Csigalassan halad a nemek közötti egyenlőség ügye

Csigalassan halad a nemek közötti egyenlőség ügye
Szerzői jogok  Panayiotis Tzamaros/ European Union 2012 - EP
Írta: Stefan Grobe

Az EP női jogokkal foglalkozó bizottságának elnökét kérdezte Stefan Grobe.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség jelentéséből az derült ki, hogy Európában átlagosan még száz évet kell várni arra, amíg a nők fizetése utoléri a férfiakét. A tennivalókról az Európai Parlament női egyenjogúsággal foglalkozó bizottságának vezetőjét, Evelyn Regnert kérdezte Stefan Grobe.

Ön egyike azoknak, akik a nők igazgatósági tagságáért küzdenek, azért, hogy ezt a tőzsdei cégeknél kvóták szabályozzák. Az ügy azonban nyolc éve áll a bürokráciában. Ki ellen kell itt küzdeni?

"Az Európai Tanács ellen. Van néhány tagállam, akik szerint fontos ügy nőket delegálni a cégvezetésbe. Azt mondják, otthon meg is valósítják, de európai szinten szükségtelen. De sajnos ezek az országok otthon sem lépnek, így megrekedt az ügy."

Az igazgatósági tanácsok miért számítanak ilyen férfias terepnek? Hiszen ezek az összes társadalmi nyomásnak ellenállnak.

"Ez a hatalomról szól és ezt senki nem szeretné feladni. Ráadásuk ők vakok a nemek arányát illetően. Amikor egy következő igazgatósági tag kiválasztásáról van szó, akkor nem hajlandóak szélesíteni a látókörüket és bevenni egy nőt. Ugyanakkor a vegyes igazgatósági tanáccsal rendelkező cégek sikeresebbek. Ez a magyarázat szerintem."

A feministák közben azt mondják, fontosabb az egyenlő bérezésért küzdeni, mint a privilégiumnak számító igazgatósági helyekért. Mit mondana nekik?

"Mindkettőre szükség van. Fontos, hogy ezek a lépések megtörténjenek és hogy kötelezőek legyenek. Ezen kívül a munkajogban is kellenek kötelező lépések azért, hogy bátorítsák a nőket minden szinten. Az igazgatótanács egy jó példát jelent és fontos, hogy megváltozzon a cég vezetése. Ezt pedig a csúcsnál kell kezdeni.“

A legutóbbi jelentés szerint például Franciaországnak ezer évre van szüksége ahhoz, hogy elérjék az egyenlő fizetéseket. Szélmalomharcot folytat?

"Ez nem szélmalomharc, hanem egy csigalassú folyamat. Alig van előrelépés. Milyen időszakban élünk? Erre akarjuk felhívni a figyelmet. A dolgok nem hullanak csak úgy az ölünkbe."

Újságíró • Zsíros Sándor

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus