NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

David Bowie, a legenda

David Bowie, a legenda
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

David Bowie halálával a modern zene egyik legjelentősebb képviselője távozott közülünk. Fontos és értékes karriert hagyott maga után, amely az

HIRDETÉS

David Bowie halálával a modern zene egyik legjelentősebb képviselője távozott közülünk. Fontos és értékes karriert hagyott maga után, amely az 1967-es David Bowie című albummal kezdődött, és a január 8-án megjelent, Blackstar című, 29. nagylemezével ért véget.

Zenei stílusát időről időre megújította: a pop kaméleonja a glam rocktól kezdve az új romatikán át az alternatív rockig, sőt utolsó nagylemezén a jazzig, szinte minden műfajt kipróbált. 136 millió albumot adott el világszerte.

- Az írás az életem szerves része. Minden nap írok egy kicsit. Előfordul, hogy utálom, tehernek érzem, muszájból csinálom, máskor pedig már alig várom, hogy nekilássak – mondta egy ízben.

Bowie 2004-ben visszavonult, miután 2003-as, Reality című albumának turnéján komoly egészségi problémák jelentkeztek nála.

- Amikor az ember még fiatal, mindennek nagy jelentőséget tulajdonít. Önmagának is. De ahogy öregszünk, azt hiszem, egyre inkább elveszíti a fontosságát minden, néhány olyan alapvető dologtól eltekintve, mint a felebaráti szeretet és a túlélés, a közvetlen családtagokkal és egyre halványodó hullámgyűrűkben a barátokkal, ismerősökkel való törődés – nyilatkozta akkoriban.

Sokáig úgy tűnt, hogy Bowie végleg abbahagyta a zenélést, mígnem tíz év után, 2013-ban előállt egy titokban elkészített albummal. A The Next Day legelső, még januárban debütált kislemeze, a Where are we now után másodikként adta ki a _The Stars (Are Out Tonight) című dalt, amelyben Tilda Swinton játssza Bowie feleségét.

2016. január 7-én mutatta be a Blackstar című albumon hallható Lazarus klipjét. A baljós hangulatú videóban egy kórházi ágyon fekszik, bekötött szemmel.

A Blackstar, David Bowie utolsó albuma 69. születésnapján, január 8-án jelent meg. A kritikusok szerint ez Bowie hosszú pályafutásának legkülönösebb nagylemeze.

David Bowie 1996-ban került be a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, 2006-ban pedig megkapta a Grammy-életműdíjat.

David Bowie 2016. január 10-én feladta a tizennyolc hónapos küzdelmet a rákkal. Családja körében, békében hunyt el.

Davic Bowie munkásságának jelentőségéről Martin Talbot zeneipari szakértővel, a brit Official Charts Company vezérigazgatójával beszélgettünk.

Alasdair Sandford, Euronews: – A rajongókat ez mélyen megérintette, sokan fognak emlékezni rá, hogy hol voltak, amikor David Bowie meghalt. Mekkora a jelentősége ennek az eseménynek?

Martin Talbot: – David Bowie egyszerre volt a zeneipar és szórakoztatóipar óriása. Nemcsak zenész volt, ő egy óriás volt. Ha a zeneipar oldaláról közelítem meg, akkor olyan jelentősége volt mint Elvisnek vagy a Beatelsnek. Nincs is igazán más, akihez Bowie nagyságát hasonlítani lehetne. Ez egy nagyon-nagyon hatású pillanat.

- Most jelent meg Blackstar című új albuma. Már nagyon beteg lehetett, miközben készítette. Hogyan látod ezt most, milyen jó ez az album?

- Ez egy valóban jelentős alkotás. Producere, Tony Visconti mondta, hogy David Bowie élete egy műalkotás, és műalkotás volt a halála is. Meghallgatva a lemezt, amely egy nagyon sötét album, amely a mennybemenetelről szól, végigtekint a világon, de még a videoklipben is…van egy olyan képsor, amelyen felemelkedik az ágyból, mintha éppen meghalt volna. Számtalan üzenetet kiolvashatunk ebből. Egész biztosan tudta, hogy mi fog történni, tudta, hogy ha még egy ideig itt is lesz az album megjelenése után, vagy akár még addig, amíg sikeres lesz a lemez, de tudta azt is, hogy már nem sokáig maradhat köztünk, és abban is biztos volt, hogy ez lesz a legutolsó alkotása művészként, egy igazi zenei ikonként.

- Sokat lehet beszélni David Bowie zenei karrierjéről, arról, hogy újra és újra feltaláta magát, hogy mindig megelőzte a saját korát. Így van ez?

- Egy évtized alatt, a hetvenes években David Bowie féltucat, és persze ez függ attól is, hogy miként tekintesz a zenéjére, szóval féltucat olyan lemezt készített, amelyek egyenként is hihetetlenül fontosak. De minden egyes alkalommal meg tudott újulni, más lett a karaktere, a megjelenése, mindegy hogy ez az eredeti David Bowie volt, aki egy avant-garde művész, vagy Ziggy Sturdust, vagy Aladdin Sane, a Vékony Fehér Herceg. Ebből a korszakából kerültek ki mind. Mondjuk jó sok drogot fogyasztott akkoriban, a hetvenes évek második felében. Aztán jött a Scary Monsters, szintén másmilyen figura, és aztán a Let’s Dance a nyolcvanas évek elején megint másmilyen jellegű volt. Csak ebben az időszakban annyi minden megcsinált, hogy már ez önmagában egyedülálló teljesítmény.

- A hatása messze a zeneiparon túl is érezhető volt, hiszen a politikusok is tisztelegnek előtte, például a brit miniszterlenök, vagy a Vatikán, a német kormány pedig azt mondta, hogy Bowie segített ledönteni a berlini falat.

HIRDETÉS

- Az biztos, hogy jelentős szerepet játszott Berlin történelmében. Három lemeze, a Heroes, a Low és a Lodger is Berlinben készült, egy berlini fal tövében lévő stúdióban. Méghozzá olyan időszakban, és ezt könnyű elfelejteni, amikor még nem sok kultúra áradt kifele Berlinből. A német főváros akkor még nem úgy jelent meg a világ színpadán, ahogy a lemezek megjelenése után.

January 10 2016 – David Bowie died peacefully today surrounded by his family after a courageous 18 month battle… https://t.co/ENRSiT43Zy

— David Bowie Official (@DavidBowieReal) 11 Janvier 2016

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

David Bowie legkreatívabb korszaka: a berlini évek

David Bowie-ra emlékeznek a közösségi oldalakon

David Bowie: a popzene kaméleonja sokakat befolyásolt