Williem Christie vidéki házában rendezett fesztivált, itt járt a Musica.
William Christie a barokk zene úttörője, ő hozta vissza feledésből Lully, Campra, Charpentier remekműveit. Most saját fesztivált rendezett vidéki kúriájában. Egy szabadtéri barokk zenei fesztivált, amelyet egy vendée-i vidéki ház kertjében tartanak, akkurátusan nyírt sövények között. Egy fesztivál, amelyen a közönség és a művészek közötti határok elmosódnak. A házigazda az az amerikai, aki megismertette a franciákkal saját barokk muzsikájukat.
- Olyan ember vagyok, aki azzal a határozott szándékkal érkezett ide, hogy tényleg élni fog azokkal a lehetőségekkel, amelyeket az európai kultúra nyújt, amelyet születésem óta imádok – mondja Christie. – Ez a kert egyfajta tiszteletadás, egyfajta gesztus: köszönet a nagyon hosszú, eklektikus, sokszínű és nagyon is kozmopolita tanulóévekért. Egyszerre francia, olasz, angol és amerikai, és ezzel nagy örömet okoz nekem.
Világhírű együttesével, melynek a neve Les Arts Florissants, Williem Christie fiatal művészeket hívott meg saját akadémiájáról, illetve a rangos new yorki Julliard Zeneiskolából. Ő maga hűséges társával, Paul Agnew-val ad rövid koncerteket délutánonként a kertben – ami a zenén túl a másik szenvedélye.
- Amikor fiatal voltam, nagyon hamar megtanultam, hogy számíthatok a zenére – meséli a mester. – Hogy a zene vigaszt jelent: valamit, ami körülvesz és megóv. Érdekes, hogy a kertekkel kapcsolatban is hasonlóan érzek. A kert a séta színtere, ahol az ember nyugalmat talál, azután boldogságot, és végül társaságot, mert ahogy a zenében, az ember a kertben sincs soha egyedül.
- Az Arts Florissants-nal már harminc éve dolgozunk együtt. Nagyon boldog vagyok, nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk. Életet adtunk egy olyan zenének, ami korábban halott volt, hozzájárultunk egy újfajta zenei mentalitás kialakulásához: hogyan néz valaki a kottára? Mi a becsületes hozzáállás? A huszadik század egyik legfontosabb zenei kalandjának részesei vagyunk.
Christie már hetven éves múlt, azt is megkérdeztük tőle, hogyan viszonyul a korához.
- Az életnek abban a nagyszerű szakaszában találom magam, amikor minden beindulni látszik – válaszolta. – A tanítványaimról beszélek, karrierek kezdetéről, a hírnév, az ismertség kezdetéről. Amikor ezekkel az emberekkel vagyok, nem tudatosul bennem a kor, nem érzem úgy magam, mint egy pátriárka, aki lám, mindezt megcsinálta – egyszerűen lelkesedést érzek, óriási energiákat mozgatnak meg. Mentális értelemben ez fantasztikus módja annak, hogy az ember fiatal maradjon.