakik a családjával együtt.
Nawrocki szóvivője az idézett bejegyzésben arról is írt, hogy az utóbbi napokban több, a lengyel jobboldalhoz kötődő közéleti szereplőnél és újságírónál történt hatósági beavatkozás hamis telefonos riasztás alapján. Az ilyen esetek "megbénítják a hatóságok munkáját", a kormány pedig "képtelen megfelelő módon reagálni" - jegyezte meg a szóvivő az MTI beszámolója szerint.
Marcin Kierwiński lengyel belügyminiszter az X-en közölte, hogy a késő esti órákban összehívták a tárca kötelékében működő szolgálatok képviselőinek tanácskozását. Zbigniew Bogucki, az elnöki hivatal miniszteri szintű vezetője az X-en úgy fogalmazott: a történtek "a legnyilvánvalóbb bizonyítékot jelentenek a kormány teljes önlejáratására". Emlékeztetőül: Karol Nawrocki lengyel elnök a jobboldali Jog és Igazságosság párt "embere", így a Donald Tusk kormányfő vezette Polgári Platform ellenzéke. Donald Tusk szombat éjjel azt írta az X-en, hogy az incidens miatt kapcsolatban áll a miniszterekkel és az illetékes szolgálatokkal, és hangsúlyozta, hogy a provokátorok államellenes tevékenységet folytatnak, egyben hozzátette, hogy vasárnapra rendkívüli kormányülést hívnak össze.
Tusk a vasárnapi ülésén felszólította a hatóságokat, hogy a lehető leggyorsabban azonosítsák és tartóztassák a le az incidensekért felelős személyeket, és kiemelte, hogy szerinte az esetek megágyaznak egy-egy légből kapott összeesküvés-elméleteknek is. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy az éjszaka folyamán folyamatosan kapcsolatban állt Karol Nawrocki elnökkel, és hogy megállapodtak abban, hogy az ügyet nem használják fel politikai célokra.
A hatóságok jelenleg kiterjedt művetelet folytatnak, melybe bevonták a Kiberbűnözés Elleni Központi Hivatal szakembereit is: telekommunikációs adatokat elemeznek, és együttműködnek a hálózatok üzemeltetőivel is.
Karolina Gałeck belügyminisztériumi szóvivő elmondta, hogy a gdanski ingatlan nem áll az Államvédelmi Szolgálat védelme alatt, mivel az az elnök egyik családtagjának tulajdona, tehát nem közvetlenül az államfőé.
Donald Tusk azt mondta, hogy "a hamis bejelentések túlnyomó többsége ostoba vicc, nagyon gyakran kiskorúaktól”, ami tovább nehezíti az elkövetők azonosítását és plusz terhet ró a mentésirányítási rendszerre. Az elmúlt napokban más helyszíneken is történt hasonló beavatkozás, többek között egy, a Jog és Igazságosság párt elnökéhez, Jarosław Kaczyńskihoz köthető ingatlannál, ahol a bejelentés szintén alaptalannak bizonyult.