Cult Minden eddiginél többet ad kultúrára az Unió A képviselők szerint az összeg nagysága jelzés a kulturális és kreatív ágazatnak. 20/05/2021
Belgium Kivédi az EU a magyar vétót a digitális Covid-igazolvány ügyében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben azt mondta, Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy az utazási dokumentum ne diszkriminálja a kínai, illetve orosz oltást kapókat. 20/05/2021
Belgium Megegyeztek az EU-s Covid-igazolványról A vakcinák kérdésében változatlan az európai álláspont: csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcináról állítanak majd ki igazolványt, de az egyes tagállamok dönthetnek úgy, hogy elfogadják a Sinopharmmal illetve a Szputnyikkal oltottak igazolását. 20/05/2021
Belgium Több kontinensen is voltak kisebb-nagyobb palesztinbarát tüntetések Európai nagyvárosokban és Bangladesben is helyenként több ezren vonultak az utcákra, hogy elítéljék Izrael támadásait. 15/05/2021
Egészségügyi sorozat Fenntartható mezőgazdaság felé indult Európa Együttműködésben a The European Commission Egyre több helyen használják a csúcstechnológiát, hogy környezetbarát és fenntartható módon alakítsák át a hagyományos mezőgazdaságot. 11/05/2021
Egészségügyi sorozat Zöldségárverés Belgiumban Együttműködésben a The European Commission A megadott árról visszafelé halad a licit. 11/05/2021
Európai hírek Háborús konfliktushoz vezethet a balkáni bővítés csúszása az észak-macedón kormányfő szerint Zoran Zaev szerint bármi megtörténhet azután, hogy Bulgária megvétózta hazája uniós közeledését. 10/05/2021
Belgium Belgium: megnyitottak a teraszok, kerthelyiségek Nyitva a görög strandok is, már készülnek a külföldi turistákra. 08/05/2021
Belgium Belga vicc: kétórás kijárási tilalom péntek este Brüsszelben A belga főváros polgáraitól azt várják, hogy tartsák be a péntek esti kijárási tilalmat. Ami két órán át tart. 07/05/2021
Belgium Az EU is felfüggesztheti a szellemi tulajdon védelmét a koronavírus-vakcinák esetében A gyógyszergyártók szerint ez fejetlenséget okozna a piacon, ezért az utolsó pillanatig őrzik titkaikat. 06/05/2021
Európai hírek Az Európai Unió visszaéléssel vádolja az Apple-t Az Európai Bizottság szerint az amerikai cég visszaél erőfölényével az online zenei piacon. 30/04/2021
Belgium A magyar egészségügyi dolgozókat jelölik díjra ellenzéki EP-képviselők "Vitán felül áll, hogy számunkra az embertelen körülmények között helytállni kénytelen magyar egészségügyisek a járvány elleni harc legnagyobb hősei" - írják közleményükben az EP magyar ellenzéki képviselői. 29/04/2021
Európai hírek Új átláthatósági szabályokat vezetnek be Brüsszelben A jövőben az Európai Tanács részéről is jelentéseket kell majd írni a lobbistákkal folytatott találkozásokról. 27/04/2021
Belgium Őrizetbe vettek egy görög EP-képviselőt Kiadható Görögországnak Ioannis Lagos. Az Európai Parlament felfüggesztette a szélsőjobboldali Arany Hajnal képviselőjének mentelmi jogát. 27/04/2021
Belgium EU-Moszkva: óráról órára nő a feszültség Hiába az újabb uniós figyelmeztetés, az orosz hadsereg nem fújja le az ukrán határ menti hadgyakorlatát, sőt lezárja hónapokra a Kercsi-szorost. Ezért brit hadihajók indulnak oda májusban. Az uniós diplomácia szerint veszélyes a helyzet. 19/04/2021
Sorozatok az én Európámról A kanapéügytől függetlenül egymásra szorul az EU és Törökország Az Euronews által megszólaltatott szakértő szerint biztos nem volt szándékos az ankarai kanapéügy a törökök részéről, akik épp békülnének az EU-val. 09/04/2021
Belgium Áprilisi tréfának indult, tömegoszlatás lett belőle Bulizókkal csaptak össze rendőrök egy brüsszeli parkban. 02/04/2021
Belgium Vízágyúval oszlatták a bulizókat a belga rendőrök Több ezren vettek részt egy áprilisi tréfából meghirdetett fesztiválon Brüsszelben. 02/04/2021
Európai hírek Az Airbnb lejtmenete lehetőség a lakáspiac megújulására A rövidtávú lakáskiadás ötven százalékkal zuhant Európa turista-központjaiban. Sokak szerint ez jó kiindulópont lehet a lakásbérleti piac újragondolására, amihez uniós pénzeket is felhasználnának. 31/03/2021
Európai hírek Megosztottak az EU-tagállamok a vakcinaexporttal kapcsolatban Franciaország megtiltaná az Európában gyártott oltóanyagok kivitelét, az exportáló országok hezitálnak. Az Egyesült Államok nem hoz vakcinát Európába, pedig rengeteget gyártanak. 26/03/2021
Belgium Az Európai Bírósághoz fordul a Minority Safepack szervezőbizottsága A kereset szerint a Bizottság nem indokolta meg kellőképpen az Minority Safepack több pontjára adott elutasító válaszát, ami eljárási hibának minősül. 25/03/2021
Belgium A Szájer-videót a brüsszeli ügyészség szedette le a netről Nem tudni, Szájer József kérte-e az intézkedést, de a blogjában a magánszférája védelmének tiszteletben tartásáról is írt. 24/03/2021
Európai hírek Szájer József elfogásáról közölt videót a VTM televízió A belga VTM csatorna oldala már közzé tette a felvételeket, amik a brüsszeli illegális, kábítószeres orgia után készültek a fidesz alapítójának elfogásakor. 24/03/2021
Belgium NATO-csúcstalálkozót tartanak Brüsszelben Az ujgurok helyzete Kínában, az Oroszország jelentette fenyegetés és az afganisztáni békefenntartás a téma. 23/03/2021
Belgium Cseh Katalint is kitiltották Kínából Az ügy háttere, hogy európai uniós politikusokat és intézményeket sújtó szankciókat jelentett be hétfőn a pekingi kormány, miután az EU büntetőintézkedéseket rendelt el négy kínai tisztségviselő és egy entitás ellen a Hszincsiang tartományból jelentett emberi jogsértések ügyében. 22/03/2021
Belgium Újabb uniós szankciók emberi jogi jogsértések miatt A 27-ek külügyminiszterei határoztak erről Brüsszelben. 22/03/2021