Spanyolország megújuló potenciáljának köszönhetően európai mércévé akar válni a zöld hidrogén terén. Mi ez, mire jó, és milyen kihívásokat kell leküzdenie az új iparágnak?
Évtizedeken át Spanyolország az importált kőolajtól és gáztól függött. Ami korábban energetikai hátrány volt, az most lehetőséggé válhat. A nap, a szél és a nagy léptékű megújulóáram-termeléshez rendelkezésre álló terület kiemelt helyzetbe hozza Spanyolországot egy még gyerekcipőben járó ágazat, a zöldhidrogén-ipar számára.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Spanyolország mindig is hátrányban volt amiatt, hogy nincs saját olaja vagy gáza” – magyarázza az „Euronews”-nak Maarten Wetselaar, a Moeve vezérigazgatója. „De elérkezett Spanyolország ideje, mert bőséges a napenergiája, kiválóak a szélviszonyai, és van hely nagy megújulóparkok építésére.”
Az egykori Cepsa ezt a kombinációt szeretné kihasználni. A vállalat nemrég kezdte meg Palos de la Fronterában, Huelva tartományban az Onuba, az Andalúz Zöldhidrogén-völgy első szakaszának építését: több mint 1 milliárd eurós beruházás egy olyan projektre, amely 300 megawattos (MW) elektrolizálókapacitással indul.
A tét jóval túlmutat egyetlen üzemen. Spanyolország megújuló erőforrásait egy új iparág kiépítésére szeretné felhasználni, csökkenteni energiafüggőségét, és hosszabb távon energiaszállítóvá válni más európai országok számára.
De mi is valójában a zöldhidrogén? Miért gondolja Spanyolország, hogy versenyképesen tudja előállítani? És milyen akadályokat kell még leküzdeni, mielőtt ez az ambíció valóra válhatna?
Mi az a zöldhidrogén?
Bár a jövő egyik energiájaként emlegetik, a hidrogén nem primer energiaforrás, mint a nap vagy a szél. Energiahordozó: az előállításához energiát kell felhasználni.
A hidrogént évtizedek óta használják finomítókban, a vegyiparban és olyan termékek gyártására, mint a műtrágyák. A probléma az, hogy jelenleg nagy részét fosszilis tüzelőanyagokból állítják elő. Az úgynevezett szürke hidrogént elsősorban földgáz felhasználásával termelik, ami CO2‑kibocsátással járó folyamat.
A zöldhidrogén ezzel szemben más módon készül. Az elektrolízisnek nevezett eljárás során egy elektromos áram szétválasztja a vízmolekulákat hidrogénre és oxigénre. Ha az ehhez használt villamos energia megújuló forrásból, például nap- vagy szélenergiából származik, megújuló, illetve zöld hidrogénről beszélünk.
Itt mutatkozik meg Spanyolország első előnye. Az előállításhoz óriási mennyiségű villamos energiára van szükség. Wetselaar szerint ez teszi ki a zöldhidrogén költségének mintegy 70 százalékát. „Ha Európának arra a részére megy, ahol a (megújuló) villamos energia a legolcsóbb, vagyis az Ibériai-félszigetre, akkor a zöldhidrogén nagyon‑nagyon versenyképes lesz” – állítja a Moeve vezérigazgatója.
„Spanyolország óriási megújulóenergia-forrás, ezért lehet és lesz is Európa legfőbb zöldhidrogén-termelője” – teszi hozzá. Ez a vállalat részéről ambiciózus előrejelzés, és megvalósulásához még jelentős akadályokat kell leküzdeni. Ugyanakkor jól mutatja, miért összpontosítanak vállalatok és hatóságok milliárdos beruházásokat erre a technológiára.
Ha már van megújuló áram, miért kell hidrogén?
Ez az egyik alapvető kérdés. Ahol csak lehet, hatékonyabb közvetlenül megújuló villamos energiát használni, mint azt hidrogén előállítására fordítani, majd a hidrogént energiaként felhasználni. Ezért a cél nem az, hogy válogatás nélkül a fosszilis tüzelőanyagokat hidrogénnel váltsák fel.
Fő potenciálja azokban az ágazatokban rejlik, amelyek nehezen villamosíthatók közvetlenül. A nehézipar egyes folyamatai, a vegyipari termelés, valamint a tengeri és légi közlekedés bizonyos szegmensei alternatívákat igényelnek a fosszilis tüzelőanyagokkal szemben, amelyeket egy akkumulátor nem mindig tud gyakorlatilag helyettesíteni.
A hidrogénből ammóniát vagy szintetikus üzemanyagokat is elő lehet állítani.
Spanyolország miniszterelnöke, Pedro Sánchez a huelva-i projekt bemutatásán úgy érvelt, hogy ez a technológia lehetővé teheti a továbbra is olajtól és gáztól függő tevékenységek kibocsátásának csökkentését. Az átalakulást ugyanakkor gazdasági szempontból is értelmezte.
„Ez az átalakulás tehát nem csupán azt jelenti, hogy jobban megvédjük magunkat a válságoktól – ami szintén nagyon fontos. Azt is jelenti, hogy egy óriási ipari lehetőséget ragadunk meg” – fogalmazott.
Huelva, a spanyol tét laboratóriuma
Ez a lehetőség olyan helyeken kezd testet ölteni, mint Palos de la Frontera. Az Onuba kezdetben 300 MW elektrolizálókapacitással rendelkezik majd, amely később további 105 MW‑tal bővíthető. A Moeve becslése szerint évente mintegy 45 ezer tonna megújuló hidrogént fog termelni.
A helyszínválasztás nem véletlen. Huelva a bőséges megújuló erőforrások mellett ipari tevékenységgel, kikötői infrastruktúrával és a hidrogén potenciális fogyasztóival rendelkezik, viszonylag közel ahhoz a területhez, ahol az előállítás zajlik majd.
A Moeve célja, hogy később a teljes Andalúz Zöldhidrogén-völgy kapacitását 2 GW-ra növelje, Huelvában és Cádizban létesítendő üzemekkel. „Ha Huelvát más európai ipari térségekkel kapcsoljuk össze, akár csővezetékekkel, akár tengeri megoldásokkal, akkor ezt az üzemet a most épülő 300 megawattról 2 gigawattra és afölé is bővíthetjük” – magyarázza Wetselaar.
Hozzáteszi: a cél „valóban egy új iparág létrehozása Spanyolországban”.
A nagy kérdőjel: versenyképes lehet-e árban?
Itt bukkan fel az egyik legnagyobb akadály. A zöldhidrogén előállítása általában még mindig drágább, mint a fosszilis tüzelőanyagokból készülő hagyományos hidrogéné, bár a különbség olyan tényezőktől függ, mint a gáz ára, az áramköltség, a kibocsátásokra kivetett adók és az egyes projektek konkrét feltételei.
Wetselaar szerint a jelenlegi energiapiaci környezet szűkíti ezt a rést. „A zöldhidrogén ma versenyképes a szürke hidrogénnel, részben azért, mert a gázárak nagyon magasak” – állítja.
Arra számít, hogy a termelés növekedése lehetővé teszi az elektrolizálók és a létesítmények költségeinek csökkenését, hasonlóan ahhoz, ami korábban a nap- és szélenergia-technológiákkal történt.
„Ahogy a zöldhidrogén előállítási költsége csökken az iparág felfutásával, a görbék metszik egymást, és a zöldhidrogén nemcsak tiszta energiaforrássá válik, hanem Európa számára is rendkívül versenyképessé” – véli.
Ez az evolúció azonban nem magától értetődő. Ahhoz, hogy a költségek csökkenjenek, nagy léptékű projekteket kell megvalósítani. Ahhoz pedig, hogy a vállalatok milliárdokat fektessenek ezekbe a beruházásokba, biztosaknak kell lenniük abban, hogy lesz elég vevő a megtermelt hidrogénre.
Biztonság és a szivárgások kockázata
A megújuló hidrogén nagy léptékű termelésére való áttérés a létesítmények biztonságával kapcsolatos kérdéseket is felveti, köztük a lehetséges szivárgások megelőzését és észlelését. A hidrogén rendkívül gyúlékony gáz, és a molekulák kis mérete miatt különös figyelmet igényel a berendezések, vezetékek és kötések tömítettsége. Zárt terekben egy szivárgás meghatározott koncentrációt elérve gyúlékony légkört hozhat létre.
A Moeve szerint stratégiájuk kiindulópontja éppen az, hogy megakadályozzák az ilyen szivárgások kialakulását. „Úgy gondoljuk, hogy a megújuló hidrogén fejlesztését a legmagasabb szintű biztonságnak kell kísérnie, támaszkodva a La Rábida Energetikai Parkban szerzett, e molekula kezelésére vonatkozó évtizedes ipari tapasztalatainkra” – mondja María Olavarría, a Moeve La Rábida Energetikai Park termelési osztályának vezetője az „Euronews”-nak. Elmondása szerint az új létesítményeket úgy tervezik, hogy tömítettek legyenek, és több, egymástól független védelmi réteggel rendelkeznek az incidensek megelőzése érdekében.
A vállalat szerint ez a megközelítés a megelőzést helyezi előtérbe egy olyan stratégiával szemben, amely kizárólag a már észlelt szivárgásokra reagál. „Elsődleges célunk, hogy ne legyenek szivárgások, ahelyett, hogy csak a felismerésükre hagyatkoznánk” – fogalmaz a Moeve. A cég hozzáteszi: további védelmi vonalként automatikus felügyeleti és érzékelőrendszerekkel rendelkezik, amelyek készen állnak arra, hogy az üzemelés során gyorsan azonosítsák a rendellenességeket.
A kormány „nemzeti üggyé” tenné
Spanyolország nem hagyja kizárólag a magánszektorra e szektor fejlesztését. A kormány a megújuló hidrogént energetikai és iparstratégiájának egyik pillérévé tette, és 2030-ra 12 GW‑ra emelte az elektrolizáló kapacitásra vonatkozó célját.
Sánchez egyenesen „valódi nemzeti projektként” írja le. A miniszterelnök Huelvában kijelentette, hogy a kormány több mint 3000 millió eurót különített el több mint 120 megújulóhidrogén-projekt számára. Csak a Moeve projektje több mint 300 millió eurónyi állami támogatást kapott.
A stratégia azonban nem merül ki magának a molekulának az előállításában. „Nemcsak hidrogénzöld molekulákat akarunk előállítani (...)” – mondta Sánchez. „Az a célunk, hogy mindez elektrolizálókkal, szelepekkel, kompresszorokkal és a többi berendezéssel történjen, amelyeket itt, Spanyolországban gyártanak.”
A cél tehát egy hidrogén köré szerveződő értéklánc kiépítése: az előállításhoz szükséges berendezésektől kezdve egészen a tárolás és szállítás infrastruktúrájáig.
Importőrből energiaexportőrré válni
Az ámokfutás mögött egy másik ok is húzódik: az energiaellátás biztonsága. Az elmúlt évek geopolitikai válságai ismét rámutattak arra a sebezhetőségre, amelyet Európa számára az importált kőolajtól és gáztól való függés jelent. „Amire Európában szükségünk van, az olyan, dekarbonizált, biztonságos, európai energia, amelyet mi magunk termelünk meg” – mondja Wetselaar az „Euronews”-nak.
Spanyolország számára ez az ambíció a hagyományos energiaháramlás megfordítását jelenti. A fosszilis tüzelőanyagok importja helyett az ország megújuló energiát szeretne termelni, azt hidrogénné és származékaivá alakítani, hogy ezzel lássa el saját iparát, és idővel más európai piacokat is.
„Ha ez az ország története során először energiát tud exportálni, kapcsolata a többi európai állammal kedvező irányban változik meg” – állítja a Moeve vezérigazgatója. Ehhez olyan infrastruktúrát kell kiépíteni, amely jelenleg még nem létezik a szükséges léptékben.
Az egyik kulcsfontosságú projekt a H2Med, az a folyosó, amely Portugália és Spanyolország hidrogénhálózatát Franciaországgal, onnan pedig Európa nagy ipari központjaival kötné össze.
Valóban vezető szerepet vállalhat Spanyolország az európai zöldhidrogénben?
Spanyolország több nyilvánvaló előnnyel rendelkezik: bőséges nap- és szélenergia-forrásokkal, további megújulók telepítésének lehetőségével, iparral, kikötőkkel és stratégiai földrajzi elhelyezkedéssel. Erős az állami és a magánszektorbeli elköteleződés is. A vezető szerep azonban korántsem biztos.
A megújuló hidrogén még mindig csak egészen kis hányadát teszi ki a globális termelésnek. A költségek magasak, új szállítási és tárolási hálózatokra van szükség, és még meg kell jelennie akkora ipari keresletnek, amely igazolná a bejelentett beruházások jelentős részét.
Szükség lesz sokkal több megújuló villamos energia előállítására is. A zöldhidrogén csak akkor járulhat hozzá a dekarbonizációhoz, ha a hatalmas mennyiségű szükséges áram valóban új, tiszta forrásokból származik.
Az Onuba építése azt mutatja, hogy néhány nagy spanyol projekt már kilép a bejelentések szintjéről, és eljut a megvalósításig. Most következik a legnehezebb próba: bizonyítani, hogy képesek nagy léptékben termelni, elég vásárlót találni, és mindezt versenyképes áron tenni.
Ha Spanyolországnak sikerül megoldania ezt az egyenletet, a nap és a szél lehetővé teheti, hogy történelmi gyengeségét – a külső energiaforrásoktól való függést – előnnyé alakítsa az új európai energiatérképen.