Az Izraelben élő zsidók és arabok közötti kulturális kapcsolatok nem éppen felhőtlenek, ez a négy lelkes diák azonban reméli, hogy változtathat egy
Az Izraelben élő zsidók és arabok közötti kulturális kapcsolatok nem éppen felhőtlenek, ez a négy lelkes diák azonban reméli, hogy változtathat egy kicsit a hangnemen.
Korábban mindig azt hallottuk, hogy az arabok és a zsidók képtelenek együtt élni. Mi bebizonyítjuk, hogy igenis képesek.
A Polyphony Foundation a klasszikus zene segítségével teremt összhangot az arab és zsidó muzsikusok között.
Az alapítványt a New Yorkban élő Deborah és Craig Cogut, valamint a nazareti születésű Nabeel Abboud-Ashkar hozta létre.
- A muzsikáláson van a hangsúly, de a cél jóval több ennél. Mindkét közösség fiataljai számára szeretnénk megteremteni annak a lehetőségét, hogy jobban megismerjék egymást. Hiszünk abban, hogy mindez az izraeli társadalomra is hatással lesz – magyarázza Nabeel Abboud-Ashkar.
Ezzel a kezdeményezéssel a Polyphony hidat szeretne építeni az izraeli arab és a zsidó közösségek közé.
- Amikor belefogtunk ebbe az egészbe, nemigen voltak a környezetünkben olyanok, akik hittek bennünk. Például már az elképzelhetetlennek tűnt sokak számára, hogy egy arab klasszikus zenét játszik, járja a világot és koncertezik – mondja a csellista, Mahdi Saadi.
A fiatal muzsikusok szerint van esély a változásra.
- Mi változtatunk a dolgokon. Korábban mindig azt hallottuk, hogy az arabok és a zsidók képtelenek együtt élni. Mi bebizonyítjuk, hogy igenis képesek. És ez komoly változást jelent az arabok és a zsidók számára – mondja az ifjú csellista.
Dvořák F-dúr és Mozart G-dúr vonósnégyese mellett a kvartett a híres arab-izraeli Paul Ben-Haim és Taiseer Haddad darabjait is játssza.