Izland nem nyitja meg újra az EU-csatlakozási tárgyalásokat, miután az augusztus végi népszavazáson leadott voksok 58,2 százaléka elutasította ezt. Az EU számára ezután a lényegi kérdés az, tagsága vonzó-e a tehetős demokráciáknak is, vagy csak a rászoruló államok látnak benne fantáziát.
Augusztus utolsó hétvégéjén népszavazásra hívták az izlandiakat, hogy döntsenek arról, az ország folytassa‑e az Európai Unióhoz való csatlakozásról szóló tárgyalásokat. A szavazók 52,8 százaléka mondott „nemet”, így a kormánynak nincs hivatalos felhatalmazása arra, hogy visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Más tagjelölt országoktól eltérően, ahol a tagság mélyreható intézményi reformoktól függ, Izland számára ez nem feladat. A gazdag, minden szempontból stabil ország hagyományosan letéteményese az EU demokratikus értékenek és alapelveinek.
„A korábbi csatlakozási folyamat során 35 tárgyalási fejezetből 27-et megnyitottak, 11-et pedig ideiglenesen lezártak. Ráadásul az EGT-n és a schengeni övezeten keresztül Izland már most is alkalmazza az uniós joganyag jelentős részét, és mélyen beépült az egységes piacba” – mondta Christine Leuchtenmüller, a Konrad-Adenauer-Stiftung nordik programjának vezetője.
Leuchtenmüller szerint azonban a szombati eredmény „elsősorban Izland sajátos politikai és gazdasági körülményeit tükrözi”, és nem szabadna „általános következtetéseket levonni belőle az EU bővítésére nézve”.
Izland döntése az EU tágabban vett biztonsági kilátásait megkérdőjelezi, különösen most, amikor a blokk egyre inkább a bővítésre támaszkodik globális befolyásának és biztonságának erősítése érdekében. Ez a megközelítés Oroszország ukrajnai háborúja, Washingtonnal való feszült viszony és a közel-keleti konfliktusok nyomán vált még fontosabbá.
A csatlakozás melletti érvek
A csatlakozási tárgyalások Izlanddal gyorsan haladhattak volna, mivel a szigetország már most is alkalmazza az uniós joganyag jelentős részét. Kristrún Frostadóttir miniszterelnök kormánya számára a tárgyalások újranyitása zászlóshajó‑kezdeményezésnek számított. A cél egy erősebb biztonsági pajzs és gazdasági támasz megteremtése volt Izland számára.
Az okok között gazdasági nyomás, például 10,2 százalékos inflációs csúcsok és 9,25 százalékos kamatszintek, valamint sürgető biztonsági fenyegetések szerepeltek: az Északi-sarkvidék instabilitása és a Grönlanddal kapcsolatos diplomáciai feszültségek. Az euró bevezetése és az EU vámuniójához való csatlakozás mérsékelte volna a megélhetési költségeket, és erősítette volna az ország védelmét és szuverén érdekeit.
„Az izlandiak nem Európa ellen szavaztak, hanem a párhuzamosság ellen. Amikor egy ország már része az egységes piacnak, a schengeni térségnek és nyitott határai vannak, annak a plusz értéknek, amelyet egy hely az asztalnál jelent, nagyobbnak kell lennie annál, hogy megossza legfontosabb erőforrása feletti ellenőrzést” – mondta Mika Aaltola, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselője, az EU sarkvidéki diplomáciai stratégiájáról és geopolitikai együttműködéséről szóló jelentés árnyékjelentéstevője.
Ukrajna és Moldova számára az EU-tagság elsősorban biztonsági kérdés. Oroszország inváziója tette az uniós csatlakozást Ukrajna jövője szempontjából kulcsfontosságúvá, miközben Moldova maga is orosz befolyással és nyomással szembesül. Mindkét ország 2022-ben kapott hivatalos tagjelölti státuszt, 2024-ben formálisan megnyitották a csatlakozási tárgyalásokat, és azóta párhuzamosan haladnak előre a folyamatban.
A tagság mindkét ország számára hozzáférést adna az EU teljes egységes piacához, valamint potenciálisan több milliárd eurónyi uniós forráshoz a modernizációra, az infrastruktúrára, és különösen Ukrajna esetében az újjáépítésre.
Eközben Montenegró és Albánia számít jelenleg az éllovasnak. Montenegró 2012 óta tárgyal, és már mind a 33 szakpolitikai területet (fejezetet) megnyitotta, míg Albánia, amely 2014 óta tagjelölt, az elmúlt években felgyorsította tárgyalásait. Számukra a tagság nagyobb befektetéseket, valamint hozzáférést ígér az uniós forrásokhoz és piacokhoz. A csatlakozási folyamat célja emellett a belső reformok előmozdítása, különösen a korrupció, az igazságszolgáltatás függetlensége és a jogállamiság terén.
Szerbia, Észak‑Macedónia, valamint Bosznia‑Hercegovina tagjelölt országok szintén úgy tekintenek az EU-tagságra, mint az erősebb gazdasági fejlődés és politikai stabilitás felé vezető útra, de esetükben a folyamat lassabb. Szerbia több mint egy évtizede tárgyal Brüsszellel, ám a Koszovóval fennálló viszonya, a demokratikus normákkal kapcsolatos aggályok és Oroszországgal fenntartott kapcsolatai nehezítik az előrehaladást.
Észak‑Macedóniának olyan akadályokkal kell szembenéznie, mint a szomszédos uniós tagállamokkal fennálló viták, Bosznia‑Hercegovinában pedig továbbra is jelentős intézményi és jogállamisági reformokra van szükség. Mindhárom ország számára a csatlakozás körülbelül 450 millió lakosú piacot, több befektetést és erősebb politikai pozíciót jelentene Európán belül.
A legbonyolultabb esetek Grúzia és Törökország. Grúzia 2023-ban lett hivatalos tagjelölt, de csatlakozási folyamata megakadt, mert az EU úgy látja, visszalépés történt a demokrácia terén. A grúz kormánypolitikát a lakosság történelmileg erős Európa-pártisága sem tudja ellensúlyozni most. Törökország 1999 óta tagjelölt, 2005-ben kezdte meg a tárgyalásokat, így a legrégebbi jelölt, ám a folyamatot évek óta befagyasztották a demokráciával, az alapvető jogokkal és a jogállamisággal kapcsolatos aggályok, valamint a Ciprussal összefüggő viták miatt.
Előnyös‑e az EU számára a bővítés?
Az EU számára a bővítés elsősorban biztonsági és geopolitikai szempontból bír jelentőséggel, különösen Oroszország ukrajnai inváziója óta. Ha a szomszédos országok közelebb kerülnek a blokkhoz, az csökkenti a mostani határvidékek instabilitását, és korlátozza olyan hatalmak, mint Oroszország és Kína befolyását Kelet‑Európában és a Nyugat‑Balkánon.
Ukrajna és Moldova különösen fontos szerepet játszik ebben a stratégiában az EU keleti szárnyán betöltött pozíciójuk miatt. A Nyugat‑Balkán integrálása pedig azt jelentené, hogy egy, az EU-tagállamokkal nagyrészt körülvett régió szorosabban kapcsolódik az európai politikai és biztonsági struktúrákhoz.
Az EU mint blokk a bővítéssel nagyobb piacot és népességet képviselne, ami erősítheti Európa alkupozícióját a kereskedelem, a külpolitika, az energia és a biztonság terén az Egyesült Államok, Kína és Oroszország közötti egyre élesebb versenyben.
Gazdasági szempontból az új tagok növelnék az EU egységes piacának méretét, új kereskedelmi és befektetési lehetőségeket teremtenének, és segítenének összekapcsolni az európai közlekedési, energia‑ és ellátási hálózatokat. A Nyugat‑Balkán például fontos tranzitútvonal Európa különböző részei között, és nagyobb szerepet játszhatna az európai energia‑ és infrastruktúrahálózatokban.
A bővítés célja emellett, hogy elősegítse a demokratikus és intézményi reformokat a tagságra törekvő országokban. A jelölteknek meg kell felelniük az EU jogállamisági, igazságszolgáltatási függetlenségi, alapvető jogi, valamint a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelemre vonatkozó normáinak, mielőtt csatlakozhatnak.
Ez eszközt ad Brüsszel kezébe, hogy a jelenlegi határain túl is ösztönözze a reformokat, ami viszont erősítheti az EU saját biztonságát is az olyan területeken történő együttműködés javításával, mint a migráció, a határigazgatás és a határokon átnyúló bűnözés.
Hogyan csatlakozhat egy ország az EU‑hoz?
Az EU-tagság érdemalapú folyamat, amelyben az országoknak igazodniuk kell az uniós értékekhez és jogszabályokhoz. Elvben bármely ország kérheti felvételét az EU-ba, de előbb meg kell felelnie az 1993-as koppenhágai kritériumoknak. Ezek közé tartoznak a stabil és demokratikus intézmények, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása, a működő piacgazdaság, valamint az a képesség, hogy az ország vállalja a tagsággal járó kötelezettségeket, beleértve az uniós joganyag teljes átvételét. A tárgyalások hivatalosan akkor kezdődnek meg, amikor ezek a feltételek teljesülnek; ezt követően az Európai Bizottság és az Európai Tanács tagjelölti státuszt ad az országnak.
A Bizottság először átvilágítási (szűrési) eljárást indít annak felmérésére, mennyire felkészült a jelölt ország. Ezután a jelöltnek át kell ültetnie az uniós jogot, és szükség esetén reformokat kell végrehajtania 35 szakpolitikai területen (úgynevezett „fejezetekben”), amelyeket hat tematikus klaszterbe sorolnak. Ide tartoznak az alapvető területek (például az igazságszolgáltatás, a közigazgatás, a gazdaság működése és az alapvető jogok), a belső piac, a versenyképesség, a zöld napirend, a mezőgazdaság és kohézió, valamint a külső kapcsolatok. Az utolsó két fejezet, az „intézmények” és az „egyéb kérdések” azokat a témákat foglalja magában, amelyek a tárgyalások során merülnek fel, de egyik másik fejezethez sem illeszkednek.
A fejezeteket egyenként nyitják meg, és ideiglenesen zárják le, amint a Bizottság és a Tanács úgy ítéli meg, hogy az ország kellő előrehaladást ért el, és elegendő reformot hajtott végre.
Miután valamennyi fejezet lezárult, a Bizottság dönt arról, hogy az ország készen áll‑e az EU-tagságra, majd az Európai Parlament és az EU Tanácsa adja meg a végső jóváhagyást. Pozitív döntés esetén a tagállamok és a jelölt ország aláírják és ratifikálják a csatlakozási szerződést.
A tárgyalások éveket vehetnek igénybe, bár a Bizottság igyekszik felgyorsítani a folyamatot, az adott jelölt reformjaitól és politikai stabilitásától függően. Az eljárás azért is hosszadalmas, mert minden egyes lépéshez valamennyi tagállam egyhangú jóváhagyása szükséges. Magyarország például évek óta blokkolja Ukrajna előrehaladását, jóllehet az ország 2022-ben megkapta a tagjelölti státuszt.
A hét tagjelölt ország közül Montenegró a legelőrébb tart: minden fejezetet megnyitott, és 18-at ideiglenesen lezárt. Albánia minden fejezetet megnyitott és hármat lezárt, őt követi Szerbia, amely 22 fejezetet megnyitott és kettőt lezárt. Moldova és Ukrajna az alapvető területek és a külső kapcsolatok fejezeteit nyitotta meg, Észak‑Macedónia pedig még az átvilágítási szakaszban jár. Törökországgal 2018 óta gyakorlatilag megakadtak a tárgyalások.