Az EKB emeli a hitelkamatokat, hogy megakadályozza, hogy a drága energia tartós inflációt okozzon. A közgazdászok vitatják, meddig kell emelni a kamatokat, és mennyire fékezheti ez a növekedést.
Európa két oldalról szorításba került: egyrészt drágul az energia, másrészt emelkednek a hitelfelvételi költségek, amelyekkel azt az inflációt próbálják megfékezni, amelyet maga az energiásokk indított el.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az Európai Központi Bank csütörtökön 0,25 százalékponttal emelte három irányadó kamatát, így a betéti kamat 2,5 százalékra nőtt.
Ez három hónapon belül a második kamatemelés, amelynek okát minden európai benzinkúton látni lehet.
A Brent típusú nyersolaj árfolyama szerdán ismét 100 dollár fölé emelkedett hordónként, mivel az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség továbbra is zavarja a forgalmat a Hormuzi-szoroson.
A nyomás talán még erősebb a gázpiacon: a holland TTF, az európai piac irányadó jegyzése az év eleje óta 190 százalékkal emelkedett.
Az eurózóna inflációja július 2,9 százalékról augusztusban 3,3 százalékra gyorsult, miközben az energiaárak éves emelkedése 10,3-ról 14,3 százalékra ugrott.
Ez önmagában felveti azt a kérdést, amely az egész döntés fölött ott lebeg.
A kamatok nem termelnek hordókban mérhető olajat, sem köbméterekben mérhető gázt. Mit is kellene tehát elérnie egy magasabb betéti kamatnak?
Mit érnek el a magasabb kamatok, és mit nem
Christine Lagarde szerint a döntés „magától értetődő” volt.
Sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „a közel-keleti konfliktus továbbra is inflációs nyomást kelt, és az infláció tartósan jóval a cél fölött marad”.
Egy jegybank nem tud újranyitni egy tengeri útvonalat. Nem tudja még a tél előtt feltölteni a gáztárolókat sem.
Amit tehet, az az, hogy lehűti a belföldi keresletet, hogy az importált ársokk ne váljon belső inflációs spirállá. A jelek alapján eddig még nem gyűrűzött át a sokk a hazai árakba.
A maginfláció, amely nem tartalmazza az energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat, augusztusban 2,5-ről 2,4 százalékra mérséklődött.
A szolgáltatások inflációja – amelyet az EKB a belföldi túlfűtöttség legfontosabb mutatójaként követ – 3,3-ról 3,0 százalékra esett.
„A bérek egyelőre nem mutatnak érdemi reakciót az energiásokkra” – mondta Lagarde.
Az EKB tehát nem arra reagál, ami már bekövetkezett, hanem arra, amitől tart, hogy ezután történik.
„Noha a szigorúbb monetáris politika nem hatékony válasz a rövid távú, kínálati oldalról érkező inflációs sokkokra, az EKB mégis ebbe az irányba mozdul, hogy fékezze az egyre inkább strukturálissá váló inflációt” – írta jegyzetében Joe Nellis emeritus professzor, az MHA könyvvizsgáló és tanácsadó cég gazdaságkutatási vezetője.
Ami tavasszal még csupán háborús felár volt a nyersolajban, az mára elég hosszú ideje tart ahhoz, hogy beépüljön a szerződésekbe, a szállítási költségekbe, a biztosítási díjakba és a háztartások várakozásaiba.
Az igazi cél az inflációs várakozások
Az összesített infláció idei szintjét továbbra is 3,0 százalékra teszik, ám a 2027-re és 2028-ra vonatkozó előrejelzéseket felfelé módosították, 2,5, illetve 2,1 százalékra.
Sem a teljes, sem a maginfláció nem tér vissza egyértelműen 2 százalékra az előrejelzési horizont végéig.
„Az energiásokk tovább erősödhet, és más árakra, illetve a bérekre gyakorolt hatása is nagyobb lehet a jelenleg vártnál” – figyelmeztetett Lagarde, hozzátéve, hogy „különösen a gázárak emelkedhetnek tovább, ha újabb ellátási zavarok lépnek fel, vagy a szokásosnál hidegebb tél következik be alacsony készletszintek mellett”.
Az EKB saját bérmutatója már most arra utal, hogy a megállapodás szerinti bérek növekedési üteme 2027 első felében 2,7 százalékra kúszik fel.
Ezt a mechanizmust próbálja most megszakítani a jegybank. Ha a munkavállalók arra számítanak, hogy az árak tovább nőnek, a munkaadók pedig úgy vélik, a költségnövekedést át tudják hárítani a fogyasztókra, akkor az olajsokk már nem puszta olajsokk, hanem tartós inflációs rezsimmé válik.
„Az infláció a jövő évben is jóval a célszint felett marad, mivel a magasabb gáz- és élelmiszerárak további felfelé mutató nyomást gyakorolnak az indexre” – mondta Leo Barincou, az Oxford Economics vezető közgazdásza.
Felmehetnek-e 3 százalékra az EKB kamatai?
A csütörtöki ülés legfontosabb üzenete talán éppen az volt, amit Lagarde nem mondott ki.
Nem vonta kétségbe a piacok további szigorításra vonatkozó árazását, csak annyit jegyzett meg, hogy a tanács nem vitatta meg a további pályát, és hogy a piacok „végzik a maguk dolgát”, miközben az EKB is a sajátját.
Claus Vistesen, a Pantheon Macroeconomics vezető eurózónás közgazdásza ezt a hallgatást szigorító jelzésként értelmezte.
„Most már úgy gondoljuk, hogy az EKB a következő hat hónapban határozottabban a szigorító tartományba tolja irányadó kamatát: egy decemberi és egy februári emeléssel a betéti kamat 3,00 százalékra emelkedik” – mondta.
Oliver Rakau, az Oxford Economics Németországért felelős vezető közgazdásza hasonló következtetésre jutott.
„A mai nap legfontosabb tanulsága az, milyen alacsony a küszöb a további szigorításhoz” – írta, ugyanakkor megjegyezte, hogy „a visszafogott alapinflációs nyomás továbbra is a reaktív, azaz az adatoktól függő jegybanki politika mellett szól az EKB-nál”.
Elbírja-e Európa ezt a szorítást?
A tartós infláció megelőzésének ára, hogy a magasabb kamatok tovább fékezik a már most is drága energia súlya alatt roskadozó gazdasági aktivitást.
További kamatemelések szoríthatják a nagy adósságot viselő háztartásokat, gyengíthetik a lakáspiacokat, és megdrágíthatják a vállalati beruházásokat.
A kisebb cégek halaszthatják vagy le is fújhatják projektjeiket, ahogy emelkednek a finanszírozási költségek.
Az EKB ugyanakkor felfelé módosította idei és jövő évi növekedési előrejelzését.
A technológiai szektorhoz kapcsolódó üzleti aktivitás és a német költségvetési élénkítés pozitívan hat a növekedésre. Ez mozgásteret ad a döntéshozóknak, még ha nem is szünteti meg a hitelfelvevőkre nehezedő nyomást.
A kérdés ezért nem pusztán az, hogy az EKB emel-e még kamatot, hanem az is, mennyi ideig maradnak szükségszerűen magasak a kamatszintek. A monetáris politika képes megfékezni az infláció terjedését.
Az, hogy mindezt sikerül-e a növekedés komolyabb sérelme nélkül elérni, nagyrészt attól függ, milyen gyorsan enyhülnek Európa energiapiaci feszültségei.