Újabb privatizációba kezd a horvát állam, hogy mihamarabb bevezethesse az eurót

Újabb privatizációba kezd a horvát állam, hogy mihamarabb bevezethesse az eurót
Szerzői jogok MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
Írta: MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Legkésőbb 2024-ig be akarják vezetni a közös pénzt.

HIRDETÉS

A horvát állam az euró mielőbbi bevezetése érdekében újabb privatizációs hullámot indít, és eladja részesedését azokban a vállalatokban, amelyekben mindössze néhány százalék tulajdonjoggal rendelkezik - írta a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap szerdán.

Kilencven, főleg turisztikai vállalat részvényeiről van szó, amelyet szeptembertől pályázat útján kíván eladni az állam: első körben 30 céget, az év végéig újabb harmincat, majd a megmaradt vállalatokat 2020 elején hirdeti meg.

Nem adják el viszont egyelőre azokat a cégeket, amelyekben 15 százaléknál nagyobb részesedésük van, mint a Podravka, a Croatia Biztosító, a Rijekai Kikötő vagy a Petrokemija műtrágyagyár, annak ellenére sem, hogy ezek nem stratégiai jelentőségű vállalatok - tette hozzá a lap. Mint ahogy a Horvát Elektromos Művek (HEP), a Horvát Autópályák (HAC) és a Horvát Posta részvényeinek eladása sincs terítéken, habár korábban szó volt ezek privatizációjáról is - emlékeztettek. A horvát kormány néhány éve azt tervezte, hogy a HEP 25 mínusz egy százalékos részvénycsomagjának eladásából szerzi vissza az INA részvényeit a Moltól.

Horvátország július elején kérte felvételét az európai árfolyam-mechanizmusba (ERM-II).

Az euró bevezetését legkésőbb 2024-re tervezi Zágráb, addigra az ország megfelelhet valamennyi maastrichti kritériumnak.

Az euróövezeti elvárások előírják azt is, hogy fel kell gyorsítani azoknak a vállalatoknak a privatizációját, amelyek nem bírnak stratégiai jelentőséggel. A cég részvényeinek többségét nyílt pályázaton 2020 áprilisáig magánkézbe kell adni, és az állam részesedése nem haladhatja meg a 25 százalékot. A horvát kormánynak továbbá le kell építeni a túlságosan kiterjedt állami szektort, ki kell vonnia a politikát az államigazgatásból, valamint az üzleti környezet javítása érdekében csökkentenie, vagy teljesen meg kell szüntetnie az adójellegű plusz terheket.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Meredeken csökken az infláció az eurózónában, Belgiumban nulla százalék közelében van az index

Tavaly nyár óta először nem emelt kamatot az Európai Központi Bank

Az eurózóna növekedése idén kisebb lesz az eredetileg vártnál