Lehet, hogy nem az számít, mennyi időt tölt egy gyerek egyedül, hanem az, hogy még mindig úgy érzi-e, hogy igazán valahova tartozik.
Az a gyerek, aki a szünetben boldogan elvan magában, lehet, hogy nem is szorul „kimentésre” a pálya széléről.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Egy új tanulmány (forrás: angol) szerint egyes gyerekek, akik egyedül játszanak, egyszerűen jobban szeretik a saját társaságukat.
Az Egyesült Államokban működő Georgiai Egyetem kutatói azt találták, hogy azok a gyerekek, akik gyakran választják az egyedüllétet, ugyanúgy lehetnek elégedettek a barátságaikkal és helyzetükkel a tágabb kortárscsoportban, különösen, ha magabiztosan érzik, hogy oda tartoznak.
A vizsgálatban 473, kilenc és tizenegy év közötti diák vett részt, több, Georgia államban működő általános iskolából.
A gyerekeket arról kérdezték, melyik osztálytársaik szoktak egyedül játszani, noha jól kijönnek másokkal. Arról is beszámoltak, mennyire tartják fontosnak a valahová tartozás érzését, és mennyire elégedettek barátságaikkal, illetve saját helyzetükkel az osztályban.
A kutatók itt fontos különbséget találtak azok között a gyerekek között, akik ugyan szeretnek egyedül lenni, de mégis nagyra értékelik a valahová tartozást, illetve azok között, akik számára alig számít, hogy beilleszkedjenek.
Az első csoportba tartozó gyerekek általában elégedettek voltak mind az egyéni barátságaikkal, mind a tágabb kortárskapcsolataikkal. Ők feltehetően elegendő meghívást fogadnak el ahhoz, hogy szociálisan kapcsolódva maradjanak, miközben továbbra is nyugodt szívvel utasítják vissza azokat a programokat, amikor inkább egyedül szeretnének lenni.
„Inkább egyedül vannak, és azt csinálják, amihez kedvük van, mint hogy a társaikkal játszanának, de közben ott van a másik oldaluk is: nagyon jól kijönnek másokkal” – mondta Rachael Pfanz, a tanulmány levelező szerzője és általános iskolai pszichológus egy sajtóközleményben (forrás: angol).
Azok a gyerekek viszont, akik nem tartották fontosnak a valahová tartozást, nagyobb valószínűséggel számoltak be gyengébb kapcsolatról barátaikkal és osztálytársaikkal egyaránt.
A kutatók szerint azok a gyerekek, akik rendszeresen visszautasítják a meghívásokat, idővel kevesebbet kapnak belőlük, így egyre elszigeteltebbé válnak, és egyre kevésbé elégedettek társas életükkel.
„Vannak dolgok, amelyeket azért teszünk, mert tudjuk, hogy jót tesznek nekünk” – mondta Michele Lease, a Georgiai Egyetem neveléslélektani professzora, a tanulmány társszerzője.
„A társas érintkezés ugyanez a kategória. Ha visszautasítjuk a meghívásokat, az ugyanúgy rosszabb kimenetelhez vezet, mint amikor kerüljük a testmozgást.”
A kutatási eredmények arra is utalnak, hogy a felnőtteknek óvatosnak kell lenniük, mielőtt automatikusan azt feltételezik, hogy az egyedül játszó gyerekeket nagy létszámú csoportos programokra kell „rábeszélni”.
A kutatók inkább azt javasolják, hogy a gyerekeket kisebb csoportokba vezessék be, olyan kortársakkal, akiknek hasonló az érdeklődésük vagy a viselkedésük.
„Talán ne azzal kezdjük, hogy rögtön arra kérjük őket, csatlakozzanak a nagy focimeccshez az udvaron” – mondta Pfanz. „Ez kissé túl sok lehet annak, aki eleve szívesebben játszik egyedül.”
A kutatócsoport szerint az eredmények különösen a negyedik és az ötödik osztályos gyerekek esetében relevánsak, amikor a baráti csoportok jellemzően megszilárdulnak, és a gyerekek egyre inkább felismerik, melyik osztálytársaik választják tudatosan az egyedüllétet, és kik azok, akiket a közösség kirekeszt.