Spanyolország megújuló potenciáljának köszönhetően európai ponttá szeretne válni a zöld hidrogén terén. Mi ez, mire jó, és milyen kihívásokat kell leküzdenie ennek az új iparágnak?
Évtizedeken át Spanyolország a külföldről érkező kőolajra és földgázra támaszkodott. Ami korábban energetikai hátrány volt, az mára lehetőséggé válhat. A nap, a szél és a nagy léptékű megújuló villamosenergia-termeléshez rendelkezésre álló terület kivételes helyzetbe hozza Spanyolországot egy még kialakulóban lévő iparág, a zöld hidrogén számára.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Spanyolországnak mindig hátrányt jelentett, hogy nincs saját kőolaja vagy földgáza” – magyarázza az Euronewsnak Maarten Wetselaar, a Moeve vezérigazgatója. „De most jött el Spanyolország ideje, mert bőséges napenergiával, nagyon jó szélenergiával és elegendő területtel rendelkezik hatalmas megújuló parkok építéséhez.”
A korábbi Cepsa ezt a kombinációt szeretné kiaknázni. A vállalat nemrég Palos de la Fronterában, Huelvában kezdte meg az Onuba, a Zöld Hidrogén Andalúz Völgyének első üteme építését: több mint egymilliárd eurós beruházás egy, 300 megawatt (MW) elektrolíziskapacitással induló projektre.
Az ambíció messze túlmutat egyetlen üzemen. Spanyolország megújuló erőforrásait akarja felhasználni egy új iparág kiépítésére, energiafüggőségének csökkentésére, és hosszabb távon arra, hogy energiaforrást biztosítson más európai országok számára.
De mi is valójában a zöld hidrogén? Miért gondolja Spanyolország, hogy versenyképesen tudja előállítani? És milyen akadályokat kell még leküzdeni, mielőtt ez az ambíció valósággá válhat?
Mi az a zöld hidrogén?
Noha gyakran a jövő egyik energiájaként emlegetik, a hidrogén nem elsődleges energiaforrás, mint a nap vagy a szél. Energiavektor: előállításához energiát kell felhasználni.
A hidrogént évtizedek óta használják finomítókban, a vegyiparban, valamint olyan termékek előállítására, mint a műtrágyák. A probléma az, hogy jelenleg nagyrészt fosszilis tüzelőanyagokból állítják elő. Az úgynevezett szürke hidrogént elsősorban földgáz felhasználásával állítják elő, ami CO2-kibocsátással jár.
A zöld hidrogén az előállítás módját változtatja meg. Az elektrolízisnek nevezett folyamat során elektromos áram bontja szét a vízmolekulákat hidrogénre és oxigénre. Ha a felhasznált áram megújuló forrásokból, például nap- vagy szélenergiából származik, megújuló, illetve zöld hidrogénről beszélünk.
Itt jelenik meg Spanyolország első nagy előnye. Előállításához óriási mennyiségű villamos energiára van szükség. Wetselaar szerint ez a zöld hidrogén költségének körülbelül 70 százalékát teszi ki. „Ha Európa azon részére megy, ahol a megújuló villamos energia a legolcsóbb, vagyis az Ibériai-félszigetre, akkor az Ön zöld hidrogénje nagyon-nagyon versenyképes lesz” – állítja a Moeve vezérigazgatója.
„Spanyolország hatalmas megújulóenergia-forrás, ezért lehet, és lesz is Európa vezető zöldhidrogén-termelője” – teszi hozzá. Ez a vállalat merész előrejelzése, és még jelentős akadályok állnak annak útjában, hogy megvalósuljon. Mégis jól mutatja, miért összpontosítanak vállalatok és hatóságok milliárdos beruházásokat erre a technológiára.
Ha van megújuló áramunk, miért van szükség hidrogénre?
Ez az alapkérdések egyike. Amikor közvetlenül lehet megújuló villamos energiát használni, az rendszerint hatékonyabb, mint ugyanazt az áramot hidrogén előállítására fordítani, majd a hidrogént energiaforrásként felhasználni. Éppen ezért a cél nem az, hogy válogatás nélkül a fosszilis tüzelőanyagokat hidrogénnel váltsák fel.
A legnagyobb potenciálja a nehezen közvetlenül villamosítható ágazatokban rejlik. A nehézipar bizonyos folyamatai, a vegyipari termelés, valamint a tengeri és légi közlekedés egyes szegmensei olyan alternatívát igényelnek a fosszilis tüzelőanyagokra, amelyet az akkumulátor nem mindig tud gyakorlatias módon biztosítani.
A hidrogén felhasználható ammónia vagy szintetikus üzemanyagok előállítására is.
Spanyolország miniszterelnöke, Pedro Sánchez a huelvai projekt bemutatóján azzal érvelt, hogy ez a technológia lehetővé teheti azoknak a tevékenységeknek a kibocsátáscsökkentését, amelyek ma még kőolajtól és földgáztól függenek. Ugyanakkor gazdasági értelemben is keretbe helyezte a tétet.
„Ez az átalakulás tehát nemcsak arról szól, hogy jobban megvédjük magunkat a válságoktól – ami szintén nagyon fontos –, hanem arról is, hogy kihasználjunk egy óriási ipari lehetőséget” – fogalmazott.
Huelva, a spanyol tét kísérleti terepe
Ez a lehetőség olyan helyeken kezd testet ölteni, mint Palos de la Frontera. Az Onuba kezdetben 300 MW elektrolíziskapacitással rendelkezik majd, amely később további 105 MW-tal bővíthető. A Moeve becslése szerint évente mintegy 45 000 tonna megújuló hidrogént fog termelni.
A helyszínválasztás nem véletlen. A bőséges megújuló erőforrások mellett Huelva ipari tevékenységgel, kikötői infrastruktúrával és a hidrogén potenciális felhasználóival is rendelkezik, viszonylag közel ahhoz a ponthoz, ahol az előállítás zajlik.
A Moeve célja, hogy idővel az egész Andalúz Zöld Hidrogén-völgy kapacitását 2 GW-ra növelje, Huelvában és Cádizban létesített üzemekkel. „Ha Huelvát más európai ipari térségekkel kapcsoljuk össze, akár vezetékeken, akár tengeri megoldásokkal, akkor a most épülő 300 megawattról 2 gigawattra és még tovább bővíthetjük ezt az üzemet” – magyarázza Wetselaar.
A cél – teszi hozzá –, hogy „valóban új iparágat teremtsünk Spanyolországban”.
A nagy kérdőjel: árban versenyképes lehet?
Itt bukkan fel az egyik legnagyobb akadály. A zöld hidrogén előállítása általában még mindig drágább, mint a fosszilis tüzelőanyagokból származó hagyományos hidrogéné, noha a különbség olyan tényezőktől függ, mint a gáz ára, az áram költsége, a kibocsátásokra kivetett adók és az egyes projektek konkrét feltételei.
Wetselaar szerint a jelenlegi energiapiaci környezet csökkenti ezt a szakadékot. „A zöld hidrogén ma versenyképes a szürke hidrogénnel, részben azért, mert a gáz ára nagyon magas” – állítja.
Arra számít, hogy a termelés növekedése lehetővé teszi az elektrolizátorok és a létesítmények költségeinek csökkentését, hasonlóan ahhoz, ami korábban a nap- és szélenergia-technológiák esetében történt.
„Ahogy az iparág felfutásával csökken a zöld hidrogén előállításának költsége, a görbék metszik egymást, és a zöld hidrogén nemcsak tiszta energiaforrássá, hanem Európa számára is nagyon versenyképessé válik” – mondja.
Ez a fejlődési pálya azonban nem garantált. Ahhoz, hogy az árak érdemben csökkenjenek, nagy léptékű projektekre van szükség. Ahhoz pedig, hogy a vállalatok milliárdokat fektessenek ezekbe a beruházásokba, biztosan kell tudniuk, hogy lesz elég ügyfél, aki hajlandó megvásárolni az általuk termelt hidrogént.
Biztonság és a szivárgás kockázata
A megújuló hidrogén nagy léptékű termelésére való átállás a létesítmények biztonságával kapcsolatos kérdéseket is felveti, köztük a lehetséges szivárgások megelőzését és észlelését. A hidrogén erősen gyúlékony gáz, és apró molekulamérete miatt különösen nagy odafigyelést igényel a berendezések, vezetékek és csatlakozások tömítettsége. Zárt terekben ráadásul egy szivárgás gyúlékony légkört hozhat létre, ha a koncentráció elér egy bizonyos szintet.
A Moeve szerint stratégiájuk éppen abból indul ki, hogy megakadályozzák az ilyen szivárgások kialakulását. „Úgy gondoljuk, hogy a megújuló hidrogén fejlesztésének a lehető legmagasabb biztonsági szinttel kell együtt járnia, és támaszkodnunk kell a La Rábida Energiaparkban felhalmozott, e molekula kezelésére vonatkozó évtizedes ipari tapasztalatainkra” – mondja María Olavarría, a Moeve La Rábida Energiaparkjának termelési osztályvezetője az Euronewsnak. Elmondása szerint az új létesítményeket úgy tervezik, hogy tömörek legyenek, és több, egymástól független védelmi réteggel rendelkezzenek az incidensek megelőzése érdekében.
A vállalat hangsúlyozza, hogy ez a megközelítés a megelőzést helyezi előtérbe egy olyan stratégiával szemben, amely pusztán a már bekövetkezett szivárgásokra reagál. „Elsődleges célunk, hogy ne legyenek szivárgások, ne pedig az, hogy azokat később érzékeljük” – fogalmaz a Moeve. A cég hozzáteszi, hogy további védelmi vonalként automatikus felügyeleti és érzékelő rendszereket üzemeltet, amelyek gyorsan azonosítják az üzemelés során jelentkező rendellenességeket.
A kormány „nemzeti projektté” akarja tenni
Spanyolország nem hagyja kizárólag a magánszektorra ennek az iparágnak a kiépítését. A kormány a megújuló hidrogént energetikai és iparstratégiája egyik alappillérévé tette, és 2030-ra 12 GW-ra emelte az elektrolíziskapacitás célértékét.
Sánchez egyenesen „egy valódi nemzeti projektként” határozza meg. A miniszterelnök Huelvában úgy nyilatkozott, hogy a kormány több mint 3 000 millió eurót fordított több mint 120 megújulóhidrogén-projektre. Csak a Moeve projektje több mint 300 millió eurónyi állami támogatást kapott.
A stratégia nemcsak a molekula előállításáról szól. „Nem pusztán azt akarjuk, hogy zöld hidrogénmolekulákat (…) termeljünk” – magyarázta Sánchez. „Az a célunk, hogy az elektrolizátorokat, a szelepeket, a kompresszorokat és a többi berendezést itt, Spanyolországban gyártsák.”
A cél tehát egy hidrogén-alapú értéklánc kiépítése, a termeléshez szükséges berendezésektől kezdve egészen az energiahordozó tárolására és szállítására szolgáló infrastruktúráig.
Az üzemanyagimporttól az energiaexportig
A verseny mögött egy másik ok is húzódik: az ellátásbiztonság. Az elmúlt évek geopolitikai válságai ismét rámutattak arra a sebezhetőségre, amelyet Európa számára az importált kőolaj- és gázfüggés jelent. „Amire Európának szüksége van, az olyan európai energia, amely dekarbonizált, biztonságos, és amelyet saját magunk állítunk elő” – mondja Wetselaar az Euronewsnak.
Spanyolország számára ez az ambíció az energiaáramlás hagyományos irányának megfordítását jelenti. A fosszilis tüzelőanyagok importja helyett az ország megújuló energiát akar termelni, azt hidrogénné és származékaivá alakítani, hogy ellássa vele saját iparát, és végső soron más európai piacokat is.
„Ha ez az ország története során először energiakivitelre lesz képes, kapcsolata a többi európai állammal kedvező irányban változik meg” – vallja a Moeve vezérigazgatója. Ehhez azonban olyan infrastruktúrát kell kiépíteni, amely ma még nem létezik a szükséges léptékben.
A kulcsprojektek egyike a H2Med, az a folyosó, amely Portugália és Spanyolország hidrogénhálózatait kívánja összekapcsolni Franciaországgal, majd onnan Európa nagy ipari központjaival.
Valóban Spanyolország lehet a zöld hidrogén európai vezére?
Spanyolország bizonyos előnyökkel egyértelműen rendelkezik: bőséges nap- és szélenergia-forrásokkal, megújulók további telepítésére alkalmas kapacitással, iparral, kikötőkkel és stratégiai földrajzi elhelyezkedéssel. Erős állami és magánszektorbeli elköteleződés is látható. A vezető szerep azonban korántsem garantált.
A megújuló hidrogén ma még a világ hidrogéntermelésének igen kis hányadát képviseli. A költségek továbbra is magasak, új szállítási és tárolási hálózatokra van szükség, és az ipari keresletnek is jelentősen növekednie kell ahhoz, hogy igazolja a meghirdetett beruházások sokaságát.
Emellett sokkal több megújuló villamos energiát kell termelni. A zöld hidrogén csak akkor járulhat hozzá a dekarbonizációhoz, ha a hatalmas energiaigénye ténylegesen új, tiszta forrásokból származik.
Az Onuba építése azt mutatja, hogy a nagy spanyol projektek egy része már túllépett a bejelentésen, és a megvalósítás szakaszába lépett. Most jön a legnehezebb próba: bizonyítani, hogy nagy léptékben is képesek termelni, elegendő vevőt találni, és mindezt versenyképes áron megtenni.
Ha Spanyolország képes megoldani ezt az egyenletet, a nap és a szél lehetővé teheti, hogy történelmi gyengeségét – az energiaimporttól való függést – előnnyé formálja az új európai energiapiaci térképen.