Titkolták Zuckerberg brüsszeli találkozóit

Titkolták Zuckerberg brüsszeli találkozóit
Szerzői jogok  Euronews
Írta: Euronews

A Facebook vezére több EU-biztossal is találkozott, de nem akartak beszélni róla.

Ezek a fotók azt bizonyítják, hogy a Facebook vezetője Brüsszelben járt. De a brüsszeli újságírók dühösek, mert semmilyen információt nem kaptak a látogatásról.

Az Európai Bizottság szóvivője szerint egyáltalán nem gond, hogy a nyilvánosságot kizárták.

„Attól tartok, ezt a két fél dönti el, hogy kihasználják-e a médiamegjelenés lehetőségét. A látogatás szigorúan kétoldalú, személyes jellegű volt, mint a legtöbb tárgyalás” – mondta Eric Mamer.

De a Facebooknak kétmilliárd felhasználója, az EU-nak pedig 550 millió polgára van, így a találkozó körüli titkolózás megütközést keltett.

Zuckerberg a digitális, a versenyjogi, és az átláthatósági biztosokkal is találkozott.

A hétvégén Münchenben tartott biztonságpolitikai csúcsértekezleten a Facebook vezére nyíltan beszélt arról hogyan értelmezi a szigorodó szabályokat, és fogadkozott, hogy komolyan fellépnek a demokratikus választások megzavarása ellen.

Azt szeretnénk, ha az Európai Unió a digitális jogokat, az adatokhoz való hozzáférést és a mesterséges intelligenciát tenné a digitális stratégia középpontjába. A látogatás is mutatja ennek a fontosságát, és azt is bizonyítja, hogy a cégvezető nem vállalt felelősséget, például nem jelent meg a meghallgatásokon sem” – értékelte a helyzetet az AccessNow brüsszeli szakértője, Hidvégi Fanny.

Egyre nagyobb nyomás nehezedik a technológiai óriásvállalatokra, hogy tegyék átláthatóbbá működésüket. Az Európai Unió pedig arról próbálja meggyőzni a polgárait, hogy képes erre rávenni a cégeket.

kapcsolódó cikkek