Mi a baj a munkaerőközvetítéssel?

Egyszer régen tizenöt európai ország úgy döntött, megkönnyítik az időszakos munkavégzést egymás állampolgárainak az akkori Unióban. Kidolgoztak egy törvényi keretrendszert az úgynevezett kiküldött munkavállalókról, akiket a munkáltatójuk ideiglenesen egy másik országba küld egy munka elvégzésére, tipikusan a szállítmányozásban vagy az építőiparban. A hangsúly az ideiglenességen van.

Ezeket a szabályokat 1996-ban hozták, amikor az európai tagállamok társadalmilag és gazdaságilag is hasonló szinten álltak. Huszonegy évvel és több bővítési hullámmal később kétmillió kiküldött munkavállaló van az EU-ban, és a keretrendszer sokak szerint elavult.

Miért? Mert a munkáltatónak – aki teszem azt román – csak a célországban – legyen Németország – érvényes minimálbért kell kifizetnie a kiküldött munkásnak. Egy német munkás ezért a többet kap, a kriitkusok szerint ez a szociális dömping leveri a béreket.

Ráadásul a kiküldött munkásokat közvetítő bonyolult alvállalkozói hálózat gyakran egy jól szervezett csalás leplezésére szolgál.